galaktika

szóval az van, hogy idén már tényleg haldoklik a Galaktika

a borítóikat viszont még mindig csodás követni. történt, hogy bejelentették ezt a könyvet hónapokkal ezelőtt, ami még mindig nem jelent meg:

amiből most valamiért hirtelen ez lett, ha a korábbi eseteket vesszük alapul, akkor azért, mert a grafika eredeti szerzője felfedezte, hogy elcsenték a művét, de ez csak feltételezés:

ami szebb nem lett, de legalább ezt is két másodperc alatt meg lehet találni a neten:

Galaktika 1

(Előre is bocs a dess-floodért, de ennek egyben kell maradnia!)

… és ezennel elindul a Galaktika sorozat is, amiben minden egyes novellát értékelni fogok, ami olyan Galaktikában jelent meg, ami nekem megvan. Mivel jópár helyen lyukak vannak a gyűjteményemben vagy az adott szám (pl. a Galaktika 3) fizikailag van csak meg egy tőlem távol eső lokáción, a számozás nem lesz folyamatos. De most már nem akartam tovább halogatni, az összes úgysem lesz meg, a legtöbb lényeges lapszám pedig megvan vagy megszerzem (A 40. például nincs nálam, de újra el fogom olvasni, mire odáig eljutok…).

Mindegyikről írok egy nagyjából részletes értékelést, ahol tudok (értsd: fizikai formában van meg, és nem e-könyvben), ott az illusztrációkról is. Kezdem is az elemzést az első szám tartalmával:

W. Hilton-Young - A választás

Megadja az alaphangot az egész Galakitka-sorozatra vonatkozóan: rövid, időutazós, csattanós. A poén a végén nagyon okos - persze az időutazásról lesznek még jobb novellák, de ez így teljesen korrekt választás az egész utazás legelejére.

Weöres Sándor - Hajnal a Holdban

Számomra értékelhetetlen, de ez kellett ahhoz, hogy ráírhassák a borítóra, hogy Asimov / Sheckley / Weöres (ami kicsit röhejes számomra még mindig, dehát ezvan). Bővebben csak annyit róla, hogy a főszereplője ennek a műnek Vimálá és Tácsitá, a két csápos lény. Egyebet nem tudok mondani.

Gérard Diffloth - Bevezetés a tudományos-fantasztikus irodalomba

Esszé a sci-firől, ami a kor emberét óhajtotta bevezetni ebbe a műfajba - kellett is, mert sokan idegenkedtek tőle. Egyébként is sokszor előfordult, hogy olyan esszéket válogattak be a Galaktikába, amik amellett kardoskodtak, hogy a sci-fi lényege az ember, nem a technológia - amit én már kicsit soknak éreztem egyfolytában, állandó jelleggel hangsúlyozni, de gondolom, ez nem csak Kuczkán és a szerkesztőség többi tagján múlt anno…

Asimov kettős novellája

Asimov a helyes folytatás, mint zászlóshajója a Galaktika-szerzőknek (képzavar level: 9000), talán nem is olvastam még tőle igazán gyengét Galaktikában (meg úgy egyáltalán). A kettős novella első novellája az első nyomtatásban megjelent műve volt, amelyet 20 év után megdobott egy folytatással. Nagyon szépen összepasszolnak, és a visszatérő szereplőket is sikerült jól megragadnia. Az első egy űrhajótörésről szóló zárt helyen játszódó dráma, a második pedig inkább agyalós, összeesküvés-elméletes;a különbség ellenére jól kiegészítik egymást. Bírom Asimov tudományos igényét, ami mind a két novellában megmutatkozik és azt, a motívumot, hogy az emberi szereplők logikával kicseleznek egy számítógépet (lásd még: Én, a Robot). Talán a második novella csattanója nem elég érdekes, nem elég EPIC de ezek után ez már igazán apróság.

Andrej Dmitruk - Örökösök

Túlságosan a csattanóra hegyezi ki az író, ami ráadásul elég gyenge. Arról nem is beszélve, hogy nincs jól megírva. Valószínűleg nyomás ült Kuczkáékon, hogy muszáj szovjet novellát is beletenni az első számba, de biztos lett volna jobb is, ez kimondottan súlytalan alkotás.

D. A. Bilenkin - Éjszaka kis izgalommal

Okosan van felépítve a sztori a két szkeptikusról, akik egy démonok által megszállt kastélyban éjszakáznak, ugyanakkor a stílus a fordítás vagy az eredeti miatt kicsit sántít néhol. Nem tartozik az igazán jó Galaktika-novellák közé, de bőven olvasható - ezen legalább érződik, hogy tényleg tudatosan válogatták be, láthatóan nem a “tegyünkbelevalamiszovjetetmertbajlesz”-elv volt a fő szempont.

Dmitrij Alekszandrovics Bilenkin - Tilalom

Az utolsó mondatok kicsit fájó didaktikája ellenére ez a novella egy nagyon fontos tudományfilozófiai kérdésről szól, méghozzá egész ügyesen egy jó kis sztoriba csomagolva. Sokkal jobb, mint az előző, sőt, eddig a kötet második legjobbja, szorosan Asimov páros novellája mögött.

Szentmihályi Szabó Péter - Science fiction moziban

Aki 1973-ban egy most induló SF-antológiasorozatba ilyen címmel ír esszét, az nem teheti azt meg, hogy nem említi meg a 2001-et. Egyszerűen nem. Szentmihályi "mentsége" csak az lehetne, hogy egy 1970-ben egy amerikai szerző által írt könyvet dolgozott fel - de könyörgöm, nem lett volna ehhez ennyire kötelező ragaszkodni, akár röviden fel is sorolhatta volna a hazánkban bemutatott SF-filmeket (‘73-ban még biztos nem volt túl sok). Nem tudom, hogy például a 2001-et bemutatták-e már akkor Magyarországon, vagy csak később, de ha amerikai szerzők által szerkesztett hasonló anyagokhoz hozzáfért Szentmihályi, akkor ez bűnös hanyagság. Ha a '71-es Mechanikus Narancsot nem is említi, mert talán az még nem ért Magyarországra akkor, a Solarist (1972, de szovjet, tehát valószínűleg bemutatták már) viszont a minimum minimuma lett volna.kicsit ismertetni. Ráadásul Szentmihályi csak végighalad, megemlíti a filmcímeket, és csak pár szót ír róluk, amit lehet, hogy a terjedelem korlátai indokolnak, de akkor neki kellett volna másképpen szerkesztenie az írását, hogy az adott korlátok között is épkézláb maradhasson. Nem maradt, ez így szinte fércmű, alibi, egy hálás téma elbarmolása. Haragszom rá.

Robert Sheckley - Nyomorszinten

Szalaggal működő robot, egyszemélyes űrfelfedezés letelepedés egy aszteroidán… - van ennek egy sajátos hangulata, amit jól teremt meg Sheckley, bár az indok, az egésznek az értelme hiányzik, de sebaj, ezen könnyen túl lehet lendülni. Az igazán kruciális problléma ezzel a novellával az, hogy nem tart sehonnan sehová. Igen, történik valami a végén, amitől megváltozik a status quo, de ami közte történik, számomra nem indoikolja, súlytalan, érthetetlen az egész. Közel sincs Sheckley legjobbjaihoz…

Robert Sheckley - A tökéletes asszony

Na, ez már sokkal jobb, rövid, hangulatos, totálisan irreális, de konzisztens sztori arról, hogy ne gépesítsük azt, ami gépesíthetetlen. Szépen vezeti el Sheckley a végkifejletig, a jobb novellák közé tartozik, nemcsak ebben a kötetben.

Robert Sheckley - Nugent Miller és a lányok

A legjobb Sheckley-novella ebben a kötetben. Poszt-apokaliptikus, filozofikus, a végletekig sarkított, cinikus, irreális, stílusos, csaknem remekmű. Minden lényeges ponton rendben van, nem nagyon lehet belekötni.

Robert Sheckley - A Tranai

Utópisztikus társadalmi berendezkedés egy idegen bolygón, amit a főszereplő apránként felfedez. Ötletes és működőképes novella, bár nekem sosem volt igazán nagy kedvencem, mert a végére kicsit már elhülyül.

Van benne egy olyan mondat, amit nem tudom, hogyan passzíroztak át anno a kapuőrökön: “És tudtommal sikerült megvalósítaniuk az egészséges gazdasági egyensúlyt, anélkül, hogy szocialista, kommunista, fasiszta vagy bürokratikus intézkedésekhez folyamodtak volna.” - na, itt a labda valószínűleg éppencsak átcsorgott a másik térfélre - még arra sem kötelezték őket, hogy belefékeljék a “kapitalista” szót is a rend kedvéért. Ez is mutatja, hogy Kuczka volt a legtökéletesebb ember a feladatra akkoriban, és keresztülvitte amit akart, like a boss.

Julij Kagarlickij - Robert Sheckley

Sheckley életéről és műveiről szóló, egész nagy terjedelmű írás. Részletes, szinte már kimerítően is, egypár értékes gondolattal megtámogatva. Korrekt.

Edward Lucie-Smith - A jövőben

A címén kívül semmi köze nincs a sci-fihez, számomra éppúgy értelmezhetetlen ez a vers, mint a korábbi Weöres-darab. Nincs origója, mintha random szavak gyűjteménye lenne - ettől persze még lehetne releváns, de nem érzem a létjogosultságát egy sci-fi antológiában egyáltalán.

Vekerdi László - Veszélyben a környezet

Induláskor talán úgy tervezték a szerkesztők, hogy mindegyik Galaktikában lesz egy aktuális technológiával vagy társadalmi problémával foglalkozó cikk? Ma már sajnos így van, pedig ezt én soha nem támogattam - a Galaktika legyen sci-fi és csak sci-fi -, későbbi kötetekben ez szerencsére el is maradt, csak elszórva bukkant fel egy-egy ehhez hasonló értekezés. A tudomány, a technika és az egyéb kérdésekre ott van millió más folyóirat és kiadvány (1973-ban talán még olyan sok nem, de meglett volna a fóruma). Ez az írás pedig egyébként is modorosblogra kívánkozik, az érára jellemző, idegesítő szófordulaival és generális semmitmondásával. '73-ban nem tudom, mennyire voltak ismertek a tények, amiket említ, szóval lehet, hogy ebből a szempontból hasznos volt elolvasni akkor, de ha a tartalmon nem is változtatunk, a stílusra mindenképp ráférne egy vérfrissítés.

Dmitrij Alekszandrovics Bilenkin - Pokolian modern

Logikátlan, öncélú novella, próbál szatirikus lenni, de inkább erőtlenre és súlytalanra sikerül. Az alaphelyzet jó volt, vártam is, hogy valami jó sül ki ebből, de nem sült, pedig ez a “meglátogat az ördög” téma viszonylag könnyen feldolgozható, szinte művészet belőle gyengét írni, de Bilenkinnek sikerült. Teljesítményét senki nem fogja ünnepelni, maximum egy confusedjackie.jpg-t válthat ki az olvasóból.

Dmitrij Alekszandrovics Bilenkin - Eltörött az eszkuder

A novella olvasása közben végig kényelmetlen zavart éreztem, a vége pedig double facepalm lett. Végtelenül naiv, vicceskedő, modoroskodó, humorosnak szánt írás ez, ami abszurd humornak nem elég abszurd, mondanivalója nincs, súlya, haszna, értelme szintúgy hiányzk. Átugorható.

Charles Dobzynski - A kőfalók városában

Újabb vers. Ha 1973-ban már élek, kezembe kapom a kötetet, bármennyire örültem is volna a ténynek, hogy SF-antológiasorozat indult végre, azért aggasztott volna, hogy a versek közléséből trend lesz. Nem a formátum ellen van kifogásom, hanem az ellen, hogy mint az előző kettő, ez a vers is teljesen szétfolyó és értelmetlen, inkább hangulatfestés, ami nem igazán Galaktikába való. Ez például maximum azért nevezhető sci-finek, mert szerepel benne a “Mars” szó. Inkább erőltetettnek tűnik ezen a ponton ezeknek a költeményeknek az inkludálása. Úgy emlékszem, észhez tértek, és a későbbi számokban ritkábban szerepelt már vers.

Vége is a kötetnek. Elsőnek bőven megérdemel egy notbadobama.jpg-t, szem előtt tartva, hogy lesz ez ennél még sokkal jobb is!

Dess-flood alert, megint!!!


Galaktika 2

Ray Bradbury - A repülő masina

A felénél már kitalálható a poén, kicsit erőltetett is, értelmetlen is (a technológiai újításokat úgysem lehet elnyomni, újra fel fognak bukkanni…), de mégsem tudok haragudni erre a novellára, mert jól van megírva, és Clarke jól festi le a világot, amiben játszódik.

Ray Bradbury - A látogató

Kegyetlenül cinikus, talán már túlságosan is sötéten moralizáló történet. A maga nemében zseniális, bár nekem nem kiemelkedő kedvenc, egy elismerő Obama-féle not bad-re bőven jó. Ha egy idegen civilizáció ez alapján a novella alapján próbálná megítélni az emberiséget, én bizony felpattannék, és rögtön lecsapnék, hogy ez csak egy kiragadott példa (ráadásul fikció ugye), de erre reméljük, nem kerül sor, mert akkor nekünk kapáltak.

Ray Bradbury - A világ utolsó éjszakája

Atmoszférikus, szinte cselekmény nélküli novella. Filozóiailag nem kimerítő, nem hoz ki mindent az alapállásból, pedigg lehetett volna még benne pár érvelés ide-oda. Mindenesetre kerek és egész, eltalált hangulattal. Az “éjszakai hullámverés”-re emlékeztet Kingtől.

Kirill Andrejev - Ray Bradbury fantasztikus írásai

Ismét a bizonygatás, hogy nem a technika a fontos, hanem az ember. Már most unalmas. Egyébként korrekt képet ad az akkor 42 éves Bradburyről, akiről ugye tudjuk, hogy az utolsó pillanatig ellenezte műveinek e-book formájában való kiadását, illetve többször is nyilatkozott úgy, hogy utálja az Internetet. Így már azért érthetőbb, talán itt a legjogosabb ennyiszer ismételni ezt, hogy az ember fontosabb. Számára tényleg az volt, talán már túlságosan is.

Dr. Gánti Tibor - Élet a földön kívül

Gánti 1971-es áttekintése az élet keletkezésének folyamatáról és arról, létrejöhet-e más bolygókon is élet. Korrekt, bár mivel már elég sokmindent olvastam a témában, ezért én inkább unalmasnak és száraznak találtam az okfejtését, nem tartalmazott számomra semmi meglepőt.

Brian W. Aldiss - A fajok fejlődése

Auhh, megint egy vers. Pontosabban költemény a génmanipulációról. Nem tudok verset kritizálni, tehát most sem teszem, viszont a fordítás szempontjából nem tudok elmenni amellett, hogy a DNS következetesen DNA-nak van írva benne, agyatlanul meghagyva az eredeti angol rövidítést.

John Wyndham - Túlélni

Akciódús, feszültséggel teli, de végül értelmetlen novella egy űrhajótörésről, bizarr és indokolatlan végepoénnal. Nem is nagyon tudom hová tenni, az biztos, hogy lehetett volna sokkal jobb is, ha már csak az alaphelyzetet nézzük, akkor is.

Kuczka Péter - Kozmikus találkozások

Érdekes és jól kézbentartott írás arról, hogy miről is szól a sci-fi. Itt nem érzem annyira erőltetettnek, hogy Kuczka végkövetkeztetése szerint minden sci-fi, akármilyen ismeretlen világról szól is, végeredményben ember mivoltunkról közöl gondolatokat. Én a Solarist tudnám jó példaként felhozni, mint az egyikét azon kevés műveknek, amiben annyira nem esett bele a szerző az antropomorfizációs csapdába, ott tényleg sikerült egy olyan élőlényt, egy olyan értelmet felfesteni, amit nincs esélye az emberiségnek megérteni, és ezt a tényt ragyogóan használja fel Lem arra, hogy bemutassa, mit is csinál az ember, ha ilyesmivel találkozik. Tehát egyszerre elkerüli a “túl emberi” fogalmazást, és ezzel egyidőben, ragyogóan és egyenesen kimondja, mit gondol az emberről. Zseniális. De elkalandoztam, a lényeg, hogy ez a Kuczka írás nagyon jó, látszik, hogy ő aztán tudta, miről beszél, nem véletlenül kezdeményezte és vitte végig ezt az egész Galaktika-dolgot.

Murray Leinster - Az első találkozás

First contact témában kicsit gyengécske novella, amelynek a végkifejlete sem teljesen logikus, én még vártam volna, hogy körbejárnak pár megoldási javaslatot, túlságosan úgy volt beállítva, mintha csak azok léteznének, amiken ők lamentáltak. Szóval kicsit kidolgozatlannak éreztem, pedig objektívebben, több logikával kellett volna felépíteni ezt a történetet. A megoldás után pedig a legvégén van egy “poén”, ami a novella kontextusán belül sem érthető igazán, hogy miért pont ez, és miért pont így, úgyhogy konklúzióként azt állapítom meg, hogy kissé szétfolyó olvasmány. Ha már ez a téma, akkor Kuczkáék biztosan találhattak volna jobb novellát is - a következőkből viszont kiderül, hogy miért nem találtak.

Ivan Jefremov - A kígyó szíve

Filozofikus, és tartalmaz pár jó gondolatot a technikai fejlődés folyamatosságának fontosságáról, de nem mentes a korabeli szovjet propaganda hatásaitól: hősei egy űrhajó személyzete, amit a földnek egy olyan jövőbeli pontjáról indítottak, ahol teljes társadalmi egyenlőség van - bár a nevekből nem derül ki, de nyilvánvaló, melyik országról is lehet szó… Az elején van némi filler, ami hangulatfestésnek elmegy, de lehetett volna jobb is. 

Amikor a cselekmény beindul és megtörténik az idegenekkel való találkozás, Jefremov előjön ezzel az eléggé földhözragadt, antropomorf gondolatmenettel, hogy a gondolkodó lényeknek mindenképpen az emberhez hasonló testfelépítésűnek kell lenniük, merthogy ez a természet törvényeiből következik; illetve azt is leírja, hogy magának a gondolkodásnak is azonosak a törvényei mindenütt a kozmoszban az emberi gondolkodás törvényeivel. A magam részéről én inkább a Lem-féle szemléletet (Solaris) tartom megfelelőbbnek: biztos vannak olyan intelligenciák, amiket nincs esélyünk megfejteni, és szinte biztos, hogy ezek lehetnek akármilyen testben is. A novella félresikerült, de egyedüli módon helyesnek és üdvözítőnek tartott gondolkodását jól jellemzi ez a mondat, ami tényleg pont így hangzik el: “Az emberiség, miután végleg felemelkedett a kommunista társadalom legfelső fokára, kozmikus hatalomra tett szert, és ezt csakis ezen az úton szerezhette meg, más alternatíva nincs! - kiáltott fel Kari. - És nincs semmilyen más emberiség számára sem, ha így nevezhetjük a szervezett, gondolkozó élet legmagasabb formáit.” Na persze, csak úgy. Csakis úgy…

Ha kigyönyörködtük magunkat ebben a kuriózumként ható oximoronban (földhözragadt sci-fi novella), akkor jön maga a cselekmény, amelynek keretében a földi űrhajósok találkoznak egy fluoralapú életformával, amelynek egyedei egyébként hasonlóa néznek ki, mint mi, pár napot eltöltenek idillikus információcserével, aztán… egy földi tudósnak az az ötlete támad, hogy állítsák ők is át magukat oxigénes életre, csak hogy ne legyenek különbözőek, mint mi? Mivan? Na, erre dobtam egy confusedjackie.jpg-t. Mi ez a bullshit? Persze a novellában meg van ideologizálva, hogy az oxigénes életforma az sokkal gyakoribb a kozmoszban, és a fluorosok meg keresnek olyan bolygókat, ahol ők meg tudnának telepedni, de így nincs esélyük rá. Szóval önmagával konzisztens a novella, de az alapgondolat szerintem eredendően hibás.

Ha már a Solarist említettem, akkor így a végére az is kiderült, hogy az tulajdonképpen ennek a novellának a tökéletes antitézise, de ironikus módon a direkt üzenete ideillik: az emberiség nem az ismeretlent keresi a kozmoszban, hanem a tükröt - önmagát, az önmagához hasonló dolgokat. És ha olyat nem talál, hát a maga képére formál mindent, amit csak ér. A Solaris szépen megmutatta, mi történik, ha ezt akarjuk csinálni, de nem találunk fogást azon, amivel találkoztunk. A kígyó szíve pedig azt mutatja meg számomra, hogy milyen unalmas és felesleges is ezt a gondolatot végigvezetni lineárisan.

Közjáték

E ponton nem úszom meg, hogy ne térjek ki a két novella viszonyára: a szerkesztőket úgy látszik, az motiválta, hogy az Első találkozás megmutassa, hogy a kapitalista világszemlélet mennyire káros eredményekre vezet, míg a dicsőséges, egyenlőségen alapuló, tökéletes szovjet társadalom meg képes erre a fantasztikusan békés, határtalanul kellemes megoldásra. Jefremov még bele is teszi az Első találkozást, mint novellát, amelyet az űrhajósok elolvasnak és megvitatnak, hogy milyen borzalmas is, és mindig pusztításhoz és háborúhoz vezet a kapitalizmus. Na, ebben van egy jó adag propaganda, igazából First contact témában lehetett volna sokkal-sokkal jobbakat is ideválogatni, de így már érthető, hogy miért is vannak ezek így párban. Nem gondolom, hogy Kuczka találta ki ezt így részletesen, talán inkább azért döntött így, hogy mutogathassa a kapuőröknek, hogy “látjátok, milyen értékes üzenete van ennek a két novellának?” Mindenesetre a Jefremov novella nagyon nem jött be, és tudnék még róla írni rengeteget, de igazából nem kell, mert ott van a Solaris, a ragyogó cáfolat, pwnolja az egészet, nekem csak rá kell mutatnom.

Jevgenyij Brandisz, Vlagyimir Dmitrevszkij - A science fiction országában

Szovjet esszé a sci-firől általában. Még Lenin-idézet is van benne! Mondjuk ennyire nem súlyos a helyzet, bár megint bejátszik az az idegesítő bizonygatás, hogy a sci-fi igenis értékes, a sci-fi igenis irodalmi érték, stb. stb. - a látásmód miatt viszont legalább nem untam, egész tűrhető lett.

Walt Sheldon - A vadászok

Elég gyér lehetett a felhozatal, ha ezt választották belőle… Még csak nem is szovjet, hogy lehessen mögötte valami ráhatást sejteni. Ez egyszerűen rossz. A végén egy iszonyú kínos, szájbarágós mondatban van a “poén” amin most meg kéne lepődni .Hangulatfestés típusú novellának jó lehetett volna, de az a része is gyenge volt.

Urbán László - Kozmosz Fantasztikus Könyvek

Korrekt összefoglaló a KFK-sorozat első 19 kötetéről, párhoz, amit még nem olvastam, kedvet is kaptam.

EUROCON I.

Korrekt beszámoló Kuczkától az egyik első európai SF-konferenciáról. Csak két érdekes dolog volt benne: “lefordíthatatlan”-nak titulálja Kubrick A Clockwork Orange-ét, amivel azért csak megbirkózott a magyar filmfordítás, illetve Tolkien könyvét “A gyűrű urai”-nak nevezi - a magyar nyelvű első kiadás 1981-es (kriminális módon), szóval Kuczka talán elnézhette az “s”-t a címben? Nem tudok más magyarázatot :-)