ligetmuhely.com
KERÜLETE ELKÉPZELHETETLEN | LIGET Műhely 2018
Ezer­ki­lenc­száz­het­ven­négy feb­ru­ár kö­ze­pe van. Jön a te­le­fon­sze­re­lő, nem ér­tem, mért jön, azt mond­ja, küld­ték, hi­bát je­len­tett az elő­fi­ze­tő. Én va­gyok az elő­fi­ze­tő és nem je­len­tet­tem hi­bát. A kö­zel­múlt­ban há­rom hó­na­pig be volt áz­va a ká­bel, ak­kor per­sze hi­á­ba vár­tam, hogy megjavít­sák, most azon­ban sem­mi baj sincs. Őt még­is most küld­ték ki – ma­kacs­ko­dik –, meg kell néz­nie a ké­szü­lé­ket. Hm… Ki ne tud­ná, hogy az ilyen rej­té­lye­sen ki­kül­dött te­le­fo­no­sok va­ló­já­ban a rend­szer jel­ké­pei? Been­ge­dem. Ala­csony kis fi­gu­ra, nor­vég­min­tás kö­tött sí­sap­ka van a fe­jén, nem ve­szi le, kö­rül­néz, mit néz? Azon nyom­ban mar­ká­ba nyo­mom a te­le­font, tessék, pró­bál­ja ki, mű­kö­dik, lát­ja? Lát­ja. Mo­tyog. Bab­rál­ja. A ke­zét né­zem, mint Rodolfónak. Csal? A ke­ze üres, nem ta­paszt sem­mi­hez sem­mit. Fel­hív va­la­mi Amálkát, leszid­ja, ami­ért té­ve­sen ad­ták meg ne­ki a cí­me­met, per­sze, le­het, hogy ez kó­dolt szö­veg. Amálka. Le­te­szi a kagy­lót, töp­reng. „So­kat kat­tog…” – mon­dom ne­ki szán­dé­kol­tan iro­ni­kus hang­súl­­lyal, hogy meg­ért­se, tu­dom én, …