ligetmuhely.com
UJJNYI | Liget Műhely
A Városmajor felől érkeztek kora délelőtt. A nő kerékre szerelt szatyrot tolt maga előtt. A férfi szorosan a nő mögött, s ahogy előre hajolt, fejjel alacsonyabbnak tetszett. A gerince görbe volt. Siettek. Buzgón aprózták, kapkodták lépteiket, és mégis lassan haladtak. Nem csoszogtak. Rugdalták a levegőt, két vénség, kitűntek, összedrótozottak darabjaikkal. Lüktettek szinte, de nem, csak vonszolódtak-dobódtak, célszerűen koreografált végtagjaik tették dolgukat. Lifegtek rajtuk a nyári szélben egykedvű ruhák. A fejüket megemelték csökönyösen, álluk előre állt, ujjnyival feljebb, mint szükséges, úgy tartották. Láttam, mikor egy vonalba értek velem, bámultam ott. Győzködtem magam, hogy véletlen szemlélő vagyok. És akkor megpillantottam még élő, már mumifikált arcukat, tekintetük sehová sem tartó sugarát. Semmi hieroglifa. Minden kétségbeejtő, nyílt, tudott, megtörtént már – vagy mégsem? Mert tartottak tovább, tartották az ujjnyit. Majd mi is így, olyanok leszünk vagy nem leszünk; melyik, milyen változatra játsszak, mit kívánjak-várjak, ha nincs válasz, ne is kérdezzem, lehetetlen. Habogtam némán. Mentek. …