Nem a mi hibánk
Egy ideig még rekordokat döntöttünk, hogy hány órát tudunk áttelefonálni,
meg melyikőnk alszik el hamarabb a másik énekére a vonal túlsó végén,
aztán egy idő után már csak a kötelező mi van veled, mit csináltál ma
és mikor már minden lényegtelen dolgot elmeséltünk, és a másik már jó mélyeket aludt rá,
akkor jött a néma csend percekig,
hosszú percekig.
Aztán valamelyikőnktől egy béna kifogás: fáradt vagyok vagy hogy hív valaki más
és a vonal másik végén győztesként örültünk legbelül.
Akkorákat sóhajtottunk ilyenkor, hogy a kiáramló levegő mindig lapozott egyet a naptárban; egy újabb nap letudva.
A legaktívabbak persze mindketten az elköszönésnél voltunk,
mert akkor nagyon hevesen mondhattuk ki végre a várva várt búcsúszavakat:
sziapusziszeretlek.
