azzalle

válaszküldemény

- Nem láttad az alomlapátot, Csirki?
- Nem, de azzal a levéllel meg borítékkal, ami a kezedben van, ki tudod szerintem ügyeskedni a macsakaszart.
- Má’meg’ igazad van.

(Nnna, igaza lett a rajongónak: szarról posztolok.)

22:44

Tudod, talán sokkal könnyebb lenne az egész ha elmondhatnám mit érzek.De sajnos nem tehetem, rengeteg mindentől félek, talán elijesztenélek a hülye érzéseimmel, annyit viszont nem ért semmi sem.Mert boldoggá tesz az édes kis mosolyod minden egyes nap amikor láthatlak. Minden reggel érzem az illatod viszont ez lehetetlen, már csak beképzelem, de imádom idekepzelni, ahogy téged is.

Tudod atolelhetnel.

Hallani akarom ahogy dobog a szíved és érezni akarom a nyakamon ahogy levegőt veszel. A kezedet akarom , hogy hozzám érjen.De nem ért…de nem vagy itt.


Tudod én minden egyes nap azzal a tudattal elem az életem és csak azért mosolygok mert te vagy nekem, talán te nem is tudod, de te tartasz engem életben.

Megmentettél engem, ott álltam a szakadék szélén és te megfogtad a kezem.

A kezed és a kezem annyira osszeillenek , talán neked teremtettek…talán nem.

De semmisem tart örökké.

És ez így van jól.

De azt akarom hogy ez tartson addig amíg tartania kell.

És tarts magadhoz olyan közel amennyire közel csak tudsz.

Emlékek

-Emlékszel az első csókunkra? - kérdeztem.
-Nem egészen.
-Férfiből vagy. - a hátamra fordultam.
-Jó na. - hajoltál felém. -Minden másra emlékszem.
-Hallgatlak.
-Amikor bemutattál anyukádéknak. Jobban izgultál, mint én, azzal ment el egy csomó idő, hogy az ajtó előtt álltunk, pedig szakadt az eső. Aztán, amikor bementünk, anyukád a konyhában volt, apukád a szobában ült a szőnyegen, az öcséddel csináltak valamit. Aztán ott van az, amikor jöttél elém és be kellett menned a boltba zsemléért, aminek a felét elhagytad hazafelé, mert ugye pörgetned kellett azt a szatyrot.
-Az véletlen volt. - nevettem el magam.
-De anyukádnak azt mondtad, hogy nem volt több zsemle a boltban. - mosolyogtál.
-Az kegyes hazugság volt.
-Tudom. - a fejedet a mellkasomra hajtottad, majd átöleltél.
-Jó veled. - mondtam.
-Veled is.
-Ennünk kéne.
-Megyünk? - kérdezted.
-Ühüm, csak adj egy puszit. - egy puszit nyomtál az arcomra, majd felálltál.
Előttem mentél, úgyhogy rácsaptam a fenekedre.
-Hagyd a seggem. - mondtad.
Rácsaptam még egyet, mire hátrafordultál, felemeltél és a konyhapultra ültettél.
-Ezt neked nem szabad, csak nekem. - komolyan néztél rám.
-De nekem is szabad.
-Nem, nem szabad. - a fenekemnél fogva húztál magadhoz, egészen addig, míg össze nem értünk. -Rossz vagy. - belém markoltál.
Közelebb hajoltam hozzád.
-De tetszik. - suttogtam a szádra.
-Fejezd be. - mondtad.
-Nem. - a szádra nyomtam a számat, mire Te még közelebb húztál, majd a pólóm alá csúsztattad a kezed, a hátamat simogattad.
Mikor elváltunk szemeimet csukva tartva a homlokodra döntöttem az enyémet.
-Szeress. - suttogtam.
-Szeretlek. - mondtad.

Dolgozat

Szerintem az a hatalmas baj velem, hogy túlságosan szeretek. Hogy túlságosan szeretlek. Hogy próbálok ott lenni melletted, fogni a kezed a legrosszabb időkben, hozzád bújni, mikor elfáradtál a suli vagy az edzés után. Próbálok veled nevetni, érted vidámnak lenni, miattad lenni boldognak. Próbálok ott lenni neked, mikor úgy érzed, nincs ott senki. És ott is lennék. És itt is vagyok, még akkor is, ha neked ez fel sem tűnik. Még, ha te oda sem nézel, mikor boldogságtól csillogó szemekkel csodállak. Még, ha neked fel sem tűnik, hogy téged nézlek, és, még akkor is, ha megutál téged a világ. Mert én nem tudnálak. Nem tudnálak utálni, hiszen nem tudlak nem szeretni. Akarlak utálni.. sőt, gyűlölni akarlak teljes szívemből, azért, mert ennyire szeretek. Mert én minden rossz után ott lennék melletted…
Ősszel rengeteget járnánk moziba, meg kirándulhatnánk is. Megnéznénk érdekes kiállításokat, meg festményeket, amik neked nem tetszenek, de én mindig is látni akartam őket. Elmennénk venni egy jó bőrkabátot, mert az már nagyon kell, és segítenél kiválasztani, ja, meg farmert is, mert sosem találok olyat, ami jó rám. De végül neked mindenben tetszenék, szóval hazamennék két kabáttal és négy farmerral. Aztán hátramennénk a kertbe, és belefeküdnénk a falevélkupacba, mint a kisgyerekek. Engem pedig nem érdekelne, mennyire lesz koszos a hajam, vagy a ruhám. Akkor nem érdekelne semmi, csak te.
Télen csókolóznánk a hóesésben. Meg a karácsonyfa alatt. Feldíszítenénk a szobámat égőkkel, aztán Szent Este együtt díszítenénk a fát, én egy kicsit kiküldenélek, hogy addig beszélgess Apával, és mikor bejönnél, láthatnád az ajándékaid, amiket a karácsonyfám alá rejtettem, a tőlem megszokott rendetlenséggel, de annál nagyobb szerelemmel. Aztán vacsoráznánk, természetesen a főzésben segítenék Anyának, hogy büszke lehess rám, és megdicsérhess, milyen ügyes voltam, és milyen finom lett amit csináltam. Aztán csinálnék neked teát, vagy kakaót, vagy forró csokit, és néznénk valami karácsonyi vígjátékot. Kötött pulcsiban ülnénk az ablak előtt, és néznénk a hóesést. Meg szeretnénk egymást. A világon mindennél jobban. Nem csak a szeretet ünnepén, hanem mindig.
Tavasszal elmennénk sétálni, és te szednél nekem virágot az egyik kertből, aztán mikor az ott lakó néni dühösen kijönne, hogy ne tépkedjük le a virágait, csak nevetve bocsánatot kérnénk. Aztán leülnénk valahova, ahol odaadnád a virágot, és csak fognád a kezem, és szeretnél. Én odafutnék megszagolni minden rózsát, minden utcán, te pedig először teljesen hülyének néznél, aztán születésnapomkor beállítanál egy csokor rózsával, mert tudnád, mennyire imádom.
Nyáron elmennénk kirándulni, és majd’ megsülnénk, de akkor is lesétálnánk azokat a kilométereket, és akkor is kibírnánk azt a két óra utazást a buszon. Elmennénk együtt futni, mert ugye én jó formában akarnám tartani magam a bikini szezonra. Ott lennénk minden fesztiválon, ahol a kedvenc bandáink lépnek fel, és boldogok lennénk, hogy együtt üvölthettük a dalaikat a koncerteken. Felülnénk egyik este a motorra és csak mennénk. A végén lehet, már azt sem tudnánk, hol vagyunk, de nyilván egyikünket sem érdekelné, hiszen te ott lennél nekem, én ott lennék neked, és máris nem éreznénk elveszettnek magunkat. Aztán hazamennénk valamikor éjjel, és fürödnénk a medencében. Aztán zuhanyoznánk. Együtt, mert ugye egy percet sem bírnánk ki a másik nélkül. Aztán bekapcsolnánk a tévét, de nem adnának semmi jó filmet, szóval inkább elkezdenénk sorozatot nézni a laptopon, de megcsókolnál, és úgyis az lenne a vége, hogy szexelünk. Aztán megint. Aztán aludnánk, de lefekvés előtt elmondanám neked, hogy mennyire szeretlek, és, hogy nélküled elveszett lennék ebben a hatalmas világban. Te mosolyognál, amitől nekem is mosolyognom kellene, és csak ölelgetnélek. Simogatnám a hátad, hogy el tudj aludni, és mikor már alszol, boldogan hajtanám én is álomra a fejem. Reggel beszélnék Anyukáddal, hogy amíg nem kelsz fel, hadd csináljak neked reggelit, és mikor már ébredeznél, és nem tudnád, hol vagyok, beállítanék hozzád egy nagy tálca reggelivel. Aztán csak néznélek, és biztos, hogy nem bírnám ki, hogy ne túrjak bele a hajadba, még akkor sem, ha tudom, utálod. De egy idő után szeretnéd. Egy idő után szeretnéd minden hülyeségem, minden hisztim, minden vitánkat. Egy idő után elfogadnád, hogy rengeteg dolgot elviccelek, de tudok komoly lenni. Egy idő után elfogadnád, hogy rettenetes a hangom, de mégis mindig imádnád, ha énekelnék. Úgy akarnál elaludni, mint egy kisgyerek, hogy simogatom a fejed, és nem foglalkoznál azzal, ha összetúrom a hajad. Sőt… szeretnéd még azt is. Szomorú lennél, ha jó éjt puszi nélkül aludnék el, vagy, ha nem hívnálak fel, mielőtt aludni megyek, ha nem veled alszom. Utálnád, ha nem én csinálnám a reggeli kávédat, mert még te magad sem tudnád olyan finomra megcsinálni, mint amilyenre én. Minden percben rajtam járna az eszed, és mikor meglátnád a dolgozatban a kérdéseket, legszívesebben mindenre az én nevem írnád válasznak. Aztán mikor ötösre megírtad, büszke lennék rád. Ott állnék a ballagásodon, és majd kicsattannék a boldogságtól, mikor a te nevedet mondanák ki, és hangosabban tapsolnék, mint bárki más. Aztán elmennénk egy hatalmasat bulizni, és este együtt aludnánk. Elmondanám, mennyire büszke vagyok rád, és, hogy te vagy a legügyesebb a világon. Elmesélnéd a terveidet, hogy mi lesz most, az iskola után, aztán azt mondanám, hogy mindenben támogatlak, és, hogy én ott leszek neked, bárhogy is döntesz a jövőddel kapcsolatban. És ott lennék. Ott lennék a jövődben. Minden percben. Része lennék a mindennapjaidnak, és el sem tudnád képzelni nélkülem az életed. És, ha tíz év múlva kérdeznének tőled valamit, ugyan úgy az én nevem akarnád mondani válasznak, mint akkor, az iskolában, tudod, azoknál a dolgozatkérdéseknél.
🌹gősizsófi. 20170301🌹

A dühöm és Te

Nehezen jött össze a találkozásunk.
Húztuk aztán meg halasztottuk.
Egyszer közbejött ez, máskor meg az.
Mérges voltam. Még aznap is, amikor végre összehoztuk.
Az ágyam sarkában gubbasztottam, anya a gép előtt ült.
Meghallottam a motor hangját. Tudtam, hogy megjöttél, de most nem mentem le eléd. A szobában vártalak.
-Szia! - suttogtad oda, miután anyának köszöntél.
Kezeidet a lábamra vezetted. Nem reagáltam, mert még mindig ott volt bennem valamiféle düh. Helyette inkább a telefonomat nyomkodtam.
-Akkor én mennék is. Becsukjam az ajtót? -kérdezte anya, azzal az elégedett vigyorral az arcán, amit akkor ölt magára, mikor együtt lát minket.
Bólintással jeleztem a válaszom.
Azzal a lendülettel, amivel az ajtó becsukodott közelebb jöttél. Kivetted a telefonomat a kezemből.
-Az az én telefonom. - mondtam.
Az ágyon fekvő könyvemet a földre dobtad.
-Az pedig az én könyvem. - folytattam tovább durcásan.
Nem is mondtál semmit, csak mosolyogtál, majd elkezdted puszilgatni az arcom.
Onnantól tudtam, hogy vesztettem. Tudtam, hogy semmi esélye a dühömnek ellened.
A hátamra fektettél, majd megcéloztad a számat. Lassú, érzelmes csók volt.
-Mérges vagy? - kérdezted
-Már nem, csak az voltam. Egy picit.
-De ne legyél, már itt vagyok. - mondtad, majd az orrodat az enyémhez érintetted. - Szeretlek.
-Én is téged.

Amíg Vele nem találkozol, ne bánd, hogy egyedül vagy…

Ő az, aki minden ajtót kinyit előtted, és aki megfogja a kezed. Aki tudja mi a különbség, ha valakit szájon, vagy homlokon csókolunk. Ő az, aki rád teríti a kabátját, ha fázol…


Várd ki azt, aki a szüleinek is be mer mutatni. Akinek soha nem leszel sok, vagy ciki, vagy harsány, vagy halk, vagy félős, vagy pironkodós, vagy akármi, amit már ezerszer hallottál mástól.

De nem tőle.

Ő az, akinek a barátai rád mosolyognak majd a bemutatkozáskor: “Áh, már sokat hallottunk rólad!” – mondják majd.

És te persze zavarba jössz, hiszen Ő, már mesélt rólad.

Sokat.

Várd ki azt, aki felveszi a telefont, válaszol az üzeneteidre.

Aki felhív a nap végén, hogy már úton van, és vigyen-e valamit.

És akkor majd leülsz a konyhádban és eszedbe jut, hogy az apró dolgok teszik szebbé a dolgainkat.

A kapcsolatainkat is.

“Igen, hozzál egy kis tejet a reggeli kávéhoz…”

A nap végén pedig megkér, hogy üzenj rá, biztonságban hazaértél-e.

Ő az, aki nem akar majd megváltoztatni téged.

Nem kéri számon, hogy miért és mennyit dolgozol, de ha fáradt vagy azt szóvá teszi.

“Pihenned kéne…” – mondja korai reggeleken, és te tudod, hogy igaza van.

Várd ki azt, aki nem feltétlenül gondolkodik mindenben és mindenről ugyanúgy, de meghallgatja a véleményed.

Még egyszer mondom: meghallgatja.

Maradj egyedül, amíg nem ismered meg Őt, aki nem játszik veled, hanem őszinte.

Akkor is, ha fáj.

Mert Ő lesz az, aki betartja amit ígér, aki emlékszik arra amit megbeszéltek, aki tudja, hogy a te időd is drága.

Aki mellett nem leszel második.

Aki mellett a szó, hogy “egyenrangú” értelmet nyer.

Meglátod mekkora könnyebbség lesz, ha valaki olyannal leszel együtt, aki belátja, ha hibázott.

Aki beszél. Aki kommunikál.

Aki elmondja, ha valami bántja.

Még akkor is, ha ez a “valami” te vagy.

Ő az, aki mellett a hétköznapok szép lassan kedvessé szelidülnek.

Ha nincs is mindig szenvedély, akkor is tudod, hogy nem kell azt fürkészned, hogy megcsal-e.

Mert őszinte.

Mert ha lenne más, ha lesz más, azt is meg fogja mondani.

Maradj egyedül addig, amíg azzal nem találkozol, aki a legjobbat akarja kihozni belőled.

Aki motivál és értékel.

Ha kell, minden nap.

Aki tudja, hogy értékes vagy, hogy vártál rá, és ő is várt rád.

Mert ő az, aki tudni fogja, hogy milyen nehéz volt rátalálnod.

És ha már eljött, megbecsül téged.

Nem engedi meg magának, hogy bizonytalan légy.

Mert rád várt.

Mert egymásra vártatok.

i-remember-at-dawn

Reggel

Veszekedtünk aznap este.
Nem az az összezörrenés volt, miután egyből kibékülünk. Egymástól távol aludtunk el, hátat fordítva a másiknak.
Reggel, mikor felkeltem nem voltál mellettem. Az ablak előtt álltál.
Legszívesebben azonnal odamentem volna hozzád, de haboztam vele, hátha megfordulsz és te jössz az ágyhoz. Nem tetted, meredten bámultad az ablakot.
Felkeltem, lassan és hangtalanul osontam mögéd.
Megérintettem a kezed, mire összerezzentél, majd megfordultál.
-Jó reggelt! - mondtam.
-Jó reggelt!
-Hogy aludtál? - kimondva épp oly rosszul hangzott, mint gondolatban.
-Aludtam már jobban is, de korán van még, feküdj vissza.
-Nem akarok. Nélküled nem.
Mélyen a szemembe néztél, mire a padlóra szegeztem a tekintetem, majd folytattam:
-Ne haragudj rám, én nem akartam veszekedni veled.
-Nem haragszom rád, tudom milyen bolond tudsz lenni néha, de hidd el, szeretlek.
-Én is szeretlek téged.
-Nézz fel.
Azzal egyidőben, ahogy felnéztem, szorosan megfogtad a derekam és magadhoz húztál. A tekintetemet fürkészted.
-Piszok rossz volt ám éjjel olyan távol tőled. -mondtad.
-Fáztam nélküled. - lehajtottam a fejem.
-Miért szeged le folyamatosan a tekinteted?
-Nem tudom.
A pólóm alá nyúltál, kezeid az oldalamra vezetted, majd le a pólóm aljához, amit megfogtál és egy egyszerű mozdulat segítségével el is távolítattad rólam.
Kezed a hasamra vezetted, majd hagytad, hogy az egész felsőtestemet végigjárja. Az oldalamhoz érve megszorítottad azt.
-Szeretlek, érted? - kérdezted.
Válaszul bólintottam egyet.
-Gyere. - az ágyhoz vezettél, majd az öledbe ültettél.
A nyakamnál fogva húztál magadhoz egy csókra, majd miután elváltunk adtál egy puszit a nyakamra, mire felsóhajtottam.
-Élvezed. - suttogtad a nyakamba, majd velem együtt felálltál, hogy megfordulva végigfektethess az ágyon.
Mutatóujjad végigvezetted a nyakamtól, egészen a köldökömig, mire kirázott a hideg.
-Drága. - mondtam.
-Igen?
-Nem bírom.
-Dehogynem. - mosolyogtál, majd végigpusziltad a kulcscsontom.