“- Papa, érdekesek a városok?
- Szerintem nem túlságosan.
- Akkor miért építenek az emberek városokat (…)?
- Félnek a magánytól. (…)
- A városban nincs magány?
- Ott van csak igazán. Csak nem lehet észrevenni.”
Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
Budapest- analog

A telefonom nem tud éles képet készíteni

Bár, itt azért kivehetők a részletek.

Széttört a lökhárítóm. (Már el volt repedve.)

Lefényeztem egy vonóhorgot. Én basztam el.

Lényeg;

Reggel mentem munkába a Hungárián. A Kőbányai útnál lévő lejtőn megelőztem egy teherautót. Visszanéztem a tükörbe, látom az elejét, szuper, akkor elfoglalom a sávot.

Előre néztem és állt az Octavia!
Én meg nem.
Satu!
ABS darál, húzom ki balra, ne ne ne ne!
És durr!
Félreálltunk…

Kiszáll egy csaj, kb. mosolyogva(!).
Kérdezem: Jól vagy?
Csaj: Igen, csak nagyon megijedtem. Bocsánat, de lefékezett előttem a Suzuki.
Én: Figyelj, én hibáztam, követési távolság…
Csaj: Jó-jó. (Nézi az autóját.) Nem látok rajta semmit sem.
Én: Oké, de azért nézzük már meg, hogy nyílik-e a csomagtartód.
Csaj: Jó.

Megnéztük, nyílik.
Gyorsan felhajtottam a csomagtér szőnyegét, a pótkeréknél megnéztem a lemezt, nincs-e megnyomva. Nem volt.
Megfeszegettem a lökhárítóját, kerestem repedést/törést.
Nem volt semmi.

Én: Az ott tolatóradar? 
Csaj: Igen, az.
Én: Mögéd gurulok, nézzük már meg, hogy működik.

Megnéztük, nem működött.

Csaj: Figyelj, ez hol működik, hol nem. Én nem akarom rád fogni. És amúgy sietnék.
Én: Jó, megadom a számom. Ha valami van, akkor hívj fel és megbeszéljük.
Csaj: Oké.

Szóval mákhegyek. Az én lökösöm ugyan eltört és kiugrott a helyéről, de leszarom, mert egy amúgy is hibás alkatrész, ami most “rendeltetésszerűen” lett használva azt mondta: nekem ez elég volt.
Fent a TMK-s kollégák munkája látható.
Király csávók!

Ezek a Barum gumik egyébként nem rosszak, de azért nem kell csodát várni egy ilyen szituban. Szerintem a legcsilivilibb Bridgestone is elvérzett volna.

Erről beszélt anno az oktatóm:
Olyan tizenpárezer km környékén lesz egy koccanásotok. Onnantól fogtok normálisan vezetni.

Zolibá’! Missön kámplít!

az évszakokkal
együtt talán
én is néha
változom,

és kivirágzom,
elhervadok,
mindörökké
álmodom