ligetmuhely.com
ÖNARCKÉP VERÉBBEL | LIGET Műhely 2018
Pusztai Zoltánnak Menekülésre nem emlékszem, a földön ücsörgött, elindult valamerre, figyeltem egy ideig, majd reménykedve magára hagytam. Nem tettem zsákmányommá, nem cipeltem haza, másfelé vitt az utam, jócskán késésben voltam, csupán egy biztos: hasonlóságunk ijesztő. Csüggesztő sorsa az út kövébe írva, miként a rutinos mozzanatok végén a dicstelen elmúlás. Ő még alig élt. Jobb is így. Látom, ahogy jön a kerten át, eltűnik, felolvad a ködben; szárnya van, de nem angyal, sok-sok lábon húzza magát, mintha belül hurcolná álombeli lényeim. Közelít, egyre kisebb. A csüggedt mozdulatokból újabb arc rajzolódik elő, furdal és rángat a hiány. Összetörik a tükre, kitisztítom a kalitkát, a padlásra indulok. Se papagáj, se veréb, itt hagy mind, s a bénultság súlyát ültetik nyelvemre. kép | Stewart Black, flickr.com