lenduletmagazin.hu
Világjáróból, üzletasszony – interjú a My Seven Worlds bloggerével, Fannival
Az utóbbi években rengeteg utazó kezdett el blogot vezetni, ám csak nagyon kevés embernek sikerült, az ami Fanninak. A My Seven Worlds bloggerével arról beszélgettünk, hogy hogyan hozott létre egy vállalkozást a szenvedélyéből. Persze, ehhez rendkívüli kitartásra és agilitásra volt szükség. Én például azért szeretek vele beszélgetni, mert még abból is erőt merít az ember, ahogy a terveiről beszél. Emlékszem, már az első alkalommal kijelentette, hogy neki a határ a csillagos ég. Én meg csak fogtam a mobilom, bámultam magam elé, és közben arra gondoltam, hogy na ez kell nekem, még több ilyen embert szeretnék az életembe! Tudom, hogy mellettük én…