ligetmuhely.com
KÉZBŐL KÉZBE | Liget Műhely
APÁM KEZÉRŐL A kezéről sohasem tudtam írni, elkéstem a kezével, élő szorításának dicsőségével, a kezeiben verdeső lélekráncolatok térképeivel. továbbsietett, alig láttam igavonó kezét, az ujjak mesterbuzgalmát egy sötét szög körül, titkos fogásokat, kivált az összekulcsolást; halott kezén még barna volt a bőr, mikor kétoldalt a matracot súrolta, és tenyere minden szerszámok nyelét elhagyta örökre. Kiskoromban, ha vendég érkezett, és át kellett adnom az ágyamat, vagy ha beteg voltam, a nagyszobában készítettek nekem fekhelyet két-három egymásra pakolt dunnából, szorosan szüleim franciaágya mellett. Alulról melegített a padlófűtés, belesüppedtem a vastag tollrétegbe, és ez egyszerre volt izgalmas és megnyugtató, mert apám lelógatta a bal kezét, a tenyerében éppen elfért az arcom, és moccanatlanul, türelmesen várta, hogy elaludjak. Felnőttként, amikor különféle kifacsart pózokban a saját gyerekeimet altattam, sokszor eszembe jutott, hogy biztos hamar elzsibbadt a karja, feszült a válla, és ugyanolyan óvatosan próbálhatta kihúzni az ujjait alólam, mint ahogy én ügyeskedtem, lélegzetvisszafojtva, lábujjhegyen egyensúlyozva …