jelens

Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most.

Időutazó lettem. Azt a zenét hallgatom, amit akkor hallgattam amikor még nem ismertelek. Az lett a hobbim, mint régen. Ugyanazokat a ruhákat hordom,mint a múltban. Ugyanaz az érzés,mint akkor. Mindezt azért, hogy meg sem történtté tudjalak tenni. De nem fogok veled találkozni . Nem te fogsz állandóan a fejemben járni. Nem foglak megismerni. Nem fogok veled sohasem találkozni. Átírom a történetemet. Egy ismeretlen leszel számomra, mint ahogy eddig is az voltál.
Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében, az helyet csinál neked benne. Nem kell megküzdened a helyért. Ha olykor megbánt téged, nem indokot keres a tettére, hanem a bocsánatodat. Ne erőltesd rá magad olyasvalakire, aki nem ismer el téged, és ne feledd, akinek fontos vagy nem csak akkor áll melletted, amikor a legjobb formádat hozod, hanem akkor is, amikor a legrosszabb passzban vagy.
Tegnap barátom kisért hazafelé amikor szóbajöttek az exeink és az eddigi kapcsolataink.
Ő elmesélte az ő kis történetei és én az enyémeket.
Aztán elémlépett és megcsókolt majd a fülembe súgta:“ők a multjaid én pedig a jelened és a jövőd szándékszom lenni”