Legjobb dolog ebben a kurva világban, hogy mindenki sokkal jobban tudja, hogy neked mit hogyan kéne csinálnod. Ők sokkal jobban tudják, hogy te éppen milyen indíttatásból cselekszel és mit érzel közben. Ők okosabbak nálad.
Bemész a házba, ami oly sok szép emléket idéz fel benned.
Bemész és...már senki sem vár rád odabent.
Senki sem kérdezi meg; hogy vagy, milyen volt a heted, hogy érzed magad.
Mert az a ház, nem azért volt kedves neked, mert szép volt vagy tetszett a kinézete.
Hanem mert aki benne élt, az tette azt a helyet különlegessé.
Bemész a házba, ami oly sok szép emléket idéz fel benned és...már senki sem kérdez felőled odabent a szobában.
Azt hiszem, hogy az, aki az életében egyszer eljut odáig, hogy depressziós lesz, az örökre az is marad. Lehet nem minden nap érzi, de időről időre visszajön. Amikor van mellette valaki, aki törődik vele, akkor nem, mert a boldogság felülír mindent, de aztán, amikor elhagyja az az ember, akkor újra visszaesik. Ilyen az életünk. Egy örök mókuskerék és sosem tudjuk, hogy mennyi idő lesz, amire az egyik állapotból átkerülünk a másikba.
— its-infinite-love
— its-infinite-love
Azt hiszem megrekedtem.
Ott maradtam, ahol boldog voltam.
Most pedig csak várok, hogy vége legyen.
Nagyon is tisztában vagyok azzal mennyire mélyen vagyok, de még próbálok kapaszkodni, hátha nem vesztem el azt a kis részt is magamból, ami még maradt.
Mindig nekem kell változtatni
Mert mindig minden az én hibám
Mintha nem adtam volna fel a fél életemet érte
Ebbe nem gondol bele
A felét…? Az egészet…
“Ambivalens érzés: Egyszerre gyűlölni és szeretni valakit.”
—
nem ezt érdemeltem.
és ezt te is nagyon jól tudod.
Utálhatsz, haragudhatsz rám. Igazából nincs rá okod. Legalábbis olyan okod nincs. Én is utálhatnálak sok dolog miatt, de nem teszem. Nem kellenek a megjegyzések. Ne én kérjek már azért bocsánatot, hogy ilyen lettem, mikor miattad lettem ilyen akit ennyire utálni akarsz. Jó szívű őszinte ember voltam. Neked nem volt jó és ezt csináltad belőlem . Tőled bocsánatot kért valaki azért amiért olyan fájdalmakat okoztak, amik a mai napig eszedbe vannak? Nem. Te se tőlem. Nem szeretnél jobb lenni tőlük? Én bocsánatot kértem minden alkalommal ha hibáztam. És nem csak szavakkal , meg is bántam ha nem úgy viselkedtem. Tőlem?? Tőlem nem! Akkor ne én kérjek már bocsánatot azért, hogy a fájdalmak amiket elszenvedtem, el nyomták bennem azt az embert akit megismertél. Nem én tehetek róla, hogy megrontottad a személyiségem. A szörny se kérte, hogy Frankenstein megteremtse. Mint ahogy én is igyekeztem az az ember maradni végig, akit megérdemelsz. De nem hagytad nekem . Majd vissza találok magamhoz. Mert az az ember vagyok akit megismertél. Az elmúlt pár hétben ez csak egy összetört ember volt aki a fájdalommal küzdött. Rá haragudj, ne RÁM. Ne arra aki valójában vagyok. Mert az az ember semmiről nem tehet akinek a mindene voltál. Ő meg akart becsülni mindig . Láttad a szemén mindig, hogy mit jelentesz számára. De amint kiléptél az ajtón Ő elveszett. Elvitted magaddal. Rá úgy emlékezz, ahogy megerdemelte volna. Mert annak az embernek a világot jelentetted. Ami most vagyok az csak gyászol. Téged, és azt az embert. “Minket”. Előttem sem az a kép van a fejemben, ahogy mostanában viselkedtél velem. Nekem se az hiányzik. Hanem akit annak idején megismertem. Mert akkor még igazaiak voltunk. Az az énem aki szívedbe lopta magát és az az éned ami az én szívembe. Ők még ott vannak. Értelmes vagy tudom nagyon jól, megfogod érteni egyszer a szavaim. Amikor már nem akarsz minden áron haragudni rám. És azt is megérted majd, hogy mennyire vigyáztam rád és hogy sose akartam rosszat neked. Féltettelek mindig. Meg is adtam mindent. Akkor is ha én néha nem kaptam érte semmit. Vigyázz magadra!
Azt hiszem most mindentől és mindenkitől távol kellene pár nap, hogy összeszedjem magam.
Nem érzem fairnek, hogy ezt kapom azok után amiket én adtam. Egyáltalán nem.
Melletted félre tettem az összes önbecsülésem, hogy szerethesselek.
Most meg nem találom már magam.
Sosem ment, nekem sosem fájhatott, most sem fájhat…
