irkafirka

November nyáron

Emlékszem arra a napra. Az eső csepergett, de a levegő melegen simult bőrünkhöz. Ültünk a nyirkos várfalon, és vártam, hogy majd valami elbillen bennem. Milyen egyszerű lenne most hátradőlni és csak zuhanni. Milyen költői is lenne valami helyi siralmas újság címlapján fejlécszöveg lenni. Az emberek szürke alakként vonulnak végig előttünk, kézenfogva és csak egészen egy kis időre árkos szemüket ránk vetik kérdőn. Belédbújok, és illatod soha nem engedem el. (Hiszen úgy hiányoztál.. már vagy.. tényleg.. vagy ezer éve sem láttalak. Hogy vagy? Ugye gondolsz rám? Ugye őrá már nem szoktál gondolni? És ugye másra sem? Mostantól minden más lesz, ugye? És akkor végre boldogok leszünk? Mármint igen, úgy értem leszünk, vagyis mi. Ha létezik olyan egyáltalán.) A fullasztó pára megtette hatását, és semmi ilyesmit nem kérdeztem. Szememet a cipőd orrán legeltettem, miközben szép lassan legördültek az első könnycseppek is. Nem kérdeztem, hiszen a válaszokat tudtam. A sikamlós macskakövek közti rés elkezdett megtelni vízzel. Ideje elhúzódni, mert már fáj az illatod.

We were looking for something about the discovery of Kepler 22. It seemed important.

We saw something we liked and drew this:

based on this tweet here:

[blackbirdpie url=“https://twitter.com/#!/Richnank/statuses/144043630133395456”]

Well, it turns out that that tweet there was lifted verbatim from this tweet here:

[blackbirdpie url=“https://twitter.com/#!/mrstevenallen/status/144012970169610240”]

This gives us no pleasure at all. And that entirely defeats the point.