belet

Önuralom
—  mikor kiordibálnád a lelked,de nem teszed
-mikor egy doboz cigi is kevés lenne,mégsem gyújtasz rá
-mikor bántanád magad,de tudod hogy felesleges
-mikor sírnál,de az egész család otthon van,így elfolytod
-mikor visszapofáznál,mert nincs igaza a másiknak,de csendben tűröd
….stb.
De lehet ez nem is önuralom már,hanem csak az a bizonyos “beletörődsz mindenbe” állapot.
#Rájolóz

• ige: az utolsó pillanatig halasztani valamit, nem teljes felkészültséggel állni valamihez, kudarcba való beletörődés
• példamondat: Ádám a holnapi vizsgájára rájolózik.

656. Nem azért adom fel, mert már nem akarok érted küzdeni, hanem azért mert már beletörődtem, hogy úgysem kellenék neked.
Valverde belet dagzege Dumoulin

Valverde belet dagzege Dumoulin

Alejandro Valverde heeft de eerste leiderstrui in de Ronde van Andalusië in ontvangst genomen. De Spanjaard van de Movistar-formatie was de snelste in de 7,3 kilometer lange proloog in Almería.

Valverde won de ronde vorig jaar en mocht als laatste starten. Hij beroofde Tom Dumoulin van de ritzege door als enige renner onder de tijd van de Limburger te duiken. De Spanjaard was 0.07 sneller dan de…

View On WordPress

Beletörődtem, hogy talált jobbat. Beletörődtem, hogy mást szeret. Beletörődtem, hogy mást akar. Beletörődtem, hogy nem vagyok elég jó.. SOHA. Beletörődtem, hogy nem szeretsz már. Beletörődtem, hogy nem kellek.
B irodalmam

Minden nőmbe beletörtem a farkam. A nagy hevesség végén egy korcs balos csípőmozdulattal egyszerűen a tövénél eltörtem. Mint a nyílvesszőt szokták, hogy ki már nem húzzuk, mint a kulcsot a zárba, hogy használhatatlan legyen, mint kést a sebben, hogy jobban fájjon, mint a méhek utolsó öngyilkos fullánkja. És délcegen továbbálltam. Kifeküdtem egy rétre, pitypangok és pipacsok közé, hogy a nagyfény alvassza a sebemre a vérem, gyorsabban minthogy elfolyna minden élet belőlem. Sokáig voltam ott és böködtem a lábam között a sebet. A megduzzadt sebszéleket piszkáltam, lekapartam a koszos, kemény vart, nézegettem a serkenő újhúst. Hiszen visszanő az oda, mert nincs benne csont. Igaz, hogy minden alkalommal egyre jobban látszott rajta a hegedt bőr pausz vékonysága, félreforrt rücske, keménysége, de nem számított. Visszanőtt. Ekkor rájöttem, hogy ez egy álom. Csak álmodom. Az jó, mondtam magamnak, mert akkor bármit megtehetek. Töltöttem magamnak egy csésze forróvizet és teát áztattam benne. A filterből fény olvadt ki, lassú nyalábokban, ott ragyogott a csészémben és én lassan szürcsöltem. Ettől ugyanilyen lassú fénypászmákat fütyültem. Néha egyszerűbbeket, olykor egészen sok szólamból álló futamok voltak. A gyógyuló farkamnak fütyültem, hogy . A fényszálak komótosan a seb köré lebegtek és kiegészítették, betöltötték a hiányzó vagy gyengébb részeket és vakítóan felragyogtak az erekben. Szemkápráztatóan lüktettek. Ekkor már a Zánkai Vasútállomáson ücsörögtem, azokon a régi, keményfa padokon, pökhendien szétvetett lábakkal. Próbáltam nem gondolni arra, hogy mennyire élvezem ezt és nem törődni semmivel. Az állomás terasz területe az enyém volt, az én birodalmam. Bejártam minden négyzetméterét és a közepén trónoltam és fütyültem. “Teám, Te amo”. Egy mindenféle arcú lány jött oda hozzám és a kezembe nyomott egy nagy, vaskos könyvet. Ahogy végigpörgettem a lapjait, megtaláltam benne a vadvirág módjára lepréselt, egykori lapos farkamat. Nagyon meghatódtam, hogy emlékszik, hogy megőrizte, hogy foglalkozott vele, vette fáradságot. Vissza szerettem volna neki adni, mert ez őt illeti, megérdemli, de már eltünt a lány. A zánkai állomás közepén egy vitrint állítottam a lepréselt farkam pergamenjének, és minden arra járónak felhívtam a figyelmét rá, nézze meg és közben elmondtam a megindító történetét, de senki sem járt már arra. Lakatlan, kihalt volt minden. Teljesen bepánikoltam, elszaladtam volna, de nem voltam képes átlépni a terasz határát. Nem a birodalmam volt, hanem a börtönöm. Elmondhatatlanul féltem, rettegtem, hogy itt ragadok örökre egy zánkai vasútállomásos álomban, aminél megalázóbbat, méltatlanabbat elképzelni sem tudtam volna. Üvölteni, sikítani kezdtem, falnak rohanni, padba verni a fejem, hogy valahogy felkeltsem magam, muszáj felébrednem! 

Kártalanítás

Tegnap lomtalanítottam.
Veled kezdtem.

Aztán a fogkeféddel. Vajon – gondoltam -
az enyém még koccanhat-e nálad
a zöldes fejével?
Vagy a szeméttelepen keringőznek
utoljára egymás DNS-ével,
kiegyenlítve a hordozott PH értéket,
és ok-okozat nélküli apró sérelmet.
Mert ők csak fogkefék,
teljességgel vétlenek,
pont, mint a zoknik,
beletörődve, hogy férfilábon többet
már nem pihennek.

A képeid is töröltem, képzeld!
Nincsenek már bormámoros estek,
láztól fűtött testek,
nem forgatsz már többet,
s nem kapsz el, ha estem.
Öklendezett a fiók is,
kézírásod kerestem,
röviddel írtad a hosszú i-t,
majdhogynem elfelejtettem.

De kár, hogy csak majdnem.
Kár, hogy csak majdnem.
Csak majdnem kár.
Majdnem, csak kár.
Kár.

Kár, hogy veled kezdtem a lomtalanítást,
de sorsunk már nem viselt több a/b/c választást.

Viki

Most eszembe jutott

hogy már az ovis játszópajtimnak is megvolt a maga kis szerelme, de egyszer elpirulva közölte, hogy azért én is szép vagyok. Azóta is ez van. Férfiak/nők mondogatják, hogy milyen szép vagyok, de valahogy mind máshol köt ki. Egyetlen egyszer szerettek viszont, az is milyen volt. Egyik barátommal beszélgettünk egyszer arról, hogy van, akire elég ránézni, és érződik róla valami negatív, ami független az aktuális lelkiállapotától, és az a fura, hogy bár én az említett személybe szerelmes voltam, de én is éreztem ezt rajta. Ezért is örülök, hogy nem viszonozta. Annak viszont kevésbé, hogy hiába a pöttyös táska meg az ananászmintás ruha, én is ilyen vagyok, és se kamaszként, se most nem tudom megszokni vagy beletörődni.

Ilyen Donnie Darkósan belém van kódolva ez.

A Github így csinálja.

Eközben Orbán Viktor meg épp beletörli a kolbászzsíros arcát az ingujjába.