mi 250

4

Starfish Prime was a high-altitude nuclear test conducted by the United States on 9 July 1962 as part of Operation Fishbowl over Johnston Atoll. It was successfully detonated at an altitude of 400 km (250 mi) at 09:00:09 Honolulu time.

Starfish Prime’s electromagnetic pulse was much larger than originally expected and drove much of the instrumentation off scale, as well as causing electrical damage in Hawaii, which was about 1,445 km (898 mi) away from the detonation point. It knocked out about 300 streetlights, set off numerous burglar alarms and damaged a telephone company microwave link. 

anonymous asked:

Sorulara cevap veremiyorum ve rb yapamıyorum bu sorunu yaşadınmı ?

Gönderi sınırı yemişsin geçmiş olsun:d günlük rb hakkın bitmiş aga 250 tane mi ne yapabiliyon rb ben öyle biliyom neyse iyi geceler

2

On this day, 3rd July 1767, Pitcairn Island was sighted by the crew of the British sloop HMS Swallow, commanded by Captain Philip Carteret. The island was named after Midshipman Robert Pitcairn, a fifteen-year-old crew member who was the first to sight the island.               

The Pitcairn Islands, form a group of four volcanic islands in the southern Pacific Ocean that form the last British Overseas Territory in the Pacific. The four islands – Pitcairn, Henderson, Ducie, and Oeno – are spread over several hundred miles of ocean and have a total land area of about 47 square kilometres. Only Pitcairn, the second-largest island that measures about 3.6 kilometres from east to west, is inhabited.

Pitcairn is inhabited mostly by descendants of the Bounty mutineers and the Tahitians (or Polynesians) who accompanied them. This history is still apparent in the surnames of many of the islanders. With only about 56 inhabitants, originating from four main families, Pitcairn is the least populous national jurisdiction in the world(Wikipedia)                    

The earliest known settlers of the Pitcairn Islands were Polynesians who appear to have lived on Pitcairn and Henderson, as well as nearby Mangareva Island 400 kilometres (250 mi) to the northwest, for several centuries. They traded goods and formed social ties among the three islands despite the long canoe voyages between them, helping the small populations on each island survive despite having limited resources. Eventually, important natural resources were exhausted, inter-island trade broke down and a period of civil war began on Mangareva, causing the small human populations on Henderson and Pitcairn to be cut off and eventually become extinct.

Although archaeologists believe that Polynesians were living on Pitcairn as late as the 15th century, the islands were uninhabited when they were rediscovered by Europeans

Illustrations from the State Library of New South Wales 

Drawings of Pitcairn Island, 1848 / Conway Shipley 

Bounty Bay - wash drawing 

Pitcairn Island - wash drawing

Ok, ho appena visto “Colpa delle Stelle” per pura curiosità e vorrei fermarmi a spendere due parole, perché sono ormai le 4:00 del mattino e ho gli occhi gonfi di lacrime. 
Dopo gli iniziali 5 minuti ho iniziato letteralmente a prendere appunti per scrivere la mia riflessione, che farà schifo, perché come Augustus, sono pietosa a scrivere. L'ho fatto perché non volevo perdere nemmeno un particolare, perché tutto è stato importante.
Al decimo minuto ho pensato:“Oddio, ma è la mia biografia”.
Normalmente non mi emoziono così per un film tanto d'amore quanto drammatico, ma quel film parlava di me e della mia vita in ogni suo ciack.
La depressione di Hezel, la malattia, le medicine, il pessimismo, il pensiero continuo della morte, la vita che ti scorre davanti mentre soffri su un lettino d'ospedale. Eccomi qua, mi chiamo Elizabeth e ho una rara malattia con la quale combatto da quando ero piccola, della quale non riesco a parlare. Come lei mi sono innamorata di quel mondo che è la letteratura, ma anche August parla di me, quanto ho sorriso vedendo la sua stanza con il poster di Mass Effect, nominando zombie e stormtroopers, e come facevo a non riconoscere Halo 4. I suoi libri preferiti parlano di valori come il coraggio, l'onore, la forza, la gloria e sono esattamente gli stessi valori che perseguo anche io. E le sigarette? Quelle per le quali mi criticano tanto, e per cui alla gente non piace stare con me, li odio perché danneggiano la loro salute quando io ne vorrei una. Ma la parte divertente viene ora, sapete qual è stata la prima frase che ci siam scambiati io e il mio ragazzo? “Ehi, hai mai letto Edgar Allan Poe?” e cavolo se non l'avevo fatto ma quando me l'ha detto ho letto almeno una decina di romanzi a riguardo. Nel frattempo continuo a piangere mentre ascolto “All of the Stars” la colonna sonora, non riesco a riprendermi, per me è uno sfogo, per me è piangere su di una vita che ho tenuto dentro. Ci sono così tanti dettagli, Disneyworld, quel dover chiedere sempre prima il permesso alla dottoressa come se fosse lei tua madre e quel no repentino che fatichi a mandare giù ma devi farlo, quella sensazione di essere un problema per qualsiasi persona ti si avvicini, quel cercare di stare al passo con le persone “normali” ma poi fermarsi a respirare, quel “buttarsi merda addosso” quando qualcuno parla con ottimismo del tuo futuro, e poi quando con ottimismo credi di aver vinto la malattia ma gli esami vanno male e ti distruggi ancora. Potrei stare qui ore ma mi fermo. Sapete, agli occhi delle persone che mi conoscono credono che io sia la ragazza più forte del pianeta, e agli occhi delle persone che non mi conoscono sembro la persona più sana del mondo. Ho sempre nascosto quello che ho perché non ce la faccio a fare pietà a qualcuno. Dietro ai miei asfissianti allenamenti ci sono poi lunghe sessioni di riposo perché il mio fisico ha un limite, ma allenarmi mi fa sentire bene, mi fa sentire sempre più forte, e sento che un pezzo alla volta ho sempre bisogno di meno riposo. Forse quello che sto scrivendo è la cosa più sincera e personale che abbia mai detto in vita mia, ma che mi importa, ho circa 250 lettori e quel 5% che mi segue non sa una parola dell'Italiano e anche se qualcuno dovesse leggermi, non mi importerebbe ugualmente, consideratelo un privilegio irripetibile. La cosa che mi ha colpito di più è stata la frase di Van Houten, quello sulle mutazioni fallite. E’ vero? Potrebbe essere così? Potremmo essere semplicemente errori sulla scala evolutiva? Ogni persona malata si sente così? Tutte le persone malate si sentiranno come me quando vedranno questo film? Davvero non lo so. Oh e se non l'avete visto non preoccuparvi di vederlo, per voi sarà solamente il solito film drammatico. Questo film mi ha riempito il cuore tanto d'amore quanto di sofferenza, perché ho capito che amare una persona come noi non è mai semplice, siamo totalmente imprevedibili, e accettiamo così razionalmente la nostra situazione che sappiamo quanto sia giusto non parlarne, per non far soffrire chi, si sta sacrificando per amarvi e darvi una vita vera, e questo è quello che fa il mio ragazzo per me, mi ha dato amore e mi ha dato una vita, mi sta insegnando a vivere per me stessa e non a vivere per la malattia. Per fortuna non sono una malata terminale, almeno spero, per ora, ma soffro di una malattia che mi è stata diagnosticata all'età di 17 anni ma che mi ha causato non pochi problemi dalla nascita fino a quasi uccidermi. Ora non lo so, l'ultima parola ce l'ha la biopsia renale che affronterò tra poco. I sintomi sembrano da qualche mese praticamente spariti, e io ho una paura fottuta che ci sia qualcosa, laddove spero, di aver vinto. Ho combattuto a lungo e con tutte le mie forze per autoconvincermi a guarire, sapete, dicono che se ti autoconvinci puoi guarire da qualsiasi cosa e ho pensato perché no, perché non guarire per smettere di avere preoccupazioni, per smettere di dare preoccupazioni a lui. E niente, la biopsia mi aspetta questo mese probabilmente, perciò come diceva Manzoni, cari 25 lettori, buona notte a voi e trattate bene le vostre vite. 

- Elizabeth

Take a deep breath.

Repeat.

It gets harder and harder to do that the higher you go, but there’s never a point where the atmosphere just stops. Like an aging celebrity, it just kind of faaaaaaades away….. which raises the question, where does the world end and space begin?

By convention, we’ve decided it’s the Kármán Line, which is 100 km. (62 mi.) above sea level. It’s named after Theodore von Kármán (1881–1963), a Hungarian-American aeronautical engineer who was the first to calculate that above this altitude the atmosphere is so thin that the speed necessary to maintain sufficient aerodynamic lift surpasses orbital velocity. In other words, at that point you may as well trade your wings for rockets.

For reference, the troposphere, where we live, extends to about 16 km. (10 mi.) above sea level, but only at the equator. At the poles, it ends a mere 8 km. (5 mi.) up. The stratosphere, where we send weather balloons and where we’d like to send our in-laws, extends from there to about 50 km. (31 mi.) above sea level – again, depending where you are on the planet. The mesosphere, where most meteors flare up, extends to about 85 km. (53 mi.) above sea level.

The thermosphere, which includes the Kármán Line, extends to about 690 km., or 429 mi. This is where most of our rockets go and where the International Space Station (400 km./ 250 mi.) hangs out, as well as the northern and southern auroras, which are at about the same height as the Kármán Line.

But “space” at that point is not a complete void. In fact, trace gases continue fading to about 10,000 km. (6,214 mi.) above sea level, which is more than the radius of the Earth! (Mean: 6,371 km./ 3,959 mi., although it’s less at the poles and more at the equator.)

But then, nothing says space has to be a total void. There’s all kinds of stuff out there – space dust, solar winds, alien microbes, the remnants of Krypton, my hopes and dreams, etc. – it’s just few and far between. And wherever you want to draw the line, it doesn’t make much sense to say the ISS is not in space, which is why everybody likes Kármán’s definition – except NASA, which actually puts the boundary lower.

What all that means is, if you draw a circle with a 62-mile radius around your house, everything outside it is further away than outer space. If you live in Los Angeles proper, you are closer to outer space than to San Bernardino, or even parts of Orange County. Where I live, I’m closer to outer space than to any major city by a factor of three.

Look up and think about that.

5 things I like about myself.

From Orion I’ve been asked, along with some of my partners in this Tumblr travel, to mention five things that I like of myself. Writing is always difficult, more if you have to talk about you, but let’s do it -although as neilwikes says, you have to put all your effort in the task. And no, it’s not that you are not happy with yourself. It’s just that people only like themselves… Just what they have to. People usually don’t like a this one quality more than this other. They like themselves, the human being that has been shaped after thousands of tumbles and some silver bridges. The human being that knows happiness can be found in the small, daily things, and not in the huge, chimeric tasks.

Maybe my more distinctive feature is adaptability, both for situations and people. I can eat a sandwich for lunch and I can go to a five-for restaurant the same day.Take this as an example, not as a habit.I love to give presents, and even more all those moment you spend thinking about which present is going to be the best one, and then not to have enough time to buy it. Some time ago, I was an expert buying gifts the day before the Three Wise Man (they are our Santa Claus). Even now I smile when I remember. I remember then Arnold Schwarzeneggerlooking for this toy in the film Jingle All the Way (I don’t know where you live, but here it’s broadcasted every Christmas).

I am a profoundly thankful person, to everything and everybody. The day Tumblr makes a list of the firsts hearts-givers users, Ciscandocinza may be one at the top. Writing about being thankful, I would like the opportunity that brings me this publication, the number 250, to say thank you to all of you, as you are the force behind this blog.

And what I really like is to tell stories, all kind of stories: some true, some made up, but never fake or full of lies. It is impossible to lie, lies have been kidnapped by power and politics.

And finally, I am very distracted, but not forgetful! I am a very methodic person for stuff: everything in its place and a place for everything. I am distracted when walking on the street, when remembering faces from people I meet, when crushing with objects -doors, walls and other objects move to mess up with me-, when finishing…

————————————————————

Desde Orión se me cita, (nexusenorion) , junto a otros compañeros de viaje por este Tumblr, para mencionar cinco cosas que me gusten de mí mismo. Siempre es difícil escribir, y mucho más de uno, pero allá vamos, aunque tal como comentaba neilwykes hace falta poner todos los sentidos en tan magna empresa. Y no, no es que uno no esté contento consigo mismo, es más uno se quiere… no más allá de lo necesario. Pero no le gusta esta cualidad más que esta otra. Le gusta el humano que hasta aquí se ha forjado, después de miles de tropezones y de unos pocos puentes de plata. Aquel que sabe que la felicidad está en el momento justo de alcanzar las pequeñas alegrías cotidianas y no en las grandes empresas quiméricas.

Quizás mi gran rasgo diferencial es la adaptabilidad, tanto a las situaciones como a las personas. Puedo comer un bocadillo de chorizo a mediodía y cenar en un restaurante con estrellas Michelin ese mismo día. Y tómese lo anterior a modo de ejemplo y no de costumbre.

Me encanta hacer regalos, e incluso más todavía, todos esos momentos que te pasas elucubrando sobre cuál será mejor, para que después nunca te llegue el tiempo para ir a comprarlo. Hace tiempo, llegué a ser todo un profesional de comprar los regalos a última hora en Reyes. Incluso ahora, esbozo una sonrisa cuando lo recuerdo, y ello me lleva a pensar en Arnold Schwarzenegger y su desesperada búsqueda en Un padre en apuros  (Jingle All the Way).

Tengo un profundo sentido del agradecimiento, para todo, y para con todos; no me extrañaría que el día que Tumblr nombre al rey del encendido de corazones, Ciscandozinza probablemente figure entre los primeros. Y escribiendo sobre agradecimientos, aprovecho que esta es mi publicación 250 para una vez más quitarme el sombrero ante vosotros por ser la fuerza que este blog empuja.

Y lo que realmente me gusta es contar historias, todo tipo de historias, algunas inventadas y otras que son verdad, pero nunca historias mentirosas. La mentira es imposible usarla, está secuestrada por el poder y por la política.

Y soy tremendamente despistado, pero no despistado de que se te olvidan las cosas, no (en esto soy muy metódico, cada cosa en su sitio y un sitio para cada cosa). Despistado al ir por la calle, despistado para recordar las caras de las personas, despistado para chocar con las cosas (sospecho que puertas, paredes y otros objetos se mueven para fastidiarme), despistado para terminar…

A szomszéd a 8.-ról

A mi házunk egy 250 lakásos zuglói panelház, minden hátrányával és hátrányával együtt.

Tomboló szomszédok, hivatásos falfúrók, idős nyugdíjasok, egész nap az utcán álló politikailag tájékozottak, későn hazatérő elgyötört arcok és a soha nem látható, a lakás magányát választó elfeledettek.

A közös képviselő egy a 80-as évekből megmaradt politikai és szervezési tapasztalatait gátlástalanul kihasználó dagadt nő, aki lenézi a lakótársait és 30 fős stabil támogatói körét folyamatosan karbantartva évek óta használja és kihasználja a pozíciója előnyeit.

Lakása szépen felújítódott, amíg ő megjárta Thaiföldet és Kubát.

A gondnokok folyamatosan konfliktusban vannak a lakókkal, fő ellenségeik azok a lakók, akik a szemeteskukába merik beletenni a szemetüket. Pizzás dobozt, újságot, üdítős palackot, szigorúan tilos a kukába dobni.

Ez nem vicc, ez a mai magyar valóság, a gondnokok és közös képviselők fájdalmasan kicsinyes világa. Kicsit ismerős ugye? Egy hely ahol megragadt az államszocializmus mételye illetve a szocializmus, huss, elszállt csak a métely maradt, mert a házban semmi sem és senki sem szociális. Kivéve azt a harminc lakót, ők szociálisak a közös képviselőnővel,és ez már évek, évtizedek óta így megy.

A jobbító vagy újító szándék itt hamar fennakad a kidolgozott mini bürokrácián. Biztosak lehetünk abban is ha jön újra a Gestapo világa, ismét a képviselőnő és a gondnokok fognak élenjárni lakótársaik feljelentésében,a ház érdekében. Itt nem maradhat forradalmi elem, vagy zsidó. Cigány is csak addig, amíg félnek tőle.

Itt lakott a szomszéd a nyolcadikról

Állítólag három éve nem volt munkája, állítólag egy időben naponta keresett, majd feladta. Jó ideje nem keresett már, sem munkát, sem pénzt.

Idős volt, majdnem ötven, ki és minek is foglakoztatna egy ötvenfelé járó embert? Amikor ott vannak a rokonok a fiatalok a szívességből elhelyezettek, kinek kell egy majd ötvenéves matuzsálem?

Állítólag évekig küzdött, pályázatokat és kérelmeket gyártott. Önéletrajzokat skiccelt. Egy ideig elment, ha hívták az állásinterjúra, csak amikor harmincadszorra alázták meg és közölték vele kajánul, hogy majd értesítik és nem történt semmi, még annyi sem, hogy köszönjük nem nyerte el a tetszésünket, na, akkor megunta és nem ment többet.

Nem járt neki sem segély, sem lakhatási támogatás, pedig sokszor sok helyen és kellően szépen kérte. Neki nem járt és indok mindig volt. Amikor kifogytak az érvek, akkor jött a „nagyon sajnáljuk és megértjük önt, de sajnos ez a törvény, nem tehetünk arról, hogy a törvények a szociálisan rászorulókon és a szegény rétegen rúgnak még egy utolsót. Ma ilyen világ van.

Hátralékos lett, szinte mindennel.

Állítólag az utcára sem szívesen ment le, mert úgy érezte rá van írva. Rá van írva, hogy ő a hátralékos a nyolcadikról. A közértbe is nézték, nézték a munkanélkülit, a nyolcadikon lakót, a hátralékost.

Felesége egy nap elhagyta, elmenekült a reménytelenség elől.

Egyedül maradt, egyedül a befizetetlen csekkek tengerében. Egyedül a mélabús híradóval, egyedül az áremelkedésekkel, a médiából áradó gyűlölködéssel, egyedül az unalmas és színvonaltalan tévécsatornákkal. Amíg ki nem kapcsolták a villanyt.

Akkor és ott rájött, hogy a lakásából áradó sötétség mennyire megnyugtató tud lenni, ellentétben a televízióból áradóval, ami kifejezetten idegesítette. A nagyotmondó politikusok és politikus palánták sokszor ugyan szórakoztatták,de az hamar elmúlt,amikor rájött,hogy hiába a közutálat , ma Magyarországon csak a hátralékost lehet eredményesen utálni, egy politikus, még ha bukott is, soha sem lesz hátralékos. A közutálattól nem lesz deficites, a számláit időben tudja fizetni és egy politikusnál nem kapcsolják ki a villanyt.

Ahogyan a közös képviselőnél sem.

Erre a felismerésre azonban későn jött rá, a politikus és a közös képviselő közötti összefüggést sokáig nem is értette.

Állítólag amikor rájött, akkor akasztotta fel magát.

Elsőre csak egy kicsit, csak az érzés kedvéért, majd másodszorra dühösen erőből, na akkor sikerült is neki.

Állítólag hamar elvitték.

Senki sem emlékszik rá, meg egyébként is kinek is kellene egy hátralékosra emlékezni? Hiszen, olyan sokan vannak….olyan unalmas mind megjegyezni őket.