zilina slovakia

10

Forced Beauty by T.I.T.S.

Ez egy kurvajo estére sikeredett úgy amblokk. Sokkal kevesebb képet készítettem mint általában szoktam és arányaiban így sokkal több lett jó. Szinte túl sok jó lett. Igyekszem változtatni, hogy hogyan vagyok ott fejben.

Sokat beszélünk róla, hogy mennyi melónk van az utómunkával a lényegi fotózáshoz képest. Valahogy ezt a libikókát szeretném kicsit kiegyensúlyozni, jobban ott lenni, figyelni és úgy tűnik, hogy ez sikerül is.

A két előadó marad rezidensként két hétig, egy új projekten dolgoznak, így volt lehetőségem tegnap személyesen is megmutatni nekik a képeket.

Véletlen volt, exportra készen válogattam még a képeket (105 volt, igyekeztem még szűkíteni) a jegypultban az esti előadás előtt, amire ők is eljöttek. Nagyon jó érzés, hogy minden szorongás nélkül magabiztosan meg tudtam mutatni nekik a képeket.

Az pedig kifejezetten érdekes, hogy mennyire el tud vonatkoztatni az előadástól az ember. Meghitten, öten, kabátban néztük róluk a tulajdonképpen meztelen képeket. Ez azért elég groteszk, de teljesen el lehet függetleníteni.

Az utóbbi héten egyre jobb itt. 

Mondjuk gémbergek, kevés az aktív mozgás, de már találtam három eurós reggeli jógát, az a jövőheti projekt :)

They got on the train and were sitting in the car.  We had walked them; Dana was to leave in the morning.  We were going to celebrate Thanksgiving, she and I, and perhaps some of our Slovak friends.  But we were seeing off the boys first, making sure they were comfortable, making sure they got on the right car, making sure they hadn’t left anything behind.  They had barely made it.  To think, it was enough to get Nate back out for a visit, and Tom too, that was something more.  Three days and two nights, where had it gone?  And how had Dana gotten there?  She was gutsy, I knew, she had more gall than I.  We stood on the tracks next to the train.  It began to pull away. 

“Let’s chase it,” I suggested.

We began to run along side it as it pulled away from the platform, steadily gaining speed, our short, plump legs no match for its increased speed.  We waved goodbye to them, in a fashion that a 1940s war wife would, waving gloves as handkerchiefs, standing on the tracks until their train was too small to discern.

7

2017-11-17 / Hopp, egy német miniszter a nifty-fifty végén

Mikor már annyi profi fotós van körülöttem, hogy szorongani is elfelejtek. 

Bizarr volt, hogy a nagy részük öt perc után ki lett zavarva a biztonságiak által én viszont maradhattam. Míg csinálták amit csinálniuk kellett, figyeltem hogyan csinálják. Az egyik krapekon két masina lógott, nagy fotóstáskával a hátán, csak azért az egy percért míg a miniszterek felsétáltak a zsinagóga lépcsőjén.

Sok újat láttam, egy a sok közül: 

Tudtam, hogy nem fogok ejde-hajde fotókat készíteni, ennek tudatában lenni mindig könnyebbé teszi a munkát, de azért nagyon izgultam. Nyomást nem éreztem, de mégis volt bennem feszültség, megfelelési vágy.

Ez talán az első alkalom, hogy utólag úgy érzem, hogy nem készítettem elég képet. Mindenki odavolt a miniszterekért, akikről én még azt sem tudtam melyik pocakos öltönyös figura a többi közül, míg le nem ültek a helyükre.

Sejteni persze sejtettem.