alante

6
2

Valakinek nem kell egy valami?

A felső egy Viper márkájú egysebi, ami saját könnyűprojekt volt és nyolc kilót nyom. Dedacciai Force alucsövek, meg acélnyakas krabonvilla, 43 magas és 55 hosszú, kábé 175-19x környékén használható, jelen setuppal 190 centis nekem jó.


Alant pedig egy Tange acélcsöves, full Deore LX 55x szettes Campus Voyager, 48 centis magassággal és 55 centis hosszal, mely 155-175 centi között használható.


Köszszolgreblognak örülök, ha valamelyiket vinnéd, akkor meg méginkább

Y esque me siento tan perdida, tan sola, tan débil…Mi cuerpo se debilita junto con mi fuerza y mis ganas de aguantar en este mundo, cada paso hacia alante se convierte en dos hacia atrás, cada pensamiento positivo se convierte en negativo, cada risa se convierte en una sonrisa falsa y unos ojos tristes imposibles de ocultar. Mi vacío se va haciendo más grande y cada vez me siento más agotada, me ahogo en mi propio mundo lleno de tristeza, melancolía y soledad, ese mundo tan silencioso pero tan ruidoso al mismo tiempo… Ese mundo del que quiero salir pronto pero inentarlo de nuevo solo traerá más problemas…
—  ChicaInvisible-ConAlasDeCristal

Will take a break from looking at headcanons I reblogged a couple that were informing.
I still need to see book of alantic.
Nonetheless, I cannot wait for the adaption to end, its been a long road. To be honest I was in denial too, but after recalling the anime and book of circus + manga screen caps, you sorta adapt the theory and think “ooh okay makes sense.”

Pilinszky János: Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj. 

Pilinszky János - Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.


A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.


Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

American audiences tend to squirm at frank images of female sexuality (see the freak-out over last year’s Blue is the Warmest Color), the kind of which have long been a trope of European arthouse cinema (case in point: Alante Kavaite’s The Summer of Sangaile, or the “Lithuanian lesbian movie” as I’ve heard more than one male critic call it here, a wispy Sapphic romance featuring lots of dewy close-ups of peach fuzz, goose bumpy flesh and nipples).

What a pleasant surprise, then, to see people swoon for The Diary of a Teenage Girl, a full-hearted, visually inventive, nearly note-perfect adaptation of Phoebe Gloeckner’s graphic novel about a San Francisco high-schooler having an affair with her mother’s boyfriend. A smashing directorial debut by Marielle Heller, this is the rare American crowd-pleaser to bring us right inside a young woman’s sexual awakening: the lust and self-loathing, the longing and the narcissism, but also the all-consuming sensory pull of it.

Heller achieves a warm tonal balance, blending an insider’s empathy and an adult’s knowing wryness, and draws superb supporting turns from Kristen Wiig as the flighty mother and Alexander Skarsgard as the object of desire. But the movie belongs to its star, British newcomer Bel Powley. With her yearning saucer eyes, kewpie-doll face and guilelessly witty line readings, she’s expressive without ever telegraphing her emotions.

http://www.hollywoodreporter.com/news/critics-notebook-at-sundance-2015-766652

Strand Releasing Nabs Sundance Prizewinner ‘Summer of Sangaile’

The coming-of-age romance tale turns on Sangaile (Julija Steponaityte), a 17-year-old fascinated by stunt planes who meets another girl, Auste (Aiste Dirziute), while attending a summer aeronautical show near her parents’ lakeside villa. As the two girls grow closer and fall in love, Sangaile allows Auste, a free-spirited and vibrant young woman, to discover her most intimate secret, and finds in her the only person who truly encourages her to fly.

Ne félj (Pilinszky János verse)
Szabó Balázs Bandája
Ne félj (Pilinszky János verse)

Pilinszky János - Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.