Ventillációkba'
Múlt hét szerda óta tökjól voltam, nem nyomasztottak a hétköznapok, volt kedvem élni, még a párkapcsolati problémákat is nagyvonalúan kezeltem. Mármint nem pörgettem bele magam semmibe.
Erre BEZZEG ma megkérdezte, hogy mit szólnék, ha holnap meghívnánk a családot sütögetni. És hát én gecire kivagyok az ilyen családi rendezvényektől, főleg, ha nekem kell cselédeskednem. Mindenkinél segítek egyébként, tálalni, leszedni, mosogatni, de anyám halálra idegesít, amikor folyton ott nyüzsög túl közel hozzám, hogy mit segítsem, anyósom meg nekiáll lerángatni a szobanövényeim elszáradt leveleit. És viselkedni, jópofáskodni kell, meg takarítani előttük, előkészülni, bevásárolni, pakolni, mosogatni utánuk, miközben alig várom, hogy elhúzzanak már és csend legyen, meg nyugalom.
Azt mondta, hogy nyugodtan mondhatok nemet. De én meg hiába mondok nemet most, tologatjuk magunk előtt, mert az újonnan épített szalonnasütőt MINDENKINEK meg kell ám mutatni. Néha annyira emlékeztet apámra, hogy a hideg kiráz tőle.
Utálom a családi meg mindenféle rendezvényeket, leginkább akkor, amikor nem léphetek le, mert ott lakom, ahol az esemény van. Én nem viselem jól a nagy társaságot, pláne az olyat, aminek meg kell játsszanom magam. (Erről írtam nemrég.) Ésakkor most elbaszhatok egy bónusz szabadnapot egy olyan társaság kedvéért, amihez semmi kedvem nincs.
Persze, tudom, ha rajtam múlik, itt nem lesz heppöning. Ha meg rajta, akkor soha a retkeskurvaéletben nem megyünk sehova semmit sem megnézni vagy nyaralni, mert ott is csak házak vannak meg emberek és sokkal jobb a pénzből birtokolnivalót teremteni, mint elbaszni egy hét nyaralásra. Igen, ha racionálisan nézzük, neki van igaza. De én leszarom. Másrészt meg úgy adta el magát nekem, hogy szeret nyaralni. Vagy túl sokat hazudott össze nekem a kapcsolatunk elején, ami alapján azt gondoltam, ő nekem a tökéletes férdi vagy teljes pálforduláson ment át.
Ha őt kérdezitek, ő fekszik be túl sok mindennek, ha engem, akkor én. Valószínűleg nem lehet igazságot tenni.
Befüvesítette a telket, én nem locsolhattam a "füvecskéjét", mert nem akart balhézni azon, hogy kivertem a fűmagot. Hát bazmeg 37 vagyok, nem egy 5 éves, de mindegy. Az ő kis füvecskéjét majd le kell nyírnia. Tegnap mondtam, hogy megyek (ó)haza, mert füvet kell nyírnom, mire felkérdezett, hogy itthon mikor fogom lenyírni. Mivel egy csicska szar vagyok, ma reggel itt is lenyírtam.
A faszom tele van ezzel az egésszel.
Múltkor mondtam neki, hogy minden nőismerősöm, aki akkor jött össze a faszijával, mint én vele, már vagy el van jegyezve vagy feleség. Ő vajon miért nem kéri meg a kezem? (Nem azért kérdeztem, mert férjhez akarok menni, hanem azért, mert ki akartam ugrasztani a nyulat a bokorból.) Azt mondta, azért, mert nekem mindig van valami bajom. (Nyilván nincsenek ok-okozati tényezők, kizárólag én gerjesztem a feszkót és minden az én hibám - ha őt kérdezitek. Ha engem, akkor ketten basztuk el és ketten kéne, hogy megjavítsuk.). Tudjátok, mennyit beszélgettünk erről azóta? SEMENNYIT! Mert vannak problémáink, de nem kell azokat megoldani, majd megoldódnak maguktól, elmúlnak, elférnek a szőnyeg alatt. Ha őt kérdezitek. Ha engem, akkor én most ordítani szeretnék.
Az se tetszett neki, hogy szombaton elmentem dolgozni a boltba. Nem mondta, csak basztat. "Mikor mész megint? Beszéltetek meg újabb alkalmat?" Persze, így sima kérdések, mert nincs hozzá hangsúly. Márpedig fogok még menni, mert élvezem és mert mindig jól jön egy kis plusz bevétel. Meg mindek maradjak itthon? Tévét nézni? Neki csicskázni? Minek?
És az basz fel nagyon a holnapi rensezvény kapcsán, hogy KURVÁRA NINCS RENDBEN A KAPCSOLATUNK, de úgy teszünk, mintha minden tökéletes lenne. Legalábbis ő úgy tesz, én meg, mivel egy kis csicska szar vagyok, asszisztálok ehhez a hazugsághoz. Mert bármit is szeretnék megbeszélni, arra mindig úgy reagál,hogy "Most balhézni akarsz?".
Múltkor arról tartott kiselőadást, mekkora szemétség húzni a másik ember idejét. Hát ezzel a "nem kérem meg a kezed, mert mindig van valami bajod, de a haverommal beszélem meg, nem veled" hozzáállásasal pont ezt csinálja velem. De hát én vagyok a hülye, mert mindig csak várom, hogy egyszer majd visszaváltozik azzá az emberré, akit megismertem és végre minden jó lesz. Sose, bazmeg, sose. Anyám is ezt csinálta az alkoholistáival. Kéne a 16 éves énem, aki pofán ver és az arcomba ordítja (anyámat nem ütöttem meg és nem is kiabáltam vele), hogy sosem fog megváltozni.
Gyakran eljátsszom a gondolattal, hogy berámolom a cuccaimat a Kába és lelépek a faszba. És az a helyzet, hogy egyre kevésbé félelmetes ez a gondolat.
Csak az zavar, hogy úgy lesz vele is, mint a nárcisszal, hogy sose fogja megérteni, és egy hülye picsa maradok. Mert nem tudja elfogadni és megérteni, hogy ha elbaszódik egy kapcsolat, az két ember felelőssége. Szerinte örökre az enyém lesz. De aztán majd eljön a pont, amikor már nem fog számítani. Ahogy a nárcisznál is eljött.
Csak én nagyon bíztam ebben a kapsolatban, mert az életemre esküszöm, hogy én nem ennek az embernek fogadtam hűséget, vallottam szerelmet. De ez az ember most már egy teljesen másik személy. És azt hiszem, azt a régi fiúmat, akit annyira szerettem és aki annyira szeretett, már sosem kapom vissza.
Tudom, az én hibám is. De azt is tudom, hogy nem csak és kizárólag az enyém. A kommunikáció, ami olyan fontos volt a számára kezdetben, mára buziskodássá meg csajhisztivé avanzsált.
Hát, ennyi. Egy kicsit meg is könnyebbültem.
