bomlike

Mi lett volna,ha nem megyek oda hozzád.

Sokáig gondolkodtam,de úgy érzem végre sikerült kiutat találnom a depressziómból. Persze, ettől nem leszek szociálisabb, vagy kevésbé ember gyűlölő ,de még a sötét aurám sem fog megszűnni. Csak például már nem fulladok bele a lelkem mocsarába,ami lassacskán felemésztett. Sőt olyan ritkán voltam boldog,hogy másoktól kérdeztem meg,hogy most az-e vagyok.Persze a változáshoz,nem mondom,hogy egy hatalmas mázli kellet, de még is rajtam függött a dolog. Jól döntöttem. Vagyis remélem, legalább is egyet biztosan tudok,jelenleg boldog vagyok. Merész kijelentés ,mivel ugyanúgy figyel engem a bú, és azt várja mikor fojtson bele újra abba a bizonyos mocsárba.  Természetesen ez is csak azért van,mert félek. Az alaptalan semmitől, hogy mikor bomlik szét ez az álom. Sajnos a pesszimizmusomat még nem sikerült teljesen arrébb tennem. Bár örömmel jelentem ki,hogy mindez alaptalan, így mindig elterelem a gondolataimat. (Miközben ezt írom,nyomást érzek a mellkasomba,-lényegtelen mondat.) “Ne félj boldog lenni!” ez az,amit mostanában folyton ismételgetek. Mindenesetre, köszönöm annak a személynek,akiről eddig szó volt, egy éltet fordított meg, a jó irányba. 
Csak azt szeretném ezzel a részlettelen szöveggel közölni,létezik az a csodálatosan tökéletes időzítéssel párosított véletlen,amit onnan fedezünk fel,hogy végig elemezzük,a “mi lett volna ha..” részlettel. (Hangosan felolvasva öröm váltja fel a mellkasomban lévő nyomást.-lényegtelen mondat.) - (LM)

falevél?

Az ártatlan falevél reszket a hidegtől. Ez a mínuszos időjárás nem kedvez neki, de mit számít? Hisz a szára úgyis lassan feladja, s majd lassan lehullik a fagyos talajra.
Sajnálom őt. Magába kell szívnia az általunk bemocskolt levegőt, ami sokkal inkább beszennyezi őt, mint sem élteti. Minden egyes nap emberek mennek el mellette, és még csak fogalmuk sincs, hogy milyen nehéz sorsa van egy falevélnek. Tavasszal életbe lép, majd ősz végére meghal. Lehullik és a földbe bomlik. Nincs számára több esély. Majd az idő múlásával újra feléled és újra meghal. A körforgás soha nem áll meg.
Reszket, remeg, sóhajt és fél. Fél, hogy mennyi ideje van még hátra. Lehet ő marad egyedül az egész fán, lehet ő távozik elsőként. Lehet ő lesz a legerősebb vagy leggyengébb. Ez nem feltétlen rajta áll, hanem az őt körülvévő világról. Mert mi van, ha jön egy heves vihar, ami letépi, vagy egy ember, aki leszakítja?
És miért beszélek én ennyi soron kereszül egy falevélről? Mert a falevél én vagyok.

Megint le tépkedtem a kiálló kis bördarabkát a nagy újjamról és megint vérzik. Azon gondolkoztam, hogy lekéne szoknom róla, mert igazából semmi értelme nincs csak annyi hogy már nem idegesít hogy ott lifeg de így már az idegesít hogy vérzik és valójában ugyanúgy megint újra és újra lesz ott egy kis bördarabka amit újra és újra lefogok tépkedni ez egy örök körforgás. De miután meghalok kifogja letépkedni nekem az utolsó heteimbe amig a testem lenem bomlik ? Vagy majd a giliszták meg a férgek letépkedik ? Tök sok gondolatom van ezzel kapcsolatban. Vajon életem során hány helyen tépkedtem le a börömet és hagytam ott ? És ahol ott hagytam utána azzal mi lett ? Mi lett a sorsa az èn kis dns mintámnak ?

Amikor kinyitom a szemetes ajtaját, és jön ki a meleg, én meg halálra rémülök hogy MI A SZAR BOMLIK ILYEN HŐFEJLŐDÉS KÖZBEN A SZEMETESBEN MI EZ BAZMEG BIOMASSZA GYÁR aztán persze rájövök, hogy csak a mosogatógép vize is a csap lefolyójába van bekötve, és amiatt van meleg  ¯\_(ツ)_/¯