1. feljegyzés
Van egy lány a tükrömben.
Igazán kedves lány, tegnap láttam először.
Remélem legközelebb beszélgethetünk is.
2. feljegyzés
Ma éjfél előtt kicsivel megint láttam.
Hosszú, barna haja van, és fekete ruhái.
Szomorúnak tűnt.
Hasonlít rám.
3. feljegyzés
Barbarának hívják. A lányt a tükörből. Végre beszélgettünk.
Jobban hasonlít rám, mint azt először gondoltam. Tulajdonképpen pont olyan, mint én, csak sokkal szomorúbb, és több feketét hord.
Azt mondta, nem kellene látnom őt. Megkérdeztem tőle, hogy akkor miért van a tükrömben.
Erre nem tudott válaszolni.
4. feljegyzés
Megint beszélgettünk. Barbara igazán nagyon aranyos, csak azt nem tudom, hogyan lehetne felvidítani.
- Miért vagy mindig szomorú? - kérdeztem tőle.
- Mert egyedül vagyok - válaszolt..
- Nem vagy egyedül, én itt vagyok neked - mosolyogtam rá.
Megcsóválta a fejét, hátatfordított nekem és eltűnt.
Remélem nem haragudott meg.
5. feljegyzés
Egyre inkább kedvelem Barbarát. Ő nagyon okos, olyan okos, mint amilyen én is szeretnék lenni. Csomó mindent tud az emberekről.
- Miért gondolod, hogy az emberek nem szeretnek? - kérdeztem tőle a minap.
- Miért kedvelnének? Furcsa vagyok.
Szerintem Barbarának nincs igaza. Ő rendes lány, csak nem szeretné elhinni magáról.
6. feljegyzés
Életem legrosszabb napja.
Elmeséltem Annának, a legjobb barátnőmnek, hogy éjjelente Barbarával beszélgetek. Először kinevetett, aztán furcsán nézett rám, és azt mondta, hogy adjam vissza a szívecskét radírt, amit tőle kaptam. Azt gondoltam, mérges rám, amiért Barbara is a barátnőm, de mondtam neki, hogy Barbara soha nem lesz olyan jó barátnőm mint ő. Erre nagyon dühös lett, és adott egy pofont. Azt mondta, soha többet nem akar a barátnőm lenni, mert dilis vagyok. Nekem ez nagyon fájt, jobban, mint a pofon. Miért lennék dilis? Elmeséltem Barbarának is.
- Látod, mire jutottál az emberekkel? - mosolygott gúnyosan.
Azt hiszem, Barbarának igaza lehet.
7. feljegyzés
Az iskolában senki sem szól hozzám. Rosszabb, mintha bántanának, mert akkor sírhatnék. Így nem sírhatok. Anyáéknak nem mertem elmesélni.
- Tudod, nem kellene oda járj - mondta ma Barbara.
- Ezt meg hogy érted? - szipogtam, a hátamat a tükör keretének támasztva.
- Nem kellene odamenj. Hány éves vagy?
- Tíz.
- Ó - Barbara kicsit meglepett arcot vágott - akkor talán mégis oda kéne menj.
8. feljegyzés
Ma bántottak. Tényleg bántottak. Az iskola mögött, a szűk kis utcában, ahol hazafelé megyek. Az összes osztálytársam ott volt, Anna vezette őket. Azt kiabálták, hogy dilis vagyok, és hogy valami sárgaház nevű helyen kéne lennem. Nem értettem, mi az a sárgaház, de ők nem hagyták abba a kiabálást és egyre közelebb jöttek. Utána megvertek, ott, az utcán. A szemem alatt most hatalmas lila folt van. Anyáéknak azt mondtam, beütöttem a padba. Nem akarom, hogy tudjanak Barbaráról. Ők is biztosan megvernének érte.
- Mi a baj? - kivételesen Barbara kérdezte ezt tőlem.
- Te vagy a baj - mondtam neki - az osztálytársaim miattad vertek meg!
- Nem miattam. Én sosem mondtam neked, hogy beszélj rólam bárkinek is. Te döntöttél úgy, hogy ezt teszed. Hogy megbízol a barátaidban.
- Talán nem kellett volna.
9. feljegyzés
Másik iskolába járok. A tanító néni ma elmondta anyáéknak, hogy a többi gyerek fél tőlem, és hogy nem mehetek többé a közelükbe. Én sírtam, mikor kivettek az iskolából. A többi gyerek nevetett.
Barbara azt mondta, nem kellenek ők nekem. Kicsit megijedtem, mert nem akarom, hogy ő döntse el helyettem, hogy mi kell nekem. Aztán végiggondoltam, és úgy döntöttem, igaza van. Meg különben is, ő olyan okos. Nem akarna nekem rosszat.
10. feljegyzés
Elköltöztünk otthonról. Az új házunk nagyon messze van a régitől, és nem hasonlít rá. Nem tetszik.
A tükrömet anya elvette, és nem is adja vissza. Sajnos így nem tudok beszélgetni Barbarával. Emiatt szomorú vagyok.
11. feljegyzés
Születésnap. 6 év telt el azóta, mióta először láttam Barbarát, és ma megint visszatért hozzám. Anyám a 16. születésnapomra végre hajlandó volt venni nekem egy tükröt. Alig vártam, hogy beesteledjen. Rohantam a szobámba. Azonban ahogy levettem a tükörről a kendőt, amivel addig le volt takarva, csak a saját tükörképem tekintett vissza rám. Alacsony, hosszú, barna hajú, szomorú arccal és sötét karikás szemekkel. Ez határozottan én voltam. Ám ekkor a tükörképem megszólalt.
- Régóta nem láttalak. Megnőttél.
- Barbara - suttogtam, miközben a keretnek támaszkodtam.
- Hogy vagy?
- Egyedül.
- Az jó. Végre kezded megérteni.
12. feljegyzés
Anyám kiszúrta, hogy éjjel sokáig voltam fent. Nem tudom, honnan, miért, mikor, de rájött. Először ordítozni kezdett velem, aztán hirtelen nagyon csendes lett, és megkérdezte, hogy visszajött-e. Úgy tettem, mintha nem tudnám, hogy kiről van szó. Hazudtam neki.
- Miért csak én látlak, Barbara?
- Mert csak te vagy elég okos ehhez.
- De én azt akarom, hogy anya is lásson. Hogy higgyen nekem.
- Hiszen már hazudtál neki. Innen már semmit sem tehetsz, hogy helyrehozd.
13. feljegyzés
Találkoztam egy fiúval. Nagyon magas, szőke és kék a szeme. Nem tudom a nevét. Azt hiszem, szerelmes vagyok.
- Te? Szerelmes? - Barbara kinevetett.
- Miért ne lehetnék?
- Mert nem vagy képes rá. Te nem olyan vagy mint a többiek. És én sem. Én te vagyok, és te vagy én.
Azt hiszem, nincs velem minden rendben. Utána kell járnom, mi történik velem.
14. feljegyzés
Skizofrénia. Ma hallottam erről a dologról először. Rémült vagyok.
- Skizofrén vagyok? - néztem Barbarára.
- Én is - válaszolta.
15. feljegyzés
Eldöntöttem, hogy nem beszélek többet vele. Ma este korán lefeküdtem, állig betakaróztam és szorosan lehunytam a szemem. Annyira aludni akartam, de annyira! Nem ment. Éjfél előtt kicsivel Barbara megjelent a tükörben. Először nem vettem róla tudomást. Aztán beszélt hozzám. Énekelni kezdett. Még mindig nem figyeltem. Ekkor kezdett el üvölteni. Rémes dolgokat mondott rólam, az életről, a családomról, és a szőke fiúról. Letéptem magamról a takarót, és egyenesen a tükör elé ugrottam. Barbara nem ijedt meg tőlem, dühösebben nézett rám, mint valaha.
- Mondd, te egyáltalán nem érted, mi vagy valójában?
- Ember vagyok, Barbara. És te, te mi vagy?
- Én vagyok te. Nem lehetsz hozzám hűtlen, érted? Nem nézhetsz levegőnek, nem hagyhatsz figyelmen kívül!
- Igen?! - már én is kiabáltam - Akkor mégis hol voltál az elmúlt 6 évben? Hol voltál, mikor bántottak? Mikor senki nem figyelt rám? Hol voltál, mikor szükségem lett volna rád?
- Értsd meg végre, én nem vagyok a barátod. Még csak nem is ismerlek. Én csak te vagyok.
- Mégis, ez mit jelentsen? - zokogtam. Összeroskadva ültem a tükör előtt, még akkor is, mikor Barbara fejcsóválva eltűnt, mikor anyáék bejöttek a szobába, felkapcsolva a villanyomat.
Azt hiszem, ők is rájöttek.
16. feljegyzés
Sok első. Először szöktem el otthonról, először rúgtam be, először szívtam cigarettát és először csókoltak meg. Minden a szőke fiúval kezdődött.
Ő nagyon helyes. Sok barátja van, annak ellenére, hogy még csak most jött a városba. Dominiknak hívják, és olyan a szeme, mint az óceán.
Idősebb nálam, ő már 18. Mikor ma kiléptem az iskola kapuján - szakadt az eső -, Dominikba botlottam. Szó szerint. Hátraestem, ő pedig segített felkelni. Kedves volt, megkérdezte a nevem. Beszélgettünk, és elhívott egy buliba. Még sosem voltam senkinél bulizni. Dominik viszont elhívott hozzájuk. Ma este, mondta. Gyere el, kért, jó muri lesz.
Jó muri.
Nem mondtam anyáéknak. Napok óta hozzám sem szólnak - valójában azóta, mióta rájöttek, hogy Barbara visszatért.
Nem szóltam nekik arról, hogy el akarok menni. Csak tettem a dolgom, készülődtem a lefekvéshez.
Aztán, éjfél előtt kicsivel - úgy tűnik, a legjobb ötletek mindig ekkor találnak meg - felvettem a ruháim, és nem törődve Barbara hisztérikus nevetésével, kimásztam az ablakomon. Nem volt magasan, könnyű volt kijutni és elsétálni Dominikék házáig.
Sok ember volt ott, féltem bemenni. Dominik azonban meglátott, ahogy a kapu előtt ácsorogtam, átölelt a fél karjával, és bevezetett a házba. Dőlt belőle az alkohol szaga.
Engem is itatni kezdett. Nagyon tetszett, ő is, a pia is. Marta a torkomat, de furcsán boldognak éreztem magam. Rengeteget beszéltem, nevettem és ittam. Aztán kimentek cigizni. Velük mentem. Ez volt a harmadik elsőm. Egymás után szívtam el a szálakat, nem törődve a tüdőmet maró füsttel. Jó volt, mert olyan voltam, mint a többiek.
Megcsókolt. Nem voltak pillangók a gyomromban, nem éreztem semmilyen kaparászást a szívem környékén. Ivott, és én is ittam, csak úgy megtörtént.
Mikor hazaértem, már kezdett hajnalodni. Könnyedén visszamásztam a szobámba.
Anyáméknak fel sem tűnt, hogy egész éjjel nem voltam otthon.
Barbara lesajnálóan csóválta a fejét, és szóba sem állt velem.
17. feljegyzés
Az élet megy tovább.
Minden nap találkozok Dominikkal, titokban, egy-egy lopott félórára. Nem merem elmondani a szüleimnek.
Barbara megvet miatta. Nem vesz rólam tudomást.
18. feljegyzés
Lefeküdtünk.
Korai volt még, nagyon is. Anyámék nem voltak ma itthon, Dominik pedig annyira akarta.
Utána csak feküdtem az ágyamon, miközben ő békésen aludt mellettem, és bámultam Barbarát a tükörben.
Azon gondolkoztam, mennyire üres vagyok.
19. feljegyzés
Ennyi volt, vége.
Úgy szakított velem, hogy sosem voltunk igazából együtt.
Megmondta, hogy nem akar többet látni.
Hazamentem, és órákon át bőgtem.
Mikor már nem volt annyi erőm sem, hogy sírjak, lopva a tükör felé pillantottam.
Barbara ott ült, és a szokott komor pillantásával méregetett.
- Miért? - kérdeztem tőle.
- Mert mind ilyen. Miután megkapták, amit akartak, összetörnek téged és továbbállnak.
20. feljegyzés
A fájdalom a mellkasomban csak nem akar szűnni.
Dominik és a barátai a hátam mögött pusmognak rólam, összenevetnek mögöttem.
Nem fáj, csak ürességet érzek.
Hazaérve megakadt a szemem a kisollómon. Barbara bátorító pillantásától kísérve kaptam fel az asztalról és húztam végig az élét a csuklómon.
Elképedve néztem a kifolyó vért - ez az enyém, tényleg az enyém, te jó ég, mit tettem?! -, majd a fizikai fájdalom mintha enyhítette volna kissé a lelkit.
- Jobb? - suttogta Barbara.
Könnyes szemmel bólintottam, miközben még egy csíkot húztam az ollóval a csuklómra.
21. feljegyzés
Anyám pszichológushoz akar küldeni. Szerintem erre semmi szükség, de annyira ragaszkodott hozzá, hogy meglátogattam ma az iskolapszichológust.
Nem volt szimpatikus, egy cseppet sem. Faggatózott. Nem mondtam el neki semmit.
Fel fogja hívni a szüleimet.
- Rosszul csinálod - szidott össze Barbara -, nekik nem szabad tudni, hogy mit érzel. Ez az egyetlen módja, hogy megóvd magad a rosszakarásuktól.
- Mit kell tennem?
- Hordj hosszú ujjú ruhákat. Így túl feltűnőek a vágások - mutatott rövidujjú pólómból kilógó karjaimra -, aztán, mosolyogj.
- Hogyan kell?
Barbara megajándékozott egy széles mosollyal.
- Ez a kedvenc mosolyom - mondta.
- Miért?
- Mert nem látszik rajta, hogy mű.
22. feljegyzés
A külvilágnak fogalma sincs róla, hogy mi történik bennem.
Barbarának igaza volt, ha nem látják, nem is érdeklődnek.
Bosszút tervezünk Dominik ellen. Amit velem tett, az megtorlást követel.
23. feljegyzés
Már tudom, hogyan állunk bosszút Dominikon.
Éjszaka bemászok az ablakán, és azt teszem vele, amit ő velem.
Ő széttépte a lelkemet, én széttépem a testét.
24. feljegyzés
Sárgaház.
Már tudom, mit jelent, mivel már én is a lakója vagyok.
Bosszút álltam Dominikon. Éjszaka bemásztam a szobájába, és egy késsel felszabdaltam az arcát. Minden csupa vér volt, mert védekezni próbált. Nem tehettem mást, megérdemelte. Szép, egyenletes csíkokat vágtam a bőrébe. A vér végigpatakzott az ágyán, a sikoltozására a szülei is felébredtek. Nem vártam meg, míg a szobájába érnek, csak kivetettem magam az ablakon.
Másnap a rendőrök bevittek a börtönbe - a fiatalkorúak számára fenntartottba, gondolom -, ám azt hiszem, anyámék közbenjárhattak, mivel végül az elmegyógyintézetbe kerültem.
A szoba, amiben most lakok, szinte teljesen gumiból van. Van benne persze ágy is, és az elmaradhatatlan tükrömet is behozták.
Minden nap beszélnem kell egy pszichológussal, aki folyton Barbaráról kérdez.
Nem árulok el neki semmit.
A szüleim elárultak, mikor idehoztak.
Én nem leszek áruló.
Barbara, nálam biztonságban van a titkod.
25. feljegyzés
Barbarán kívül senkihez nem szólok.
- Szörnyen bánnak veled - sopánkodik.
- Tudom, jó? Majd én is szörnyen fogok velük bánni.
- Ide jutottál. Te jó voltál. Szeretted az embereket. A legjobb húzásod az összes között az volt, amit Dominikkal tettél. Zseniális volt!
- Úgy gondolod? - kérdezem tőle reménnyel telve.
- Tudod mit gondolok még? - hangja egészen izgatott - A többiek is ugyanezt érdemelnék! A szüleid, akik elárultak, az orvosok, akik kínoznak…gyógyszereket adtak már?
- Még nem…
- Fognak. Csak várd ki a végét, fognak.
26. feljegyzás
Barbarának igaza volt.
Ma reggel az egyik ápolónő egy kis, zöld pirulával a kezében jött be, és azt mondta, orvosi utasításra kell bevennem. Nagyon dühös lettem, és kiütöttem a kezéből, a vízzel együtt. Elkapta a csuklómat, és egy másik nővérrel együtt lenyomtak az ágyamra. Barbara tehetetlenül figyelte, ahogyan leerőszakolták a torkomon a gyógyszert.
Most szédülök, és a világ furcsán forog.
Barbarát keresem, de a tükörből csak a néma sötétség tekint vissza.
Zuhanok.
27. feljegyzés
Minden reggel megismétlődik a gyógyszerezés.
Furcsán érzem magam tőle, a fejem kába, és nem tudok odafigyelni semmire.
Már Barbarát sem látom a tükörben.
Nem érzek egyáltalán semmit.
Holnap anyámék bejönnek hozzám.
28. feljegyzés
Anyám és apám.
Öregebbnek tűnnek, mint amire emlékszek.
Anyám végig sírt, míg itt voltak, a kezemet szorongatta, és azt ismételgette, hogy jól leszek, meg fognak gyógyítani.
Apám szokatlanul sápadt volt, és a látogatási idő leteltével úgy kellett kirángatnia anyámat a szobából.
Egyre többet gondolkozok.
Vajon miért tűnt el Barbara?
Fura, de könnyebb nekem nélküle. Nem kell folyton az árgus szemeitől tartanom, attól, hogy elrontok valamit.
Könyveket is kaptam, tudományos könyveket.
Egyre gyakrabban figyelek fel arra a szóra, hogy skizofrénia. Azok az emberek olyanok, mint én. Ők is látják Barbarát.
29. feljegyzés
Rettenetes vagyok!
Hiába mondom el a körülöttem lévőknek, hogy rájöttem, mi az a skizofrénia, ők csak szomorúan mosolyognak, és nem hallgatnak végig.
Pedig ez a betegség nem más, mint az, hogy más emberek is látják Barbarát.
Ha más emberek is látják őt, akkor talán őket is olyan dolgokra veszi rá, mint engem.
Hiszen én szerettem Dominikot. Nem akartam neki rosszat.
Ma a pszichológus elmesélte, hogy a fiú soha többet nem térhet vissza az iskolába, mivel az arca olyannyira eldeformálódott, hogy nem mer emberek közelébe menni.
Rettenetesen érzem magam.
Eldöntöttem, hogy meg fogom ölni Barbarát.
Csak azt nem tudom még, hogy hogyan.
30. feljegyzés
Egy tudományos könyvben sem írnak arról, hogyan kell megölnöm valakit, aki a tükrömben lakik.
Terveket készítettem, de egyik sem tűnik használhatónak.
Mégis…egy gondolat ott motoszkál a fejemben.
Barbara azt mondta, hogy ő én vagyok.
Őt nem tudom megölni, de magamat…igen.
“Drága Anya!
Kérlek, ne haragudj rám.
Nem tehetek mást, csak én tudom megállítani ezt a betegséget.
Skizofrénnek neveznek, mert ismerek valakit, akit ők nem, és aki tulajdonképpen - én vagyok.
Most mindent elmondok neked róla, amit csak tudok.
Barbarának hívják, annyi idős, mint én. Itt ülök a tükör előtt, ahogy ezt írom, és egyenesen rám bámul. Megint látom őt, mert ma direkt nem vettem be gyógyszert.
Hosszú, derékig érő, sötét haja van. A szemei alatt is sötét karikák ülnek. Fekete ruha van rajta.
Pontosan úgy néz ki, mint én.
Egyet leszámítva - ő nem ember.
Ne haragudj rám, nem tehetek mást.
Meg kell állítanom őt, és ez csak úgy lehetséges, ha megölöm.
Ő valójában én vagyok…na, kezded érteni?
Perceken belül már nem lesz itt, és soha többet nem árt senkinek.
Ne haragudj, Anyu!
Nagyon szeretlek.”
*Az ápolónők azonnal berontottak a szobába, ahogy az üvegcsörömpölést hallották. Már túl késő volt. A lány betörte a tükröt, majd elmetszette a saját torkát. Szüleit személyesen értesítették, és átadták nekik a lány levelét. Nem volt teljesen halott, mikor az ápolónők megérkeztek, ezt is elmondták a szülőknek. Még pislákolt benne az élet, és utolsó szavai ezek voltak:
“Végeztem vele…biztonságban vagytok.”*
