Aky-Aky

10

The first day of his life as an anime has begun and he is enamored~

He told everyone life was an anime, but they didn’t believe him!

Anya, aki

Anya, aki folyton nevetett,

Már szinte mindig csak sír.

Anya, akinek az élete nekem példa volt,

Mostmár csak elrettent.

Anya, akivé én válni akartam,

Most megijeszt, hogy én is ilyen lehetek.

Anya, akihez mindig mentem ha baj volt,

Mostmár nem is ismer, nem tudja ki vagyok.

Anya, akiben mindennél jobban bíztam,

Most már nem egyszer, hogy megütött.

Anya, aki felnevelt,

Már ismeretlen számomra.

Anya, akinek darabokra hullik az élete.

Anya, aki által én is széthullok.

22:06
  • Xy: Most komolyan, mit tennél, ha arra kelnél az éjszaka közepén, hogy késsel az ágyad mellett lennénk?
  • Én: Kinevetnélek titeket.
  • Xy: Kinevetnél két pszichopata gyilkost?
  • Én: Ki a nagyobb pszichopata, az aki gyilkol, vagy az aki nevet mert tudja, hogy meghal?
Egy lánynak háromfajta srác létezik az életében. Az egyik az, aki miatt azt fogja hinni, hogy a hiba benne van, és sosem lesz elég jó senkinek. A második az, aki a csillagokat is lehozná neki, de mégsem lobbant lángra benne semmilyen tüzet. És lesz a harmadik, aki nem lesz tökéletes, aki nem meseszerűen bukkan majd fel, hanem akkor, amikor már lemondtál róla. Akivel a tökéletlen dolgok is tökéletesek lesznek, akivel a percek éveknek tűnnek, akire a szívét minden félelem nélkül, bármikor rábízhatja.
—  Veréb Emese

Amíg Vele nem találkozol, ne bánd, hogy egyedül vagy…

Ő az, aki minden ajtót kinyit előtted, és aki megfogja a kezed. Aki tudja mi a különbség, ha valakit szájon, vagy homlokon csókolunk. Ő az, aki rád teríti a kabátját, ha fázol…


Várd ki azt, aki a szüleinek is be mer mutatni. Akinek soha nem leszel sok, vagy ciki, vagy harsány, vagy halk, vagy félős, vagy pironkodós, vagy akármi, amit már ezerszer hallottál mástól.

De nem tőle.

Ő az, akinek a barátai rád mosolyognak majd a bemutatkozáskor: “Áh, már sokat hallottunk rólad!” – mondják majd.

És te persze zavarba jössz, hiszen Ő, már mesélt rólad.

Sokat.

Várd ki azt, aki felveszi a telefont, válaszol az üzeneteidre.

Aki felhív a nap végén, hogy már úton van, és vigyen-e valamit.

És akkor majd leülsz a konyhádban és eszedbe jut, hogy az apró dolgok teszik szebbé a dolgainkat.

A kapcsolatainkat is.

“Igen, hozzál egy kis tejet a reggeli kávéhoz…”

A nap végén pedig megkér, hogy üzenj rá, biztonságban hazaértél-e.

Ő az, aki nem akar majd megváltoztatni téged.

Nem kéri számon, hogy miért és mennyit dolgozol, de ha fáradt vagy azt szóvá teszi.

“Pihenned kéne…” – mondja korai reggeleken, és te tudod, hogy igaza van.

Várd ki azt, aki nem feltétlenül gondolkodik mindenben és mindenről ugyanúgy, de meghallgatja a véleményed.

Még egyszer mondom: meghallgatja.

Maradj egyedül, amíg nem ismered meg Őt, aki nem játszik veled, hanem őszinte.

Akkor is, ha fáj.

Mert Ő lesz az, aki betartja amit ígér, aki emlékszik arra amit megbeszéltek, aki tudja, hogy a te időd is drága.

Aki mellett nem leszel második.

Aki mellett a szó, hogy “egyenrangú” értelmet nyer.

Meglátod mekkora könnyebbség lesz, ha valaki olyannal leszel együtt, aki belátja, ha hibázott.

Aki beszél. Aki kommunikál.

Aki elmondja, ha valami bántja.

Még akkor is, ha ez a “valami” te vagy.

Ő az, aki mellett a hétköznapok szép lassan kedvessé szelidülnek.

Ha nincs is mindig szenvedély, akkor is tudod, hogy nem kell azt fürkészned, hogy megcsal-e.

Mert őszinte.

Mert ha lenne más, ha lesz más, azt is meg fogja mondani.

Maradj egyedül addig, amíg azzal nem találkozol, aki a legjobbat akarja kihozni belőled.

Aki motivál és értékel.

Ha kell, minden nap.

Aki tudja, hogy értékes vagy, hogy vártál rá, és ő is várt rád.

Mert ő az, aki tudni fogja, hogy milyen nehéz volt rátalálnod.

És ha már eljött, megbecsül téged.

Nem engedi meg magának, hogy bizonytalan légy.

Mert rád várt.

Mert egymásra vártatok.

i-remember-at-dawn

Aki szeret,

Annak mindegy, hogy más mit gondol rólad.

Az akármit teszel, mindig szeretni fog.

Feltétel nélkül.

A szeretetéért nem kell semmit se tenned.

Nem kell másnak lenned

Nem kell szégyellned magad.

Az lehetsz, aki csak akarsz.

Aki szeret,

Annak szép vagy.

Nem is szép

Inkább gyönyörű.

Aki szeret, az nem fog letagadni.

Kibeszélni.

Becsapni.

Aki szeret mindig melletted áll.

Történjék bármi.

Most valaki eszedbe jutott?

És ő szeret?

—  i-remember-at-dawn
Te azt mondod, hogy megváltoztam és szar ember lettem.
Én erre azt mondom, hogy igen megváltoztam, már nem vagyok naív hiszékeny fasz, és nem futok senki után, majd aki beszélni akar megkeres, aki egy ideig nem keres, aztán felbukkan elküldöm a picsába. Mert nem vagyok átjáróház, sem lelki szemetes. Akik szeretnek így fogadnak el, akiknek ez nem tetszik mehetnek a faszomba. Nem érzem magam szar embernek ettől, ha kilépsz az életemből menjél senkinek nem fogsz hiányozni.
Motiváció tőlem Neked, aki most ezt olvasod

Szia. Csak szeretnék mondani neked valamit. Igen, Neked. Neked, aki most ezt olvasod. Neked, aki talán úgy érzi, hogy most éppen nincs értelme semminek. Neked, aki talán most is a telefonja előtt sírdogál, mert elhagyta a szerelme. Neked, akit átvertek, Neked, aki elvesztett valakit, aki fontos. Senki másnak nem szól ez most, csak, és kizárólag Neked. Az első dolog egy kérdés lesz. Pontosabban, több kérdés. Az első: Miért hiszed azt, hogy nem vagy elég jó? Azért, mert valaki azt mondja? Azért mert az iskolában az a lány megszólt, mert te nem úgy öltözöl, ahogy mindenki más, és azért, mert neked nincs minden héten más pasid? Azért, mert édesanyád soha nem mondta, hogy büszke rád, vagy azért mert édesapád évek óta feléd sem nézett? Azért érzed azt, hogy te kevesebb vagy, mint más, mert a fiú, akivel együtt voltál, azt mondta? Vagy miért? Senkinél nem vagy több, vagy kevesebb. Miért is lennél? Én sem vagyok több. De tudom, hogy kevesebb sem. Nem vagy kevesebb annál a lánynál, aki éppen a Victoria’s Secret kifutóján megy végig fehérneműben, a tökéletes alakjával. Hiszen te is tökéletes vagy! Hiszen te is elérhetsz bármit, amit csak akarsz. Miért nem mersz álmodni? Mert neked nem sikerülne az, ami másnak igen? Honnan tudod? Hiszen meg sem próbáltad.Miért van az, hogy az olyan emberek, akik esetleg valamilyen betegségben szenvednek, és csak a rosszat kapták egész életükben, miért van az, hogy ők mégis tudnak mosolyogni? Ha ők meg tudják ezt tenni, akkor te miért nem? Ha más meg tudja ezt tenni, akkor te miért nem? Ha valaki ki tud mászni a legmélyebb gödörből, akkor te miért azzal az egyetlen kiálló hajszállal foglalkozol, ami miatt tudod, hogy valaki úgyis szólni fog? És? Szóljanak. Kit érdekel? Kit érdekel, ha te azzal a kis kiálló hajszállal érzed magad boldognak? Akkor kit érdekel, hogy ő meg ő meg akárki beleszól abba, hogy ki légy? Otthagyott a szerelmed valaki másért? Megcsalt? Rendben. Tegye azt. Miért sírsz ilyen ember után? Miért kellene ilyen ember az életedbe? Ilyen, aki átver. Jó az neked, ha azzal hitegeted magad, hogy megváltozik? Nem. Nem változik meg, te mégsem vagy képes ott hagyni. Miért? Mert félsz. Ne mondd, hogy nem, mert igenis félsz. Tudod mitől? Attól, hogy egyedül maradsz. Attól, hogy nem lesz ott senki, ha szétesel. Pedig hidd el, ott lesz. Amikor kelleni fog, ott lesz a megfelelő személy. Mindenki érzi úgy néha, hogy nincs senkije, miközben csak ki kell nyitnod a szemed, és észrevenni, mennyien akarnak segíteni. Édesanyád sem azért mondja, hogy vedd fel a sálat télen, mert bántani akar, vagy beleszólni abba, hogyan öltözködsz. Ez csak egy tanács, mert nem akarja, hogy fájjon a torkod, vagy épp, hogy beteg legyél. Egy tanács, amit vagy megfogadsz, vagy nem. Te döntesz arról, hogy beteg akarsz-e lenni.Néha annyira bolondok az emberek. Komolyan. Te is. Mikor azt hiszed, hogy “ez nem fog összejönni”. Miért nem? Talán azért, mert nem akarod eléggé. Mert nem hiszel magadban. Ne azt várd el, hogy más csinálja meg helyetted, hogy más adja alád, hogy de menni fog. Mert nem mindig lesz ott a legjobb barátod, vagy a szerelmed, hogy fogja a kezed. Igenis, valamikor saját magadba kell kapaszkodnod, mert amíg nem találod meg a segítséget, addig magadat kell felsegítened a földről. De miért ne menne? Hiszen erős vagy. És gondolj bele, miért hitted azt egy percig is, hogy nem vagy elég jó? Hogy testet akarsz cserélni a szomszéd lánnyal, mert mennyivel vékonyabb? Kinek számít? Lehet, hogy a mai világban elsőre úgy tűnik, mindenki a külsőt nézi. De hidd el, AZ AZ EGY, aki a belsődért fog szeretni, AZ AZ EGY fogja megérdemelni minden szeretetedet, amit másnak féltél odaadni. Hiszen nincs abban semmi szégyen, ha elesel. A szégyen abban van, ha nem állsz fel. Ha annyira sem tartod magad, hogy megpróbáld még egyszer. Mert mindent magadért csinálsz. Nem másért. Nem azért kell tanulnod az iskolában, mert Anya vagy Apa megkért rá. Magad miatt. Mindenkinek vannak rossz és annál is rosszabb napjai. Nekem például Szent Este halt meg az egyik szerettem, aki nagyon közel állt hozzám. Öt karácsonyt sírtam végig, tavaly pedig összeszedtem minden erőmet, és mosollyal az arcomon állítottam fel a karácsonyfát. Például a legelső barátom megvert, utána két évig félve mertem hozzászólni a fiúkhoz. Aztán jött valaki, akit több, mint két és fél éve mindennél jobban szeretek. És miért? Mert mosollyal az arcomon fordultam a világhoz. Tudom, hogy van ennél rosszabb. Hogyne tudnám, de mindenkinek elég a saját kis gondja. Miért nem mész oda ahhoz a fiúhoz az iskolába, akinek nincsenek barátai? Én tudom miért. Mert félsz, hogy megszólnak miatta. Hogy “fúj te ezzel barátkozol?” Mégis miért ne? Honnan tudod, mekkora kincset találsz egy-egy emberben? Honnan tudod, amíg nem álltál meg beszélgetni egyel sem? A következő dolog egy kérés lesz, és eldöntöd, betartod-e. Arra kérnélek meg, hogy mosolyogj! Mosolyogj reggel, mikor hajnalba csörög az ébresztő, és már megint dolgozni vagy iskolába kell menni. Mosolyogj, ha valaki megnéz az utcán. Mosolyogj, ha egy családtagod megkérdezi, milyen napod volt. Mosolyog, ha süt a nap, ha esik a hó, ha fúj a szél, ha 40, vagy ha -10 fok van. Semmi mást nem kérek Tőled, aki most ezt olvasod, csak azt, hogy mosolyogj, mert egy napon valaki bele fog szeretni abba a mosolyba. 🌹2016.12.04. GősiZsófi🌹

Van az úgy már néha,
hogy nincs ami felvidít
hogy nincs aki átölel,
hogy nincs aki átsegít
Van az úgy már néha,
hogy lennél máshol
hogy lennél mással
—  Halott pénz: Élnünk kellett volna