pults

Ünnepélyesen megígérem,

hogy ha valaha falusi vegyesboltot nyitok, akkor mindig lehet majd kapni nálam öklözőzsírt. Ha 2018 után is hatalmon marad a Viktler, akkor pult alól és némi felárral, de lehet.

Reblog, ha szerinted is kötelezővé kéne tenni, hogy minden falusi vegyesboltban legyen öklözőzsír!

Es ist dunkel, laut und stickig. Der Bass scheint dir das letzte bisschen Hörvermögen, welches du besitzt wegzuhämmern und trotzdem stampfst du immer weiter. Der Schweiß tropft von deiner Stirn. Zähneknirschend blickst du Richtung Pult während es leise wird. Du fühlst dich erschöpft doch die Synth treibt dich voran. Als du hinter dich schaust kreuzt sich dein Blick mit einem anderen x beliebigen Menschen. Er fängt an zu lächeln und schenkt dir neue Motivation. Dann setzt der Bass wieder ein. Wie tausende Donner regnet er auf dich herab und scheint wie ein Tsunami alles mit sich zu reißen, was er trifft. Der tief hämmernde Druck reguliert deinen Herzschlag und du tanzt als ob es kein Morgen gäbe.
Das ist Techno. Das sind die Momente für die wir leben. Das ist unser Leben. Das ist Liebe.
—  tekkn0
Egy kislány története

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva. 

Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt! - És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére. - Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta 

Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki. - Tessék? - fordult hozzá a patikus. - A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda? - Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban. - Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondja meg mibe kerül.  A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte: - Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet. - Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi. - Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell. - Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára. Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt: - Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél. 

 A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett. - Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna? Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.

Egyszer majd csinálok egy filmet, ami egy olyan fiúról szól, akit a nagynénje nevel fel, ezért nem kap megfelelő férfúi szerep-mintákat, de egyik nap véletlenül kiderül, hogy az apja volt minden idők legnagyobb PUA-mestere, és amikor ezt megtudja, elindul, hogy ő is kitanulja a PUA-trükköket és az apja nyomdokaiba léphessen, csakhogy a világon a PUA-mesterek kora leáldozott, és már éppen feladná a keresést, amikor véletlenül az isten háta mögött egy eldugott mocsárban találkozik egy töpörödött manóval, akiről kiderül, hogy az utolsó PUA-mester és még a fiú apját is ő tanította a PUA művészetére. Megtanítja neki az összes x-wing nélküli nyitást és FC-zést, végigmennek a HB-skálán, és megtanulja legyőzni a belső félelmeit. Amikor készen áll, elindul végre a Mori2-be, ahol szembe kell néznie a végzetével.
Épp megnyitna négy HB9-est a puszi-trükkel amikor hirtelen zavart érez a PUÁ-ban és észreveszi, hogy a pult túloldalán egy HB12-est akar FC-zni egy ismeretlen sötét ruhába öltözött úr, akiről egyből rájön, hogy engedett a sötét PUA csábításának. Elkezdődik egy látványos PUA viadal, sorban nyitják a HB-kat és ahogy a HB10-es aurák egyre fényesebben világítanak, elkerülhetetlennek látszik a végső összecsapás amikor egy dong-trick-kel egyszerre nyitnak meg a ruhatárnál egy HB30-ast. Ekkor a sötét PUA mester elmondja a fiúnak, hogy “én vagyok az apád”, és a fiú fájdalmas veresége miatt üvöltve menekül a szórakozóhelyről, mondjuk hazafelé majdnem FC-zett egy HB4-est, csak pont le kellett szállnia az éjszakairól :((

Én nem a tescot sajnálom

Úgy alakult, hogy elmaradt heti bevásárlás és üres a spájz itthon, hát leugrottam a kisboltba némi alapvetőért és igen, ez az élmény ismét megerősített abban a szokásomban, hogy miért is nem vásárolok ilyen helyen. Én nem a tescot sajnálom, az viszont mélységesen felbasz amit ezek a sarki coopok/cba-k csinálnak. Azok amelyeket mindenki, mindenhol csak kispiszkosnak hív (milyen érdekes, mindenhol van ilyen!), és botlasz a csempében, pereg a vakolat, rozsdállik a regál, a köszönésemre szúros tekintet a pult mögül, kérdezni már nem is merek, én kérek elnézést. És nem is lejárat közeli parizer vagy az emberi fogyasztásra alkalmatlan aro tejtermékek zavarnak, hanem a pronyó miliő, aminek minden részletéből sűt a kurvaanyád! Belépve leesik a szaturáció, minden fakó, halvány. Az egész azt idézi, mikor kilencvenvalahényban véletlenül betévedtünk a rommá lőtt Zágrábba, csak ott nem utáltak minket zsigerből. És akkor ezeknek a igénytelen, mindenhájjal megkent jóleszazúgy harácsoknak kellene kedvezni? Tényleg inkább templomba megyek.