skyfall*

Az utolsó Napnyugta

Órák óta sötétlő, komor haragosság, mi másnak megnyugvás, pillanatnyi ábránd. Gyengének nem való, gondolkodtató, percnyi nyugtot nem hagyó önző látomás. Erős, ki bírja, de róluk nincs ma szó, ez csak a megkéselt lelkeknek mondandó.

Fejét felüti lassan a kegyelem, s mint büszke fonal a napsugár, körbejár, meg nem remeg. Konkrétabban fogalmaz vagy fogalmazz, bár úgyis átlát, közben nyílik a kikelet, tárul a látvány.

Láttalak már azelőtt, elég őszinte? Nem tagadtam eddig sem, csak nem voltam rá büszke. Személyes a hangvétel, forró a kávé, nekem ez a kedves, neked inkább csak semleges. Kutyát nem érdekelt, engem meg főleg, hogy merre folyt a patak akkor, mint belehajított kis kavics, amiről reméltük nem sebezhető, ám nem számoltam vele, hogy bizony ebbe bele fullad ő. Víz kimosta egyszer azelőtt, lassú volt és fájdalmas, mély nyomot hagyó, túlságosan ártalmas.

Most gondol egyet a legmasabban, kit nem érdekel se jaj, se jó, önkényesen száll a széllel, a válladon megpihen. Hitted is egyel ezelőtt, hogy el nem fújni örök vétek mit magad ellen kísérelsz. Késő itt már gondolkozni, elcsábít a vágyakozás, füled nem hall, csak szemed lát. Perzsel, izzik, átölel, meggyőz lassan téged is, bár az elejétől hiszed már te is. Tökéletes, mi nem létezik. S valóban így igaz.

El nem fáradt, ám távozik. Némán, csendben a vöröslő, végtelen ligetben. Hogy ismét részben átláttassam, tudtad ezt az elején, megpihent piheként induló, végére hegyomlás, rádszakad. Jelzőkkel dobálózunk, naív, ennek mondanám. Megtanultad? Egyet előre, kettőt hátra, ez volt a protokoll, viszont átjáró felismerés, folyóvá nőtt kispatak, egyirányba halad. Segítség a megértéshez: csak a lacaz úszik árral szemben, te ne fordulj visza. Zúduló vízesés, meg nem rendülő égbolt, dübörögve felszakítva így távozik ő, az utolsó Napnyugta.

Éjszaka-régi sebek kialvatlansága

Napkelte-szemernyi új remény, átlendülés

Hajnal-lezárt gondolat

Nap kiteljesedése-újra

Napnyugta-végleg elengedés

Újra megélt szerelmi csalódás

the beautiful thing about Travis Scott and his music is that he is very abstract…..i mean Skyfall was masked as a song about drugs when REALLY it was about old rappers not being able to connect with Travis (or the fan) anymore……that gives you a whole new perspective with his music now doesnt it?

Όλοι παρατηρούμε το φεγγάρι όταν είναι γεμάτο, όταν έχει φτάσει στην τελική του μορφή, ποιός του δίνει σημασία όμως όταν βρίσκεται στην αρχική του μορφή;