politikai

kiszerkesztették néhány faskó portálra egy két évvel ezelőtti megszólalásomat arról, hogy nem rettegek európa iszlamizálódásától, így most újra a fejemen ugrál az ungherese szélsőjobb legjava. kicsit bánt, hogy liberálisnak tartanak, pedig baloldali vagyok, de ennél izgalmasabb az, amiket irkálnak:


ilyenből persze van még néhány tucat, és ezek csak azok, akik eljutnak az üzenetírásig. egy közeli családtagom a sírás szélén volt, amikor felhívott, hogy egy csoportban fel akarnak engem akasztani a gyerekemmel együtt, és ő nem tudja, mit tegyen.

Mondhatná az ember, hogy ejj no, hát a nyilvánosság ezzel jár, meg kell szokni, sokan rázzák az öklüket, aztán mégse ütnek. Szegény Szabózé példája azonban jól mutatja, mennyire mindegy, hányan nem ütnek, egy embernek elég egyszerre egy verés. Jobbulást kívánok neki és nagyon sajnálom, ami vele történt.

Meg nyilván be is paráztam tőle. Persze régóta jönnek a fenyegetések, ehhez képest lassan tíz éve már, hogy utoljára politikai okból megvertek, szóval egész jók a mutatók. Azért nem vagyok nagyon nyugodt.

Az iszlámtól azért nem félek, mert hejdekeresztény honfitársaim szitkai a sharia törvénynél jóval brutálisabb büntetéseket helyeznek kilátásba, amiért az övéktől eltérő véleményem bír lenni. Márpedig a véleményem az, hogy az európai kultúrát nem külső veszély fenyegeti, hanem éppen amiatt omlik össze, hogy az állítólagos védelmezői sem tartják tiszteletben. Nincs félnivalóm képzeletbeli muszlimoktól, amikor elképzelt keresztények agyon akarnak verni, a gyerekemet pedig megerőszakolni - vagy másokkal megerőszakoltatni.

Ha létezne védelemre érdemes európai kultúra, azt azzal lehetne megvédeni, hogy következetesen betartjuk minden áldott nap, mindenkivel szemben, és nem csak olyankor hozakodunk elő vele, amikor hivatkozási alap kell a kirekesztéshez és a leigázáshoz.

Na persze az európai kultúra valójában egyszerre sokféle, és része ez az aljas dominancia éppúgy, mint a szabadság és az ember tisztelete. Csak hát ez az iszlámra is igaz. Attól még, hogy nem mutogatják a tévében őket, mint másfél milliárd ember békésen gyakorolja ezt a vallást és ugyanazt keresi benne, amit minden tisztességes ember a hitben: iránymutatást, jóságot, megnyugvást.

“Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal, és a katolikus költő megjegyezte:

– Utállak benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat.

– Miért utálsz, János?
– Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása.
Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját stb.- és összeomlik.
A valóságban – mondta Pilinszky –, az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.
Szíven döfve tántorogtam ki Pilinszkytől.”

Popper Péter

kiszerkesztették néhány faskó portálra egy két évvel ezelőtti megszólalásomat arról, hogy nem rettegek európa iszlamizálódásától, így most újra a fejemen ugrál az ungherese szélsőjobb legjava. kicsit bánt, hogy liberálisnak tartanak, pedig baloldali vagyok, de ennél izgalmasabb az, amiket irkálnak:


ilyenből persze van még néhány tucat, és ezek csak azok, akik eljutnak az üzenetírásig. egy közeli családtagom a sírás szélén volt, amikor felhívott, hogy egy csoportban fel akarnak engem akasztani a gyerekemmel együtt, és ő nem tudja, mit tegyen.

Mondhatná az ember, hogy ejj no, hát a nyilvánosság ezzel jár, meg kell szokni, sokan rázzák az öklüket, aztán mégse ütnek. Szegény Szabózé példája azonban jól mutatja, mennyire mindegy, hányan nem ütnek, egy embernek elég egyszerre egy verés. Jobbulást kívánok neki és nagyon sajnálom, ami vele történt.

Meg nyilván be is paráztam tőle. Persze régóta jönnek a fenyegetések, ehhez képest lassan tíz éve már, hogy utoljára politikai okból megvertek, szóval egész jók a mutatók. Azért nem vagyok nagyon nyugodt.

Az iszlámtól azért nem félek, mert hejdekeresztény honfitársaim szitkai a sharia törvénynél jóval brutálisabb büntetéseket helyeznek kilátásba, amiért az övéktől eltérő véleményem bír lenni. Márpedig a véleményem az, hogy az európai kultúrát nem külső veszély fenyegeti, hanem éppen amiatt omlik össze, hogy az állítólagos védelmezői sem tartják tiszteletben. Nincs félnivalóm képzeletbeli muszlimoktól, amikor elképzelt keresztények agyon akarnak verni, a gyerekemet pedig megerőszakolni - vagy másokkal megerőszakoltatni.

Ha létezne védelemre érdemes európai kultúra, azt azzal lehetne megvédeni, hogy következetesen betartjuk minden áldott nap, mindenkivel szemben, és nem csak olyankor hozakodunk elő vele, amikor hivatkozási alap kell a kirekesztéshez és a leigázáshoz.

Na persze az európai kultúra valójában egyszerre sokféle, és része ez az aljas dominancia éppúgy, mint a szabadság és az ember tisztelete. Csak hát ez az iszlámra is igaz. Attól még, hogy nem mutogatják a tévében őket, mint másfél milliárd ember békésen gyakorolja ezt a vallást és ugyanazt keresi benne, amit minden tisztességes ember a hitben: iránymutatást, jóságot, megnyugvást.

Kurva gyorsan tisztázzuk: létjogosult, igazolható és szükséges is volt a Momentum mai akciója az origo szerkesztőségében.

Részleteiben nyilván kritizálható a megmozdulás, mint például Fekete-Győr betámaszkodása az asztalhoz, de azért alapvetően ne hülyéskedjünk már: ezek lényegtelen kérdések. 

A videón látottak alapján mind Fekete-Győr, mind a többi momentumos a helyszínen erőszakmentes volt és békés. Szembesítették a mocskolódó, tudatosan hazug állításokkal operáló propagandisták egyik legfontosabbikát (Kovács Andrást), hogy akiknek a méltóságát, erkölcsi integritását marcangolja szakmányban cafatokra, azok ugyanolyan emberek, mint ő. Ja, hogy szemtől-szembe már nem olyan nagy az arca mint a klaviatúra mögül?! Hogy süt róla, hogy majd megpusztul a kíntól, hogy látszik a döbbenet, a zavar és a szégyen folyamatos oszcillációja az arcberendezésén? Igen - és ez együttérzésre is sarkallhatna bennünket, hiszen 

senkinek, még Kovács Andrásnak sem kívánhatja élő ember ezt a megalázó helyzetet - de ennek a feloldása nem az, hogy a Momentum nem gyalogol be az origóba, hanem az, hogy az origo nem gyalogol bele a kormánykritikus/ellenzéki polgártársak méltóságába. 

A @momentumofficial nem gyalázott meg senkit, nem korlátozta senkinek a szabadságjogait sőt nem is sértette meg senkinek a szabadságjogai egyikét sem. A @ataszjelenti elképesztően tiszteletreméltó és imponáló elvhűséggel kezelte ennek a kérdésnek (is!) a megítélését, ami az ő szempontjukból az egyedüli lehetséges reakció erre a helyzetre. De ettől még nyilvánvalóan nincs igazuk a helyzet erkölcsi/politikai megítélése szempontjából: mert ebben a kérdésben maximálisan a Momentum oldalán áll az igazság. 

Az origo nem sajtótermék

Az origo a legelemibb sajtóetikai kívánalmaknak sem kíván megfelelni: tudatosan és aljas indokból dezinformálja a közvéleményt és járatja le a kormánykritikus erőket. Sem a helyreigazítási kéréseket, sem semmilyen más moderált szempontot amit a működésével szemben kritikaként megfogalmaznak a kritikusai, nem épít be a működésébe. 

Így az origo nyilvánvalóan nem hagy más lehetőséget a bemocskolt polgártársaknak, mint hogy szemtől-szembe tisztázzák a bértollnokokkal, hogy mégis miért művelik ezt velük, mivel szolgáltak erre rá?!

És ami a legfontosabb: erre nincs válasza a bértollnokoknak. Mert még csak nem is meggyőződésből teszik, amit tesznek. 

Szóval ha a NER-t meghaladni kívánjátok, akkor ne siránkozzatok, és főként ne szisszenjetek “minden kis szilánkhoz”, pláne nem, ha tök ártatlan, tök erőszakmentes kritikai megnyilvánulásról van szó. 

Szép volt Momentum!

A politikai korrektség vége vol valamennyi

(jó, tudom, uncsi, csak nehezen jövök le erről) Szóval csak az jutott eszembe, hogy én ettől azért vártam valamit, hogy így tényleg elszabadulnak a félkegyelműek és a direkt mindenkit provokálni akarók, hogy mittudomén, G Fodor Gábor horogkeresztes karszalagban gúnyol ki egy tolószékest, ilyesmi, hogy legalább jól fogunk szórakozni, és ehhez képest meg mi történt?! Hát lófasz sem történt. Tényleg, elég megnézni csak a tumblit. Az nem a politikai korrektség vége, hogy néha kirakunk egy hitleres képet, meg odaírjuk, hogy náci vagyok hi-hi, hülye lipcsik, ez egy nagy semmi. Hát bazmeg, a haverokkal már tizensok éve karlendítünk különféle budapesti szórakozóhelyeken, és az se valami nagy teljesítmény, de legalább valami. Tök jellemző, hogy itt mindösszesen két darab politikailag maximálisan inkorrekt írás született a korszak állítólagos beköszönte óta (illetve annak hajnalán), az egyik a hosszú számsor nevű sráctól a Vegyük el a szavazati jogot a szegény fehér emberektől, a másik pedig a presentakárki szenvedélyes és nagyon rokonszenvesen elmebeteg kiállása a Rákosi-korszak kitelepítései mellett; hát,nyilván hisztériázott is ezeken minden PC-faló keményfiú. Aztán írtak egy kemény, odabaszós, kompromisszummentes és tabudöntögető posztot arról, hogy faszom tudja, hülye gender meg Nagykörút.    

Komolyan, bazmeg, szedjétek már össze magatokat, mert egy Pumukli-epizódban is több politkai inkorrektség van, mint itt. Sieg Heil!

Minden a szexről szól

Kivéve a szexet, mert az a hatalomról.

Az egész altright értelmezhető egy szexuális ellenforradalomként: a szex és annak a hiánya a lényegéhez tartozik. Elég megnézni, hogy milyen közösségekből verbuválódott össze az egésznek a magja: a PUA, az MGTOW, a férfijogok, a chan kultúra legmélyén fekszik a kefe, a kefe hiánya. Hogy az láthatólag történik, mindenütt, hogy túl vagyunk a szexuális forradalmon, hogy töménytelen pornó jön, de a pornó megélése ennek a rétegnek nem jár: hogy az nem is férfi, aki nem baszik. Hogy valaki baszik, vagy valakit basznak, az elemibb, mint bármi más.

Mert a fene nagy szexuális forradalom valóban nem teljes, annak jár (a felszínen), aki vonzó és vagyonos: a médiát átfűti a szex, hogy az történik, valahol, valakikkel, máshol, másokkal, másmilyenekkel. Innen visszafejthető a gyűlölet vektora: minden, ami megjelenített, hazugság, álnok, gonosz: a feministák, a melegek, a nem fehérek, akik élvezik a szexet, az életet, akiknek kijut az orgazmus osztályrészül, miközben a sikeres vagy sikertelen fehér ciszheteró férfinak már nem.

Adja magát hát a kép, hogy nem volt ez mindig így, ‘68 előtt szinte alanyi jogon járt a kefe, módja a házasság, jutalma a gyerek, a gyarapodó nemzet. Ezért a cuck, ezért a fixáció, hogy a menekült jön, és megerőszakolja asszonyainkat, lányainkat, anyáinkat, nővéreinket, és ezért az áldozat szerep, hogy az erőszakoló, ha fehér férfi, sosem testvérünk, apánk, fiú gyermekünk. Hogy a ciszheteró férfi siralmai már nincsenek fókuszban, ezért akármit is követ el, előbbre való az embersége, a nehéz gyerekkora, tán ott sem volt, tán igaz sem volt, neki jár az ártatlanság vélelme. Kiss Lászlónak neve van, az áldozatnak sosincs, az áldozat nincs, ha nincs hulla, nincs gyilkosság.

Gyűlöletes hát mindenki, aki a progresszió vélt vagy valós haszonélvezője: hisz a javakat (értsd: a Nőket) így vagy úgy elveszik. Innen fakad minden narratíva, a gyerekek korcsosult buzulása, a szabadelvűség gyűlölete, a feministák, akik jogokat adnak a javaknak, vagy a melegek, transzneműek és a genderszak, amik az egész kérdés kereteit feszegetík.

Minden más kérdés csak esetleges a szexen felül, ami Birtokolt és Birtokló viszonyában jelenik meg: kitűnő táptalaj a reakciónak, s nem mond többet annál, mint hogy Ami Jár, Az Jár: az elnyomó az egyenlőséget elnyomásként éli meg. Manifesztuma Donald “megragadom a pinájánál” Trump, az Alfa hím, mindannyiunk apukája, aki Ivanka Trumpot kúrja: az igenis meg tudom én csinálni projekciója, aki visszahozza az elvett kánaánt.

A kérdés másik végén ott a dzsihád, ahol a szex hiánya (a birtoklás hiánya) vezeti a gyilkost a halálba, aminek a végén ott áll a hetvenhét szűzlány: ugyanaz az őrület, a privilégiumot vesztettek őrjöngő visszafordulása, a tálib férfiuralom, a Boko Haram, a veszett zsidó szabados nyugat eltagadása és eltörlése.

Szomorú az egész, tömegek nárcisztikussága, bomlik az elme: az nem lehet, hogy ti rólam igazat szóltok, mert én ilyen nem vagyok: őrlődve a hagyományos férfikép elvárásai és a társadalom korábbi és jelenkori ígéretei között. A lúzer apámnak járt nő, nekem nem, pedig ha bekapcsolom a tévét, minden lúzer elélvez a végén: magamba nézni nem fogok, dögöljetek meg hát mind, kabbefasz mint politikai kiállás.

Ezért nyert Trump.

“NYÍLT LEVÉL

Dr. Mezey Barna rektor

ELTE részére

Tisztelt Rektor Úr!

Megdöbbenéssel értesültünk arról, miszerint az Ön által vezetett intézmény is elindítja a gender studies-t, azaz a társadalmi nemek tanulmánya szakot. Az ELTE Magyarország első egyeteme, többféle európai rangsorban évről-évre kiemelkedő helyet foglal el, diákjai közül számos neves jogász, politikus, tudós és közéleti ember került ki. Sajnálatos, hogy az egyetem nem szeretne hű maradni értékteremtő múltjához, hiszen elindult egy lejtőn. Önök, a vezetőség úgy döntöttek, hogy a magyar társadalom számára semmilyen haszonnal nem bíró, egy politikai korrektségtől megfojtott, tudománynak álcázott, félrecsúszott témával szeretnének foglalkozni mesterképzés keretében. Nem gondoljuk, hogy Magyarország megengedheti magának azt a luxust, amit néhány skandináv ország, hogy közéleti témái legfontosabbja a mellékhelységek jelzései, illetve, hogy minél több semleges játékot, tankönyvet állítsanak elő, nehogy véletlenül befolyásolják a kisfiúk és kislányok saját nemükhöz való tartozását. Szögezzük le, hogy biológiai nemek vannak, nem társadalmiak, így az elnevezés is megtévesztő, hamis.

Tisztelt Rektor Úr!

Önök tévedésben vannak, amikor azt gondolják, hogy ezen szak elindításával jót tesznek Magyarországnak. Ön a rektori köszöntőjében azt írja: „Célunk nem lehet kevesebb, mint a kiválóság fenntartása az egyetemen, és ezzel a magyar nemzet jövőbeli lehetőségeinek javítása.” Fel kell hívnunk a figyelmét, miszerint ezzel a tanulmánnyal semmiben nem segítik nemzetünk felemelkedését, sőt rombolják azt az értékközpontú gondolkodást, ami a közép-európai országokban még jelen van. Égető problémánk a demográfiai kérdés, ami nem a szexuális kisebbségek tanulmányozásával és a feminista filozófia elmélyítésével fog megoldódni. Kérjük Rektor Urat, hogy az erre a szakra szánt pénzzel, erőforrással inkább egy demográfiai intézetet, egy családüggyel foglalkozó tanszéket állítson fel, de semmiképp ne ugyanazokkal az oktatókkal és olvasmánylistával, mint a gender studies esetében. Hisszük, hogy Magyarország jövője a családok és a fiatalok kezében van, ezért őket kell támogatni, az ő problémáikkal kell foglalkozni. Ez az Ön, mint Magyarország legrégebbi egyeteme vezetőjének felelőssége is, hiszen eddig csak Soros György magánegyetemén volt megtalálható hasonló nonszensz őrültség. Hozzá tud méltó módon járulni a jövőhöz az ELTE vagy kiszolgálja a gender- és meleglobbi nyomulását?

A jelentkezési időszak lezárultával talán Ön is megláthatta, hogy nem övezi hatalmas érdeklődés a témát és mint bölcs vezető belátja, hogy értelmetlen, felesleges és romboló elindítani a fent nevezett szakot és az egyetemet inkább újra a magyar jövő szolgálatába kellene állítani.

Várom intézkedését és megtisztelő válaszát!

Budapest, 2017. február 17.

Tisztelettel:

Nacsa Lőrinc elnök

Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ)”

—  Nacsa Lőrinc nyílt levele az ELTE rektorának.
Most keresem a megfelelő szavakat, rövidítéseket. Talán lol? Neeeem. Trollolo? Neeem. Wtf? Ugyan. Segítsetek! Mit lehet erre mondani?
Pörög ez a Mag-Európás téma, írok már pár gondolatot én is ezzel kapcsolatban.

Szóval.
Kétségkívül történelmi időket élünk. Az Európai Unió Birodalom a mi időnkben fog létrejönni. Ezt láthatjuk, és éppen megérhetjük. Ahogy most állnak a dolgok, ennek a birodalomnak a létrejöttét Orbánék tehetségtelen tolvaj kormányzása miatt kívülről fogjuk végignézni.
Írok pár összefüggést a történésekről, hátha valakit érdekel a körülötte lévő világ.
Az Európai Unió Birodalom, amint megvalósul, olyan gazdasági, politikai és önálló katonai erő lesz, ami felveszi a versenyt Kínával, az USA-val és Oroszországgal szemben is. Egy új világhatalom van épülőben. Természetesen ez a legérzékenyebben Oroszországot érinti, hiszen számára a kontinensen bármiféle versenyképesség látszatának is vége egy egységes Európai Unió Birodalommal szemben. Tehát Putyinnak érdeke, hogy bomlassza az EU-t. Ehhez pedig partner Magyarország. Sokan arra tippelnek, hogy Putyin az ügynökakták másolataival zsarolja Orbánt, hogy Magyarország az EU árulója legyen, én úgy gondolom, még zsarolásra sincs szüksége, Orbán simán eladja Magyarországot pénzért.
És most nem csak az Orbán-család meggazdagodására gondolok. Pénzre az országnak is szüksége van, hogy megtarthassa Orbán a hatalmát.
De kezdjük a közepén az ország modern kori tragédiáját.
Kezdhetnénk az elején is, de nem akarok teljesen visszamenni a rendszerváltás elmaradására, és a Gyurcsány, Csányi, Orbán apuka, satöbbi-félék által szétlopott nemzeti vagyonig, mert aki nem hülye, nyilvánvaló a számára, hogy nonszensz, hogy a “rendszerváltáskor” az ország minden vagyona az állam kezében volt, aztán sikerült úgy megszabadulni ettől a felfoghatatlan értékű vagyontól, hogy csak adósság maradt utána, meg egy működőképtelen ország. Aki ezt a folyamatot normálisnak gondolja, az hülye.
De nem erről akarok írni, ezért kezdjük a közepén, mert bizony 2010-ben Orbán akár jóra is használhatta volna a kétharmadát, ha nem egy piti tolvaj gazember lenne, akinek az ország felemelése helyett fontosabb cél a családja gazdagodása és a hatalom megtartása. Ehhez pedig kőkeményen hazudnia kellett.
A legnagyobb hazugsága, hogy az ország gazdasága erős. Nem, nem erős. Ez az ország nincs jobb “bőrben”, mint amikor a szociktól átvették. Annak ellenére sem, hogy azóta még több adót fizetünk be, hogy azóta nem a MANYUP alapba gyűlnek a nyugdíjbefizetések, hanem hónapról hónapra elmennek működésre, és hogy azóta dől az országba egy másik elképzelhetetlenül hatalmas vagyon, az EU pénzek. Mert az ország életképességének mutatóját, a GDP-jét a beáramló EU-s pénzek tartják elfogadható szinten. Az “ország gazdasága erős” kijelentés kb. olyan, mintha valaki büszke lenne arra, hogy milyen tehetséges, mert szép a havi bevétele, csak azt nem teszi hozzá, hogy a jól kereső apuka egészíti ki a fizetését egy élhető szintre, és ha ez az apai apanázs megszűnik, akkor tulajdonképpen kenyérre is alig telik.
De nem csak az EU-s pénzekből élünk, hanem továbbra is hitelből. A Fidesz már 6 ezer milliárd forintnyi hitelt vett fel kormányra kerülése óta (+ elköltötte a 3 ezer milliárd forintnyi MANYUP vagyont, + elköltött az MNB devizatartalékából 6 milliárd eurót). Tehát nagyjából ugyanott tart, ahol a szocik, (még egyszer megjegyzem) azzal súlyosbítva, hogy még több adót vetettek ki, nem fizetnek 13. havi fizetéseket, nyugdíjakat (amit a szocik több éven át igen), az EU-s pénz alattuk ömlik az országba, és visszacsatornázták az addig külön számlára beérkezett havi MANYUP befizetéseket is a költségvetésbe.
Szóval mindezek mellett 6 ezer milliárd forint hitelt vettek még fel Orbánék, ami nem látszik a GDP arányos államadósságban, mert Orbánék nem számszerűen közlik az ország adósságának növekedését, hanem a GDP arányában, ami szebben fest, mivel a beáramló EU-s pénzeknek köszönhetően a hitelfelvétellel együtt a GDP is nő.
Csak ott a baj, hogy már a 2020-ig elkölthető EU-s pénzeket hívjuk le 2017-ben, és amikor apuka pénze elfogy, bizony kiderül, hogy eléggé rondán fest a GDP és a felvett hitelek miatti államadósság már a százalékos kimutatás arányában is ocsmány. Ha pedig ez a megvezetett (most a semmiért hálálkodó) népnek is láthatóvá válik, meginog Orbánék hatalma.
Hogy ez ne következzen be, Magyarországnak új, nagy csomagban beáramló pénzre van szüksége, ami még évekig jól mutat majd a GDP-ben. Az egyik ilyen az orosz hitel Paks2-re. Aki azt hiszi, hogy Paks2 energiagazdálkodási kérdés, az semmit nem értett meg abból, amit leírtam. Ha Paks2-ről beszélünk, az orosz hitelről beszélünk, ami továbbviheti a GDP-t és Orbánék hatalommegtartását. Csak sajnos ezzel magunkra szabadítottuk Putyint, és kiszolgáltattuk az országot az oroszoknak. Sakk-matt. Orbán, a “nagy hazaszerető államférfi” kell a magyaroknak, Orbánnak pedig ehhez szüksége van Putyin pénzére, Putyinnak pedig a segítségért szüksége van egy árulóra az EU-n belül.
Mi pedig, úgy tűnik, egy hatalommániás tolvaj szarházi miatt ki fogunk maradni az Európai Unió Birodalomból, és egy kis pöcs állam maradunk a fasz rosszabbik végén két hatalmas birodalom között. Egyik oldalon az Európai Unió Birodalom lesz, a másik oldalon Oroszország, mi pedig a kettő közt, mindkét hatalom által marcangolva vakarjuk majd a fejünket, hogy hol rontottuk el, és miért nem jött be az élet ennek a kis népnek.
Mindenkinek lehet tippelni, hogy jól fogunk-e járni.

anonymous asked:

Minek megy Rapülők koncertre olyan, aki mindig is utálta őket (legalábbis a kritikájából ez jön le)? Hogy negatív kritikát írjon? Nem olyan ön, mint a Muppet Show-ban a két öregúr, akiknek nem tetszik semmi, de mégis minden előadást megnéznek? Ráadásul indexes cikkébe még a politikát is belekeverhetném, hisz mÁkos borzalmas (ha azt mondom: magyartalan, azt hiszem, nagyon enyhe voltam) szövegeire/dalaira hivatkozni kicsit politikai felhangot is megüt.

Majd egyszer mesélek nektek gyerekek a munkáról. Meg a kritikáról. Meg úgy általában a cikkekről. De előbb még megfáradt, minden kritikát és ellenvéleményt gyűlölő, minden új dologra csak legyintő sikeres magyar leszek, ha megbocsátotok.

Szanyi Tibor tényleg egy féreg - amit a Momentumról mondott a Pesti Srácoknak (!) az a legaljasabb politikai próbálkozása evör.

Idézetek:

“Az ominózus Nyugati téri akció után többen meg is kérdezték tőlem, hogy miért nem vágtam szájba Fekete-Győr Andrást, amelyre most is az a válaszom, hogy azért, mert az ügyet fontosabbnak tartottam.”

Értsd: ütne ő, de most előbb gyűjtsünk aláírásokat, arra ráérünk később is.

(A kérdés se szar:  Ön úriemberként reagált, pedig el is küldhette volna melegebb éghajlatra.)

És a fő aljasság:

“Lehet, hogy sokakkal még el lehet hitetni, hogy nulláról lehet hálózatot építeni, de mi tudjuk, hogy az kegyetlenül sok pénzbe kerül. A hálózatépítést aranyos, helyes, munkanélküli, fizetés nélküli szabadságon lévő fiatalok pont nem tudják megcsinálni. Ez bizony több százmilliós tétel, amelyet nem lehet csak úgy leakasztani a falról. Haris Éva szerepe számomra világos, a gyanúm pedig az, hogy Haris Éván keresztül akár a Fidesz is pénzelheti a Momentum Mozgalmat.”

Doxxolni valakit az akarata ellenére a politikai nézetei miatt nem más, mint a vélemények elhallgattatása a félelemkeltés egy jogtalan eszközével. Sunyi, gyáva dolog ez.

Kedves későn kelő barátaim!

Ez az elmúlt hét betette a kaput sokaknál. A CEU ellehetetlenítése sokaknak jelentette azt a vonalat, ami után kimondhatjuk: Magyarország diktatúra.

Üdvözlök mindenkit a kerítés rossz oldalán.

Tán észrevettétek, hogy sokan vagytok, de nem elegen: hogy bár optika alapján a fél világ veletek van, a korrupt hatalmat nem törölte el a népharag. Kezetek most ökölbe szorul, lemosnátok a gyalázatot, de a kezdeti sokk után kezdtek rádöbbenni, hogy ez a harc egy kicsit bonyolultabb lesz annál, mint csak kimenni a térre és hőbörögni egy kicsit.

Nem fogadja ébredéseteket kitörő örömmel mindenki. A hatalom érthető okok miatt. A többi ellenszenv a későn kelőknek jár: nincs veletek senki, mert hol voltatok eddig?

Amíg a nem-fehér-középosztályért jöttek, addig nem szóltam.
Ki szól értem most?

Igazságtalan, de ez van. Ha körülnéztek, láthatjátok, hogy Magyarországon nincs egy gazdag ellenállás, mondhatni nincs kultúrája ennek a cselekvésnek. Ha utánajártok, ezernyi apró búvópatakot találtok csak, napi szinten élet-halál harcot vívó embereket, akik a NER eddig aljasságai ellen harcolnak minden eszközzel. A kormány idén elhatározta: eltapossa őket.

Azért mondom ezt, mert a CEU bezáratása elleni tüntetéseknek nagy tétje van. Kimúlhat a semmibe, mint eddig annyi fellángolás, ami a NER ellen született, ha csak az alapján tájékozódtok, amit a médiában hallotok.

De mint mindig, itt az esély arra, hogy valami több legyen, hogy valami változást elérjen.

Ami üdvös az ébredésetekben az, hogy valami újat hoztok az asztalhoz: hálózataitok, ismereteitek és erőforrásaitok új lendületet adhatnak bármi olyan politikai törekvésnek, ami a NER lebontásához szükséges.

A CEU bezáratása egy szimbólum. Az utolsó aljasság.

Az ügye önmagában kiélezi a nyugati és a keleti értékrendek ütközését, de át fogják verekedni, és nem fognak megállni itt, ha azt hisszük, hogy csak erről az egy dologról van szó.

A NER szokása, hogy olyan törvényeket hoz, amiket ha betartasz, beledöglesz.

És milyen ember az, aki az ellene hozott törvényeket betartja?

Ha most harcolni akartok, találjátok meg azt az ezer másik mindennapos elnyomást, amit a NER eddig kiépített embertársasitokkal szemben. Támadjátok ezeket minden ponton, minden eszközzel, szélesítsétek ki a követelések skáláját. Eddig mindenki, aki egy ügy mellett akart csak kiállni, elbukott.

Abban ne bízzatok, hogy a pártpolitikából bárki közétek áll. Aki igen, az csak lejárathatja az ügyeteket, megbonthatja az akarat egységét. A politikusoknak létérdekük, hogy a NER-t választáson váltsák le: még akkor is, ha a választás teljes értelmét veszíti addigra, mire oda kerülünk, mert a létkérdésekről azóta már döntöttek.

A CEU csak egy ügy a sok közül. Keressétek egymást és lépjetek egyszerre: távlatában minden összefügg ebben a gyilkos rendszerben.

Rajtatok múlik, hogy ez a sötétség, amit most látunk, örökké fog tartani, vagy csak a napfelkelte előtti órákat jelenti.

mesélek nektek

Bobról. Bob kitalált személy, még a nevét is én találtam ki. Bob 30+os fehér férfi, jól fizetett IT munkája van, érdeklődik a világ dolgai után, szeret utazni, képzi magát a szakmájában. 

Bob amolyan rebel-féle, anti-government, kicsit zöld és természetes fotelaktivista. Meg van győződve arról, hogy a kormány a gazdagokat hizlalja és a szegényeket szipolyozza, plusz a nagyvállalatok a sátánt szolgálják és kizárólag a profitjuk érdekli őket. Bob nem tart autót mert az állam regisztrációs díjat fizettetne vele pedig az autó a saját tulajdona, amihez a rabló, szegényeket szipolyozó államnak semmi köze ugyebár. Plusz az üzemanyagon levő adók is eltűnnek szerinte, majd kézen-közön a nagyvállalatokhoz és a gazdagokhoz kerülnek, nem a nép egyszerű gyermekeihez, akikkel ő szolidáris.

Bob ezért leginkább uberrel jár, ha muszáj neki fizetni a fuvarért, de igyekszik másokkal elvitetni magát, ha teheti, ilyenkor nagyon elégedett magával mert megspórolta a vonatjegy árát, az őt szívességből fuvarozókat mókásan taxinak hívja. Uber soforjet kíméletlenül lepontozza a legkisebb dolgok miatt is, ilyenkor egy csillagot ad, tudván, hogy a harmadik ilyen eset után a sofőrt kibassza az uber, ezzel ő a szolgáltatás színvonalát kívánja elfogadható szinten tartani. Az uber sofőrrel akkor lesz szolidáris, ha majd munkanélküli lesz, akkor is azért, hogy a kormányt hibáztathassa, hogy mennyi a munkanélküli.

Bob bérli a lakását, de okosan nagyobbat bérel, mint amekkorára szöksége van és az extra szobáját kiadja másoknak. Ezt ugyan a saját bérleti szerződése tiltja, de őneki ehhez mégis joga van szerinte, és az így szerzett jövedelmét nem is érzi adókötelesnek. Az ingatlan tulajdonosával való vitáiban a landlord a gonosz ingatlantulaj (vö:gazdag) aki kiszipolyozza őt és jogtalanságokat követ el vele, mint bérlővel szemben, ugyanakkor saját bérlőit könyörtelenül kibassza az utcára a legkisebb apróság miatt is. (mivel velük nem szerződik rendesen, ez nem okoz gondot)

Bob nem szereti a gazdagokat sem, hiszen aki gazdag az csak más kárára tudott meggazdagodni, majd gazdagságát arra használja, hogy politikai befolyást vásárolva még gazdagabb legyen a szegények rovására. Ráadásul az állam csak a gazdagoknak kedvez, természetesen ez okozza, hogy az ingatlanpiac így megőrült, és gyűlöli a kormányt, hogy nem tesz lépéseket azért, hogy az olyan átlagemberek is tulajdonolhassnak ingatlant, ahogy a gazdagok teszik. Ha neki lenne ingatlana, akkor ő még nem lenne ám gazdag, hanem a zsidó bankoknak tartozna ő rengeteg pénzzel. De így a kínai házvásárolók a gazdagok ami ellen az államnak kéne tennie. Az államnak akit gyűlöl.

Bob lelkesen követi a nem-mainstream híreket, (amiket a mainstream media elhallgat) így szorgosan visszhangozza az ultrazöld agendát is, valamint nem szereti a rendőröket (nácik), amerikát (trump és náci hívei). Tor böngészőt használ Bob és harcos open source hívő ő, folyamatosan kutyázza a MS, Apple, Adobe, stb. cégeket, akik a markukban tartják a piacot. 

Bob tudja, hogy a bankok annyi pénzt csinálnak a semmiből amennyit akarnak, az ő kárára spekulálnak, de őt nem lehet ilyesmivel kicsielezni, ő bitcoin exchange-eken spekulál a pénzét, hiszen így a gonosz állam nem lát bele az ő tranzakcióiba, amihez semmi köze. Ha keres, akkor az exchange-en kereskedő másokat csak muppetnek hívja, ha bukik, akkor csöndben forrong és nagyokat sóhajtva emlegeti az állam kontrolljának hiányát és hibáztatja a lélektelen kapitalizmust, az emberiség megrontóját.

Bob a legszélsőségesebb pártra szavaz, majd a demokráciát és a jelenlegi politikai berendezést hibáztatja, hogy a mostani, szokatlan helyzet is előállt, szerinte azok a szavazatok számítanak amelyet nem a legtöbb szavazatot kapó pártra adtak le, hiszen többen szavaztak ellene ugyebár, több ember akart mást.

Bobot nem zavarják meg alapvető ellentmondások, sem életvitelében, sem filozófiájában, a nagyon durván szembeszökőeket is lekezeli azzal, hogy de a kormány gonosz és/vagy szegényellenes. Ő magát szegénynek és elnyomottnak gondolja, miközben messze az átlagos jövedelem felett keres. 

Ismeritek Bobot?

Áprilisban az Index lehagyta az Origót

Nem emlékszem, hogy az elmúlt években történt volna ilyesmi, 2016. januárja óta biztos nem. Egy-két-három napot tudott vinni az Index, de hónapot nem. A nyilvános belföldi Gemius adatok szerint áprilisban

  • az Indexnek naponta átlagosan 555963 olvasója,
  • az Origónak naponta átlagosan 542577 olvasója

volt. Áprilisban 19 olyan nap volt, amikor az Index volt a legolvasottabb magyar hírportál, és csak 11 amikor az Origó.

Így néz ki az öt legnagyobb híroldal olvasottsága január óta:

Az első jelentős kiugrás január második felében az olaszországi buszkatasztrófa, a második áprilisban a CEU. Azt eddig is lehetett tudni, hogy ha aktuális, breaking, developing sztori van, akkor az Index nagyon feljön. Így volt például tavaly az Eb-n és az olimpián is, így van terrortámadásoknál. Amikor történik valami a világban vagy Magyarországon, akkor az emberek inkább mennek az Indexre tájékozódni, mint az Origóra.

A Similarweb szerint így néznek ki a fontosabb forgalmi források. (Origo kék, Index narancssárga.)

Ebből az látszik, hogy az Indexnek lényegesen nagyobb a címlapi forgalma (64%), ezek az emberek kifejezetten őket akarják olvasni. Az Origónál ez, a címlapi forgalom, kevesebb, mint az összes forgalom fele, 41 százalék. Náluk a terelt forgalom kiemelkedően magas 39,85 százalék, azon belül pedig a Freemail a domináns (76%). Ezek az olvasók nem az Origóra voltak kíváncsiak, csak kiléptek a Freemailes fiókjukból, és onnan automatikusan egy origós oldalra kerültek. Ez is magyarázza, hogy az aktuális eseményeknek miért van kisebb hatása az Origó látogatottságára, és miért nagyobb az Indexére.

Ebből szerintem annyi következtetést le lehet vonni, hogy a ténylegesen híreket fogyasztó olvasók egyre inkább pártolnak el az Origótól. Belföldi, politikai eseményeknél, mint a CEU tüntetések vagy a civil törvény, ez még hangsúlyosabban így van.

Ettől még nem fognak beleállni a földbe, hiszen a forgalmuk jelentős része független attól, hogy politikai témákban milyen hulladékot raknak az olvasók elé. Viszont amiért tartják őket, hogy építsék az alternatív valóságot, arra egyre kevésbé alkalmasak.

A mai napon arrébb hivatott az osztályfőnököm 4 szemközt beszélni és azt mondta hogy töröljem le facebookon a falamrol a politikai postokat mert hogy ebből még gondom lehet majd ha munkát vállalok. Mondani akartam neki hogy ebbe nincs bele szólása mert szabad jogom van bámit kirakni de nem tudtam, mert csak mondta mondta és mondta a magáét. Aztán még mondja hogy köszönjem meg neki inkább hogy szólt és ne röhögjek. De hát olyan viccesen mondta ki azt hogy Gyurcsány hogy nem birtam ki :DDDDD.

Mi europaiak vagyunk.

Mi europaiak vagyunk. Mi europaiak vagyunk, csak nem tudunk rola, mert azt kerdezzuk egymastol, hogy hol fizetunk adot. Nem azt, hogy mire es miert.

Mi euroapaik vagyunk, egy rendszerben, amit mi nem ertunk. Nem europai nyelven beszelnek velunk, igy nem ertjuk. Azt mondjak, hogy nem is erthetjuk, mert nem beszelunk europaiul.

Mi europaiak vagyunk, de semmit nem tudunk europarol. Soha, senki nem irt ujsagot nekunk europarol, soha senki nem tajekoztatott minket europarol. Mi magunknak maradtunk, mert allitolag mi nem olvassuk, nem ertjuk es nem kivanjuk europat. Nem klikkelunk, nem vesszuk europat. De mi europaiak vagyunk.

Mi europaiak vagyunk, pedig nem vettuk eszre, hogy mi, europaiak szepen, lassan, atlepunk egy szocialis europabol egy neoliberalis europaba. Es ezt nem a balosok, nem a sorososok nem az oroszok almodtak meg, hanem mi, europaiak. Es mi europaiak vagyunk.

Europaiak voltunk, amikor az angol gyerekek london utcain tuntettek az oktatas elkepeszto koltsegei ellen. Amikor a magyar gyerekek ugyan ezert tuntettek. Megis dragabb lett es megis nehezebb lett bejutni az oktatasi rendszerbe amibol europa szerte milliardokkal vontak ki a penzt. Mi, europaiak egyutt leptunk at egy masik oktatasi rendszebe es pl orban faszkalap viktor itt jol teljesitett, mert o elobb huzta be a pipat halottak nelkul, mint David Cameron. Nala halottak is voltak. De mi akkor is europaiak voltunk. Nem tudtuk, nem ertettuk, hogy ez egy europa. Nem ertettuk, hogy amit Cameron es amit Orban csinal az europa. Nem akartuk erteni.

Aztan jott meg sok mas, europa es mi attol meg europaiak voltunk. Voltunk TTIP europa. Voltunk gorogoket mento europa. Voltunk skotokat a ukben tarto europa. Voltunk menekulteket kezelo europa. Voltunk terrorizmussal kuzdo europa. Voltunk megallas nelkul recesszioban, visszavago europa. Vegig europa voltunk.

Minden egyes dolog, amit tettunk, az europa volt.
Nem ketseges, hogy orbant miert nem probalta eddig kitenni europa magabol, mert o es ti es mi mind, egyutt ugyan azokat az utakat jartuk vegig.

Ti nem tudtok errol. Nem erdekel senkit. A magyar sajtoban a kulfoldi hirek az mti atvett lozungjai vagy nehany pikans ostobasag a daily mailtol. Magyarorszagon az ujsagiras azert nem foglalkozik a kulfoldel, mert az ujsagiori ostobak, tul elfoglaltak es tul jol fizetettek ahoz, hogy europarol beszeljenek. Nem is tudnanak. Nincs beagyazottsagok, nyelvtudasuk, kapcsolatrendszeruk, penzuk es olvasoi taboruk ahoz, hogy europaiak legyenek.

De mi igy is europaiak vagyunk. Es elobb vagy utobb - de foleg elobb, mi is fizetni fogunk az egeszsegugyert, mert orban europai, ahogy te is meg en is es mindenhol ez lesz. Neoliberalis piacok lesznek, ahol a munkavallalok joga nem letezik, europaban. Min europaiak vagyunk. Ahol a politikai dontesek masodranguak mert piaci alapon kell megfelelni a hitelezoknek, a befektetoknek… ahogy europaban, ahogy magyarorszagon, ugy oroszorszagnak es oroszorszagban.

Es lehet azt hinni, hogy ha becsukjuk a szemunket es nem akarunk europaik lenni, akkor majd nem leszunk azok. De mi europaiak vagyunk.

Ha becsukjuk a szemunk, ha nem tajekoztatunk, ha nem lepunk elore es ha nem hallatjuk a hangunk. Akkor is europaiak leszunk. Csak ahogy a brittek anno, amikor ok meg europaiak voltak ugy fogalmaztak, hogy the busy fool… aki mindent kipipalt, de semmit sem elvezett.

Es ha nem lesz majd eu meg euro meg lofasz sem lesz. Akkor is europaiak leszunk. Es akkor is majd csak arrol almodunk, hogy milyen jo lett volna, ha egy kicsit okosabban, egy kicsit tajekozottabban latjuk at azt, hogy mit is jelent europainak lenni.