egyveleg

- Nemáár’ - ámult Zsolti. - Szeptemberben leléptek Párizsba? Én mindjárt besza… - kezdte.
- Nagy Zsolt, pontosan mit csinálsz mindjárt? - kérdezte Máday az ajtón kilépve.
- Mindjárt besza… mbázok a suliba - improvizált.
- Kezdheted is. - utasította. Zsolti állta a szavát, és idétlenül táncikálva “felszambázott” a lépcsőn, majd Máday mellé érve az ig. helyettes felé nyújtotta a kezét. - Hola, chica! - vigyorgott rá.
—  SzJG 8.
youtube

I just can’t stop laughing xDDD @egyveleg

A vadludakkal sincs kiút, mert visszatérnek,
és én nem akarok visszanézni se többé,
nem akarok az lenni, ami történt, látod,
csak győzködöm magam, hogy semmi se történt.
Nem tudom egyébként, hogy elkerülhető-e.
Az ember kitartóan felejt, ha meg nem is bocsát –
és mert jó lenne, azt mondja, hogy szeret mindenkit.
Hogy végül is szereti magát.
Képzelj el egy elhagyott partszakaszt, hogy milyen,
hogy mi történt, ami elromolhatott.
Relatív csöndet, gazt, újságokat,
homokban felejtett fülhallgatót.
A fülhallgatóban valódi csöndet. Képzelj bármit,
csak mesélnem ne kelljen. Képzeld, hogy mint
álmaidban, világvége van, úgy könnyű minden.
Képzeld azt, hogy ez van belül.
Képzeld azt, hogy van olyan, hogy benn.
Mert se ég, se part, se kiút, de mindegy.
Csak majd te légy, amire magamból emlékszem.
—  Simon Márton: Heterochromia Iridis