for soha

Ha egy férfi vonzónak talál, vonzódni fog hozzád, és kész: a szimpátia, a szeretet és a nemi vágy megmagyarázhatatlan, nincs köze semmilyen külsőséghez. Ha egy FÉRFI nem látja meg benned a NŐ-t, akkor hiába fogysz, hízol, vagy szépítkezel, lehetsz bármennyire dekoratív, soha nem fogsz tetszeni neki. Hát ne akarj másmilyen lenni, mint amilyen vagy! Mert lehet valaki csinosabb nálad, lehet valaki okosabb, vagy fiatalabb, de sohasem lesz olyan, mint TE. A megfelelő ember az akinek, pontosan azért tetszel, mert nem vagy olyan, mint más, a valódi énedet fogja értékesnek találni! Minél közelebb kerül hozzád, annál jobban fogsz neki tetszeni és minél jobban beléd szeret, annál szebbnek fog látni téged, napról napra… anélkül, hogy változnál.

Nekem soha nem vett fagyit,
És soha nem érdekelte mi van velem
Soha nem jött értem a suliba
Soha nem hívott fel, hogy megkérdezze hogy vagyok
Soha nem aggódott értem
Soha nem viccelődött azzal, hogy kinyirja a barátomat
És soha nem érdekelte, hogy mi volt a randin
Soha nem keresett.
Ugyanis én soha nem voltam apuci pici hercegnője..,

A bal alkarom teli van hegekkel.

Egy része vágásokból ered ezek szép hosszúkásak, másik része pedig elnyomott cigarettákból, ezek duci kerek hegek.

Régen bíztam abban, hogy el fognak tűnni, de nem fognak. Ahogy a combomról, a karom másik részéről sem fognak soha, de az emlék sem tűnik milyen volt megélni azt a fájdalmat.

Csodálatos.

Aki sohasem falcolt az nem érti milyen ez, de olyan, mint újra levegőt venni miután feljössz a víz alól hosszú percek után. Mint a legfinomabb étel. Mint egy jó orgazmus.

Két napja megégettem a karomat. Dolgoztam, hot séfet helyettesítettem, kenyeret sütöttem. Nem tartottam be a biztonsági kesztyű előírást a kettőből csak az egyiket vettem fel mikor kivettem a forró rácsot, naná hogy lendületből hozzányomtam a bal alkaromhoz a másik felét.

Pont oda, ahol a hegeim vannak. Egy ideig bénultan néztem. Na tessék, egy újabb pedig nagyon régóta rendes vagyok, nem bántom magam, néha kaparom de csak véletlenül, erre most itt állok egy hosszú égési sérüléssel.

Mondjuk ilyen legalább eddig nem volt!

Kenyerek a tartóba, rács vissza, dolgoztam tovább de a karom az lüktetve fájt. Próbáltam mély levegőt venni és megtalálni azt a régi érzést. Kutakodtam belül, hiszen tudom milyen, ráadásul tökéletes időzítés két napja remeg a kezem mindentől, alig alszom, az embereket kerülöm, délutánonként a bénultságtól mozogni sem mozgok, minden adott ahhoz, hogy ez az érzés meglegyen, de csak az emlékét találtam.  Maga a nyugodtság, a béke, nem volt sehol.

Csak a kibaszott égető fájdalom a bal kezemben.

Először azt hittem örülök, hiszen ez egy jele annak, hogy meggyógyultam, már normális vagyok, vagy mi, de órákkal később azon kaptam magam, hogy sírok.

Annyira sokáig volt a részem ez, hogy most értetlenül nézem belül a hiányát. A pszichológusom annó azt mondta, ne lepődjek meg azon hogy állandóan visszajönnek a negatív hangok egyszerűen így védi magát a rendszer, ami eddig valahogyan működött, azt megszokta, az a komfortos és minden változást támadásként fog fel. Erre én arra kelek, hogy eltűnt az egyik önmeghatározó részem. Minden előzetes jel nélkül, egy kibaszott cetlit sem hagyva hátra!

Szóval most leültem megírni ezt, mert hogy köszönöm szépen. Köszönöm a segítséget, mikor pánikrohamok közben nem kaptam levegőt. Köszönöm szépen, hogy amikor nem éreztem semmit, akkor kaptam valamit.

De leginkább azt köszönöm, hogy leléptél. 

Mindenki azt mondja hogy; jövő ilyenkor talán jobb lesz,talán boldogabb leszek..stb. Az igazság az hogy ha így álltok hozzá akkor se most se jövőre se soha nem lesztek boldogok hisz mindig csak majd majd. De most kell cselekedni,most kell olyan dolgokat tenni amik boldoggá tesznek mert az idő múlik és ne bízzatok ebben a majd jövőre dologban,mert mindig a most a fontos.