lily-collin-style

youtube

The trailer is finally here

1.rész - A Mi történetünk

“ Tartsd a szerelmet a lelked mélyén. Az élet nélküle olyan, mint egy napsugár nélküli kert, ahol a virágok mind meghalnak. ”

 

[Jelen] - Layla

 

A falak egyszerű, díszetlen fehérben pompáznak. Semmi személyre szóló kép, vagy virág sincs kirakva. Semmi érzést nem sugároz a ház, ami az otthonra emlékeztet; ha egyszer belépsz az elektromossággal bekötött ajtón. Az egyetlen zaj csak a teniszcipő csapódása a földre, és az esőcseppeké, amik gyorsan ütögetik a mennyezetet. Beérve követni kezdem a nővérként, egyenesen végig a folyosón. Megállunk a célállomásunknál - a 216-os szobánál.

Nem várt a kopogásra; csupán eltekerte a kilincset, s belépett velem egyetemben a kórterembe. A függönyök rettenetesen terítették be az ablakokat, ezzel kizárva a pici fényt is. Egyébként, nem mintha számítana - a viharos időjárással nem jár nap. Oldalra álltam, vártam a megfelelő szavakra. De ekkor meglátott. Kiszabadult a gondozók markából, s egy hatalmas mosolyt vetett felém.

- Oh, hát ki van itt - kuncogott, majd kitárta karjait egy ölelésre. Kérésének eleget téve körülöleltem testét, úgy érezve megtaláltam az otthonom.

A mosolya olyan volt, mint régen. Borsmenta és szappan illata volt a fürdés miatt. Édes kényelem illata volt. - Hello Harry - válaszoltam elválva tőle.

Jobban nézett ki ma. Ősz haja kifésült volt. Új ruhát viselt. Sápadt zöld szempárja csillogott az örömtől, ahogyan megjegyezte a reakciómat. Kiemelkedő gödröcskéi orcáján örökkévalóak. A nővérke megköszörülte a torkát, magára vonva a figyelmet.

- Szüksége van még valamire, Mrs. Styles?

- Csak szeretnénk egyedül maradni.

Elhagyták a szobát, de egy kis méreg volt hangjukban. Amikor bezárták az ajtót, nehezet sóhajtottam, majd megráztam a fejemet a “gusztustalan” viselkedésük miatt.

 

- Muszáj ennyire egyértelműnek lenned velük? - viccelődtem, majd leültem az ágy sarkára.

- Nem kéne ennyire gyönyörűnek lenned, de nem tudunk dolgokat kontrolálni, vagy igen?

- Harry…

- Így fogok viselkedni, Layla. Cserkészek tiszteletére.

- Sosem voltál cserkész.

- Akkor nem ígérhetem meg, hogy nem fogom megütni a feneked - nevettem nevetséges megnyilvánulásán. Reakciómra csak egy mosolyt ejtett, mielőtt felállni készült.

- Kimegyünk?

- De esik odakint.

- Még több indok arra, hogy menjünk.

Nem érveltem ellene, inkább segítettem Őt átülni a kerekesszékébe, majd kedvesen végig toltam a folyosón. Hátradőlt a székben, engedve, hogy feje kézfejemhez érjen. Tettére mosolyogni kezdtem, tudva, hogy mindketten ugyanazt az utat járjuk. Rég voltunk kettesben. Utunk az otthon szembelévő verandájára vezetett. A segítségemmel átültünk a ropogós hintaágyba, ami a tető alatt helyezkedett el, megvédve minket az esőcseppektől.

A tavasz ígérete közel volt,  ezzel együtt jöttek a reménnyel kivirult virágok és a friss, melengető tavaszi levegő. Nyugodtan figyeltem az elém táruló természetet mielőtt Harryre fordítottam volna a tekintetemet, aki megköszörülte torkát.

- Szóval, hogy vagy, Layla?

- Köszönöm jól, és te?

- Most már jobban, hogy itt vagy.

A tekintetünk összefonódott, s úgy éreztem mondani akart valamit. Éreztem, ahogyan visszafojtotta a szavakat. Nem mondta, amit annyira akartam hallani. Helyette kedvesen rám mosolygott, s készült megkérdezni a már megszokott dolgot, amit minden egyes találkozásunkon kér.

- Mesélsz nekem egy történetet?

- Melyiket szeretnéd? - kérdeztem tőle; de a választ már tudtam.

- A Mi történetünket.

Bólintottam egyet visszafojtva mosolyomat.

- Hol szeretnéd, hogy kezdjem?

Becsukta a szemét, elbújtatva annak csillogását, hogy eltudja képzelni minden egyes kis képét a történetünknek. Két szó. A következő két szó az, amivel mindig válaszol, de ez sose állítja meg a boldogság növekedését szívemben.

- A legelejétől.