csenge

Ha szeretsz valakit, akkor a részeddé válik. Része mindannak, amit teszel. Benne van a levegőben, amit beszívsz, a vízben, amit megiszol, a vérben, ami az ereidben folyik. Az érintése örökké megmarad a bőrödön, a hangja örökké a füledben cseng, a szavai örökké a fejedben járnak. Ismered minden álmát, mert a rosszak a te szívedet is megsebzik, a szépek pedig téged is boldoggá tesznek. És nem tartod őt tökéletesnek, hanem ismered minden hibáját, tudod róla a teljes igazságot, felfedezed a legrejtettebb titkait, de mindez nem ijeszt el tőle; sőt ettől csak még jobban szereted őt, mert nem vágysz a tökéletességre. Csakis őt akarod.
—  Cassandra Clare

Ha szeretsz valakit, akkor a részeddé válik.

Része mindannak, amit teszel.

Benne van a levegőben, amit beszívsz, a vízben, amit megiszol, a vérben, ami az ereidben folyik.

Az érintése örökké megmarad a bőrödön, a hangja örökké a füledben cseng, a szavai örökké a fejedben járnak.

Ismered minden álmát, mert a rosszak a te szívedet is megsebzik, a szépek pedig téged is boldoggá tesznek.

És nem tartod őt tökéletesnek, hanem ismered minden hibáját, tudod róla a teljes igazságot, felfedezed a legrejtettebb titkait, de mindez nem ijeszt el tőle; sőt ettől csak még jobban szereted őt, mert nem vágysz a tökéletességre.

Csakis őt akarod.

—  i-remember-at-dawn
"Sajnálom az időt, amit rád pazaroltam. Sajnálom, hogy minden nap vártam, hogy keress, hogy meglássam a neveddel felugró ablakot, vagy a kijelzőn villogni a képünket. Sajnálom, hogy vártam, hogy gyere, de te egy idő után már nem jöttél. Sajnálom, hogy vártam rád. Nem akartam. Azt hittem, hogy ha várok, majd újra megjelensz. És majd írsz, majd hívsz, és újra jönni fogsz. De te nem jöttél. Nem írtál és nem hívtál. Elfelejtetted amink volt, mindent, ami sokat jelentett nekem. Elengedtél, és már nem is akarod,hogy az életed része legyek. Bár ha belegondolok, soha nem is akartad. Nem értettem soha, hogy képes egy ember úgy hazudni valakinek,aki tiszta szívéből szereti, hogy semmi bűntudatot ne érezzen. Tudod, már nem tudom felidézni a hangod. Már nem cseng a nevetésed a fülemben, és már nem érzem a kezed a derekamon. Már nem remegek amikor valaki kiejti a neved, és nem szorul össze a gyomrom ha meglátlak. Elengedtelek, mint ahogy te engem. Ha meglátlak az utcán, már nem történik semmi. Nem állunk meg beszélgetni, nem ölelsz át, még csak nem is köszönünk egymásnak. Már csak elfordítjuk a fejünket, mintha soha nem is ismertük volna egymást. És azt hiszem, ennek így kellett lennie."
2

Nótáznak az urak. Húzza a prímás, akit direkt ezért vittek Kínáig, brummog a nagybőgő, talán bele is ugranak. Döcög-dönög-billeg a dzsentris mű-ántivilág YouTube-ra áthangszerelt parvenü partija, arcoskodnak a löttyedt partiarcok.
A régi dzsentrik, mikor már elkártyázták a tönkre jutott ősi birtok utolsó hétszilvafáját is, nótába és italba bódulva rikoltották ócska műdalaikat a szeszgőzös éjszakába.
Ezek meg itt éppen elkártyázzák a tönkre tett ország maradékait - csak, ugye, a dzsentri a magáét vesztette el, hogy aztán a társadalom sajátos élősködője legyen, mert arra a dzsentrinek ősi jussa volt. Ezek a társadalom javait, a mi javainkat hordják ezerfelé, menekítik külföldi számlákra, dugják változatos zsebeke, mert erre nekik jussuk van. A dzsentri elszegényedett, és a birtokot mások működtették tovább. Ezek elképesztő ütemben vagyonosodnak, és leszarják, ha tűz lobban a grófi szérűn.
Sikerült morálisan alulmúlniuk a dzsentrit.
A dal ugyanaz marad. “Sárga cserép csengő cseng a csikaja nyakán”… és csak cseng, cseng, cseng, mi meg hallgatjuk. Hamis, giccses, hazug a nóta, de még ez vele a legkisebb baj.

[via Konok Péter FB]

Látták régebben

azt a mosolyt az arcomon?
A szemem ahogy csillogott?
Hallották, hogy vert a szívem?
Hallották a hangom, ahogy csengett?
És most látják az arcom? Látják a szemem? Hallják a szívem? hallják mennyire egyenletes, ütemes, mennyire egyhangú, szinte élettelen?
Hallják a hangom, ami néha elcsuklik a sírástól?
Ami már nem cseng, csak szól.
Nem vagyok a régi, üres lettem belül,
Ma már eltemetettem az érzéseimet s talán így teljesül,
Az egyetlen vágyam, hogy senki ne törjön mégegyszer össze,
Mert a szívemet széttörted, és erre sose leszek büszke.

The truth is out there

Nem akartam ebben az ügyben még egyszer megnyilvánulni, de csak azért, hogy emlékezzek rá leírom, hogy megmaradjon. Tanulságként talán más is hasznát veszi:

  • Adott egy névtelenséget adó (oh wait, már az első mondatom sem igaz) blog, ahol olyan fontos témák, mint a fürdőgolyók végeláthatatlan véleményhullámokat korbácsolnak. Ezen a blogon egy hétköznapon rövid mondatban csattantam fel egy ismerősömet ért igazságtalanság miatt.
  • Kapok hideget, meleget, nem lepődök meg, olyan ez mint a való világ, csak zanzásítva. Vannak itt együttérzők, tényleges segítséget felajánlók, kétkedők, kötekedők, önjelölt jogászok, műkedvelő emissziószakértők, jogvédők pro és kontra. Na meg a trollok, nettó f@szkalapok, akik szerint jó dolog, ha rákos az ember gyereke, mert lehet vele szmogban is autózni. (kettőnek ment is a block, mert a vélemény szabad, de…)
  • Erre felfigyelt egy újságíró, felvette velem a kapcsolatot, érdeklődött a részletekről. Felhívtam az érintettet, megkérdeztem, hogy kaphat-e publicitást a történetük. Ő igent mondott, de mivel amúgy is elég teher nehezedik a vállukra, azt kérték, hogy maradhassanak inkognitóban. Kinek hiányzik ilyen helyzetben a média ostroma? Elmondattam vele az egészet töviről hegyire, aztán egy az egyben továbbítottam az újságírónak, aki aztán saját szavaival, de tulajdonképpen tartalmilag egyezően leközölte a történetet.
  • A cikk és írója, valamint a szereplői (és innen lsd. a kettővel ezelőtti bekezdést) Kaptak hideget, meleget, voltak itt együttérzők, tényleges segítséget felajánlók, kétkedők, kötekedők, önjelölt jogászok, műkedvelő emissziószakértők, jogvédők pro és kontra. Na meg a trollok, nettó f@szkalapok és így tovább. Kezdődött a biztos csalt, nem is beteg a gyereke, nincs is gyereke, bent ült, nem ült bent, volt nála papír, nem volt nála papír, miért nem megy BKV-val, utazzon vonattal, hogy jön ahhoz, hogy az én pesti levegőmet összepiszkítsa und so weiter…
  • Közben tisztázódik, hogy a rendőr jogszerűen járt el, a neten fellelhető két változatból az a hatályos jogszabály, ami nem tesz kivételt a gyógykezelésre érkező betegek esetében (2016-ban változott)

FB mellékszál: Cégvezető ismerősöm bekommentel alám, hogy a magyar rendőr nem ilyen, ne terjesszek rémhíreket, amíg nem mutatok bizonyítékot, addig ez nem igaz. Úgy felkrankolja magát, hogy százezer forintot ajánl fel a büntetőcéduláért (kíváncsi vagyok az arcára, mikor holnap találkozunk és átnyújtom neki borítékban)

  • Közben az újságírón keresztül csomó ismeretlen ember keresi a kapcsolatot, hogy segíthessen. Mentősök, akik igazából kamionosok, (az egyikük mentőzött, így váltak a médiában mindannyian mentőssé :D ), ki a büntetést vállalná át, ki szállást ajánl fel a szülőknek, ki ismert nagyvállalat nagyfőnökeként csak annyit üzen: bármiben segít, mondjuk meg, miben tudná hasznossá tenni magát. A család felé közvetítek, meg vannak hatódva, azt mondják nem ebből akarnak meggazdagodni, csak egy valakitől fogadják el a büntetés összegét. Abban maradunk, hogy ezek legyenek a “mentősök”, mert ők jelentkeztek először.
  • Aztán indul a médiacunami, ATV, RTL, Blikk. Elmondom, hogy nem szeretnének nyilatkozni, a gyermekük gyógyulása fontosabb az öt perc hírnévnél. Az ATV-s csaj korrekt, interjú híján saját anyagot gyúr, azt adás előtt egyezteti.
  • Közben a fészen a Felforgatás Zsarukönyv felteszi a következő képet, amit úgy láttam meg, hogy az az ismerősöm osztotta meg, aki az eredeti posztomat lájkolta: 

holott ezt senki nem állította. 3000 feletti megosztás :(

  • Vasárnap reggel megjelenik a kapitány közleménye, az ATV-s csaj keres telefonon, hogy a “mentősök” a Blikk szerint már nem is hiszik el az egészet. Felhívom a srácot, akivel telefonon tartottam a kapcsolatot, megkérdezem hogy mi a stájsz? Mondja, hogy ő ilyet aztán nem mondott. A riporternőnek arról beszélt, hogy azt nem hiszi el, hogy a kapitány nem tudott az egészről. Rá öt percre megint cseng a telefon, a Blikktől az ügyeletes szerkesztő keres, próbálom leépíteni, hogy hagyják már ezt az egészet, mindhiába.
  • Hétfőn találkozik az apuka és a kapitány, annyit mondanak, hogy a kapitány nagyon rendes volt, jól esett nekik ez a gesztus. A büntetést a kapitány mint magánember átadja, a férfi elfogadja. A férfire bízza, hogy mennyit hoz nyilvánosságra a találkozóból. Amennyi publikus, az az eredeti cikk íróján keresztül nyilvánosságra kerül.
  • Beszéltem a “mentőssel” megköszöntem neki a segítséget és felajánlottam, hogy az eredeti elvnek megfelelően visszautalom a pénzt. Szerencsére időben, mert épp a bankba igyekezett, befizetni. Abban maradtunk, hogy okulva a történtekből a sajtó nyilvánosságát kerülve, folytatjuk a kooperációt (egy autó beszerzésén ügyködnek, amivel lehet közlekedni szmogriadó esetén is.)
  • Az Átlátszó főszerkesztő- helyettese kirak egy cikket, miszerint a bírságoló rendőr (szintén indirekt módon) jelentkezett nála és elmondása szerint a megbírságolt nem szólt róla, hogy a kislánya miatt szegte meg a szabályt, csak elismerte, aláírta. A cikk tele van (volt) ténybeli tévedésekkel, amelyet az én és az újságíró protestálásának hatására egy “bocsszilylacival” elintézettnek tekintett a hölgy.
  • Ezt a közlést átvette számos médium, a “bocsszilys” bekezdés nélkül…

Most itt tartunk. Ez a valóság az én szemüvegemen keresztül. Innen jön a véleményem (szubjektív):

Szerintem a legfontosabb, hogy a következő kérdéseket a nagy szardobálás közepette senki sem tette fel:

  1. Miért kell egy súlyosan beteg négy éves gyereket 180 kilométerre vinni kezelésre?
  2. Ha ez nem kivitelezhető, miért nem oldható meg az egyedi betegszállítás?
  3. Fő kérdés: ki és milyen megfontolásból szedte ki azt ominózus e. pontot a rendeletből?

További gondolataim, a teljesség igénye nélkül:

  • Miért kell a kapitánynak nekimenni? Pedig neki valóban okozhat ez eset komoly vívódást. Egyrészről parancsnokként és rendőrként nem tehet mást mint a jogszabályokat betartja és betartatja. Másrészről emberként érezte ő is, hogy a jogszabály ami alapján eljártak minden más, csak nem emberséges. Az emberi arcát mutatta, miért baj ez?
  • Az e. pont eltüntetése a rendeletből nem jár semmiféle társadalmi hasznossággal, csak elesett, nyomorult emberek életének nehezítésére jó. Millió ilyen jogszabály teszi tönkre a mindennapjainkat, (persze van egy kivételezett réteg, akire tulajdonképpen semmilyen jogszabály nem érvényes, vagy ha mégis, akkor azonmód átírják) de nem ezzel foglalkozunk, szart dobálunk, két táborra oszlunk azonnal. Egy ilyen “piti” történet esetében is. Hitbéli kérdés válik egy amúgy egyik fél részéről sem bizonyítható esetből. Feketék vannak és fehérek. Beleállunk, megváltoztathatatlanul letesszük a garast az egyik oldalra.
  • A bírságoló rendőr jogszerűen cselekedett. Még akkor is, ha itt a tumblin első indulatomban jelzőt kerestem tettére. Ezért megkövetem. By the way ezt egy blogon tettem, nem a sajtónyilvánosság előtt. Egy olyan blogon ahol, mint az elején említettem, fürdőgolyók tárgyában is képesek örökre összeveszni az emberek.

Csalódásaim: 

Ismerőseim, akik nem vették a fáradságot, hogy megkérdezzenek, mielőtt véleményt nyilvánítottak

Ismeretlenek, akik jogosulatlan haszonszerzést láttak a történetben, vagy akik ismeretlen emberek halálát kívánták az eset kapcsán. (ebben benne foglaltatnak a rendőrre, a szülőkre, a gyerekre a kapitányra, a Tarlósra, az újságírókra, az ellenvéleménnyel bíró felekre és rám szórt átkok)

Az Átlátszó újságírónője, aki tényfeltáró újságíróhoz nem méltóan felszínes munkával védi a mundér becsületét (előzőleg rendőrségi szóvivő volt). Ha a többi cikkük is így készül, akkor kár volt eddig támogatnom a munkájukat…

Teljesen mindegy, hogy melyik médiumot nézem, orientációtól függetlenül senki nem a lényegi kérdéseket teszi fel, csak bulvárosan a felszínt kapargatják. Egy segítségre szoruló családot nem megvédenek, hanem támadások kereszttüzébe állítanak. Felelőtlenek. Így utólag szerencsés döntés volt kilétüket nem felfedni. 

Örömeim:

Ismerősök és ismeretlenek, akik azért ragadtak billentyűzetet, hogy segítsenek egy idegen családon. Szóval, tanáccsal, tettel. Merem remélni, hogy nem azért lehetett halkabban hallani a hangjukat az elmúlt napokban mert kevesebben vannak, hanem azért mert halkabbak.

Ady Endre: Kacagás és sírás

Kacagni nehéz, sírni könnyebb:
Mikor én nagyokat kacagok,
Dermedten menekülnek
Szívembe vissza a könnyek.

Víz-könnyekkel gyászolnak mások,
Az én könnyeim már szárazok,
Bolond és furcsa könnyek:
Vad, nyugtalan kacagások.

Úgy cseng, mint egy babonás emlék,
Riadozón, ez a kacagás,
Mintha valami ősi,
Nagy átoknak felelgetnék.

Most kezdthetek mindent elorol. Ujra tul kell lepjek azon, hogy az a mosoly mar nem szol nekem. A ket kezed nem olel engem. A hangod nem nekem cseng oly edesen. A szemed nem nekem csillan. A szived nem ver miattan hevesebben. Az illatodat meg kell probaljam kiverni a fejembol. A csokod izet, a szadat a szamon. Az egyutt toltott pillanatokat. A beszologatasaidat, a viccelodeseidet. Ki kell birnom, hogy nem nevettetsz meg es nem teszed boldogabba a napomat. Kezdthetek mindent elorol. Ujbol ki kell szeretnem beloled.