orsegi.hu
» Őrség népi építészetének öröksége, hagyománya.
A mai napig nagyrészt érintetlenül örököltük meg az őrségi tájat, építészeti és tárgyi eszközöket, amik viszont többnyire elkülönítetten, védetten mutatkoznak meg a nagyközönség számára. A tárgyi örökség, csupán az idegenforgalmi, turisztikai látványossági célokat szolgálja. A hagyomány, legmagasabb dolgokról való tudás, emberről emberre, népről népre származott át. Metafizikai tartalma változatlanul maradt. Az Őrségiek emberöltőről emberöltőre megőrizték a tradíciót. A hagyomány az ember és a természet feletti világ között lévő kapcsolat folytonosságának fenntartása, az emberiség isteni eredetének tudata és a teremtőhöz való hasonlóságának, mint az emberi sors egyetlen feladatának megőrzése. Az örökség és a hagyomány nem ugyanazt jelenti, többnyire összekeverjük. Az anyagiságában megfogható örökséget külön kell választani a hagyomány szellemi tartományától, noha szorosan összetartoznak. A hagyomány az örökség lényege, nélküle az örökség csupán tárgy vagy valamilyen jelenség. A közösség számára az élő hagyomány jelentette azt a belső képességet, amely garancia a túlélésre, a fejlődésre, a keretek között tartott újításra. A kereteket pedig az anyaföld, a falu közössége, és a létezés alapját jelentő munka adta. Amit napjainkban Őrség népi építészete, Őrség tárgyalkotó népművészete, Őrség népi iparművészete, esetleg hagyományos kézművesipara jelent, az néhány emberöltővel ezelőtt az Őrségben és a paraszti kultúrákban egyaránt, a természetes életvitel belső szervezőerejeként működött, számukra ez a mindennapi élet természetes velejárója volt. Ma ezt művészetnek nevezzük. Az emberek akkoriban még beleszülettek a hagyományba. Az épületek és használati eszközök megalkotásához szükséges tudást, évezredeken keresztül, mozdulatról mozdulatra adta át szülő gyermekének. Az őrségi parasztság a régi parasztház nemes arányain, tetőformáján, sárral tapasztott és sokszorosan meszelt falán, egy-egy motívumon, emléktöredéken kívül, hozta magával az egész motívumkincsben, mint összefüggő jelrendszerben benne lévő, ősi világszemléletének megannyi alapvető elemét is. Archaikus szimbólumok, jelrendszerek ezek, amelyek az embert minden lépésében a teremtett világba való szerves beletartozására, a természetire és társadalmira, még nem különválasztva környezetével szembeni oszthatatlan kötelezettségeire figyelmeztették. Ma sajnos nem beszélhetünk élő hagyományról és a képeken is megjelennek átalakulásának, megszűnésének nyomai. A hozzáértő bizonyára lát valamiféle nem oda illőt, valamit ami megbontja a rendet. Míg az emeletes kástú formavilága, arányai példaértékűek, addig a lakóház kamra feletti tetőmódosítás (feldobó) már eltér a hagyománytól, mai szemmel sem oda illő.