napok

Napjaim a suliban:

én: utállak titeket
én: ne visítozzatok már azért mert látjátok egymást, hisz tegnap is találkoztatok
én: szent szar, sétálj már gyorsabban
én: szerezz már egy kis észt te idióta
én: talán ha elégszer ütöm a fejem a padba meghalok.

Rohadtul elegem van már mindenből. Elegem van az iskolábol, a tanulásból. A monoton napokból amik csak abból állnak, hogy felkelek, elmegyek suliba, hazajövök és tanulok másnapra majd megyek aludni. Elegem van az itthoni folytonos veszekedésekből. Miért nem lehet nekem is egy normalis családom? Elegem van abból, hogy nincsenek barátaim. Elegem van abból, hogy csak kihasználnak az emberek és a hátam mögött kibeszélnek. Elegem van abból amilyen vagyok és ahogyan érzek. Egyszerűen elegem van mindenből.

Azokon a napokon, amikor éppen csak összefutottunk, mindig erősebb voltam, mint a többi átlagos napon. Azokon a napokon, amikor rám mosolyogtál, úgy éreztem nincs lehetetlen. Azokon a napokon, amikor beszélgettünk is, táncoltam a tükör előtt, énekeltem a zuhany alatt, nevettem a testvérem faviccein, és ezerszer meghallgattam a dalt, amit te mutattál. Azokon a napokon amikor hozzám értél, bolondot csináltam magamból ismeretlenek előtt, elmondtam az embereknek mennyire szeretem őket, és nevettem míg a könnyem ki csordult. Azokon a napokon, csak miattad: tényleg önmagam voltam.