ligetmuhely.com
VERSENY | Liget Műhely
– Már megint szét vagy esve – mondja anyu, miközben tessékel befelé. – Szappanos kézmosás, átöltözés, és tessék nekiállni tanulni! Minden délután ugyanazt mondja, nem igaz, hogy még nem unja. Csinálnám is, de nagyon nehéz, mivel a lábam legszívesebben külön életet élve indulna, hogy gyakoroljam a dekázást, mert a fiúkkal fogadtunk, hogy a hétvégére ki tud többet csinálni. Hárman vagyunk versenyben. A győztes kérheti meg Katit a jövő heti ültetésnél, hogy üljön mellé. Ő a barátunk, nem úgy, mint azok a lányok, akik csak a barátnőikkel állnak szóba, a fiúktól meg sikítva menekülnek. Kár, hogy így van. A két kezem feladatait is meg kell osztanom, hogy holnap ne legyen újra gond a házi feladat hiányból. Össze kell építenem azt a járgányt, amit a névnapomra kaptam, és sehogy sem jövök rá, hogy hová illik az egyik elem. Ha elkészül, beviszem az iskolába, és a padon azzal szállítom majd az asztal egyik …