papotes

Élt egyszer egy pap,

aki esküje letétele után elindult világot látni. Hosszú éveken át vándorolt, mígnem elérkezett egy Isten háta mögötti kis faluba. Itt az általa hirdetett vallásban hittek, de templomuk nem volt; a legközelebbi, majd 25 km-re levő kisvárosba jártak templomba. A pap gondolt egyet, és az egyház támogatását kérve, a falu férfijainak segítségével saját templomot építtetett. Ettől kezdve minden vasárnap ő celebrálta a misét, adta össze a házasodókat és mondott imát a temetéseken. Sok év telt el így. Egy közönséges mise végeztével, egy kora tavaszi, hűvös vasárnap délelőttön, ahogy kiterelgette a gyülekezetet a templomból és zárta volna be a kaput, a templomkertbe lépett egy ismeretlen férfi. Szakadt ruhájában, koszosan odaállt a pap elé, és azt
mondta:
- Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!
A pap jó volt, és bár kicsit furcsállta a dolgot.
Hátrament a paplakba, elővett egy citromot, félbe vágta, majd kivitte a férfinak és odaadta neki, aki hálásan tekintett vissza rá. Azonban a pap oldalát furdalta a kíváncsiság. Azt kérdezte:
- Fiam, miért kell neked ez a fél citrom?
A férfin erre jeges rémület lett úrrá, és mielőtt a pap egy szót szólhatott volna, kirobbant a templomkert kapuján, és elszelelt. Egy héttel később, megint csak kifele jövet a templomból a pap megint szembe találta magát a templomkertben a fickóval. Az így
szólt:
- Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!
A pap meglepődött, mind a férfi újabb felbukkanásán, mind az újabb, furcsa kérésen. Persze azért jó volt, hátra ment a paplakba, és hozta a fél citromot. A férfi kezébe nyomta, de rögtön rá is
kérdezett:
- Itt van fiam, de kérlek, áruld el, miért kell neked ez a fél citrom? A férfi láthatóan megrémült, és rögtön elfutott, azonban a pap sem volt rest, utána eredt. Csakhogy nem volt igazán jó kondícióban, még sosem futott ennyit és ilyen gyorsan, hát a falu végében kifulladt, és csaknem elájult. Arra gondolt, hogy hátha a jövő héten is eljön a különös alak, és akkor érdemes lenne tudnia tartani vele a lépést. Így hát a következő hetet szorgalmasan futóleckékkel töltötte. Megérte, mert, ahogy gondolta, a következő vasárnap ismét belépett a templomkertbe a furcsa idegen. A pap meg sem várta a kérését, jó volt, és hozta a lakából a fél citromot. A férfi e szavakkal fogadta:
- Köszönöm, pap, hogy jó voltál, és adtál egy fél citromot.
- Szóra sem érdemes, fiam, felelte a pap de kérlek, áruld el, miért kell neked … A férfi már futott is kifele, de a pap szorosan a nyomában volt. Sokáig futottak, a pap már kezdett nagyon kifáradni, mire egy széles, sebes folyóhoz értek. Az idegen gondolkodás nélkül a folyóba vetette magát, és átúszta, majd eltűnt futva a túlparton. A pap nem tudta követni, mert nem tudott úszni. Bosszankodva tért haza. A következő hetet azzal töltötte, hogy naponta a 25 km-re levő kisváros uszodájába járt gyakorolni, sőt, ha már ott volt, Arena márkájú úszónadrágot, és Nike futócipőt is vett magának. Izgatottan várta a vasárnapot; most már biztos volt benne, hogy a fura szerzet újra ellátogat hozzá. Vasárnap, ahogy bezárta a templomot, megnyikordult a kertkapu, és belépett a férfi:
- Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot! A pap jó volt, hátrament, (felhúzta az úszónadrágot és a futócipőt is), fogta a fél citromot, és kivitte az idegennek:
- Itt van, fiam, de áruld már el, kérlek, mire kell ez neked? A fickó megrémült, kirontott a kapun, a pap sebesen utána. Elérték a folyót, a férfi átúszta, a pap utána. A túlparton futott tovább, a pap követte. Egészen egy mély szakadék szélén álló, magas fáig futottak. A fickó macskaügyességgel felmászott, ám a pap nem tudott fára mászni, a földön maradt. Szitkokat szórt mindenre, ahogy baktatott hazafele. A következő héten a falubeliek furcsállva nézték, ahogy a pap minden nap a templom kertjében a fákra mászik, ide-oda ugrál, és egészében véve igen furcsán viselkedik. De a papot nem érdekelte, megszállottan gyakorolt, készült a találkozásra. Vasárnap már a mise előtt felvette reverendája alá az Arena úszónadrágot és a Nike futócipőt. Sőt, jó volt, és még a fél citromot is előre a zsebébe tette. Az átlagosnál jóval gyorsabban celebrálta a misét, és amint lehetett, megszabadult a gyülekezettől, és bemelegítésbe kezdett. Pontban, amikor a misének rendesen végződnie kellett volna, a kertkapun belépett az idegen férfi.
- Pap, kérlek, légy jó, és …
A pap már nyújtotta is a fél citromot, miközben
visszakérdezett:
- Fiam, mire kell ez neked, az isten szerelmére?
A férfi megrémülve rohant el, a pap utána. Futottak a folyóig, átúszták, futottak tovább a fáig, felmásztak rá. Itt a pap csaknem elkapta a figura grabancát, amikor az elkapott egy indát, és átlendült a másik oldalra. A pap azt hitte, idegbajt kap, de ekkor megpillantott egy másik indát. Nosza, megragadta, és átlendült ő is a szakadékon. Ott azonban nem várt akadályba ütközött: egy repülőgép-temető volt ott, ahol az egyik roncsban elzárta magát a férfi. A pap dühöngve járta többször is körbe a roncsot, de a szilárdan lezárt oldalajtón kívül nem talált bejáratot; azt kellet valahogyan kinyitnia. Csaknem őrjöngve tért haza. A következő hét minden napját a falu lakatosánál töltötte, ellesve a zárak kinyitásának minden lehetséges módját. Vasárnap futócipőben, úszónadrágban, hátán vízhatlan hátizsákba rejtett feszítővassal, lángvágóval, tolvajkulccsal és várva az idegent. Amaz csakhamar meg is érkezett.
- Pap, kérlek, légy jó, és adj egy fél citromot!
- Itt van, fiam, nyújtotta a pap, mert jó volt, de közben cselesen megragadta a férfi csuklóját, magához húzta, és megszállottan villogó szemmel kérdezte: de mire kell ez neked? A fickón páni félelem lett úrrá, kitépte magát a pap kezéből, és elrohant, de a pap nagyon szorosan ott volt a nyomában. Száguldottak a folyóig, gyorsan áttempóztak rajta, futottak tovább a fáig, nyakukat törve másztak fel rá, egymás után átlendültek a szakadékon, a férfinak alig sikerült bezárnia a roncs ajtaját a pap előtt. Ő azonban nem állt meg, lekapta hátizsákját, elővarázsolta a szerszámokat, és ügyködni kezdett a zárral. Egy óra nem telt bele, a nehéz ajtó nyikorogva feltárult. Odabent az idegen rémülten vacogott, nagyon félt a pap ádáz és diadalittas tekintete láttán. A pap lassan odalépdelt a fickó elé, leguggolt, és nagyon halkan, barátságos mosolyra váltva, szelíden
megkérdezte:
- Fiam. Hetek óta kérsz tőlem fél citromot minden vasárnap. Nagyon szívesen adok, akár a jövőben is még többet, csak azt az egyet kérem tőled, hogy áruld el nekem: mire kell neked?
- Rendben van, pap … érkezett a remegő hangú felelet. Elmondom neked, de kérlek, légy jó, és ne mond el senkinek!
A pap jó volt, és nem mondta el…

Örökkévers

Nem jó most verset írni
Esténként nélküled ágyba zuhanni
És úgy ébredni, hogy nem szuszogsz mellettem mellkasliftezéssel
Amit úgy szerettem nézni, s közben eltűnődni rajtad
Nem bírok most a létezéssel

Te ott vagy, én sehol nem vagyok
Még mindig vágyom azt a napfényes napot
Amikor meghívunk rokont, barátot és papot
Hogy lássák, ahogy kézen fogva haladunk jövőnk felé a templomkövön
Majd este karomban tartva viszlek át egy hotelküszöbön

Otthont akarok, egy biztos zegzugot, nem holmi panziószobát
Ahol nincs semmi, csak málló vakolat, háromszori étkezés
Egy kiégett égő, meg légyzümmögés, és utálom a radiátorát
Mert túl meleg van, vagy túl hideg
S én a takaró alatt idézem fel hiányzó hisztidet

Hogy nem akarsz felkelni, dolgozni és elengedni
Nem vagy éhes és szomjas, mert te nem akarsz mást,
Csak csimpizést, szerelmet és azt a stabilitást
Amit kívántam neked és kívántam magamnak
Ha volna még időm, nem hagynálak boldogtalannak

Szerettelek tegnap, és szeretlek ma is
És így lesz ez holnap, meg a halálos ágyamon
Viszlek magammal, tovább az utamon
Most még szenvedem kínzó hiányodat
Lelkem átölel, érzed, ahogy foglak
Te vagy az igazi, s az is maradsz
A világ végeztéig szeretni foglak

Sais tu, toi qui mets mon coeur en marche, à quel point j'ai envie de toi

Je me languis de ta compagnie, des plaisirs simples comme te tenir la main,

te serrer contre moi ou te caresser les cheveux. Nos discussions,

téléphoniques ou face à face, me manquent. J'aime te parler, t'écouter. Bien que

je ne sois pas par nature très bavard, et que j'ai plus l'habitude d'écrire que de discuter,

les mots me viennent aisément quand je suis avec toi.

Je serais enchanté d'entendre à nouveau ta voix, ton rire, ma très chère, d'être à même

de te toucher, de te tenir tout contre moi. Tu m'as totalement charmé, je dois

l'avouer. Chaque rencontre avec toi est un plaisir, où les heures semblent à la fois  

être rapides et longues. Le temps n'a pas d'importance. Pas plus que l'endroit.  

Je peux être n'importe où avec toi, je me sens bien. Tu es la seule que je vois,

la seule dont je me soucie, la seule que je chéris.

Comme tu pourrais le supposer, j'aimerais te revoir, aussitôt que possible. J'aimerais  

profiter de la liberté d'être nous mêmes. Parfois, je nous imagine marchant d'un même pas

dans les rues d'une ville anonyme, ton bras reposant sur le mien, ou papoter pendant des heures

autour d'une tasse de café. Je souhaite t'accompagner au cinéma, ou regarder un film

à la télé, blottis l'un contre l'autre dans le canapé.

Bien entendu, je te désire aussi, ma belle dryade. Il n'y a rien d'aussi doux

que ta peau, rien de comparable au goût de tes lèvres, à la passion dans tes yeux. Je veux te

déshabiller intégralement, et prendre le temps d'admirer ton corps. Je veux t'embrasser,

te lécher, te caresser absolument partout. Je veux aussi tes baisers, et sentir  

tes doigts sur moi, l'intégralité de ton corps nu contre le mien. J'ai hâte de te faire l'amour,

doucement, tendrement. Je veux te faire gémir de plaisir.

Oh, je pourrais sans doute écrire mon désir dans des mots plus crus, des mots que

tu lirais alors que ton joli visage rougirait de temps à autre. Et peut être que

je le ferai une autre fois. Mais le sexe entre nous est quelque chose de joyeux, de joueur, de spontané  

parfois osé et torride, passionné, parfois lent et tendre, et nous

l'apprécions ainsi.

Aussi, excuse moi de te parler Franc-chement mais “voulez vous coucher avec moi, ma petite merveille?”

Je t'embrasse

Un faune esseulé

PS: si jamais tu doutes de ta beauté, regardes dans mes yeux. Tu seras rassurée.”

Vocabulaire familiaire

Substantives

L'aîné (m)- de oudste- the eldest
L'atout(m)- de troef - the trumps
Le beau-parent - de schoonouder/de stiefouder - the parent-in-law/the stepparent
Le beau-père- de schoonvader/ de stiefvader- the father-in-law/the stepfather
Le benjamin- de jongste - the youngest
Le cadet- de jongste - the youngest
Le confident- de vertrouwenspersoon - the confidant
Le demi-frère- de halfbroer- the half brother
Le divorce- de echtscheiding- the divorce
L'enfant unique(m)- het enig kind- the only child
L'équilibre(m)- het evenwicht- the balance
L'espace(m)- de ruimte- the space
L'état(m)- de staat- the state
Le handicap- de handicap~
Le lien- de band- the link
Le membre-het lid- the member
Le secret- het geheim- the secret
Le sentier- het pad- the path
Le sondage- de opiniepeiling- the poll
Le témoignage- de getuigenis- the testimony
La belle-mère- de schoonmoeder/de stiefmoeder- the mother-in-law/stepmother
La benjamine- de jongste- the youngest
La cadette- de jongste- the youngest

La cantine- de refter- the cantine

La confidente- de vertrouwenspersoon- the confidante
La demi-sœur- de halfzus- the half sister
La dispute- de ruzie- the argument
La famille recomposée- het nieuw samengesteld gezin- a composed family
La garde- het hoederecht- the guard
L'habitude(f)- de gewoonte- the habit
La randonnée- de wandeltocht- the walk

Adjectives

Autoritaire- autoritair~
Aventureux- avontuurlijk- adventurous
Divorcé- gescheiden-divorced
Enceinte- in verwachting- pregnant
Mignon- schattig- cute
Privilégié- bevoorrecht-privileged
Ravi- opgetogen- delighted
Responsable- verantwoordelijk- responsible

Verbes

Accueillir- ontvangen- receive
Appartenir à- toebehoren aan- belong to
Se considerer comme- zich beschouwen als- consider oneself
Se débrouiller- zijn plan trekken- manage for oneself
Disposer de- beschikken over- have acces to
Se disputer- ruzieën-argue
S'entendre avec- overeenkomen- get along well with
Entretenir- onderhouden- maintain
Garder- houden - keep
Papoter- praten- talk
Se réconcilier- zich verzoenen- make up
Se renforcer- sterker worden- become stronger

Expressions

Compter sur- rekenen op- count on
De premier choix- eerste keuze- first choice
Être fou de joie- dolgelukkig zijn- be crazy of happiness
Faire confiance à quelqu'un- vertrouwen hebben in- trust
Faire partie de- deel uitmaken van- be a part of
Jouer au chaperon- chaperonneren- take care of somebody
Mener une étude- een onderzoek leiden- do research
Se mettre en avant- zich opdringen- press forward
Remonter le moral à quelqu'un- iemand het hart onder de riem steken- get someone out of the blue
Se sentir à l'aise- zich op zijn gemak voelen- feel at ease

JE day3 done… people are still so enthusiastic and passionate abt StS, it was great to talk and share our opinions on the series. We are already out of stock for some posters and keychains, thank you so much! Here are my new StS illustrations for this year ( I was so lazy and busy…thankfully Eagiel was more productive! :D)
Don’t hesitate to stop by our booth N667 hall6 near the sumire area even if we dont have the pics you wanted to buy anymore, we can still have silly chats lol.

La suite en Français~
Donc nous sommes en rupture de stock pour certains posters…mais n´hésitez pas à passer nous voir mm si c juste pour papoter! Un grand merci aux cosplayers qui ont pris la pose pour nous!

À demain, peut-être

Et c’est pas du fantasme ça?

…Facebook, c’est pas du fantasme ça? Et instagram? Et snapchat ? Et tous ces moyens de rencontre et de fausse proximitée, tous ces chaudrons misérables où l’on vous fait bien touiller votre solitude entre deux visuels de pub, tous ces «j’aime» cliqués droit, tous ces réseaux d’amis imaginaires, de communautés surveillées, de fraternités démunies, grégaires et payantes reliées à des serveurs richissimes, c’est quoi?

Et cette fébrilité, là… Cet état de manque permanent, ce trou au côté, ces téléphones que vous rongez sans cesses, ces écrans qu’il vous faut toujours déverouiller, ces vies que vous achetez pour pouvoir continuer à jouer, cette blessure, cette bonde, ces serrements dans votre poche ? Cette façon que vous avez, tous, toujours, de tout le temps vérifier si on ne vous a pas laissé un mot, un message, un signe, une relance, une notifications, une pub, un…un n’importre quoi.

 Et ce «on» qui peut être n’importe qui ou n’importe quoi aussi du moment que ça s’adresse à vous, que ça vous rassure, que ça vous rappelle que vous êtes vivant, que vous existez, que vous comptez et qu’à défaut de vous connaître autrement, on peut peut-être essayer de vous refourguer une dernière petite saloperie au passage.

Tous ces abîmes, tous ces vertiges, toutes ces lignes de code que vous caressez dans le métro et que vous jettent comme une vieille merde sitôt que «ça»  ne vous capte plus. Toutes ces distractions qui vous distraient de vous-mêmes, qui vous ont fait perdre l’habitude de penser à vous, de rêver à vous, de papoter avec la base, d’apprendre à vous connaître ou à vous reconnaître, de regarder les autres, de sourires aux inconnus, de mater, de flirter, d’emballer, de baiser même ! Mais qui vous donnent l’illusion d’en être et d’embrasser le monde entier… Tous ces sentiments codés, toutes ces amitiés qui ne tiennent qu’à un fil, qu’il faut recharger tous les soirs et dont il ne resterait rien si les plombs sautaient, c’est pas du fantasme, ça, peut-être? Vous passez à côtés de vos vies en regardant celle des autres. Et je sais de quoi je parle. Je saigne aussi.

„Eljössz-e ahhoz a fához,
ahol egy férfit felakasztottak,
mert megölt három másikat?
Különös dolgok estek meg itt.
Nem lenne abban semmi furcsa,
ha éjfélkor a bitónál találkoznánk újra.”

Eljössz-e ahhoz a fához,
ahol szerelmének a halott
így kiáltott: hagyja ott csapot-papot!
Különös dolgok estek meg itt.
Nem lenne abban semmi furcsa,
ha éjfélkor a bitónál találkoznánk újra.

Eljössz-e ahhoz a fához,
hol azt mondtam, fuss és ne nézz hátra,
mert ez lesz szabadságunk ára!
Különös dolgok estek meg itt.
Nem lenne abban semmi furcsa,
ha éjfélkor a bitónál találkoznánk újra.

Eljössz-e ahhoz a fához,
s kenderkötél nyakláncban,
társam leszel-e a táncban?
Különös dolgok estek meg itt.
Nem lenne abban semmi furcsa,
ha éjfélkor a bitónál találkoznánk újra.”

Au départ j'avais envie de lui parler. Comme ça. J'avais écrit un truc sans l'envoyer, sans avoir eu les couilles de tout lui dire. Il était 3h du matin, j'ai voulu prendre à boire dans la cuisine quand j'ai entendu la radio allumé a l'étage du dessous. J'suis allée l'éteindre, et j'hésitais encore à envoyer mon message t'sais. Et puis j'ai capté, j'ai réalisé. La chanson qui passait à la radio c'était Hey There Delilah de Plain White T’s. Celle qu'il avait apprise à la guitare juste pour me faire plaisir. Celle qui dit “Time Square can’t shine as bright as you”, ouais. Alors j'ai envoyé mon message, d'abord en pensant que c'était une énorme connerie, puis en me rassurant que de toute façon il ne répondrait pas. Et puis on a finalement papoter. Ça donnait un truc dans le genre :

“- J'sais pas pourquoi j'espère que tu lises ce message, j'sais pas non plus pourquoi t'as fait un pas vers moi la dernière et encore moins pourquoi je t'ai pas répondu.
C'est juste que parfois j'ai envie de te crier que tu me manques, souvent en fait. De plus en plus. J'aimerai revivre New York, et Paris, Paris un week end et Paris pendant un mois. C'était cool, et je suis nostalgique quand je pense à nous. J'aimerai bien papoter; ou j'sais pas, t'avoir un peu pour moi encore un dernière fois. Une étreinte, j'sais pas moi. Histoire de réaliser que nous deux c'était pas qu'un rêve. C'était réel. J'ai envie que tu me fasses rire. Et de sentir ton regard sur moi. Désolée, je devrais peut être pas. T'es encore un peu dans mon coeur parce que j'oublie rien de ce qu'on a vécu.
- Nous deux c'était réel et c'était bien, mais t'as pas le droit de revenir maintenant. Je suis avec quelqu'un et toi aussi alors ne remet pas tout en question.“

J'ai pas su quoi répondre, j'étais heureuse de lire ça. J'ai finalement répondu :

”- Parfois tu me manques tellement que je ne sais pas comment le gérer, sans que cela remette en question ce que je vis maintenant.
- Tu me manques aussi.”

On a parlé pendant 2h, j'ai eu droit à certains messages qui m'ont fait plus que sourire. Un qui m'a fait pleurer.

“- Je suis content que tu sois heureuse dans ta nouvelle relation.
- Moi aussi, même si je suis pas spécialement fan de ta copine. Mais si elle te rend heureux c'est le principal.”

C'était la partie niaise de la conversation. C'était en tout cas une fin de relation plus positive que celle à laquelle on avait eu droit il y a 6 mois. Aujourd'hui, je ne regrette plus mon année à ses côtés et je pense que je ne referai pas les mêmes choix si c'était à refaire. Il me manque.

—  jemetais
Franchement, Internet, et la règle 34?

Deux hommes talentueux, une relation violente et passionnée, une oeuvre poétique incroyable, une fin tragique, un cadre historique charmant, mais que manque-t-il pour que ces deux zigotos gagnent en popularité?

Probablement le fait que c’est canon. Meh.

Alors, j’imagine vos yeux ronds, mais laissez-moi le temps d’expliquer: Comme toute élève française, je suis passée par la case poésie, et immanquablement Rimbaud et son copinou Verlaine. On a lu des poèmes, entendu leur histoire d’amour complexe et compliquée, tout ça… Bon. Vous aussi, je suppose. Et puis je papote avec ma pote, à la table adjacente. Qui est une yaoïste convaincue (ayant déjà amené des doujinshis +18 en classe, quand même).

Forcément ça dérape.

Pis me jugez pas, je sais que vous shippez Vallande.

Carte sur Table

Hello ! Je pourrai pas papoter avec vous ce soir, ni demain, ni dimanche ^^” Désolée, c’est parce que je suis rentrée à la maison et du coup bah c’est pas du tout les même horaires haha ;)

Mais je vous mettrai le billet, et je mettrai un petit commentaire quand j’aurai vu les épisodes ;)

Amusez vous bien  :*

Két ember találkozik, beszélgetnek, majd elválnak, és az élet megy tovább, mintha semmi sem történt volna. Ez nem egy esemény. Két ember találkozik, beleszeretnek egymásba, mindkettő otthagy csapot-papot, és minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy attól a pillanattól fogva együtt éljenek. Ez egy esemény.
People often ask me, ‘How does your mind work? It must be a very colorful, different place.’ And, in a way, I find this offensive. Writers aren’t misunderstood psychopaths, meant to be left to their isolated houses in the woods and some paper. I find that, in fact, we are most understanding. To paraphrase Emerson, poets (or authors) say what everyone feels and thinks, but have no words to express it. If you really think about it, those writers far off and aloof from the world capture society so very perfectly. It leaves the reader with an 'Ah-ha! That’s it!’
—  Diamond Kathleen, from a collection called Confessions on Being a Writer (for poetry and prose, visit: papotes.tumblr.com)