kisbolt

Egyik este, úgy 10 óra magasságában eszembe jutott, hogy valamit nem vettem meg a boltban. Így hát elugrottam egy éjjel-nappaliba, hogy beszerezzem az elfelejtett élelmiszert. Mikor bementem, láttam, hogy egy idősebb bácsi fekszik a földön. Szégyellem, de elmentem mellette. Mikor kijöttem a boltból, akkor is. Mikor beültem a kocsiba, a visszapillantóból a bácsi nézett vissza rám. Tudtam, éreztem, hogy oda kell mennem hozzá. Így hát a gyújtást lekapcsoltam, kiszálltam az autóból, és odamentem hozzá. Megkérdeztem tőle, hogy segíthetek e neki valamit, mire a következőt válaszolta:
- Nagyon szomjas vagyok. Megtenné, kedves, hogy vesz nekem egy fél literes vizet?
- Persze. Ma evett már valamit?
- Ma nem ettem semmit.
- Akkor hozok ennivalót is.
- Köszönöm szépen.
- Másra nincs szüksége?
- Nincs, ennyi elég lesz. Köszönöm.
Bevallom őszintén, vártam, hogy utánam szól, hogy egy rövidet is kér, vagy esetleg valami mást, de nem tette. Bementem a boltba, és megvettem, amit kért tőlem a bácsi, plusz egy csokit is. Mikor fizettem, akkor kivettem a pénztárcámból 1000 forintot, ami valljuk be, önmagában nem egy nagy összeg, de van, akinek a világot jelenti. Az volt a szándékom, hogy odaadom neki. Szóval visszamentem a bácsihoz, aki azóta is a földön feküdt.
Odaadtam neki mindent, és mondtam, hogy a pénzt olyan helyre tegye, ahol nem találják meg. Volt humora a bácsinak, mert csak annyit mondott:
- Csak merjen odanyúlni bárki is.
Ezen jót nevettünk.
- Hívjak egy mentőt? - kérdeztem.
- Minek? Velem úgy sem foglalkoznának.
A bácsi lába láthatóan borzalmas állapotban volt. Nem tudott lábra állni.
- Mi történt a lábával?
- Be akartam menni a kisboltba, de nem engedték meg. Amikor elmondtam, hogy nagyon éhes vagyok, és ennivaló kell, akkor mondták, hogy ide nem tehetem be a lábam. Úgyhogy gondoskodtak róla, hogy tényleg ne tegyem be.
- Édes Istenem…
- Istent inkább hagyjuk. Mert ő nincs velem. De magácska igen, és ezért most hálás vagyok.
- Ha legközelebb jönnék, hol találhatom meg?
- Mindig máshol vagyok. Gyakori, hogy minket kirabolnak, ezért sosem vagyok egy helyen. Tegnap egy konténerben húztam meg magam.
- De miért nem megy hajléktalan szállóra?
- Mert ott is kirabolnak. Nem bízok én már senkiben sem.
Elgondolkodtam. Csendben meredtünk mind a ketten magunk elé. Egyszer csak megszólalt a bácsi.
- Egy dolgot még megtenne nekem?
- Persze. Mi lenne az?
- Hozna nekem egy hosszúkávét? Muszáj ébernek lennem.
És ekkor a bácsi felém nyújtotta a tőlem kapott ezrest, hogy abból fizessem ki. Elutasítottam. Ő pedig ragaszkodott hozzá, hogy márpedig most ő akar fizetni. Annyit mondtam, hogy majd egyszer meghívhat egy kávéra. Bementem a kisboltba, kértem egy hosszúkávét. Nem kellett kifizetnem. Mikor megkérdeztem, hogy miért adja ingyen, a bent lévő hölgy azt mondta, hogy végignézte, mit csinálok, és nincs szíve elfogadni a pénzt. Kivittem hát a kávét.
- Nagyon köszönöm, kedves. Egy dolgot még megtehetne nekem.
- Mondja, mit hozzak még?
- Semmit. Csak árulja el a nevét.
- Engem Enikőnek hívnak. És az ön neve, Uram?
- Engem nem kell urazni. Nem vagyok Úr. Melósnak hívnak. Végig dolgoztam 50 évet, csináltam én mindenfélét, még börtönben is ültem. Engem világ életemben Melósnak hívtak. No, de nem tartom fel, így is sokat tett már értem.
- Nem tartott fel, örülök, hogy segíthettem. Hát, akkor minden jót, Melós. Ha erre járok, akkor mindenképpen idejövök.
- Nem biztos, hogy itt talál. Nagyon beteg vagyok, mint látja, lábra sem tudok állni. Ki tudja, hol talál a holnap. Minden jót magának is. Áldja meg az Isten a jóságáért.
- Köszönöm. Vigyázzon magára.
A bácsit azóta nem láttam. Mindez áprilisban történt, és minden nap járok a kisbolt előtt. Remélem egyszer megihatom veled azt a kávét, Melós!
—  Muri Enikő
Társalgás reggeli közben
  • Én: tegnap terrortámadás volt Londonban.
  • ...
  • ...
  • Vidéki rokonom: itt meg felfestettek egy új zebrát a kisbolt elé.