szilágyi

Most csak szeretlek

Köréd fekszem.
Te kifújod a levegőt,
én belélegzem,
ha én fújom ki,
te lélegzed be,
ha nem veszel levegőt,
megfulladok…

Szilágyi Hajni

youtube

A beszédnek a politikában sokszor elhanyagolható az elsődleges jelentése, mert sokkal erősebben hatnak a mögöttes, sugallott jelentések. Ezeket a háttérinformációkat, a kódolt üzenetek módszertanát vizsgálja és elemzi a Hong Kongban élő és tanító politikai diskurzuselemző Szilágyi Anna, aki 2017. augusztus 13-án volt a Professzor Paprika vendége a Klubrádióban.

Szilágyi Domokos: Gyűlöllek

Gyűlöllek téged - s ez a gyűlölet
azé, ki alul van, legyőzetett.

Gyűlöllek, mint virág a harmatot,
mert csillogni neki nem adatott;

gyűlöllek, mint virágját a növény,
mert úgy óvsz gonddal, úgy hajolsz fölém

széttárt szirommal, ékes-ragyogón,
ahogy én viszonozni nem tudom;

gyűlöllek, mint ahogy a fényt az árnyék,
mert nem lehetek az, hiába vágynék;

gyűlöllek, akár árnyékot a fény,
mert hűvös árnyék nem lehetek én;

gyűlöllek, mert, mint kenyérbe a kés,
úgy hasít belém a fölismerés,

hogy úgy szeretni, mint ahogy te engem,
nem adatott meg senkit sem szeretnem;

gyűlöllek, mert ÉN sosem lehetek TE,
gyűlöllek, mert nem vághatom szemedbe,

hogy ne szeress, mert gyűlöllek, eressz el,
hagyj magamra ádáz gyűlöletemmel -

gyűlöllek, mert a szerelmeddel ölsz.
Gyűlöllek addig, amíg meggyűlölsz.

Szilágyi Domokos: A költő mit tehet?

A költő mit is tehet?
Teleírhatja csillagokkal
a mennyboltot,
míg alusznak a csillagászok.
Teleírhatja rózsákkal a kertet,
míg alszik a május.
Teleírhatja napfénnyel a strandot,
míg alszik a napfény.
Ó, százegyszer is kifoghat
a késedelmeskedőn!
Teleírhatja reménységgel
a szállongó időt,
míg alusznak az emberek.

6

Hosszú kihagyás után újra megnéztem egy M1 Híradót, és akkor mázlim volt, hogy személyesen Szilágyi “ELEMZŐ” Béla tartott ismét fergeteges kiselőadást.
- Az OECD módosította a gazdasági növekedési előrejelzését, 2,1%-ról 3%-ra. Az első képen mindjárt nem is sikerült ábrázolni ezt az infografikán.
- Mi okozza ezt a növekedést? Dübörög a gazdaság!
- Mikorra várható a felminősítést?  Már lehet hogy szeptemberben, de egyesek szerint csak januárban!  ÉS ITT MEGMUTATTÁK A NAPTÁRAKAT!!!
- Mi történik ha felminősítenek? Felminősítik a bankokat is! 
- És még mi fog történni? Új gyárak fognak épülni! És logOsztikai központok!
- Köszönjük Béla!

8

Barabás Milkós (1810-1898)

Hungarian romantic and biedermeier painter. My favourite portrait painter. I mean, look at these. I only posting there a very little sample. He was a popular portrait painter, even the members of the aristocracy hired them (especially after Archduke Joseph the Palatine of Hungary commissioned him) who only shout out foreign masters before (At the time Hungarian art still was not in it’s most glorious period)

pictures:

  1. Schodelné Szilágyi Erzsébet szerepében (Mrs. Schodel in the Role of Elisabeth Szilágyi)1852
  2. Radák Kata bárónő (Baroness Kata Radák) unkown date
  3. Női portré (Portrait of a woman) 1810
  4. Női porté (Portrait of a woman) unknown date
  5.  Omh Ida portréja (Portrait of Ida Ohm) 1872
  6.  Hölgy nyaklánccal és fülbevalóval (LadyWearing a Necklace and Earrings) 1871 
  7. Portrait of Mrs. Ignác Flandorffer 1855
  8. Portrait of a noble Lady (Portrait of baron Zsuzsa Bornemissza) 1873
Február 13. Kedd


Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró
II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. 1. (1944. december 24.-től orosz kézen)

Lövöldözésre ébredtem fél hét tájban. Gabó is felriadt. Első szava most már nem „Mammó” volt, mint eddig, hanem „Ágorka.” Elképzelhetetlenül jólesett. Kezdtem megsejdíteni, milyen lehet anyának lenni. Odavontam magamhoz, és ebben a pillanatban újra nagyot lőttek. Gabó így szólt: „Jó, hogy a Mammó nincsen itthon.” Majdnem elsírtam magam. Jutalmul teát adtam neki három cukorral. Fáztam, mert nadrágban aludtam, nem volt kedvem kibújni az ágyból. Anyám fölkelt, fölhúzta az elsötétítő papírt, és bejött a mi szobánkba. Még az ajtóban állt, amikor egymás után kétszer belőttek a szobájába. Lerántottam a gyereket magam mellé a földre, s ott kuksoltunk néhány másodpercig. Aztán négykézláb kimásztam az előszobába. Semmit sem láttam, mintha felhőbe léptem volna. A golyók átütötték az ablakot, azután a kisszobaajtó melletti vékony falat, és belevesztek a szemközti vastagba. A szoba levegőjét kiszorította a kőpor és a malter. Fölegyenesedtem, és már láttam a Ludovika-garázs egyik kapujából egy puska torkolattüzét. Levágódtam, és már be is csapódott a harmadik golyó. A gyereket átvittem a nagyobbik szobába, Somáék matracára. Anyámat az alacsony fotelbe ültettem.
Hevertünk vagy tíz percig. Kopogtak. Andris állt kinn egy orosz tiszttel. Megismertem: a Ludovika-garázs parancsnoka. Azért jött fel, hogy figyelmeztessen: nem szabad az ablakhoz menni, a környező házakban még vannak németek, az oroszok azonnal lőnek. Megkértem Andrist, eressze le az elsötétítőt. Odalépett az ablakhoz, bumm, már be is vágódott a negyedik golyó. A tiszt erre leküldte egyik katonáját a Ludovikára, hogy magyarázza meg a helyzetet. Andris is elszaladt valahova. A tiszt kiment a folyosóra, én utána. A korláthoz támaszkodva beszélgettünk.
- Buda még ma elesik – mondta. – A németeknek végük.  
- Hát akkor miért lőnek? – kérdeztem én. Ugyanekkor észrevettem, hogy kibomlott a cipőfűzőm. Féltérdre ereszkedtem. Így, az imádkozás és a térdhajtás helyzetében hallottam két golyó becsapódását. Az egyik pontosan arra a helyre vágódott, ahol az imént álltam. Ugyanebben a pillanatban bukkant fel Andris a lépcsőn. Földre vetettük magunkat mind a hárman. A tiszt esés közben megfordult tengelye körül, és még mielőtt földet ért, felkiáltott:
- Ubil, ubil!
Hörgött, utána kisvártatva ezt hallottam:
- Szerca.
Ezt a szót megértettem: „A szívem.” Beszaladtam a lakásba, hasra feküdtem a matracon, és megnéztem a szótárban az ubil szót. „Megöltek.” Két másodperccel ezelőtt még csak sajnáltam az oroszt, most már magamat is féltettem. Még majd azt hiszik, én lőttem le. Kimásztam a folyosóra; addigra már három orosz szorgoskodott a sebesült körül. Mikor megfordították, megpillantott engem.
- Nem ő volt – hörögte, és habos vér fordult ki a száján. Most már láttam a golyó helyét is: tüdőlövés. Leszaladtam az orvosért. Bekötöztük. Nem éli túl szegény. Azért kellett meghalnia, mert bennünket figyelmeztetni akart.
Visszamentem a lakásba, szomorú voltam a kapitány miatt. Félóráig darvadoztunk még a matracon. Szokatlan tehetetlenség vett rajtam erőt. Muci kutyának köszönhetem, hogy magamhoz tértem: vinnyogott és kért. Nem szóltam benn semmit, négykézláb kiügettem a szobából. Fejembe nyomtam a kalapom (ez nagyon fontos, így messziről látják, hogy civil vagyok). Az udvaron szekerek álltak. Egy Kublaj kán képű tovaristól hallottam először:
- Buda kaput!
Az utcán most már szinte félelmetes a forgalom: autó- és kocsioszlopok egymás hátán, közben újra meg újra hadifoglyokat terelnek. Egy óra alatt néhány ezret láttam.

A ház gyorsan megtelt oroszokkal. Dajkáék lakásába a légelhárítók kapitánya költözött. Tamásiékét is nézték, de azután üresen hagyták egész délig. Mialatt most ez írom, nagyban vágják a fát a padlón. A recsegésből azt gyanítom, hogy a faszükségletet a helyszínen szerzik be. Sztarij Oszkolra gondolok, ahol mi is eltüzeltük a bútort.
Jött egy orosz, és borotválkozni akart. Jött egy másik, és felszólított, hogy takarítsuk ki a szomszédos lakást. Bementem a seprűvel, de még a padlóhoz sem érintettem, kivette a kezemből. Ajtófelírásom (Zgyesz zsiviot B.I. piszatyel i zsurnaliszt) megint csodát művelt: jött egy igen mord képű orosz, és krumplipucoláshoz keresett nőket. Elolvasta a felírást: író és újságíró; legyintett és elment.
Megérkezett a régi kapitány. Sáros volt még az ábrázata is. Az egyik szekéren holttest feküdt: Iván, a szomszédom. Tegnap este lőtték le valahol a Zugligeti úton. Éva, a kapitány madonnaarcú és lotyóhangú zsenája lélekszakadva perdült le a lépcsőn. Vitte a batyuját, kofferjét, valami fehér lepellel borított holmit. Sírt is, nevetett is, úgy rakott fel mindent a kocsira. Gabi, a másik „orosz” lány meg csak sírt: az ő Andreje nem jött vissza.
- Valahol lemaradt – mondta neki a kapitány. – Lelőtték őt is – mondta nekünk.
Úgy látszik, ez a kis nő csakugyan szerette az oroszt, akivel egy szót sem tudott beszélni, mert most megértette az orosz mondatot.
Megölték, megölték – kiáltozta, s ahogy végigszaladt a sáros Hidász utcában.
Két óra tájban indultam el a Széher út felé. A Hidegkúti úton szekér, szekér hátán, hosszú autósorok, lövegek. Ilyen vonulást eddig csak kétszer láttam: Kurszknál, mikor az utolsó nagy német támadás indult 1942 kora nyarán, azután meg 43 januárjában Nyikolajevka, Novij Oszkol, Belgorod előtt… Ismét visszafelé forgatják a filmet.
A Hadapród utcánál kezdődtek a holttestek. Két-három lépésre egy-egy német hulla. A kép mindig ugyanaz: sapkája vagy sisakja félregurult, körülötte szétszórva fényképek, papírdarabkák, levélmaradványok, zsoldkönyv. Kissé odább szappan, törülköző, borotvaecset és a szokásos narancssárga vajasdoboz. Odafelé menet még mindenütt megvolt a szappan, mire visszajöttem, már elvitték. Messze a holttestektől én is fölszedtem két jó szíjat.

Deseő László, 15 éves
Buda, I. kerület, Mészáros utca, 32.

Reggel oroszok jöttek. Pálinkát kerestek. Nem találtak, elmentek. Mindig több és több esetet hallunk, hogy az oroszok nőkkel erőszakoskodnak.
Amikor az utcán voltam, egy orosz kezembe nyomott egy demizsont és el akart vinni. Jött a szomszéd házmester, annak a kezébe nyomtam, így az orosz őt vitte el. Kíváncsi vagyok, hova vitte.


Pentelényi János 34 éves mérnök
Buda, II. kerület, Olasz (ma és korábban Szilágyi Erzsébet) fasor 17.

Reggel megjelentek az oroszok. A német katonákat felsorakoztatták az udvaron, és mint hadifoglyokat elhajtották őket. A magyar katonákkal barátságosan kezet fogtak. Aggházy ezredes vállalta a felelősséget, hogy senkinél nem akad fegyver, és minden katona megadta magát. A lakásokból még egész nap cipeltük le a fegyvereket és hadianyagot, és az udvar közepén halmoztuk fel, később pedig ruhakosárral az utcára vittük ki, és a kocsiút szélére kiborítottuk a hóba. A sebesülteket nekünk kellett hordágyon a kórházba juttatni. Egy súlyosan sebesült német őrnagyot, ki nem tudott volna saját lábán a foglyokkal menni, a helyszínen agyonlőtték. Általában csak magyar sebesülteket szabadott hordágyon szállítani, a németeket géppisztollyal intézték el. Egy haslövéses súlyos sebesültet én segítettem hordágyon a kórházig. Havas, jeges úton borzasztó nehéz volt cipelni. Az Olasz fasoron orosz teherautó oszlop vonult egész nap kifelé a dunántúli frontra, a gyalogjárdán pedig orosz lovaskocsik vonultak, és ágyukat vontattak. Mi az út szélén a hóban botorkáltunk. Kerülgettük a hullákat, melyek változatlanul ott hevertek a kitörés óta. Az autók nagy zökkenővel hajtottak rajtuk keresztül. Mi már semmin sem csodálkoztunk. Az Új Szent János Kórház tele volt sebesültekkel. Betegünket átvették az ápolók, mi pedig visszasiettünk. A Szilágyi Erzsébet fasoron foglyok végeláthatatlan tömegét hajtották. Futólépésben mentek, alighanem lóval vagy autóval kergették őket. Vigyáztunk, nehogy közéjük keveredjünk, a meggyötört arcú, rongyos ruhás alakok közé, akik alig vonszolták magukat kimerültségükben. Javarészt németek voltak. 

Inkey Tibor 37 éves fényképész
Buda, I. kerület, Csalogány - Kapás utca sarok

Reggelre megszűnt a lövöldözés. Feljöttünk az óvóhelyről. Késő délután láttuk az első orosz egységeket, amelynek tagjai közül négyen betódultak a házunkba. A buzgó légóparancsnok már a kapuban üdvözölte őket, csak akkor hűlt le a lelkesedése, amikor elvették a karóráját. A nagy óvóhely lakói kedveskedve invitálták az oroszokat egy pohár borra. A nagy nyájaskodás alatt előkerült egy harmonika, énekelni kezdtek és ugrabugráltak a nők körül, majd eltávoztak. Mi, a kis óvóhely lakói nem vettünk részt a nagy barátkozásban, féltünk.
Éjjel visszajött két orosz, és az egyik fiatalasszonyt elcipelték. Szegény hajnalban jött vissza, rettenetes állapotban. Senki se kérdezte, mi történt.


Kínál Sándor 41 éves asztalosmester
Albertfalva (akkor önálló község, ma XI. kerület)

Sokezernyi láb csoszogása hangzott, ahogy a hadifoglyok szótlanul, elkeseredetten gyalogoltak a fogságba. Az arcok, a tekintetek kifejezéstelenek voltak. Az oszlop megtorpant. Valahol elől támadhatott valami forgalmi akadály. A foglyok némán, letörten ácsorogtak, csak bámultak maguk elé, mint az eszelősök. Ekkor egy magyar katona észrevette, hogy az út szélén álló öregember a télikabát alatt reverendát visel. Ettől egy kicsit felélénkült, és odakiáltott az albertfalvai plébánosnak:
- Atyám, látja, fogságba visznek minket! Kérem, áldjon meg minket még egyszer, utoljára!
A kiabáló térdre ereszkedett, és körülötte egy csomóan szintén letérdeltek. Az öreg pap felsóhajtott, elővette a zsebéből a stólát, megcsókolta, és a nyakába kanyarította. Erre még egy sereg hadifogoly is letérdelt, az atya pedig keresztet rajzolt a fejük fölé, és fennhangon az Isten segítségét kérte az előttük álló nehéz pillanatokban. A csapatot kísérő tucatnyi szovjet katona előbb gyanakodva, aztán kíváncsian figyelte az eseményeket. Amikor a foglyok keresztet vetettek, és felálltak, az egyik katona odament a paphoz, majd pár pillanat múlva kettő kivételével a társai is követték. Az elsőnek érkező tört németséggel közölte Doroszlay atyával, hogy ők litván katolikusok, és ők is áldását kérnék, mert már majd egy esztendeje nem volt alkalmuk templomba menni. A magyar pap a szovjet katonákat is megáldotta egy rövid latin fohásszal. Amikor a litván katonák is keresztet vetettek és felálltak, az atya megkérdezte, hogy a másik kettő nem akar áldást? Azok oroszok, és kommunisták is, mondták, és sietve ismét elfoglalták helyüket, mert a menet eleje megindult. Amikor az egyik orosz katona a pap előtt elhaladt, feszesen, komoly képpel tisztelgett neki. Aztán a tiszt is odaért, az is tisztelgett, könnyedén elmosolyodott és azt mondta: Nye bojsza otyec, vojna zgyesz uzsé kaput! (Ne félj atya, a háborúnak itt már vége!)
Doroszlay atya csak nézett utánuk, majd nagy sóhajjal fennhangon fohászkodni kezdett értük, valamennyiükért:
- Én Uram, Istenem, bocsáss meg nekik, mert nem tudták, hogy mit cselekszenek!


Hirdetés a Pesten megjelenő Szabadságban

Élelmiszer és 1000 pengő jutalom annak, aki Czuczor-u. 8. alól elveszett Csöppi névre hallgató, fehér máltai pincsi kutyám nyomára vezet. VII. Vörösmarty-utca. 7. I.1.