Régen és most

Régen lenéztem azokat az embereket, akik alkoholt fogyasztottak. A tízen évesektől meg egyszerűen undorodtam ittas állapotukkor. 
Most, ha tehetném mindennap kint lennék az utcán, egy vodkás üveggel a kezemben, és csak jól akarnám érezni magam a baráti körömben. 

Régen köhögtem a cigi füstjétől és ígérgettem anyámnak, apámnak, hogy nem, én soha nem fogok rágyújtani, mert rossz szokás. 
Most is azt mondom anyunak, hogy nem, nem gyújtok rá, miközben a kezemről mosom le a fürdőben a dohány szagát. 

Régen nem érdekeltek a fiúk, undorodtam tőlük. Puszi, vagy ölelés már szóba sem jöhetett.
Most, a fél kezem odaadnám azért, ha lenne valaki, aki teljes szívéből szeret. 

Régen hazaérve az első dolgom az volt, hogy megcsináltam a leckét, kifaragtam a ceruzáim és bepakoltam másnapra. 
Most, talán reggel hozzá nyúlok a táskámhoz, de akkor sem biztos.

… muszáj elkezdenem beszélni, ha nem teszem meg most, lehet, hogy soha nem lesz bátorságom hangosan kimondani a szavakat, talán mindenestül elveszítem őket, a torkomon ragadnak, és megfulladok tőlük álmomban.
—  A lány a vonaton