no komment

Mit csinálj egy emuval?

Előjött ma reggel egy régi-régi sztori.

Ausztráliában egy természetvédelmi területen összefutottunk egy emuval. Csak állt előttünk pár méterre az ösvényen és nézett mozdulatlanul. Mi meg álltunk tőle pár méterre az ösvényen és néztük mozdulatlanul.

A feszültséget tapintani lehetett. Lövésünk sem volt, mit kell tenni. Mi ketten voltunk, ő egyedül. Mondjuk én kevésbé aggódtam, mert gyorsabban futok. (Nem az emunál, a barátomnál, akivel ott voltam.) De azért etikai okokból erre csak ultima ratio jelleggel játszottam volna.

Végül pár perc után megfordult és elment. Mi még álltunk egy kicsit, megbeszéltük, hogy fogalmunk sincs, mit kellene csinálni egy ilyen találkozáskor, majd tovább mentünk.

És most jöjjön a társadalmi gondolatkísérlet

De most meg azon gondolkodom, hogy

ha

bármit csinálunk (állunk, futunk, üvöltünk, hadonászunk, halottnak tettetjük magunkat, stb.) 

és 

az emu emiatt megtámad minket (a másik srácot nyilván, mert ő közelebb lesz)

és

a hely be van kamerázva, a jelenet pedig felkerül az internetre,

akkor

hány perc múlva jön az első szakértői komment, hogy ekkora hülyéket, hogy azt sem tudják, hogy “az emuval való találkozáskor nem állni / futni / üvölteni / hadonászni / magunkat halottnak tettetni kell, hanem [egyéb cselekvés]. Merthogy ezt mindenki tudja”?

valamint 

hányan fogják reblogolni, hogy “Ilyen felelőtlen barmokat, akik nem visznek magukkal [egy adott tárgyat] egy emuveszélyes területen, holott mindenki tudja, hogy az emu ellen a [adott tárgy] a leghatásosabb”?

továbbá

milyen egyéb kommentek születnek majd?

Football // Vocabulary

fotball - football

en fotball - a football
en fotballspiller - a football player
en trener - a coach
en lagkaptein - a team captain
en målvakt/en keeper - a goalkeeper
en spiss - a forward
en forsvarsspiller - a defender
en midtbanespiller - a midfielder
en dommer - a referee
en innbytter - a substitute
en kommentator - a commentator

et hjørnespark - a corner kick
et straffespark - a penalty
et frispark - a foul
et innkast - a throw-in
et gult kort - a yellow card
et rødt kort - a red card
en skade - an injury

en fotballbane - a football field
en kamp - a game
et lag - a team
et landslag - a nationalteam
et mål - a goal

en kvartfinale - a quarterfinal
en semifinale - a semifinal
en finale - a final
et verdensmesterskap (VM) - a world championship
et europamesterskap (EM) - a european championship (EUROS)

Fotball verb

å vinne - to win
å tape - to lose
å score - to score
å sparke - to kick
å løpe - to run

akkor erzem igazan, hogy tarsadalmilag tok fontos munkat vegzek, mikor ilyen kis incselkedo komment-romanc alakul ki a cikkem alatt. drukkolok nekik, h legyen kefe.

A BKK-s sztori mögött álcivil szervezkedés áll. Hónapok óta tudjuk, hogy az ősszel Soros utasítására a gender- és drogos vonalon aktív libsik zavargásokra készülnek; az sem lep meg senkit, hogy az ennek a lebonyolítását intéző álcivil szervezetek már a nyáron megkezdik a szabotázsakciókat, diverzáns cselekményeket, lázítást.

A cybergyerek csak a hazug libsi fake news sajtóban volt valami ártatlan kis 18 éveske, valójában ez egy Soros pénzén megfizetett vérprofi hacker, aki egész idő alatt pontosan tudta, mit csinál. A “nyilatkozata” szintén Soros valamelyik szervezetében készült, csak meg kell nézni, milyen profi munka. Így nem fogalmatlan 18 éves számítógépbuzi gyógyegerek, hanem veterán, gátlástalan libsi jogászok írnak.

—  Komment, 888
Nyert

A 888 komment-szekciójában elindult a buli az EP döntés nyomán. Most ott tartunk, hogy lépjünk ki, vessünk ki védővámokat és a V4-ek velünk tartanak majd. (Állítólag Orbán ezt tárgyalta le Pekingben.)

Reykjavík Rock City

ezt még nem is mondtam: valaki (mármint tényleg valaki, nem én) ekit akart vásárolni, szóval szólt egy illetőnek, aki pont úgy nézett ki, mint aki tudja, hogy hol lehet ilyet venni, ez az illető meg elővette a telefonját, a facebookon belépett egy csopiba (mellette álltam, szóval láttam), amiben különféle kábítószerekről voltak képek, mindegyiken egy csomó komment meg lájk, és mindegyik valami teljesen hülye névvel volt ellátva, kábé így, hogy $ **@ $ $ @&&, szóval ezt így rutinosan és fesztelenül pörgette lefelé, mintha csak a Gumi-Felni Adok-Veszek csopiban lenne, aztán megtalálta az ekit, beírt alá valamit, és egy percen belül kapott egy telefonszámot. igazából ilyet még nem láttam, de mit tudom én, lehet, hogy már mindenhol így megy mostanában. 

Ne menjetek válaszolni, mert ott van már kétszáz komment, és tényleg az az eredmény, hogy ilyen számlát nem ad a MÁV (csak a kedvezményezett személy nevére, de szervezetnek nem). 

De azért bazmeg, hogy finom legyek és nőies.

Én mindig tökre örülök neki, amikor bárki le meri írni bármilyen kortársmagyar alkotásról, h az szar, mert pl. kortárs verseskötetekről szinte sosem írja le senki, pedig többnyire szarok. Pl. Kemény Zsófié is az volt, már amelyiket olvastam; vagyis nem volt nagyon szar, csak olyan semmilyen se volt, na, hát minden 20 éves lány (v 16 éves lány, v fiú, ha már itt tartunk) ír ilyen verseket, ilyenkor mindig azt mondom magamban, h semmi értelme 20 éves lányokra (v fiúkra) haragudni azért, mert olyan verseket írnak, amilyeneket 20 éves lányok (v fiúk) szoktak. Csak hát az ilyenek legfeljebb magánkiadásban v a Kalligramnál szoktak megjelenni, és fél év múlva a Könyvudvarban veszed meg 200 forintért, ha feltétlenül kortárs verseket akarsz venni (huszonéves fiúktól és lányoktól is olvastam már sokkal jobb köteteket, mint Kemény Zsófié, Kalligramosat meg Libriset is); szóval h oké, h semmi baj azzal, ha vki huszonévesen huszonéves verseket ír, csak nem nagyon tudtam én magamban indokolni, h akkor miért pont Kemény Zsófi és nem Ismeretlen Huszonéves Fiú/Lány huszonéves-útkereső-értetlen-értelmetlen-”játékos”-kedvesennaiv-stb. versein ájulunk el, és hát tényleg nem találtam a világon semmilyen más hihető indokot, mint h azért, mert Kemény Zsófinak Kemény István az apja, Ismeretlen Huszonéves Fiú/Lánynak pedig Ismeretlen Dezső. Ugye, szegény, szegény Závada Péternek is mennyit kellett küszködnie, még álnéven is kellett publikálnia, h nehogy vhogy azért tetsszen bárkinek is, amit csinál, v egyáltalán azért olvassa el v HOVATOVÁBB adja ki, mert ugye Závada Pál. Szóval én nem olvastam Kemény Zsófi regényét, több okból sem, mert (1) a versei szarok, jó, nem “szarok”, de semmiképp sem érdekesek; (2) ez az egész a hiphopot ‘forradalminak’ gondoljuk hülyeség sztem egészen mérhetetlenül röhejes, és hát extrapolálva a versekből, semmi jót nem várnék én ettől; (3) egészen megbízható barátaim háborodtak fel még annál is jobban, mint én Totth Benedek regényén, h ez mennyire szar; és (4) már Kemény István sem tudott soha jó regényt írni.

Mindez igazából persze tök mindegy, én nem olvasom el, tökéletesen el tudom képzelni, h felháborítóan szar, nem tudom teljesen kizárni, h vmennyire talán jó; ezt a Narancsos kritikát elolvasva ebben megerősítve érzem magam. Csak hát egészen biztos vagyok benne (direkt bele sem olvastam a kommentekbe), h erre senki nem fog úgy reagálni, ahogy azt kéne: hát ja, Lófasz Józsinak nem tetszett, na és akkor mi van. Fogadjunk, h elindul ugyanaz, mint egy bármilyen lemezkritika alatt: ha a kritikus azt írja, h ez szar, akkor (1) egy fasz, (2) de legalábbis bunkó, (3) nem ért hozzá, (4) csak dugná az énekesnőt (írónőt), (5) ezt az egészet megrendelésre írta (biztos Sorosnak). A sértődött zenészeknél nincsenek hisztisebb picsák a világon, ne már, h most elkezdjék ugyanezt csinálni írók meg az ő közönségük is. Ebből is kra az látszik sztem, h a kortársmagyar irodalom közönsége az nem is tudom pontosan, kicsoda lehet, de ha pl. “inteligens művelt stb. emberek” lennének, ahogy nyilván szeretik gondolni, akkor pl. vitatkozni kezdenének érvekkel, v vmi, nem hisztispicsaként az (1)-(5) lófaszokkal dobálózni. Persze, tudom, mit várunk ilyen fb-komment v akármi szinten, ami az interneten játszódik le, csak hát míg régebben ez legalább nem derült ki az olvasókról és kollégákról (nagyobb összegben mernék fogadni, h rövidesen kommentel majd vmi más író is hasonló tapasztalatairól a geci kritikusokról), most egy pillanat alatt kiderül, és ez azért kicsit illúzióromboló. Nem ilyen monoklis-arisztokratikus értőközönséget szeretnék látni én, de hát azért úgy szeretném azt gondolni, h ennél egy árnyalattal nem is tudom, “kifinomultabb” az a réteg, aki kortársmagyart olvas.

Jó, ez is annyira mindegy, mintha ugyan az, h kortársmagyart olvasol (v nem olvasol), az mondana rólad bármit. Az viszont kra mond rólad vmit, ha csak ezegyfasz-nemérthozzá-biztosasoros alapon vagy képes reagálni arra, ha vki azt találja írni, h ami neked tetszik, az szerinte szar. Értitek bazmeg, hát ez Németh Szilárd-szint, ne csináljátok már.

Bon.

On en parle des “potes 8h-17h” qui reviennent prendre contact avec toi une semaine avant la rentrée en te sortant un :

“Bb dmr komment tu ma tro manker, cst un truc de guedin, tro hâte de te voiiiiir lolilol”

Ou encore de ceux qui le jour de l a rentrée vont te sauter dans les bras comme si t'étais leur mere et que t'étais partit 5 ans sans donner de nouvelles?

Hum, Heu Nvm non?

Voila, voila, c'était mon petit coup de gueule du jour pour dire que ce genre de personnes me désespère, ptdrrrrr c'est pas nouveau.

Pfiouuuuh.

A kép alatt komment FB-on:

“Igaz. De Chuck Norris egytelen éjszaka alatt átalakítaná az összes stadiont szuper-kórházzá és energia-független, összkomfortos szociális bérlakásokká. Hacsak valamelyik itteni rokona, egy Csák le nem beszélné róla. A Máté megtenné nyilván, de ő már nem él. Marad a Zsuzsa meg a Feri, de az egyik Demcsák, a másik meg nem Csák, s ha csak mellécsap Chuck, eldől, mint egy nagy zsák. (Norris is hét gólt rúg, de másodpercenként, s mind a két kapuba; mire felocsúdnánk, s villanna a pengénk, övé lesz a kupa.)

Féltékenyek is irigyek is, mert a Viktort nemcsak többen ismerik, de mindenhol el is ismerik a munkásságát, nem úgy mint a kabátlopó Merkelnek, akivel Trump már nem is áll szóba, csak a lányát küldte el tárgyalni. Másrészről az is bosszantja őket, hogy Viktor mind Trumppal mind Putyinnal jó viszonyt ápol, mert okos reálpolitikát folytat, így lassan nagyobb befolyása lesz az egész világon, mint a hülye uniónak. Úgyhogy nem gonoszkodni kéne a Viktorral, hanem tanulni tőle.
—  Komment, 888
Engem leginkább az érdekelne, hogy
- ha ezt fizetik, akkor ki a célcsoportja?
- ha propaganda, akkor miért néznek ennyire hülyének?
- méri valaki ezeknek a hatékonyságát?
- belegondolt valaki, hogy mit jelent a valóság közmegegyezésének felmondása?

The fun little surprise I’ve been working on is an internet chat Daft Punk did in 2001 for the French release of Discovery. Thomas and Guy-Man offer lots of bad jokes and emoticons. It’s really long and I’m trying to translate it well enough for Americans to understand it (there are a lot of idioms and cultural references I’ve had to explain), so it’s been taking a while. But for now, a preview!

Q: Do you have any hobbies in your free time?
A: Bodybuilding and tanning mostly.

Q: What does Daft Punk mean to you?
A: Dogs Androids Firemen Tomatoes Pizza Unconventional No Komment.

Q: Why did you choose Romanthony to sing on One More Time?
A: Because Cher was not available anymore :-)))))

Q: Which one of you is better? Thomas or Guy?
A: Thoguy.

Mi is az a metál?

A legegyszerűbb módon úgy írhatjuk le a különböző stílusokat, ha vesszük a következő alaphelyzetet: Egy gonosz sárkány elrabolt egy gyönyörű királylányt, és egy hős lovag a megmentésére indul. Mi történik?

HEAVY METÁL: A lovag bedübörög Harley Davidsonján, levágja a sárkányt, bedob egy sört, magáévá teszi a királylányt.

GRIND METÁL: A lovag megjelenik, teljesen érhetetlenül sikoltozik kb. 2 percig, majd távozik.

POWER METÁL: A lovag hófehér unikornisa nyergében érkezik, kikerüli a sárkányt, megmenti a királylányt, majd az elvarázsolt erdő közepén szerelmeskednek.

THRASH METÁL: A lovag megjelenik, legyőzi a sárkányt, megmenti a királylányt, és ez utóbbit magáévá teszi.. gyorsan, és önzőn.

FOLK METÁL: A lovag néhány haverjával érkezik, akik hegedűn, sípon, dobon, lanton, és egyéb furcsa hangszereken játszanak. A sárkány a rengeteg tánc közben elszenderedik, a lovag a királylány nélkül távozik.

VIKING METÁL: A lovag sárkányfejes hajón érkezik, hatalmas csatabárdjával megöli a sárkányt, megfőzi, majd megeszi, halálra erőszakolja a királylányt, felprédálja a kastélyt, majd porig égeti, mielőtt elmenne.

DEATH METÁL: A lovag eljön, megöli a sárkányt, magáévá teszi a királylányt, őt is megöli, majd távozik

BLACK METÁL: A lovag éjfélkor érkezik, levágja a sárkányt, a tetemet karóba húzza a kastély előtt análisan magáévá teszi a királylányt, iszik a véréből, majd szertartásosan megöli. A meggyalázott királylányt a kastély előtt karóba húzza.

GORE METÁL: A lovag eljön, levágja a sárkányt, a beleit kiteregeti a kastély előtti mezőn, magáévá teszi a királylányt, megfojtja, magáévá teszi a holttestet, fölvágja a hasát és megeszi a belsőségeit, harmadjára is magáévá teszi, a holttestet felgyújtja, majd végezetül negyedjére is magáévá teszi.

DOOM METÁL: A lovag megérkezik, meglátja a sárkányt, rájön, hogy sosem tudná legyőzni, depressziós lesz, és öngyilkosságot követ el. A sárkány felfalja őt és a királylányt is.

PROGRESSZíV METÁL: A lovag gitárral érkezik, 26 percig szólózik a kastély előtt, a sárkány öngyilkos lesz az unalomtól. A lovag felmegy a királylány hálószobájába, újabb gitárszólót ad elő, amibe a konzervatóriumban végzősként tanult összes technikáját beleszövi. A királylány megszökik, és a HEAVY METÁL lovag keresésére indul.

GLAM METÁL: Az érkező lovagot meglátva a sárkány röhögőgörcsöt kap, és beengedi a kastélyba. Az bemegy, ellopja a királylány sminkkészletét, és megpróbálja gyönyörű rózsaszínre festeni a kastélyt.

INDUSTRIAL METÁL: A lovag zsíros, fekete bőrkabátban érezik, obszcén kézmozdulatokat tesz a sárkány felé, mire a mesebeli kidobóemberek kikísérik a meseerdőből.

KERESZTÉNY METÁL: A lovag a templomból hazafele jövet néz be, és egy balladát énekel a sárkánynak arról, hogy Jézus szereti, és felé kellene fordulnia. A sárkány azonnal megtér, és amikor a hercegnő “köszönetet akar mondani” a lovagnak, az így válaszol: “Sajnálom, nem hiszek a házasság előtti szexben.”

(Forrás: Konteóblog, komment)