Tudod..

Tudod, néha ide írom, amit neked írnék, mert egy napja voltál aktív és az utolsó üzenetemre is a válaszod egy ’seen’…

Tudod, nem akarom, hogy megunj engem, hogy amikor rákapcsolódsz a wifire, fél percig csak rezegjen a telefonod 32 üzeneted legyen tőlem (bár én bármikor örülnék, ha ennyim lenne tőled)..

Tudod, nem akarom, hogy amikor írok, azt gondold magadban, hogy már megint, és lehúzd a kis köröcskét a fejemmel az X-be, mert zavarlak.

Tudod, nem akarom megszakítani a videót, amit nézel, a mémet, amin nevetsz, a telefonbeszélgetést, a kocsmázást, a sétálást, aminek mind nem vagyok része..

De tudod, még mindig te vagy az első, akit felhívnék, ha valami bánt, ha csalódott, vagy ideges vagyok. Még mindig neked írnék előszőr, ha valami boldog hírt kapok, vagy ha jó kedvem van és szembejutsz. De inkább ide írok..

Azért…

Tudod, néha, a megállóban várva vagy a buszon gyúródva vagy amíg vársz hogy kiürüljön a fürdő

Elolvashatnád, amiket itt neked összegyűjtök

Félreéthetetlen

Amikor megtudtad, hogy szeretlek, csak annyit mondtál:

“sajnálom”

Ebben a sajnálomban minden benne volt, amit soha nem akartam hallani.

— Sebastian Fitzek: A Terápia

— Dorianne Laux

Összetöröd a lelki világom mégis én kérek bocsánatot.

Ha tényleg létezik karma, akkor miért van az, hogy én mindig mindenkinek jót akarok, de cserébe mindig csalódást és könnyeket kapok?!

A Tumblr valami megmagyarázhatatlan, rejtélyes módon mindig megérzi, hogy mi történik velem, és olyankor csak a problémára utaló posztokat dobál elém.

Vagy csak ezeket veszem észre?

FÁJNIA KELL

This world is so rotten and everyone is so bland and boring. No personality whatsoever. And if they do have one, they’re usually super fucking insufferable or self cenetered and conceited as fuck.

by ✂

Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy mi az a szerelem?

A tanár így felelt:

– Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem. A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál – tette hozzá.

A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de, úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le. Telt az idő, és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott, és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.

Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.

– Ez a szerelem! – mondta rögvest tanárnő. Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.

– Akkor mi a házasság tanárnő? – kérdezte a tanuló.

– Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem. – felelte. A szabály ugyan az. Nem fordulhatsz vissza sosem. – tette hozzá.

A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.

– Ezúttal, hoztál nekem kukoricát – fogadta a tanárnő. Kerestél egyet, ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül – tette hozzá. Ez a házasság!

— ismeretlen szerző.

—

— Alexander Levin

Igen. Az üresség.