dalol

Ahogy...

Ahogy cigit szív, ahogy tv-t néz, ahogy kávét szürcsöl, ahogy valakit gyűlöl, ahogy mosolyog, ahogy rám néz, ahogy kacag, van egy pár kép, ahogy emlékszik, ahogy érez, amikor sebe van és az vérez, ahogy az utolsó füstöt kifújja, ahogy rámnéz kipirulva… Ahogy csillagot keres, ahogy talál, ahogy örül neki; lehozná. Ahogy a szemembe néz, ahogy remeg, amikor kirázza testét a hideg, ahogy melege van, ahogy fáradt, ahogy alszik mikor bágyadt, ahogy szeret, ahogy ölel, ahogy a lelke néha tör el… Ahogy nyújtja a kezét, ahogy fázik, amikor hozzám ér akkor látszik, ahogy játszik, ahogy nevet, mennyire jó veled..
Ahogy színlel ahogy mutogat, ahogy keresi mindig az utat… Ahogy ül, ahogy fekszik, esküszöm a legjobban tetszik, ahogy hozzámér, ahogy nézi, hogy jól esik és érzi, ahogy csókolja a nyakam, ahogy túrja közbe a hajam, ahogy cirógat, ahogy MINDEN… Ahogy tudja mi van itt benn, ahogy megdobban a szíve, ahogy azt mondja hogy kincsem, ahogy él, ahogy bókol , ahogy mindig rám gondol… Ahogy iszik mikor én egy piát kibontanék, ahogy beszél, ahogy dalol, ahogy ismer; azzal tarol, ahogy kimondja a nevem… Ahogy a számom a fejében, ahogy tudja mi a kedvencem, ahogy mondja szépen csendben, amikor tudja az egész életem… Csak ő ismer rendesen, s mikor mozdulok; szépen figyel, hogy semmi rossz ne legyen velem, mert félt, akkor látszik, ahogy szeret, hogy a szíve ki van nyitva nekem.

Paul Verlaine - Holdfény

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomorú lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,

a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

(Szabó Lőrinc fordítása)

anonymous asked:

Kedves Mata! A párom sokkal idősebb nálam, neki szeretnék kérni egy verset. Köszi

sokkal idősebb

hevességem csillapítod
óvó kezeddel arcomon
mosolyod maga a béke
csendes víz az alkonyon

mi neked ránc, nekem gyönyör
ujjam szeretve járja
kisimul, ha csókkal hintem
s dalol, ajkam hazavárja

csak azt látom, ki vagy nekem
lényed számomra kortalan
szeretsz, mint még soha senki
nem voltam ily gondtalan

kérte: anon
kérj verset te is a költőmatától!

Színtelen

És színtelen az ég, nem ragyog a nap, kérlek, hogy ha mennék, csak hagyj, hisz nem szól már a dal, és minden emlék mar. Olyan volt az egész, mint só nélkül a tequila, elmúlt minden érzés, de jön egy újabb nap, ahol kék lesz majd az ég, meg sütni fog a nap, majd a legszebb madár dalol, hogy egy kicsit még maradjak, hogy egy utolsó tequilát lehúzzak. De akkor már vége lesz, mert ez egy újabb nap, és hiába kéred majd, hogy maradjak.

Charles Baudelaire: Rúgjatok be

Rúgjatok be, szakadatlanul. Minden ebben van: ez az egyetlen kérdés. - Hogy ne érezzétek az Idő rettentő súlyát, mely vállatokat töri és a föld felé görnyeszt: be kell rúgnotok, szüntelenül. Csakhogy mivel? Borral, költészettel vagy erénnyel, ahogy tetszik. De rúgjatok be. És ha néha, egy palota lépcsein, egy árok zöld füvén, szobátok komor magányában felébredtek, mikor már csökkent vagy eltűnt a mámor, kérdezzétek meg a széltől, hullámtól, a csillagtól, a madártól, a toronyórától, mindattól, ami eltűnt, mindattól, ami sóhajt, mindattól, ami tovaring, mindattól, ami dalol, mindattól, ami beszél, kérdezzétek meg, hogy minek az órája van itt; és a szél, a hullám, a csillag, a madár, a toronyóra majd azt feleli nektek: - Itt az óra, hogy berúgjatok! Hogy ne legyetek marcangolt rabszolgái az Időnek, rúgjatok be; rúgjatok be, szüntelenül! Borral, költészettel vagy erénnyel, ahogy tetszik.

“Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon. Egy angyal arra járt, és megkérdezte: "Miért töltesz annyi időt ezzel?” 
És az Úr azt felelte: “Láttad az összes specifikációt, aminek meg kell felelnem, hogy megformáljam őt?"
 "Mosható legyen, de ne legyen műanyag. Több, mint kétszáz mozgó alkatrészből áll, melyek mindegyike cserélhető kell, hogy legyen és mindenféle étellel működnie kell, képesnek kell lennie egyszerre több gyermeket a karjában tartani, megölelni őket úgy, hogy az meggyógyítson mindent, a lezúzott térdtől a széttört szívekig, és mindezt mindössze két kézzel."
Az angyalra mindez mély benyomást tett.
” Csak két kéz… Lehetetlen! És ez a standard modell?!! Túl sok munka ez egy napra…várj holnapig, és fejezd be őt reggel!“
"Nem. - mondta az Úr - már annyira közel vagyok, hogy befejezzem ezt a teremtményt, mely szívem legkedvesebbje lesz. Meggyógyítja magát, ha beteg, és egy nap 18 órát tud dolgozni.” 
Az angyal közelebb jött, és megérintette a nőt.
 “De Uram, olyan puhának teremtetted őt.” 
"Igen, puha - mondta az Úr - de erősnek is alkottam. El sem tudod képzelni, mit elvisel és legyőz.“
 "Tud gondolkodni?” - kérdezte az angyal.
Az Úr azt felelte: “Nemcsak gondolkodni tud, de érvelni és egyezkedni is. "
Az angyal megérintette a nő arcát… "Uram, úgy tűnik, a teremtmény ereszt! Túl sok terhet róttál rá!"
"Nem ereszt… Ezek könnyek” - javította ki az Úr az angyalt. 
"Az mire való?“ - kérdezte az angyal.
 És mondá az Úr: "A könnyekkel fejezi ki bánatát, kételyeit, szeretetét, magányosságát, szenvedését és büszkeségét."
Ez igen nagy hatást tett az angyalra: "Uram, te zseniális vagy! Mindenre gondoltál. A nő valóban csodálatos! "
Valóban csodálatos!
 Olyan erő birtokában van, melyekkel ámulatba ejti az embert. Képes kezelni a gondokat és nehéz terheket hordozni. Magában tudja tartani boldogságát, szeretetét és véleményét.
 Mosolyog, mikor sikoltani szeretne.
 Dalol, mikor sírni volna kedve, sír, mikor boldog és nevet, mikor fél.
 Harcol azért, amiben hisz.
 Kiáll az igazságtalansággal szemben.
 Nem fogadja el a "Nem”-et válaszul, ha tud egy jobb megoldást. Átadja magát, hogy családja gyarapodhasson. Elviszi a barátját orvoshoz, ha fél.
 Szeretete feltétel nélküli.
 Sír, ha gyermekei győzedelmeskednek. Boldog, ha barátai jól vannak.
 Örül, ha születésről vagy esküvőről hall.
 Szíve összetörik, ha közeli rokona vagy barátja meghal. De megtalálja az erőt, hogy elboldoguljon az élettel.
 Tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyíthat egy összetört szívet.
 Csak egyetlen hibája van…
 ELFELEJTI, MENNYIRE ÉRTÉKES…“
Arthur Rimbaud - A völgyben egy katona alszik

Egy zöld liget, ahol dalol, dalol a csermely,
gyémánt- s ezüst-ronggyal tarkázva a gyepet.
A nap a hegy mögül idenéz sárga szemmel.
A kicsi völgykatlan sugártűztől pezseg.

Egy ifjú katona nyílt szájjal, sapka nélkül -
nyaka körül kéklő vadsóskák játszanak -
ugy alszik a füvön, fönn fellegárny sötétül,
ugy alszik zöld ágyán a napba sápatag.

Mosolyog. Lábánál madárliliomok.
Mint a beteg gyerek alszik és mosolyog.
Ringasd szegénykét, föld, vedd a karodra: fázik.

Hiába illatoz neki a puha pázsit.
A napban aluszik, a keze halavány.
Nyugodt. Két vörös lyuk tátong jobb oldalán.

(Kosztolányi Dezső fordítása)   

“Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon. Egy angyal arra járt, és megkérdezte: “Miért töltesz annyi időt ezzel?” 
És az Úr azt felelte: “Láttad az összes specifikációt, aminek meg kell felelnem, hogy megformáljam őt?”
 “Mosható legyen, de ne legyen műanyag. Több, mint kétszáz mozgó alkatrészből áll, melyek mindegyike cserélhető kell, hogy legyen és mindenféle étellel működnie kell, képesnek kell lennie egyszerre több gyermeket a karjában tartani, megölelni őket úgy, hogy az meggyógyítson mindent, a lezúzott térdtől a széttört szívekig, és mindezt mindössze két kézzel.”
 Az angyalra mindez mély benyomást tett.
” Csak két kéz… Lehetetlen! És ez a standard modell?!! Túl sok munka ez egy napra… várj holnapig, és fejezd be őt reggel!” 
”Nem. – mondta az Úr – már annyira közel vagyok, hogy befejezzem ezt a teremtményt, mely szívem legkedvesebbje lesz. Meggyógyítja magát, ha beteg, és egy nap 18 órát tud dolgozni.”
Az angyal közelebb jött, és megérintette a nőt.
” De Uram, olyan puhának teremtetted őt.” 
”Igen, puha – mondta az Úr – de erősnek is alkottam. El sem tudod képzelni, mit elvisel és legyőz.” 
”Tud gondolkodni?” – kérdezte az angyal.
 Az Úr azt felelte: “Nemcsak gondolkodni tud, de érvelni és egyezkedni is.”
Az angyal megérintette a nő arcát… 
”Uram, úgy tűnik, a teremtmény ereszt! Túl sok terhet róttál rá!” 
”Nem ereszt… Ezek könnyek” – javította ki az Úr az angyalt.
”Az mire való?” – kérdezte az angyal.
 És mondá az Úr: “A könnyekkel fejezi ki bánatát, kételyeit, szeretetét, magányosságát, szenvedését és büszkeségét.”
Ez igen nagy hatást tett az angyalra: “Uram, te zseniális vagy! Mindenre gondoltál. A nő valóban csodálatos! “
Valóban csodálatos!
 Olyan erő birtokában van, melyekkel ámulatba ejti az embert. Képes kezelni a gondokat és nehéz terheket hordozni. Magában tudja tartani boldogságát, szeretetét és véleményét.
 Mosolyog, mikor sikoltani szeretne.
Dalol, mikor sírni volna kedve, sír, mikor boldog és nevet, mikor fél. 
Harcol azért, amiben hisz.
Kiáll az igazságtalansággal szemben.
Nem fogadja el a “Nem”-et válaszul, ha tud egy jobb megoldást. Átadja magát, hogy családja gyarapodhasson. Elviszi a barátját orvoshoz, ha fél.
Szeretete feltétel nélküli.
Sír, ha gyermekei győzedelmeskednek. Boldog, ha barátai jól vannak.
Örül, ha születésről vagy esküvőről hall.
 Szíve összetörik, ha közeli rokona vagy barátja meghal. De megtalálja az erőt, hogy elboldoguljon az élettel.
 Tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyíthat egy összetört szívet.
 Csak egyetlen hibája van…
 ELFELEJTI, MENNYIRE ÉRTÉKES…”