elvar

4

Roewyn was a character of mine from a few years ago. In the LARP I used to play, she was an elf. She trained to be a skilled archer, and dawned her father’s armor in to battle. She died by the hands of a trusted friend, which lead to the damnation of his soul. Roewyn was a hard worker and strived to bring her people back to their formal glory. She followed the traditions of her people and hunted the white stag. I asked the amazing artists from Eminence to use Roewyn as inspiration for my card. I chose Ixion as her faction, because their culture speaks to me as raw and attuned to nature. I asked for a bow as her weapon, as well as a wolf companion.

With only 4 days to go on the Kickstarter, please show your support! Every pledge helps, as well as sharing this post! Thank you!

https://www.kickstarter.com/projects/1661433091/eminence-xanders-tales

Interjú tapasztalat

Volt kis gyomorgörcsöm odafelé, aztán belegondoltam, már van munkám, ez csak főpróba, nem múlik rajta semmi.

Nyugodt maradtam.
Az önéletrajzom, a portfólióm, és a fellépésem elvarázsolta őket.
Mosolyogtam, nevettünk, laza barátságos klíma alakult ki.

Miért jövök el?
Mert kifutottak a projektek, a cég leépít, és én meg szeretnék más tapasztalatokat gyűjteni. (A felmondtak nem jó kifejezés, mert azt sugalná, hogy én vagyok az oka)

Mikor tudok kezdeni?
Sajnos már eligérkeztem, de mindenképpen fontosnak tartottam ezt az interjút, hiszen egyszer szeretnék majd itt dolgozni, a céget ismerem már 7 éve. (A csak próbának eljöttem nem jó válasz)

Hát akkor nagyon örülünk, hogy megismerhettük egymást, és bármikor, ha úgy érzi, hogy nálunk dolgozna, jelentkezzen nyugodtan, várjuk.
Ideírom az önéletrajzára, 2-3 év múlva érdekes…

Asszem bebiztosítottam a következő munkahelyem. :-)

És a németem is első osztályú, választékos, nincs elakadt mondat, és a humorom is átjön. (Van ám!)

És az egész végén kicsit később ráeszméltem: felálltam a padlóról, összeszedtem magam. Remegnek még a térdeim, de a gerincem egyenes, és arcom az égnek meresztem.

És bár lehet, nektek másodlagos, de nagyon ízléses női ingben mentem, és visszafogott passzoló ékszerekkel. Nekem fontos, hogy semmit nem számított az ítéletükben az, hogy ékszereket hordok, és hogy selyem áttetsző ingben vagyok.

Rovatok érkeznek...

… a vágány mellett kérjük vigyázzanak!

Miután felszálltam a vonatra rögtön megláttam Brigit, amint egy nénivel szemben ül az egyik asztalnál. Mosolyogva huppantam le közéjük. Szokásomhoz híven nem bírtam magammal és rögtön elkezdtem beszélni. Nem repült el sok kósza gondolat, mire a nénit is bekapcsoltam a beszélgetésbe. Pozitív életszemléletével és víg kedélyével mindannyiunkat elvarázsolt. Beszélgettünk a hitről, házasságról, elköteleződésről. Kelenföldön csatlakozott hozzánk egy lány is. Még a leszállás után is beszélgettünk…

..milyen sokszor éltem át ezt az utóbbi években. Az ilyen találkozások és az olyan barátaim, mint Brigi inspirálnak arra, hogy új rovatokat indítsak a blogomon. Íme, a hamarosan induló új rovatok listája:

Egyvonatos Kaland – teljesen új blogként is - : Tíz éve járom az országot és magamhoz híven szinte sosem áll be a bagolylesőm. Volt már éneklés a vagonban, szülinapos felköszöntés egy néninek, buddhista szerzetes, domina. A lényeg, hogy öt éve egy szép jegyzetfüzet hízik hétről-hétre-. Eljött az idő, hogy a történetek ide is betegyék a lábukat.

Olvasnijó (Ex-könyvajánló): Amikor éppen nem marketing és reklámterv-fakasztás folyik nálam,  akkor falom a könyveket. Ezekről készítek összefoglalót és kiemelek néhány gondolatot, ami bejött. Ez eddig is volt, de mostantól reposztolni, kommentelni is lehet majd.

TheCreators (angol nyelven): Gyakran veszek részt meetupokon és én is szervezője vagyok egynek. Ilyen találkozókon gyakran magával ragad a Flow egy-egy előadás hallatán. A számomra leginkább inspiráló emberek hagynak majd nyomot itt, egy interjú keretében, 

Bekövetlek: Vendégposztok érkeznek a barátaim köréből a kommentjeimmel megtűzve. Sok ismerősöm van, akik számtalan helyen járnak, rengetegféle hobbit űznek. Megkértem néhányukat, kalauzoljanak el minket lelkivilágukba, problémáik rejtekébe vagy éppen azok megoldásaiba. Ebben a rovatban utazni fogunk kultúrákon és fizikai helyeken át. Elmegyünk majd Indiába, Kínába. Bejárjuk a szilícium völgyet. De lesznek fizikai kísérletes videók, generációs problémák kielemzése. Egyszóval: Kinyújtózunk és nyújtjuk vele határainkat is.

Csakúgy: Egy esős délelőttön Csermely Péter hálózatkutató előadásán találtam magam. Az előző esti buli nem múlt el nyomok nélkül, sok-sok és hosszúra nyúlt pislogások kísérték. Az izgalmas gondolatok azonban nem maradtak lejegyezetlenül. Itt a helyük. Nem csak nekik, más gondolatoknak. Mikró posztokkal érkezik ez a rovat. Pár karakter, egy kis instant tudomány.

+ és van még itt egy: Híres emberekkel való beszélgetős műsor a név egyelőre maradjon titok!


… Hamarosan találkozunk!

"Karma Town", novo single de Stine Bramsen

A carreira solo da dinamarquesa está em ótimo ritmo!

Por Gregory Martins

Stine Bramsen - Divulgação

Em 2014 falei bastante sobre a carreira de Stine Bramsen, a dinamarquesa de voz super característica e fantástica, também conhecida como vocal da banda Alphabeat. Bom, ao que tudo indica, teremos outras ótimas notícias da moça em 2015.

Para começar, Stine lançou recentemente seu novo single, “Karma Town”, com uma batida bem pop e animada. Ouve aí:

Que este também seja um ano incrível para Stine Bramsen e sua carreira solo. Continuarei acompanhando.

Atualização 24/02

Stine Bramsen liberou o clipe dirigido por Elvar Gunnarsson e inspirado no cenário de “Dogville”, de Lars von Triers. Dá uma olhada:

Balsai Móni és Ujj Mészáros Károly elvarázsolták a műértőket. Ez itt a Rohadt Kritikusok!

Na bazmeg, itt az ultimate érv, hogy senki egy percet se foglalkozzon ezzel a filmmel: Fáy Miklósnak tetszik. És hát ezt még tetézni is lehet: Wes Andersonhoz hasonlítja, ami csak annyit jelent, tényleg semmi értelme az egésznek, és igazából akkor lenne csak rosszabb, ha Lars von Trierhez lenne hasonlítható.

…galambokból
keselyűk…láthatatlan lánc, cérna szálon
kötéltánc…letaszítva…megalázva…hallod az ördög kiált feléd…a
könnycsepp is felszárad a földön…a vágyak hatalmasak…ezek az álmok
hol alszanak…elvarázsoltak a mámorító éjszakák…keserédes, bódító,
mostoha valóság…
Cenders/7. fejezet

- Nagyon fáradtnak tűnsz - vette észre Louis, amint Harry leült eléje, karjait összefonva mellkasa előtt, s élettelenül nézve a falat.

- A tárgyalás kevesebb, mint egy hét múlva lesz - vallotta be Harry, meglepve Louis, aki soha nem gondolta, hogy a betegét ilyen könnyen beszédre bírja.

- Milyen tárgyalás? - Louis homlokát ráncolta, miközben Harry sóhajtott.

- Válási tárgyalás - Louis gyorsan a jegyzeteire nézett, hogy felidézze, amit a szobalány mondott neki Harry erőszakos szokásairól.

- Le tudom vonni a következtetést, hogy a feleséged kérte a válást, mert nem igazán tűnsz elvarázsoltnak.

Louis várt valamiféle gúnyos megjegyzésre, de egyet sem kapott. Harry túl fáradt és szomorú volt, hogy válaszoljon neki. - Mit gondolsz, miért kérte? Elmondhatsz nekem mindent, Harry. Sokat fog segíteni, ha beszélsz, hidd el - Harry szemei végre Louis-ra irányultak, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy megnyugtatónak tűnjön.

- Nem tudom - duzzogtt Harry. Harry épp mondani akart valamit, mikor visszafogta magát, s megismételte ugyanazokat a szavakat, mint korábban. - Nem tudom - Louis elhúzta a száját.

- Miféle problémáid voltak vele, ha nem bánod, hogy megkérdezem.

- Nem tudom, azt hittem, boldogok vagyunk, aztán ő…ő csak összecsomagolta a cuccait egy nap, és elment. Még mindig nem tudom, miért - Harry nem igazán úgy nézett ki, mint aki hazudik. Valójában összezavartnak és sértettnek tűnt, amiért Louis kételkedni kezdett Val szavaiban. - Mégha meg is tettem minden lehetségest hogy maradjon, akkor…akkor is egyedül hagyott.

- Mit értesz az alatt, hogy mindent, Harry? - Harry azonban nem válaszolt a kérdésre. - A gondolat, hogy valaki elhagy téged, megijeszt egy irracionális módon, főleg ő? - Harry arca gyorsan Louis felé fordult, mintha megértené, min megy keresztül Harry.

- I…igen, úgy értem, nem tudom, mindenki ilyen-e, de vannak rémálmaim róla, ahogy elhagy, és…és bármit megtennék, hogy megállítsam őt. Mindig is ilyen voltam, azt hiszem.

Louis-nak volt egy kis ösvénye, amit követni tudott. - Bármit, mint megrémiszteni és megfenyegetni őt? - csak az, ahogy Harry megfeszült, megadta a választ. Harry gyorsan pislogott, mintha menekülni próbálna a helyzettől. - Nem azért vagyok itt, hogy ítélkezzek, Harry. Csináltál valamit, amiért szégyelled magad?

- Bassza meg, nem. Azt tettem, ami helyes. Nem szégyellek semmit - Harry hangja szigorú volt, és már nem volt olyan bizonytalan, mint korábban.

- És mi a helyes, Harry? - kérdezte Louis, mielőtt gondolta, hogy nem fog kielégítő válaszokat adni.

- Sok pénzt költesz, még értelmetlen dolgokra is? - Harry majdnem kuncogott. Természetesen tonna számra költötte a pénzt értelmetlen dolgokra, mert gazdag volt. Ezt teszik a gazdag emberek, nem?

- Valószínűleg.

- Mikre költöd a legtöbb pénzt? - Harry összehúzta szemöldökét egy kicsit, miközben a kérdésen gondolkodott.

- Uh, autókra és ruhákra - Louis lefirkantotta betege válaszait.

- Könnyít rajtad, ha pénzt költesz? - Harry kényelmetlenül mozgolódott a székben, figyelmen kívül hagyva, hová vezet ez.

- Azt hiszem.

- Az autókról beszélve, gyakran tartóztattak le a sebességkorlátok átlépése miatt, vagy ittas vezetésért? - Harry homlokán a ránc egyre mélyebb lett. Olyan volt, mintha Louis mindent tudna róla, és ettől kicsit megijedt.

- Uh, igen. Átnézted a mappámat? - Louis megrázta a fejét, de Harry még mindig nem hitt neki.

- Sokszor kapcsolsz ki, mikor…uh, tudod, üresnek érzed magad? - Louis nem volt biztos benne, hogy Harry megértette őt, de megtette. Még félni is válaszolt, mert Louis tökéletesen írta le Harry-t, olyan volt, mintha mindig is vele élt volna, és ez ijesztő volt.

- Igen. Ez segít túljutni néhány dolgon - Louis bólintott.

- Kényelmesebben éreznéd magad fekve, Harry? - az idősebb férfi megfordult, hogy szemügyre vegye a bőr kanapét maga mögött. Elég kényelmesnek nézett ki, gondolta.

- Igen - Louis felállt a helyéről, és ösztökélte Harry-t, hogy hátát a puha hideg anyagra helyezze.

- Most folytassuk - motyogta Louis, amint Harry feje a kanapén pihent. - Mesélnél nekem arról az éjszakáról, mikor úgy döntöttél véget vetsz az életednek? - Harry zöld íriszei a sima fehér mennyezetre tapadtak.

- Nagyon jó volt, nem voltam tudatomnál, és két napig aludtam altatók nélkül - Louis félrenyelte a saját nyálát. Nem igazán számított ilyen jellegű válaszra.

- A legjobb dolog az volt, mikor abban az állapotban voltam, a tudatos és tudatlan között, hogy annyira inspiráltnak éreztem magam, hogy be tudtam volna fejezni minden meg nem valósított munkám, amit valaha is elkezdtem. A valaha volt legjobb érzés - Louis nagyon aggódott a férfiért. Látott már öngyilkosságot kísérelő embereket„ hallotta a szavaikat, de egyikük sem mondta azt, hogy elképesztő érzés.

Egy pillanatra, Louis teljesen megnémult. - Gondoltál a feleségedre, a családodra, mikor ezt tetted? - Harry váratlanul nevetni kezdett.

- A feleségem? Tudta, hogy megtenném, ennek ellenére nem állított meg, épp ellenkezőleg, kibaszottul ő taszított addig, hogy megtegyem - hangja hirtelen kemény lett, mintha érzései hirtelen megváltoztak volna iránta.

- Mérges vagy rá? - Louis mindent megtett, hogy kiaknázza Harry hangulat változását. Dühösnek tűnt abban a pillanatban.

- Igen, kibaszott mérges - Harry vonásai feszültek voltak, amik leleplezték, hogy tényleg nagyon dühös volt rá.

- Sokszor haragszol rá? - Harry csupán vállat vont, mintha nem emlékezne rá.

- Úgy érzed, néha gyűlölöd őt? - a válasz, amit Harry mondani fog, vagy megerősíti Louis minden gyanítását, vagy csak még jobban összezavarja őt.

- Nem gyűlölöm őt, én csak, én csak…Uh, annyira szeretem őt, hogy néha elkezdem utálni. Csakúgy, mint magamat, azt hiszem. Az emberek azt mondják, túlságosan szeretem önmagam. De néha, azt hiszem, utálom azt, aki vagyok - Harry megállt egy pillanatra, hogy elemezze, amit az imént mondott. A szavak csak folytak a szájából, és meglepődött, milyen felszabadító érzés volt beszélni. Szemei a plafonra voltak szegezve, jobban ellazult a kanapén, s hagyta, hogy elméje kiürüljön.

- Azt hiszem nem, valójában. Nem tudom gyűlölni vagy szeretni azt, aki vagyok, ha nem is tudom, ki vagyok. Lehangoló közel lenni a harmincöthöz, és nem tudni, ki vagy és mi a célod az életben, és nincs semmiért élned. Az életem annyira üres… - Harry nem fejezte be mondatát, hanem hangosan sóhajtott, mielőtt becsukta száját. Louis-nak nem volt szüksége többre. Vérgre tudta, mi van Harry-vel. Természetesen három terápia nem volt elég ahhoz, hogy pontos diagnózist állítson fel, de legalább volt egy fontos nyom.


- Uram, valaki várja az irodájában - Harry homlokát ráncolta titkárnője szavaira.

- Ki az? - A titkárnő megköszörülte a torkát.

- Azt mondta, Jane - a titkárnő biztos volt benne, hogy egy azok közül a nők közül, akit Harry ismert. Harry ránca a homlokán egyre mélyebb lett, tényleg nem emlékezett semmilyen Jane nevezetű lányra.

- Rendben, hozd be a szokásos kávém - utasította, mielőtt az időt elhúzva belépett az irodájába. Ez a Jane úgy hangzott, mint a baj, gondolta Harry, különösen, ha valami véletlenszerű kurva, aki túl ragaszkodó lett. Mikor belépett, rögtön észrevette egy aranybarna fejet, egy festményt vizsgálva, ami Harry asztala mögötti falon lógott.

Harry csupán megköszörülte a torkát, amitől megfordult. Tanulmányozta őt egy pillanatra, még mindig nem ismerte fel őt. Kicsit magas volt, húszas évei közepén járhatott, és fényes zöld íriszei voltak a nagy szemüvege alatt. Mosolygott rá, mintha ismernie kéne őt.

- Hé - lehelte, amitől még jobban összezavarodott.

- Ki vagy te? - köpte, nem is törődve az üdvözléssel. Szégyenlős mosolya szélesebb lett, ahogy feléje ment. Lassan sétált az irányába, majd elé állt, csupán néhány centimétert hagyva kettőjük közt.

- Nem gondoltam volna, hogy megfeledkezel rólam - halvány gödröcskék bukkantak fel kipirult arcán.

Aztán kinyitotta a táskáját és átadott neki egy kis arany kártyát. Harry elveszett szemei közte és a kártya közt cikáztak, mielőtt elolvasta mi volt benne. Egy meghívó volt, egy esküvőre. Jane Portman esküvőjére. Mikor elér a vezetéknevéhez, azonnal felismerte őt, mire kábulta csak még nagyobb lett.

- Miért…Miért hívsz meg? - bökte ki, még mindig az arany papírt figyelve.

- Apa elmondta nekünk néhány évvel ezelőtt - nem tudta megakadályozni a kis könnycseppet, amely kicsordult a szeméből. - És hallottam néhány hírt rólad, és…és - zokogni kezdett, miközben átölelte őt, fejét pedig a mellkasára helyezte. Mindeközben Harry riadt volt. Az elméje teljesen megdermedt.

- Annyira féltem. Sajnálom, amiért elérted azt a pontot, ahol…ahol lehetetlen tovább élni. Annyira sajnálom. Bárcsak tehettem volna valamit, hogy megállítsalak - szavaira Harry teljesen összeomlott. Teljesen furcsa érzés volt, hogy van valakije, főleg ő, aki szorosan ölelte és törődött vele. Leutánozta tetteit, mivel még jobban magához szorította. Szeme könnyes lett, majd a könnyek távoztak.

Soha életében nem képzelte, hogy megtapasztalja azt az érzést, főleg vele. Gondol arra, hogy Gemma-t tartja a karjaiban, vagy Ashton-t. De Jane-t, vagy Jackie-t, ezekről az emberekről megfeledkezett. - Sajnálom - muszáj volt kimondania, mert bűnösnek érezte magát, amiért nem emlékezett a saját húgára. Annyira felnőtt, és olyan szép és megfontolt volt.

- Nem, ez nem a te hibád. Tudom, hogy dühös vagy, mert soha nem gondolt rád, ez csak úgy tisztességes, ha te sem gondolsz ránk - Harr ujjai mélyebbre martak a kabátjának anyagába, fejét a nyakába temette, s remélte, örökre ebben a helyzetben maradnak. Tökéletes volt. Mintha az élet úgy döntött volna, nem utálja őt többé és megkíméli őt egy kicsit.


2001

Rendetlenség. Ezt használhattad, mikor le akartad írni azt a lakást. Ahogy Liam és Alexander beléptek rajta, egy kicsit megijedtek. Nem tűnt nagyon higiénikusnak, és sörösüvegek, koszos ruhák, vásznak és ecsetek voltak szétszórva az egész helyen. A lány, aki kinyitotta egy égő cigarettával az ajkai közt, nem volt sehol, és magukra voltak hagyva, hogy várjanak, egy régi bőr kanapén, Harry érkezésére.

Liam és Alexander tudta az esélyét annak, hogy Harry elfogadja a segélykérésüket nagyon pici volt, de ő volt az utolsó reményük. Igazából Liam volt az, aki Harry-re gondolt. Alexander nem igazán értékelte az ötletet. Alexander valójában egyáltalán nem értékelte Harry-t. Korábban nem bánta, hogy a testvére vele lógott, barátoknak tűntek, semmi többnek. Azonban egy nap, néhány héttel korábban, az ő és testvére érettségije előtt könnyekben talált rá otthon. Nem tartott neki sokáig, hogy elmondja, hogyan Harry nem akarta őt már, valamilyen oknál fogva. A tény, hogy Harry eldobta testvérét, mint valami használt játékot, jobban dühítette, mint a tudat, hogy volt köztük valami.

- Nem vagyok már ebben olyan biztos - motyogta Liam, miközben kényelmetlenül körülnézett. Liam elvesztette a kapcsolatot Harry-vel Keith halála után, még néhány hónappal ezelőtt. Főleg azért, ami a temetés után történt. Liam apja, aki visszatért az Államokból nem fogadta el a tényt, hogy Keith az egyik üzletét egy vadidegenre hagyta. Liam apja mondott néhány dolgot Harry-nek, néhány dolgot amelyek fájta, és amitől Liam szégyellte őt.

Liam apja azt sem fogadta el, hogy egyetlen dolgot sem örököl, mert minden dolog, ami Keith birtokában volt, a bolton kívül, amit Harry-re hagyott, Liam nevén volt. Keith-nek nem volt senkije a testvérein kívül, és soha nem volt jó kapcsolat egyikükkel sem. Unokaöccsei nem törődtek vele, kivéve Liam, így csak úgy volt tisztességes, ha Liam kap mindent.

Azóta Harry élete teljesen más fordulatot vett. Nem pénzügyileg értve.

Csakúgy, mint ahol élt, Harry élete is egy teljes káosz volt. Nem volt Alice, nem volt Keith, egyszerűen senki. Találkozott új emberekkel, miközben próbálta eladni alkotásait néháyn feltörő fiatal művésznek, akik ugyanúgy el voltak cseszve, mint ő, vagy néhány főiskoláról kidobott embereknek. A befolyásuk nem volt túl egészséges, mondhatni, mert HArry-t bevezették a fű csodálataiba, és alkalmakként a kokainéba. Harry-nek a szex is be lett mutatva. Nem volt semmi romantikus, mint ahogy elképzelte.  Csak két test volt, akik egymás igényeiért harcoltak, nyers, szinte állatias módon. De nem lehetett azt mondani, hogy nem volt jó.

Harry fő elfoglaltsága már nem a bolt volt. Tulajdonképpen hetek óta nem nyitotta ki és törődött vele. Valójában modellkedett. Harry egy modell volt, egy művész modell, egészen pontosan. Szép arca volt, remek teste, és ez volt minden, amire szüksége volt. Csupán egy kanapén kellett feküdnie, miközben a művészetet hallgatók igyekeztek minden testrészét tökéletesíteni, hogy lerajzolják teste minden ívét. A művészeti iskola jól fizetett neki, mégha eleinte tétováztak az alkalmazása előtt. Az egyetlen kis probléma a tetovállásaival voltak, amelyek eltakarták az egész bal karját. Azonban Harry nagyon elbűvölő és meggyőző volt.

Valójában szerette látni a pírt a lányok arcán, amikor aktoknak pózolt. Néha a privát testrészei csak egy könnyű lepellel voltak eltakarva, de máskor, teljesen meztelenül volt, amit nem bánt. Harry nagyon elégedett volt a testével. Minden két-három napban elment az edzőterembe, hogy formában tartsa magát. Sőt, ahogy az emberek megbámulták a testét, és megpróbálták lerajzolni azt, egóját a csúcsra növelte.

Azon a napon, mikor Harry visszatért a lakásába, amit egy lánnyal osztott meg, akinek a nevét túl bonyolult volt, hogy emlékezzen rá, az egyetlen dolog, amit Harry akart, egy jéghideg sör volt. Ivott volna néhányat, majd ágyba ment volna. Órákig ugyanabban a helyzetben lenni rettenetesen fárasztó volt.

Ahogy kinyitotta az ajtót, nem várta, hogy Liam és Alice testvére fog a kanapén ülni, amin egy nappal ezelőtt a szobatársát megdugta.

Alexander és Liam lélegzete megakadt a torkukon, mikor meglátták Harry-t. A drasztikus változás a megjelenésében megdöbbentő volt. Haja hosszabb volt, és egy kis kontyban volt, farmerja használt volt és két nagy szakadás volt a térdén. Fehér pólója elég átlátszó volt ahhoz, hogy a tinta a testén észrevehető legyen.

Liam és Alex nem igazán változtak. Még mindig megvolt a Burberry pólójuk, úgy néztek ki, mint a gazdag seggfejek, ami pontosan igaz volt. - Miért vagytok itt? - kérdezte érzelemmentes, monoton hangon. Liam felállt a helyéről, próbálva bevezetést találni.

- Ezer éve nem találkoztunk - nevetett Liam idegesen, miközben megvakarta a tarkóját.

Harry hideg pillantással nézett rá, mielőtt Alexhez fordult. Alice-re emlékeztette őt, aki megközelítőleg több, mint hét hónapja ment el.

- Ki vele - motyogta Harry, nem bevéve ezt a barátságos karaktert. Miközben arra várt, hogy hallja, mit akarnak mondani, mielőtt kidobná őket a házából, a hűtőhöz ment, s kinyitott egy üveg sört. Mégha legtöbb alkalomal beteg volt tőle, szeretett sört inni, leginkább azért, mert egy olcsó alkohol volt.

- Nekem…Uh, nekünk szükségünk van a segítségedre.

Harry kuncogott. - Tényleg, és mit tehet egy ilyen hajléktalan szemét, hogy segítsen? - Liam legajtotta fejét, emlékezve, ahogy apja “hajléktalan szemétnek” nevezi Harry-t. - Nézd, te vagy az utolsó reményünk. Kérlek, hallgass meg minket - Harry vigyora szélesebb lett. Semmi sem volt jobb, mint ilyen hatalmasnak érezni magát, hogy az emberek könyörögnek a segítségéért.

- Hát beszélj - Harry lábait a konyhapultnak döntötte, Liam épp megszólalt volna, ha ugyanaz a tetovált lány, őrült fülpiercingekkel nem rontott volna be a szobába.

- A szobámban találtam ezt - mondta, mielőtt átnyújtotta neki a piszkos fehérneműt, és bezárta magát újra a hálójába.

- Uh, szóval. Gyorsra fogom. Alapvetően, tartozunk embereknek pénzzel. Olyan fajta embereknek, akikkel nem jó játszadozni, és mindketten halottak vagyunk, ha nem adjuk vissza a cuccukat - magyarázta Liam idegesen. Harry kuncogott, még mindig egyik kezében a sörrel, s másikkal a koszos bokszerével.

- És mit kéne csinálom ezzel?

- Adj kölcsön, és visszafizetjük - Harry homlokát ráncolta, miközben arca szórakozott volt.

- Mindketten gazdagok vagytok, menjetek, ürítsétek ki a szüleitek bankszámláját, vagy adjátok el az autótokat, vagy valami - Harry megforgatta a szemét, még mindig nem értve, miért kérték tőle ezt.

Alexander először szólalt meg, amióta itt van. - Nem tudjuk. Nem tudom megmondani a szüleimnek, hogy bandatagokkal keveredtem, haver. Liam sem - Harry vállat vont.

- Érdekelnie kéne? - Harry hangja szórakozott volt, de kissé bosszús.

Mind befogták a szájukat egy pillanatra. - Mennyivel tartoztok nekik, egyébként is? - mindketten sóhajtottak.

- Úgy ötvenezer lepedővel - válaszolt Alexander, amitől Harry kuncogni kezdett.

- Ez nem vicces - jegyezte meg Liam egy hideg pillantás kíséretében.

- Nekem vicces - válaszolt Harry megtartva nyugodtságát.

Alexander felállt, gondolva, hogy ez sehová sem fog vezetni. - Hát, kösz a semmit, Harry - jelentette ki gúnyosan, mielőtt az ajtó felé ment, és Liam azonnal követte őt. Épp elhagyták volna a lakást, mikor Harry végre úgy döntött, megszóllal.

- Mit fogok kapni, ha segítek? - egy kis reménysugár villant mindkettejük arcán. Mindketten megfordultak.

- Akármit megkaphatsz amit akarsz cserébe - Harry felvonta szemöldökét.

- Ó, tényleg? - mosolygott.

- Ja, ember. Akármit, tényleg - biztosította Alex.

- Le kell írnunk ezt a kis üzletet, nem bizom benned.

- Megvan a pénz? - kérdezte Liam meglepetten. Harry megrázta a fejét.

- Szóval, hogyan fogsz segíteni nekünk? - kérdezte Alex.

- Ne kérdezz ennyit, a kurva életbe.


Harry találkozott már úgymond veszélyes emberekkel, mint kábítószer-kereskedők, de azok bárányoknak néztek ki azokhoz az emberekhez hasonlítva, akikkel Alex és Liam összekeveredtek. Összefoglalva az egészet, Liam és Alex ki akarták próbálni a kártyajátékot és szerencsejátékot. Elvesztettek huszonötezer lepedőt egy éjszaka alatt, s mikor vissza akarták szerezni újra szerencsejátékkal, ismét vesztettek, ami azt jelentette, hogy ötvenezer lepedővel tartoztak.

Harry-nek volt egy kis terv a fejében, de több időre volt szüksége. Sokkal több idő, mint az egy hét, amit Alexnek és Liam-nek adtak. Mivel mindketten túlságosan féltek, hogy egyedül találkozzanak a banda tagjaival, magukkal vitték Harry-t. Ő volt az, aki beszélne. Harry jó volt az emberek befolyásolásában.

- Láttad azokat a gödröket, Payne? - az egyik srác, akinek pisztoly volt a kezében, mondta, a két gödörre mutatva néhány méterre onnan, ahol voltak. A találkozó a londoni Epping erdőben volt, éjjel.

- I…igen - válaszolt Liam, miközben szemeit a földre szegezte.

- Ha nincs meg a pénzem szombatig, ez lesz a sírod, ugyanez a svéd szőkeségnek is - Alex csak bólintott, mielőtt Harry kiszállt a kicsiból. A férfi felé állt a pisztollyal, aki úgy tűnt, mit a vezére ennek a kis bandának. - Hoztatok magatokkal barátot is, nem igaz? - a fickó hangja szuggesztív és szórakozott volt.

- Beszélni jöttem - jelentette ki Harry, próbált kifejezéstelen lenni.

- Ez egy szép legény - a pasas mondta végignézve Harry-t tetőtől talpig. - Ha nincs meg a pénzem szombatig, Liam és a svéd halott lesz, a zöldszemű pedig a kis ringyóm lesz, mit szóltok hozzá? - beszélt a fickó, s hangosan felnevetett a végén, mire a többi tag is nevetésben tört ki. Harry nem volt elragadtatva.

- Adj nekik még egy hetet, és emeld hatvan lepedőre - mondta Harry, próbálva figyelmen kívül hagyni a fickó megjegyzéseit róla. A csávó megvakarta az állát fegyverével. Elgondolkodva nézett Harry-re.

- Alku, a szép arcok megérdemlik a kis szívességeket, nem igaz?

Az undorító középkorú férfi aztán megérintette Harry arcát, aki csak lehunyta szemeit, hogy leküzdje a késztetést, miszerint megüsse az arcát. - Ha nincs meg a hatvan rongyom két hét múlva, tudod, mi vár rád, ugye? - Harry sóhajtott, mielőtt hátrált néhány lépést, elválasztva a fickó mocskos kezét a puha bőrétől. Harry aztán hideg pillantást vetett Liam-re és Alexre, mielőtt újra beszállt Alex autójába.

Amint a többi ember elment, Alex is beindította a kocsit. - Harry, hogy fogod ezt megcsinálni? Hatvan lepedő két hét alatt? Megőrültél? - tört ki Liam abban a pillanatban, mikor elindultak.

- Tudom, mit csinálok.

- Nem te vagy az, akit meg fognak ölni - Harry megforgatta a szemeit. Ha Harry terve nem működik, akkor azzal a fickóval ragadhat, aki úgy tűnt, élvezi a fiatalabb férfiak társaságát, és ez valószínűleg rosszabb, mint a halál.

- Azt mondtam, tudom, mit csinálok.


Liam és Alex még mindig nem tudta, mit tervezett Harry. Csupán annyit mondott nekik, hogy csomagoljanak be pár ruhát, és menjenek Manchesterbe, amit rögtön megtettek, kihagyva óráikat a jogi egyetemen. - Ki fogunk rabolni valakit, vagy mi? - pánikolt Alex, mikor észrevette, hogy a város gazdag negyedében voltak.

- Ha ki akartam volna rabolni valakit, már kiraboltam volna a kibaszott szüleid - motyogta Harry, miközben az ablakon nézett kifelé, próbálva emlékezni a házra, amit keresett.

- Állj meg ott - Harry egy helyre mutatott, egy másik fekete autó mögött. Alex tette, amit mondtak neki.

- És most? - kérdezte Liam, miközben várakozóan a körmét rágta.

- Most várunk.

Alex és Liam sóhajtottak. Kezdték azt hinni, hogy Harry szórakozik velük. - El kellett volna adnom az anyám ékszereit - motyogta Liam a nagy ház felé nézve.

- Még mindig megcsinálhatod, senki nem akadályoz meg - válaszolt Harry.

A beszélgetés véget is ért. Mindannyian ültek, több mint egy órán át Alex autójában. Harry jointot szívott, Alex a telefonját nézegette, s Liam tanult, mikor egy férfi jött ki a házból. Középkorú volt, fekete öltönyt viselt, és a telefonon beszélt. Őt követte egy magasabb, erősebb, jó felépítésú férfi, aki úgy tűnt, mint a személyi testőre. Harry felismerte a férfit, de halkan káromkodott, mikor látta a feketét. Hülye volt, amiért azt hitte, a miniszter egyedül fog sétálgatni biztonságiőr nélkül.

- Hívlak, mikor meg van a pénz - mondta Harry akkor, mikor Liam felismerte a férfit.

- Az nem Arthur Portman? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Harry nem figylet rá, s kiszállt az autóból. Összetaposta világító cigijét a cipője talpával, várva Alexre, hogy elmenjen, mielőtt a testőr felé ment. Már nem volt benne egészen biztos, mit is csinál.

Szerencséjére a testőr olyan magas volt, mint Harry, ami nem nehezítette meg, hogy meglepje őt és állon vágja. Arthur feje oda fordult, s a rémület kifejezése kúszott arcára, mikor meglátta az idegent birkózni a férfivel, aki a védelméért szolgált. Arthur beugrott az autóba, bezárta azt, majd azonnal hívta a rendőrséget. Harry szintén szerzett magának néhány vágást a szájára, de nem volt semmi komoly. Ő volt fölényben, és ez számított.

A fickó verése közben, Harry dühe egyre nagyobbra nőtt. Megfeledkezett Arthurról, és csak arra összpontosított, hogy kiüsse a másik embert, mégha eleinte csak a figyelmét akarta elterelni. Kiengedett mindet, ami felpalackozódott benne, és nem állt meg, amíg több kéz nem fonódott karjaira, ezzel teljesen lebénítva őt. Még csak nem is hallotta a rendőrautókat, sem a körülötte kiabáló embereket. Ha tovább folytatta volna, megölte volna a fickót, aki már eszméletlen volt.

Arthur végre kiszállt az autóból, mikor két rendőr bilincset tett Harry csuklóira. Mellkasa a kocsi motorháztetőn volt. - Köszönöm a segítségüket, biztos urak - motyogta lélekszakadva, mielőtt hívta a mentőket. Örült, hogy lányai iskolában voltak, és az anyjuk a munkahelyén, abban a pillanatban. Nem kellett látniuk, hogy szinte az arcát összeverte valami őrült fiú.

- Megvárjuk önt, Mr. Portman, hogy kitöltse a költségeket az elkövető ellen - válaszolt a tiszt, mielőtt Harry-t felhúzta. Harry csendben maradt, amíg elméje próbálta tökéletesíteni a már tökéletes tervét.


Az a nap szokásos volt Desmond számára. Minden nap, felébredt, elvitte a gyerekeit az iskolába, majd az irodájába ment, s az ott levő emberekkel foglalkozott. Anne otthon maradt, és nem csinált semmit. Még ebédet sem készített, vagy mosott, vagy valamit, amit az otthon maradók szoktak csinálni. Des-nek igazából elege volt, mert magának csinálta. Harry több, mint öt éve volt távol, mindenki túllépett rajta, kivéve őt. Emlékszik rá, amikor azt mondta, boldog lesz, ha Harry elmegy, de mikor elment, csak a szomorúságot és nyomorúságot érezte. Megtettek minden lehetségeset, hogy megtalálják őt, eredmények nélkül. Talán halott volt, talán nem.

- Hé, Des, van egy srác, akit ma reggel hoztunk be. Vicces, hogy ugyanaz a vezetéknevetek, nem? - Des a homlokát ráncolta.

- Mit csinált? - kérdezte rekedt hangon két köhögés között.

- Megpróbálta megverni azt a fontoskodó minisztert, tudod, Portman-t. Helyette az őrét verte meg, eltörte az orrát.

Das felvonta szemöldökét, és helyet foglalt az íróasztala mögött. Kollégája behozta neki a mappákat, melyeket át kellett vizsgálnia, és az elsőn meglátta Harry személyazonosságiját és fényképét, amitől szíve kihagyott egy ütemet. A neve Harry volt, vezetékneve Styles, február második napján született, nyolcvankettő Manchester, ez a fiú Harry volt, az a Harry, akit a lehető legjobban próbált felnevelni, de mint kiderült, elbukott.

Des megköszörülte a torkát, visszavette a mellényét, majd lemászott a rendőrség lépcsőin. A pincéjében volt néhány cella, ahol az embereket tartottál, várva a mappájukért felelős emberekre, hogy befejezzék a vizsgálatokat. Nála voltak a kulcsok, s azonnal felismerte Harry-t az emberek közt a hatalmas cellában. A földön ült, fejével a térdein, amit hosszú, világosbarna, a végénél laza fürtök takartak. - Styles, Harry - mondta egyenletes hangon, mire Harry felemelte tekintetét és felállt arról a helyről.

Ő is felismerte Des-t, de nem tett semmit. Des, Anne, Gemma, Ashton, ezek az emberek nem jelentettek neki semmit. Egyetlen dolgot sem jelentettek. Harry követte Des-t egy kihalt irodába, ahol mindketten leültek. Harry bilincseit levették, így egy kis piros jel maradt a sápadt bőrén.

Mindketten csendben maradtak, csupán nézték egymást. Des szótlan maradt, miután látta a fiút, akit ismert, egy - hát, valamiféle elbaszott, zsíros hajú, tetovált, tépett farmeres és leütött bütykökkel ellátott fiúvá változni. Harry vissza bámult rá, de elméje nem volt jelen.

- Öt év hosszú idő, nem igaz? - Des végül lehelte, megragadva Harry figyelmét. Harry csak elvigyorodott. - Miért támadtad meg a férfit? - kérdezte Des enyhén irritáltan a mosolytól Harry arcán. - Harry, hozzád beszélek - Des hangja most sokkal súlyosabb és dühösebb volt.

- Nézzenek oda, úgy beszélsz velem, mintha a kibaszott apám lennél - motyogta Harry szórakozott hangon. Des épp megszólalt volna, mikor valaki megzavarta őket. Még egy rendőrtiszt volt, aki bejelentette Arthur úr érkezését, aki azért volt itt, hogy feljelentést tegyen. - Legyél hálás, ha kijutsz ebből a szarból, hat hónap börtönnel vagy bent - mondta Des, ezzel jobban szórakoztatva Harry-t.

Des aztán elment beszélni a másik férfival, mielőtt mindketten bementek. Csak a látványuktól ugyanabban a szobában, Harry- nek kuncognia kellett, ezzel mindkettejüket meglepve. Des szinte kínosan érezte magát, mert a buta fiú ok nélkül nevetett az egyik legfontosabb férfi előtt az országban.

- Mi ez? Anne kúróinak a találkozója? - Arthur homlokát ráncolta a kis megjegyzésre, és még jobban összezavarodott az előtte levő fiútól. Először azt gondolta, hogy valamilyen ellenséges politikai párttól van, de most, tényleg személyesnek tűnt. Des sem értette Harry szavait.

- Ez a fickó dugta a feleséged, Des. Az élet hihetetlen, nem? - tette hozzá Harry, mire Des és Arthur megfeszültek.

- Sajnálom, uram. A fiúnak nyilvánvalóan viselkedési problémái vannak… - kezdte Des, mielőtt Harry felállt a székéből.

- Miért nem hagysz egyedül az apámmal egy kicsit, Des?

Des szemei elkerekedtek. Arthur még csak fel sem tudta dolgozni, mit mondott Harry. - Tessék? - bökte ki Arthur, miközben karjait dacosan összefonta mellkasa előtt. Aztán Des-re nézett, aki még mindig nem tette túl magát Harry szavain.

- Hagyj minket egyedül, kérlek.

Des elhagyta a szobát. Harry kinyújtotta karjait, míg szemei lassan végignéztek “apján.” - Több, mint tizenöt éve nem láttuk egymást, nem hiányoztam, apa? - mosolygott Harry nagyon gúnyosan hangozva. Arthur tagadhatta volna, vádolhatta volna Harry-t, hogy hazudik, de nyilvánvaló volt a némi hasonlóság kettejük között. A hasonlóság, amely erősebb volt Arthur politikai taktikáinál. Legyőzött volt abban a pillanatban.

- Mit akarsz? - motyogta Arthur megigazítva nyakkendőjét, mielőtt leült Harry elé, akinek még mindig vicces arckifejezése volt.

- Egy kis apai szeretetet, készpénzben.

Arthur összeszorította fogait. - Természetesen - monyogta.

- Egyenesen a lényegre térek. Kétszázezer lepedő és soha nem látod újra a képem.

Arthur felköhögött, mikor meghallotta az összeget, amit Harry akart. Ahogy tiltakozni akart, Harry lassan leciccegte, mire becsukta a száját. - Vagy a pénz, vagy beszélek. Nem akarod a karriered és családi életed tönkremenjen, ugye? - Arthur megfeszült. Tudta, hogy ha Harry felfedi valódi kilétét az tönkreteszi az életét, és kapcsolatát az ikrekkel és feleségével. Azonban az összeg, amit Harry kért, egy kicsit őrült volt.

- Nem tudom odaadni az egészet - mondta Arthur, mire Harry homlokára csapta kezét és ismét nevetni kezdett.

- Úgy nézek ki, mint akit érdekel?

Arthur lassú és mély lélegzeteket vett, hogy megnyugodjon. - Szerencséd, hogy nem vertem szét a te segged is - tette hozzá Harry, miközben egyik bokáját a térdére tette, ezzel kényelmesen elhelyezkedve. - Szóval, most azzal kezed, hogy nem jelentesz fel. Aztán, ha akarod, megcsináltathatjuk azokat a szar DNS vizsgálatokat, így hinni fogsz nekem. Ezt követően, hatvanezret adsz készpénzben, a többit a bankszámlára küldöd - mesélte Harry még minfig nagy mosollyal az arcán. - Megegyeztünk?

Abban a pillanatban Arthur elméje zakatolt. Néhány hatékony módjára gondolt annak, hogyan is szabaduljon meg Harry-től. Alkalmazhatna valakit, aki megöli őt, de az túlságosan kockázatos volna. Vagy ő is megzsarolhatná Harry-t, de mivel? Nem volt ellene semmije.

- És hogy van az anyád, Harry, ugye? - próbálkozott Arthur selymes hangon, leutánozva a szemét mosolyát.

- Nem tudom. Nem értdekel ő sem.

Arthur káromkodott magában. Harry felállt, kezét végigszántva haján. - Ne próbálkozz semmi viccessel, tudom, hol talállak meg. Három nap múlva felveszem a pénzem - mondta a tizenkilenc éves rekedten, mielőtt kiment a kis irodából. Az ajtó előtt Des-t egy cigit szívva talált.

- Mi történt? - kérdezte, de Harry nem törődött vele, s végigment a forgalmas folyosón.

- Hová mész? - kiáltotta Des fogcsikorgatva, mielőtt követte Harry-t és megragadta a karját.

- Nem fog feljelentést tenni - mondta Harry, de Des nem hitt neki, amíg Mr. Portman meg nem jelent.

- Nem teszek feljelentést - biztosította, és Des elengedte Harry alkarját.

Miután a miniszter távozott, Harry is azon volt, hogy menjen, amíg Desmond újra feltartotta őt. - Meglátogatsz minket? - Des rekedt hangja lágyabbá vált.

- Viccelsz, ugye? Soha nem teszem be a lábam abba a házba. És kurvára ne mondd el neki, hogy láttál - ez volt az utolsó dolog, amit mondott, mielőtt lerohant a lépcsőn, végre kilépve arról a helyről.


Felbukkanni egy puccos étteremben, a szokásos megjelenésében, nem a legjobb ötlet volt, következtette le Harry. - Portman - mondta, mikor a recepciós megvető pillantással méregette, és a foglalásról kérdezte. Nem volt meghívva, de Harry úgy érezte, égy kicsit még jobban fel akarta húzni Athur-t. Követte őt Alex kocsiját használva, és úgy döntött, csatlakozik a kis családi vacsorájához.

- Kérem, kövessen - motyogta a férfi, kényelmetlenül érezte magát a punk jelenlététől. - Mr. Portman - szólt a pincér, mikor elérte az asztalt négy személyre, ahol Arthur ült, előtte a felesége, lányaikkal mellettük. Arthur kifejezése eltorzult, mikor felemelte fejét, de Harry vigyorával találta magát szembe. - Ez az ember úgy tesz, mintha ő… - a recepcióst félbeszakította Arthur azzal, hogy felállt.

- Köszönöm. Kérem, szükségünk lesz még egy székre - mondta Arthur túl gyorsan, amitől Harry vigyora teljes mosollyá alakult.

Arthur felesége a homlokát ráncolta, egy kicsit undorodott a fiútól, aki úgy nézett ki, mint aki napok óta nem zuhanyozott. Bőre mocskosnak tűnt az alatta levő tintától. Kíváncsian nézett, miközben férje váltott néhány csendes szót a fiúval, aki nem nézett ki húsznál többbnek.

- Anya, ki ez? - kérdezte az egyik iker, kíváncsian méregetve Harry-t.

- Komolyan nem tudom, édesem - a szemüveges, aki a csendes, kedves iker volt, nem igazán rosszallta az idegen jelenlétét.

- Ő Harry, um…egy munkatársam fia - hazudott Arthur, mire felesége még jobban összeráncolta szemöldökét. Ismerte férjének minden munkatársát, minden barátját. A gyerekeiket is ismerte, és az a piszkos külsejű, tetovált fiú mindn bizonnyal nem volt köztük.

- A szülei nincsenek itt, és úgy gondoltam, meghívom őt vacsorára - tette hozzá. Harry elvigyorodott, megállítva nevetését, ami kitört volna száját. Harry nevetett rajta, úgy viselkedett, mintha ez az egész jelenet vicces lenne, de mikor belegondol majd napok, hetek, vagy évekkel később, rá fog jönni, hogy kibaszottul fáj, hogy az apja úgy mutatja be őt, mint egy barát fia.

- Kérlek, foglalj helyet.

És Harry leült, közvetlenül az ikrek közé, az asztal szélére. -Harry, ő a feleségem, Ellen, és a lányaim, Jackie és Jane - mondta Arthur egy csipetnyi daccal a hangjában.

- Kurva éhes vagyok - jelentette ki Harry, mire Ellen és az ikek levegő után kaptak.

- Apa, ő udvariatlan - panaszkodott Jackie jegesen Harry-re pillantva, amire egy vigyorral felelt.

- Szóval te vagy az aljas iker, ugye? - kérdezte gúnyosan, mire Ellen túl gyorsan rebegtette szempilláit.

- Kérj elnézést - nem tudott ellene mit tenni, mikor kimondta, mitől megforgatta a szemeit, mennyire is flancos volt.

Arthur igyekezett nem felhúzni senkit. Egy nyugtató pillantást vetett feleségére, aki még mindig meg volt döbbenve Harry szavaitól. - Szóval, uh, Harry, mesélj nekünk a tanulmányaidról - Harry figyelmen kívül hagyta őt, megfogta a menüt, majd végignézte azt. Biztosra ment, hogy a legdrágább ételeket és italokat válassza, tudva, hogy nincs más esélye ilyen ételeket megengedni magának az életében.

- Jane, használd a villád - parancsolta Ellen a másik ikernek, aki nyugodtabbnak nézett ki, mint a másik. Sóhajtott, majd megragadta a villáját és kését, hogy vágjon a húsból. Senki nem segített neki, de mindenki készen állt rá, hogy lehordja, mikor úgy döntött, a kezét használja. Harry-t magára emlékeztette, mint gyerek.

- Tessék - ajánlotta fel Harry megfogva a kését és villáját, majd segített neki a szaftos hússal. Abban a kínos korban volt, mikor nem tudott ránézni egy fiúra anélkül, hogy elpirult volna. Tizenkettőnek lenni bizonyára nehéz volt.

- Köszönöm - motyogta félénken, várva Harry-re, hogy máshová nézzen, mielőtt újra enni kezdett. Jane mindig is egy gyengéd személy volt, az a fajta, aki szerette a virágokat, növényeket és állatokat, csinos halvány színekbe öltözött, naplót vezetett, satöbbi. Írt Harry-ről a naplójába azon a napon.

Azt mondta:

Kedves Naplóm! Ma volt egy fiú velünk. A haja hosszú volt egy fiúhoz képest, olyan hosszú, hogy egy kis kontyba kellett tennie, mint az enyémet. Rám mosolygott és segített. Egy kedves ember, és vicces is. Azt mondta, hogy a bor íze olyan volt, mint a rovarírtóé, és sokat káromkodott. Azt is mondta, hogy a kaviár úgy néz ki, mint Micimackó, és megütött egy hölgyet a fején egy kagylóval. Allergiás a búzára, mint én, hát nem vicces? Az anyukámat mérgessé tette. Jackie sem kedveli őt, de én úgy gondolom, egy szórakoztató ember. A neve Harry, mint a hercegnek, és a tetoválásai királyak. Remélem több vacsoránk lesz együtt. Szeretettel, Jane.

Ui: Ma éjjel volt egy álmom, hogy Harry a bátyánk volt, és mindig megnevettetett. Valójában csodálatos lenne, ha a testvérünk lenne.

Jane készen állt a nagy napra. A tükör előtt ülve, megtapogatta ezredik alkalommal a nagy kontyot a fején, hogy biztosra menjen, rendben van. - Jól nézel ki, hagyd abba - motyogta Jackie, miközben telefonjáról a menyasszonyra nézett.

- Mi van, ha megbotlom és elesek, mi van, ha elkezd esni, mi van… - egy kis kopogás szakította őt félbe. A koszorúslányok mind a homlokukat ráncolták, és egyikük felállt, hogy kinyissa.

Egy magas, vékony férfival találta szembe magát, akinek még mindig napszemüveg takarta szemeit. Jó illata volt, és a lány úgy ismerte fel ruháit, mint az idei kollekcióból valókat. Levette az ellenzőjét, a lányra mosolygott, aki hirtelen félénknek érezte magát. Egy vonzó férfi jelenlétében lenni, minden bizonnyal megfélemlítő.

- Segíthetek? - motyogta félénken.

- Jane bent van? - a lány csupán bólintott, miközben beengedte őt egy szó nélkül. Egy nagy fekete dobozt tartott karcsú ujjai között. Jane meglátta őt a tükörben. Azonnal felállt, s odafutott hozzá, mielőtt szorosan megölelte.

- Soha nem gondoltam volna, hogy eljössz - lehelte, mire elmosolyodott magában.

A koszorúslányok összezavarodva nézték az idegent, főleg Jackie. Tudta, ki volt Harry, de nem tudta, miért van itt. Egyébként sem kedvelte őt soha.

Jane gyorsan elhúzódott az ölelésből. - Tényleg nem akarok most sírni és elrontani a sminkem - mosolygott még mindig gyengéd zöld szemeibe nézve. Átadta neki a dobozt.

- Remélem, boldog leszel - vigyora még sosem volt ilyen őszinte. Tényleg boldognak és őszintének tűnt, ami nagyon ritka volt.

Nem is volt elég ideje, hogy megnézze az ajándékát. Gyorsan megpuszilta a homlokát, az órájára nézett, és visszatette a napszemüvegét. - Rohanásban vagyok, valójában. Tényleg mennem kell - Jane lebiggyesztette ajkát, miközben Harry Jackie felé fordult. Rámosolygott, tett néhány lépést felé, csak hogy összeborzolja tökéletesen fésült haját. - Még mindig olyan morcos vagy, mint tizenkét évesen.

- Vedd le a kezed a hajamról, seggfej - a koszorúslányok mind zavarosak voltak a srác személyazonosságát illetően, néhányan felismerték, mint Harry Styles-t, de nem hittek, hogy van valamilyen kapcsolata Portman-ékkal. Újra elvigyorodott, nem vette szívére azt, amit mondott neki. Imádnivaló mosolya őt is megmosolyogtatta a végén.

- Nincs harag? - suttogta fejét lehajtva felé.

- Nincs - lehelte könnyes szemekkel. Semmi nem vehette volna el Harry mosolyát abban a pillanatban.

- Hölgyeim - köszöntötte a koszorúslányokat, mielőtt kilépett a szobából, majd a szálloda ajtaja felé rohant, ahol az esküvő került megrendezésre, miközben próbált inkognitóban maradni.

Mikor Harry végre Liam kocsijában volt, mosolya eltűnt. - Kibaszottul késel, haver. A tárgyalás kevesebb, mint fél óra múlva lesz, és a bíróság a város másik részén van - Harry csupán ajkába harapott, érezte, ahogy szíve a mellkasába süpped. Annyira félt attól, a válás dologtól, hogy készem állt megtenni bármit, hogy megállítsa, beleértve az elbaszott énje rendbehozását.

Szerelmes vagyok. Ő is szerelmes. Szerelmesek vagyunk egymásba. Nagyon. Igen, Ő az életem értelme. Érte bármit megtennék. Az Ő csókja a legédesebb. A tekintete elvarázsol. Teljesen megőrjít. Vele minden pillanatom boldog. Ha nincs velem, veszettül hiányzik. Ó, igen, Ő a világon a legeslegszebb, bocsi srácok, de Ő már az enyém. Örökre. Tán a szépség mulandó, hisz mindenki megöregszik, ráncos lesz, megőszül és megkopaszodik. De Ő, ohh igen ..Ő akkor gyönyörű lesz. Számomra mindenképp. A szépség belülről fakad. Nála szebbet még soha nem láttam. Boldog vagyok vele. Szeretem. Nagyon. :)