for soha

Nem ringatom magam abba az illúzióba, hogy soha többé nem fogok majd sírni olyanok miatt, akik nem érdemlik meg. Fogok még. Bár sokat tanultam, arról hogyan ismerjem ki hamar az embereket, és tartsam távol azokat, akik arra érdemtelenek, a szívem mégsem veszem körbe magas falakkal. Nem zárkózom be, hogy kizárjam azokat is, akiknek ott a helyük, hogy a keserű tapasztalatok miatt elfelejtsem, milyen szeretni. Falaimat nehezen tudják átmászni, de koránt sem reménytelenül… Elfogadtam, csak azt nem érinti meg semmi, aki érzéketlen, s közönyös, ezért egy érző szívű ember valahol mindig sebezhető marad. És ha ez az ára, én nem leszek gyáva, vállalom! Jöhet bárki, érhet bármekkora csalódás, egyet soha nem irthatnak ki belőlem: a szeretetet. Mert elég körülnéznem ahhoz, hogy tudjam, aki fél szeretni, az lemond minden csodáról és boldogságról. Aki fél szeretni az örökre elveszett.

Egy síró kisgyerekként indultam, de tudtam felnövök,
A szülők szava felnevelt, megvigasztalt, ne félj kölyök.
Ha bánt az élet okkal teszi, nem öl meg csak erősít,
Ha megértésből építkezünk, úgy születik erős híd.
De mégis tudom gyakran mentem önfejűen előre,
Csak vitt az út és nem hallgattam barátokra, szülőkre.
A szerencsém elhagyott, minden kettévált a homályban,
A mocsárban feküdtem, miért nem vettem észre korábban.
Hányszor kellett letérnem az útról és eltévednem,
És hányszor kellett megígérnem, soha többé az életben.
Mond hányszor hagytál magamra a semmiben és csak nevettél,
Tudod hányszor sírtak miattam, és nem szóltál, nem szerettél.
Hányszor könyörögtem fohászkodtam szólj ha hallasz,
Mégsem válaszoltál, máig nem tetted ezt meg de hallgatsz.
Legbelül az álmaimban már szebb a kép a világról
Gyermekkorom gyere vissza! Már nagyon hiányzol

Rendszerváltás #2 - Hogyan lett Tarlós Óbuda polgármestere?

Theme Music - Európa Kiadó -Szavazz Rám!

Valamikor régen, még tumblikarrierem elején leírtam ezt a sztorit, kevés követőm volt és sok wtf-kommentet kaptam rá, pedig True Story.

1990-et írunk, és a Tímár utca 2 szám alatti egykori MSzMP-pártházban 3 új párt helyi szervezete próbál boldogulni: A Nemzeti Kisgazdapárt (erről szintén regényeket lehetne írni, csak nem érdemes: ők a Torgyántalanított kisgazdák), a Szabad Demokraták Szövetsége (azóta szintén megszűnt pártformáció, bár sokkal több kárt okoztak, mint a fent említett izé) valamint a Fiatal Demokraták Szövetsége - ami abban a formában szintén megszűnt politikai szervezet, utódpártja viszont Fidesz (alapszabályuk szerint Fides, a becsület római istennője után lett elnevezve - erről csak annyit, hogy Claudius császár Fidesre esküdött meg Messalina után, hogy soha többé nem házasodik meg, aztán elvette Agrippinát) - székhelye.

Az MDF-piacok idejében vagyunk, az SzDSz megpróbálja a magáét hozzátenni, és a pártházban diszkontboltot működtet, aminek egyik gazdája Tarlós István, egykori IKV-vezér (aki nem tudja mi az az IKV, az guglizzon egyet). K. Attila (jelen sorok írója) a helyi Fidesz egyik prominense (17 évesen akkor még ez lehetséges volt) a szomszéd iroda asztalán kúrja a csaját (parafrazeálok, ugye).

1990 augusztus, közeledik az első önkormányzati választás. Se kampánycsapat, se jelöltek. Az akkori bázisdemokrata rendszer szerint K. Attila (még mindig én) összehívok egy kerületi csoportos taggyűlést (továbbra is 17 éves vagyok) és megválasztatom magam kampányfőnöknek.

És elkezdünk jelölteket keresni. 2 óvónő, egy nőgyógyász, egy közgazdász jön össze, én közben hatalmi mámorban fetrengve összejövök egy kurva jó csajjal - közben kiderül, hogy azért 17 évesen nem vagyok alkalmas erre a feladatra. Eközben a Fidesz többi helyi korifeusai felébrednek nyári álmukból (mondjak neveket?) és elindítanak ellenem egy durva kampányt, lemondok, viszont mivel rohadtul népszerű vagyok a tagság körében, ezért megválasztanak “tárgyalóbizottsági tagnak” (továbbra is true story), akinek feladata a többi párttal koordinálni a választási kampányt.

Emlékeztek még arra, hogy az SzDSz diszkontboltot működtet az irodájában?

Tarlós István (Pista) a legjobb cimborám lett, viszkit ittam jó cseh sörökkel kísérve (továbbra is 17 éves vagyok) és folyamatosan téma volt az, hogy a. indítsunk közös listát; b. legyen közös polgármester-jelöltünk; c. Ha nincs is közös listánk, a 2. fordulóban lépjünk vissza egymás javára (lehet megint wikipédiázni: 1990-ben 2 fordulós volt a helyhatósági választás és a polgmestert a testület választotta). Engem meggyőzött (viszkivel és sörrel nem nehéz meggyőzni egy 17 éves faszit) viszont volt kemény ellenzékem a Fideszen belül: vezetője bizonyos Gyürk András és nővére, Gyürk Dóra voltak (rájuk lehet guglizni, mit csinálnak most), de mivel nekem volt nagyobb a faszom (ez most metafora, bár azért…) így a végeredmény az lett, hogy a. nincs közös lista - borzalmasan túlnyertük magunkat, tehát a listáról döbbenetes arcok jutottak be, én csak azért maradtam le, mert a választás 1 héttel a 18. szülinapom előtt volt; b; mivel semmiféle komolyan vehető polgármester-jelöltünk nem volt, ezért a Tarlóst támogattuk, a teljesen jófej MDF-jelölttel szemben (tényleg jó arc volt, hánytattam Gyürkék egyik kerti-partiján); c: a Fidesz-SzDSz brutális túlsúlyba került a III. kerületi önkormányzatban, én pedig beleszerettem a frakcióvezetőnkbe, azonkívül megalakult a nyelvőr-csoport is, de ez már egy másik poszt témája lesz.

Szóval Pista, nagyjából én tettelek polgármesterré, nincs egy jó állásod a Városháza menzáján?

Mostantól kalózkapitány vagyok. A veszélyes tengeren hajózom, szerelmetes vitorlásomon, a Derridán. Orrdísze egy kristálybálna, dagadó vitorlái sűrűn teleírva vörös és fekete tintával. Van egy titkos szigetem, nagy étkezővel, elrejtett, könyvtárba soha vissza nem vitt kincsekkel.

anonymous asked:

Voltal mar szerelmes?Honnan tudtad hogy az vagy?

Voltam, egyszer, kétszer, háromszór, négyszer, ötször  :)

De a harmadik volt az igazi… De mindegy, már nem szeret. Soha nem szeretett úgy. Összezavarta az életem, úgyhogy az ötödik nem is biztos már. Semmilyen érzelem nem biztós azóta, a harmadik óta nálam, annyira szerettem.

Bárhányszór is voltam szerelmes, a szám még szűz, nem ők voltak a hibások, hanem én. Szar szerető voltam. Sajnálom. De mostanra, remélem megváltoztam.

Úgy, hogy méghülyébben viselkedtem körülötük, mint általában. És így megaláztam magam sokszor. 

lehet ezt hívják szerelemnek

Tudod milyen az, mikor egy ember karjaiban biztonságban érzed magad? Hogy mikor megölel, olyan, mintha semmi más nem lenne, csak ti ketten. És akkor azt kívánod, ez bár örökké tartana. Bár lenne valami varázslat, amivel meg tudod állítani az időt, csak egy percre, amíg felfogod, hogy most csak a tiéd. Bár ne kellene soha elengedned, bár ne kellene más illatot érezned soha az Ő parfümjén kívül, amit már annyira megjegyeztél, amiből többet fúj magára, miután mondtad neki, milyen jó illata van. Bár ne kellene más szemet látnod, az ő csillogó szemein kívül. Azt kívánod, bárcsak láthatnád minden percben. Mert minden egyes kis mosolyt megjegyeztél, amit neked címzett. Sőt, még azt is, amit nem. De mégis minden megmaradt a fejedben. Azok a másodpercek, mikor összenéztetek, mikor találkozott a tekintetetek, mikor véletlenül összeért a kezetek, és nem győztetek bocsánatot kérni a másiktól, miközben egyikőtöket sem zavarta.
Az esték, mikor próbáltál nem rá gondolni, és mikor már 10 perce megy is ez, akkor jön egy „Alszol kincsem?” üzenet tőle, és minden felborul.  Mikor megfogadod, hogy soha többé nem leszel szerelmes, és ő ezt felborítja. Felborítja a falat, amit szépen-lassan felépítettél magad köré. De téged ez nem zavar. Mert ő a mindened. A biztonságot nyújtó otthonod, a menedéked, ahova futhatsz, ha valami bánt, ő a váll, amin kisírhatod fél év fájdalmát, ő a segítő kéz, amit annyira vártál, hogy kihúzzon a szakadékból, ahova belöktek. És mikor belenézel azokba a gyönyörű szemekbe, amik csillognak, mikor rád néz, és hirtelen mindent látsz benne. Látod benne a jövőt, a múltból egy darabot, amit elfeledtetett veled, és látsz benne minden boldogságot, ami valaha létezett a világon. Úgy ragyog a szeme, mint a frissen leesett hó, mikor rásüt a napfény, vagy mint a tenger tiszta vize. Igazából nem is számít, mihez hasonlítod, csak látni akarod. Mert még soha nem érezted magad ennél jobban otthon, mint mellette. Mint mikor melletted ül, és csak néz téged. Mosolyog. Megkérdezed, min mosolyog, és csak annyit mond „azért, mert itt vagy”.
És tudod, hogy ő ott lesz neked. Ott lesz neked a sok csalódás ellenére. Mert minden fájdalommal szemben, amit okozott, ott vannak a reggeli puszijai, vagy éppen azok, amiket egy ölelés közben adott, mikor mentél haza. Mikor úgy búcsúzott el tőled, mintha nem tudta volna, hogy másnap megint lát, és akkor küldözgethet még puszikat az ajtóból, rengeteget.
Megható, mert tudja, és én is tudom, hogy 10:23-kor érek be dolgozni, de ő már 10:20-kor elkezd mosolyogni, hogy jól induljon a napom. Kérdem én: van-e ennél édesebb dolog a világon? Mikor csak azért áll reggel az ajtóban, hogy kinyithassa nekem, és rám mosolyoghasson, annyit mondva „egész reggel erre vártam”?!
Akkor jössz rá. Akkor jössz rá arra, hogy ő minden, amire vágytál. Minden, amit eddig vártál.
Mert mikor ott áll melletted, a tökéletes mosolyával, és a tökéletes mindenével, akkor tudatosul benned, hogy ennél jobb nem is lehetne. Hiába tudod, hogy semmi nem fog örökké tartani, akkor is tudod, hogy nála több, jobb nem kell. Mert senki mellett nem tudnád azt a boldogságot érezni, amit a tőle kapott, arcodra nyomott puszik adnak…
És mikor azt hiszed, ennél jobban már nem szeretheted, akkor jössz rá, hogy ha fájdalmat okoz, még akkor sem tudsz rá haragudni. Hiszen, ha semmi nem alakul jól, és a legrosszabb formádban vagy, ő az egyetlen, aki meglátja benned a szépet. Az egyetlen, aki akkor is büszkén áll melletted, ha mindenki más elküldött.
És ő ott van veled. Ott van, és szeret. Ott van, és fogja a kezed, mikor az egész világ ellened fordul. És mit neked az a néhány pillanat, ami miatta rossz? Mit neked az a néhány miatta hullajtott könnycsepp, ha ő az egyetlen, aki támaszt nyújt neked? Ha ő lenne az egyetlen, aki szorítana, mikor mindenki ellened fordul? Mit neked a Föld összes bánata, ha ő ott van veled, és szeret addig, amíg dobog a szíved?