istenbarma

Lázár segítene az autós devizahiteleseken?

bocsika, nem szoktam ilyet, de itt eldurrant az agyam. Mivel álltam a barikád másik oldalán, kommenteltem egy jólesőt bele a 444be. Idemásolom. Talán néhányan okulnak belőle, kik is azok, akiket most meg kéne menteni, az én pénzemből(is).

Árultam autót. Suzukit. 2007-ben, a nagy boom előtt. Meséljek? Mesélek. Az ott töltött idő alatt kettő, azaz kettő ember vett készpénzre autót, egy simlis vállalkozó egy 500 000 forintos régi Sfiwtet az asszonynak(Szia, Hoffman Rózsa) meg egy belga rendszámos, új A4-es Audival érkező pali, akit szokás szerint előbb szépen körberöhögött minden kolléga, hogy mit akar itt a hülye külföldije, majd odamentem hozzá és hibátlan magyarsággal megkérdezte, hogy mennyit engedek ebből itt, ni, és rámutatott kis kezével egy vatta új Ignisre, mondtam egy számot, ő is, megalkudtunk, a következő, egyben utolsó kérdése az volt, hogy euróban vagy forintban hozza az autó árát. Ennyi. A többi “vevő” teljes pénzügyi analfabetizmussal küzdött, csak nézték egymást és mondogatták, hogy azt a havi harmincat még kinyögjük valahogy, anya. Tíz év, persze, de hát a 10 év gyorsan elrepül. Ember nem volt, aki átolvasta volna a szerződést, sokaknak az se mondott semmit, hogy devizahitel, csak az érdekelte őket, hogy lesz-e nekik is téglaszín Ignis, mint Gyuláéknak a szomszédban. Sokan próbáltak behazudni olyan jövedelmeket, amivel nem rendelkeztek. Ez mind KHR-es, BAR-listás adótartozó volt, akinek a bank már akkor se adott semmit, amikor mások személyire vitték el az új SX4-et. Kedvencem volt a prosti csaj, aki a stricijével jött be, és érdeklődött, hogy kaphat-e autót hitelre. Hát persze, mi sem egyszerűbb. Vagy a másik, a nagypályás arc, aki behazudott egy minimálbéres fizetésre havi 750-et, hogy neki annyi a havi bevétele pluszban. Egy olyan szakadt Opel Omegával jöttek, aminek húsz éve sem lett volna szabad műszakit adni, zöldkártyáról nem is beszélve. Jelezném, ezek tök átlagos figurák voltak. A legjobbak mégis azok voltak, akik az 59000 forintos átírási illetéket is behitelezték, mert nem volt annyi pénzük egyben. Igen, tényleg úgy akartak új autót, hogy nem volt 60000 forint megtakarításuk. És vettek. Az, hogy az autót nem vitték kötelező szervizbe, az mindennapos volt. Nem volt rá 25 rugó, sutty garancia ugrott. Zabszem a seggben, csak meg ne kotlódjon, mert akkor lesz egy 4,5 millás dísz a panel előtt. Benzinre se igen futotta nekik, pedig akkor nem volt 420 forint. Törlesztőre is csak addig, míg el nem szálltak az árak, aztán vitte a bank. Ennél sokkal-sokkal nagyobb kretének voltak azok, akik a már meglévő behitelezett autójukat cserélték le, tehát egy ötéves Swiftet egy újra. Ilyenkor a bank szépen kifizette a régi Swift árát kamatostul, tokkal-vonóval és hozzácsapta a fennmaradó tartozást az új Swift árához, plusz a kamat. Így került az új Swift a 10 év végére hatmillióba, ha megállt annyiban, mert volt olyan Csekonics báró, aki ezt háromévente eljátszotta. Elhitte az istenbarma, hogy ő is megengedheti amit a németek, hogy háromévente új autója legyen. Hát nem, igazából használtra se nagyon futotta volna neki. És persze a tirpák ezt nem gondolta végig, őt csak annyi érdekelte, hogy a 30 helyett 40-et fizet az új autóra, eheti az irigység a szomszédságot, ezek megint új autót vettek. Jött hozzánk olyan család autót venni, ahol a közeli-távoli rokonságban nem találtak olyan embert, aki alkalmas lett volna kezesnek. Ők egy jó állapotú 6-8 éves Swift sedannal jöttek, teljesen vállalható, jó állapotban, átnéztük. Új kellett nekik, naná. Nem kaptak hitelt, mákjuk volt. Az, hogy nem kötöttek az új autóra Cascót szintén mindennapos volt. Ha anyuka tetőre rakja másnap, akkor jön a bank és fedezet híján (ami ugye az autó volt) 8 napon belül kéri a teljes összeget, egyben. A legszomorúbb az egészben az volt, hogy egy rakat jó állapotú használt autónk is volt, a kutya feléjük nem nézett. Kétéves Swift 1,6-ért, amikor az új 3 milla volt. Nem, köszi, nekik új kell, nekik kell belefingani először. Ezeknek segíteni? A lófaszt.