1898 99

10

Becker revolving shotgun

Designed by Kelner in Germany c.1898-99 then manufactured by Römerwerk Suhl c.1920′s.
16 gauge 5-shot cylinder, blow-forward single-action semi-automatic, all shells are ejected automatically except for the last one, which is ejected using the tab on the right side of the frame.

Only about a hundred of these were made but damn is it not fancy.

Elgar Enigmája - A “mire gondolt a költő” tipikus esete

Edward Elgar Enigma variációi (Op. 36.) talán az egyik legkedveltebb klasszikus zenei darab Nagy Britanniában. 1898 és 99 között írta a szerző, és 14 variációt tartalmaz, melyek közül az egyik szinte Anglia “gyászdalává” avanzsált, hiszen a világháború hősi halottainak emlékünnepén minden évben felhangzik, illetve Diana hercegnő temetésén is elhangzott.

Az egész darabot valami furcsa rejtély övezi, a ‘99-es londoni bemutatón Elgar azt írta róla: 

Az Enigmát nem fogom megmagyarázni - “sötét mondanivalójának” kitalálatlannak kell maradnia, de figyelem: a variációk és a téma kapcsolata a legkevesebb. Végig a művön, át a variációkon egy nagyszabásúbb téma vonul végig, ami nincs eljátszva. Így a legfőbb téma sosem mutatja meg magát, mint ahogy a késői drámákban, a főszereplő sincs a színpadon.

Nem csoda ha azóta is izgatja a fantáziáját az embereknek, főleg persze a zenészeknek, hogy mi is lehet az a bizonyos téma, ugyanis a zeneszerző nyilván magával vitte a sírba a megfejtést 1934-ben.

Úgy értelmezték a szavait, hogy egy fantom-dallamra gondol, amit, ha a zenemű mellé játszanak, akkor tökéletesen passzol és értelmet nyer az egész. Hosszú évtizedeken keresztül zenészek, kriptológusok, önjelölt Sherlockok hatalmas mennyiségű megoldással rukkoltak elő - hiába. 

1953-ban a Starurday Review c. lap még tipp-versenyt is hirtetett, ahol Mozart Cosi fan tutte c. operájának egy triója, illetve Beethoven Patetikus szonátájának egyik tétele lett a “befutó”. 1960-ban  J. A. Westrup zenetörténész azt állította, hogy Bach Máté passiójának egy részlete lehet a hiányzó dallam.

1984-ben maga Yehudi Menuhin vezényelte a darabot a Carnegie Hall-ban, és egyenesen a színpadra lépésekor, a mű kezdete előtt ünnepélyesen bejelentette hogy szerinte a megoldás a Rule Brittania. 1991-ben két újság, a Sunday Telegraph és a New York Times is publikálta a brit zongorista, Joseph Cooper megoldását, mely szerint Mozart Prágai szimfóniájának második tétele az. 

2007-ben, Elgar születésének 150. évfordulóján a Leeds-i egyetem professzora,  Clive McClelland a 19. századi himnuszt, a “ Now the Day is Over”-t ajánlotta megoldásként, miután egy nap hajnali négykor arra riadt fel verejtékezve az ágyában, hogy az első pár hang mennyire beleillene.

Aztán jött egy hegedűtanár Texasból, Bob Padgett, messze messze a tudományok doktoraitól, aki a blogján írta meg az eddig talán legközelebb járó megfejtést, amire többen is felfigyeltek. Egyszerűnek nemigen mondható, ugyanis elegyíti az anagrammák, a kriptográfia, a költő, Longfellow, Mendelssohn, a torinói lepel és Jézus világát - ami állítása szerint mind ott lappang az Enigma variációkban.

Egy kicsit creepy és Dan Brown-os, de valljuk be, azért az ilyesmi mindig izgatja a fantáziáját az embereknek.

Közel hét évig dolgozott az ügyön, míg végül negyvenre szűkítette a lehetőségeket, és arra jutott, hogy a református ének, az Erős vár a mi istenünk, lehet a megoldás. 

Lehet hogy ez csak egy meddő találgatás, de lehet hogy nem. A legfőbb táptalajt a rejtély adja, és az a tény, hogy Elgar kiváló kódfejtő hírében állt, sőt szeretett a saját maga által kitalált kódnyelven kommunikálni az ismerőseivel. 

Valamit az is igaz, hogy nem ez lenne az első alkalom, hogy a zeneszerzők titkos kódokat rejtenek el a zenéjükben. Kedvencem, Bach a legjobb péda erre, hiszen ő is (többek között) használt zenei kriptogramot, amelyben a hangok betűket jelölnek többek között A fúga művészetében:

De persze az is lehet, hogy az egész csak egy Elgar hülye viccei közül.

Nekem azért a kedvenc kriptogramom továbbra is a:

:)

10

Antoon van Welie (1866-1956, The Netherlands)

Van Welie was a Dutch painter bridging a range of late 19th century and early modern styles. His best-known portraits of women show an influence of Pre-Raphaelism and Academicism, but his style came to absorb elements of Symbolism, Luminism and Post-Impressionism. He has been described as “the last decadent painter”, referring to a movement of art and literature that emphasised man and its creation over nature, ennui over morality, and transgressive or sumptuous qualities opposed to those who professed ‘good taste’.