mindez

2

Jó, de miért csinálom ezt az egészet? Mondjuk tényleg nem a pénzért. :-)

Ma vége van a konferenciának. Elképesztő forgatag, felfoghatatlan mennyiségű információ, nagyok sok régi ismerős, még több új, kapcsolatok, új és régi projektek, kérdések és válaszok kavarognak a fejemben.

De jogosan kérdezte meg tőlem ma valaki, hogy de mire volt jó mindez. Minek utazik el huszonkétezer ember Durbanbe egy hétre, mit használ ez a HIV-fertőzötteknek vagy azoknak, akik ki vannak téve a HIV-fertőzés kockázatának?
Elsőként is az az értelme, hogy mindenhonnan jól látszik ez a tömeg. Ha ennyi ember egyszerre beszél ugyanarról, akkor az általában a legtöbb helyen megüti az ingerküszöböt, és egy kicsit jobban figyel mindenki a HIV/AIDS kérdéseire, különösen Afrikában, ahol teljes generációk tűntek el a fertőzés miatt. Tegnap is meghallgattam egy asszony történetét, aki éveken át minden nap 2 temetésre kellett elmenjen, éveken át. Azért napi kettőre, mert nem bírt többet a temető a faluban. A teljes családja eltűnt.

Kelet-Európában és Közép-Ázsiában sem sokkal jobb most a helyzet, még akkor is, hogyha az érintettek más csoportokból kerülnek ki.

A HIV/AIDS elleni küzdelem (jobb szó ez, mint a “harc”, de a Sontag féle metaforákkal máskor foglalkozunk majd) tovább már nem pénz, hanem politikai akarat és elhatározás kérdése. A gyógyszerek olcsón és hatékonyan megőrzik a fertőzöttek egészségét, miközben teljesen megakadályozzák, hogy a HIV-vel élő megfertőzzön másokat. Az elméletben nevetségesen olcsó PrEP pedig az óvszernél is sokkal hatékonyabban előzi meg a fertőzés elkapását a veszélyeztetettek esetében.

Ilyen módon tényleg csak azon múlna az egész, hogy a politikusokat és döntéshozókat sikerüljön meggyőzni, hogy moralizáló és sokszor vallásos hittől és megalapozatlan hiedelmektől vezetett döntések helyett a tudományos bizonyítékokra támaszkodva cselekedjenek.

Ahogy Charlize Theron mondta a beszédében: nem a HIV diszkriminál, hanem az emberek. Itt az ideje, hogy komolyan vegyük, hogy a melegeket, a szexmunkásokat, a szerhasználókat, a nőket és lányokat, a transz* embereket, a nem fehér embereket és a tanulatlan fiatakokat ugyanúgy megilleti az egészséghez való jog, mint a fehér középosztályt.

A konferencia legfontosabb érdeme az volt, hogy hangot adott ezeknek a csoportoknak. Hogy én és száz társam kiállhatott a pódiumra és azt mondhattuk, hogy HIV-vel élünk, de nem ez számít, hanem a munkánk.

Vannak egyszerűen tökéletes napok. 

Mint amikor arra ébredek, hogy miután májusban elkezdtem izzadni, és azóta kb nem hagytam abba, most mégis de. És ráadásul teljesen jó idő van, az agyam működésképes, a szervezetem abbahagyta az életveszélynek érzékelt helyzet miatti folyamatos emergency szirénázást. Aminek hála végre tudtam aludni egy normálisat - de persze nem csak ennek hála, hanem annak is, hogy meglepő módon semmi zuhanóbombázó berregtetés nem történt a nap folyamán a fejem felett.

Szóval gondoltam, kihasználom ezt a gyönyörű időt, és lementem egy fagyiért, elvégre mi jobb lehetne annál, hogy végre nem azonnal izzadom ki a cuccot cukros lé formájában, és hát teljes választék volt, nulla sorral. Úgyhogy akkor már beültem a fagyimmal egy sarki kávézó fedett teraszára (ahol mindig irritáló tömeg van, de most tök üres volt), kértem egy kávét, és épp csendben élvezve az utca forgalmának látványát (vidám fiatalok szerencsétlenkednek a szemerkélő esőben egy oldalkocsis(!) kerékpárral, ilyesmik) kezdtem azon elmélkedni, hogy lehetne-e mindez még tökéletesebb, amikor a hely az egyetlen fogyasztóvendég kedvéért gondolta betesz valami zenét, mégpedig épp az egyik kedvenc számomat (jó, nem ezt a verziót, hanem a GotG-os remastert, de majdnem ilyen jó az is, csak a torzításokat tompították kicsit).

Lehet, hogy life sucks and then you die, közben meg rendszeresen élhetetlen meleg van, de néha vannak benne pillanatok, amik nagyon el vannak találva, csak észre kell venni őket.

nyilván az egyetemi felvételinek köszönhetem, hogy felköltözhettem pestre, mindez hihetetlen 8 éve történt, el se hiszem, hogy még mindig élek

miért kellett beleolvasnom?:(((

a mandiner Esterházys cikkében kommentekbe

miért?:((

annyi ostobaság, korlátoltság, tudatlanság, mucsai sötétség, prosztó műveletlenség, gyűlölet…  és mindez büszkén, öntudattal…

Már az ókorban tudták, hogy a jó modor és a társasági illem hanyatlása a tágabb és mélyebb dekadencia jele: hazánkban a nyelvtan és a helyesírás végromlásától a trágárság nyilvános használatáig, a nőgyűlölő „szexi” posztok, fotók és videók elfogadottságáig, az alpári disznólkodás és az embermegvető durvaság bevonulásáig a közéletbe, a hanyatlás összes közismert tünetét élvezhetjük. Mindez nem fölszabadító, hanem represszív. Nem a „lazulás”, hanem a katatónia felé mutat.
— 

TGM

Engem tényleg mindig meglep, hogy valaki képes a Frankfurti Iskola összes fóbiáját és filozófiai morális pánikját egyetlen bekezdésben feleleveníteni, de hát mit tegyünk.

valahol ott van most is
talán nevet
talán sír
talán csak ül egy buszon
vagy villamoson
lehet hogy épp részeg
az is lehet hogy alszik
vagy csak csukva van a szeme
lehet hogy mást néz
másoka
vagy üres fala
lepedőt
betűket esetleg
akár beszélhet is
magában
vagy valakihez
vagy énekel a zuhany alatt
szomorú zene is szólhat
vidám nem valószínű
de akár az is lehet
sőt, lehet hogy ruhát válogat éppen
csomagol
ki
vagy be
azt kérdezi hova menjen?
kihez?
kivel?
lehet, hogy mindez megvan
és épp a szentléleken gyújt meg
egy cigit vagy az oktogonnál
sörrel a kezében
bármi lehet, de egy biztos:
hogy én nem vagyok ott
mert nem akarja, hogy ott legyek
és ennyi nekem,
pont elég…

Van a Pintának ez a kis barátja, az idősödő csivava. Ez egy lánykutya, csakúgy, mint a Pinta (a szójáték nem szándékos) lánymacska, mégis szerelmesek, amennyiben az ember szereti szerelemmé idealizálni két állat egymás iránti vonzalmát. Egészen odáig, hogy szerelmük nem csupán eredendő összeférhetetlenségüket vagy neműségüket illetően nem teljesedhetik be, de még csak egymás nyelvét sem beszélik. Ez csóválja a farkát, amaz csapdos vele, mindketten mást értenek a gesztusok alatt. Mindez mégsem tántorítja el őket a vonzalom megélésétől, a másik iránti vágytól.

Ennek a kutyának a gazdája két thai nő – testvérek, vagy talán anya és lánya? a keleti embereknél sosem lehet eldönteni –, akik nem beszélnek európai nyelvet. Szóval rendszerint itt állunk öten lányok, emezek ketten a gangon, én az ablakpárkányra könyökölve, a kutya és macska egymással kokettálva lábmagasságban, és mi mindenféle, szigorú értelemben vett kommunikációra képtelenül elnézegetjük, ahogyan ők nem értik egymást. És mégis szakadatlanul történik valami. 

latoszogblog.hu
Amit a szenvedéslicitről tudni érdemes
Versenyfutás kezdődött a kiváltságokkal járó áldozati státuszért. Állandó műsorszámmá vált az erkölcsi felháborodás, tömegsporttá az üzletszerű szenvedéslicit.

Schmidt Mária fizetett FB-hirdetéssel a falamon (közpénzből, látószög közmédiablogos bejegyzés), úgyhogy elolvastam, ne menjen kárba.

a három legerősebb rész, csak hogy nektek ne kelljen:

“ A nemzeti közösségből kiszakadt és/vagy kiszakított „személyesség” abszolutizálását hirdető törtidentitás-mozgalmak radikális politizálása mögött tehát romboló indulat húzódik meg. Ezért követelnek mindahányan kizárólagos hatalmat (black power, red power, gay power, lesbian power, trans power). Az új törtidentitásokat hirdetők szerint a legfontosabb cél, hogy azonos legyél önmagaddal. Az önazonosság elérése érdekében pedig valamelyik elnyomott kisebbségi identitáscsoporthoz kell csatlakozni, meg kell tagadni és fel kell mondani a többséghez fűző szolidaritást. Aki ezt megteszi, garantáltan önazonos és boldog lesz. Így, olyan új és egyben tökéletes, mindenki számára teljes önkifejeződést kínáló világrendet hozunk majd létre, amelynek boldogság a jutalma. Mindez kísértetiesen emlékeztet azokra az ismert utópikus elképzelésekre, amelyekre mi, két totális diktatúra tapasztalataival felvértezve, azonnal ráismerünk.“ mondjuk így már összeáll, hogy a Girl Power mozgalom is a hatalom kizárólagos megragadására törekedhetett két zigazig-ah között annak idején. kár, hogy csak most nyílt fel a szemem 

“Hogy tud a győztes nő, miután mindent elért, amit akart, továbbra is áldozat maradni? Hát úgy, hogy szexuális bűncselekményt követnek el ellene, megerőszakolják. Hogy tudnak a gyermekek, miután annyi gondoskodó figyelem irányul feléjük, mégis áldozatok maradni? Úgy, hogy erőszakos bűncselekmények, elsősorban szexuális jellegűek alanyaiként, megerőszakoltakként, vagyis áldozatokként láttatjuk őket. Ha megnézzük, hogy a médiumokban és így a közbeszédben milyen gyakoriakká váltak a szexuális bűncselekményekről szóló beszámolók, hírek, köztük a házasságon, családon kívül és belül a nők és kiskorúak sérelmére elkövetettek, illetve az ezekre irányuló kísérletek, azt tapasztaljuk, hogy minden nap, minden médiafelületre jut belőlük. Évtizedek után is leleplezve a vélt, vagy valós elkövetőket, akár meglakoltak érte, akár nem.“ ennyire bátor apológiát erőszakos bűncselekmények elkövetőinek még nem írtak magyarul szerintem.

és ugye a végén a szög a zsákból:

“ Nálunk a magukat még mindig mértékadónak tartók semmi kivetnivalót nem találtak abban, hogy az évtizedek óta sikert sikerre halmozó úszóedzőt hat évtizeddel ezelőtti bűncselekményéért pellengérre állítsák, annak ellenére, hogy az érte kiszabott börtönbüntetését annak rendje és módja szerint leülte. Azok elé azonban, akik a kommunista diktatúra erőszakszervezeteinek tagjaiként ártatlan emberek kínzásában, gyötrésében és legyilkolásában vettek részt, továbbra is hallgatásból, elmismásolásból és mentegetésből húznak védőfüggönyt.“ aki köpködi Kisst, tuti mentegette Biszkut és állambiztonsági iratokat is égetett, tiszta sor.

csapatonként a maximum és minimum, illetve az átlagnézőszám a 2015/16-os bajnoki szezonban. az újpest és a diósgyőr 1-1, ép a ferencvárosi elleni meccsén tudta elérni a ferencváros átlagnézőszámát.

szóval így az a kérdés, hogy a ferencváros nélkül hogy alakult volna mindez. 165 mérkőzésen 1953 lett volna az átlagnézőszám (1998 a háromfordulós hatás kiszűrésével)