Ne kérdezd miért

Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz, és félálomban megölelsz, s hozzám bújsz. Mindezt ébren. Éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra, és a fülembe durmogsz, mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz, és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted, miközben elmész és nézni akarom, ahogyan becsukod az ajtót. Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz, és elmondod, hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk, és hozzád bújni, akkor, amikor semmi dolgom sincs, és érezni, hogy biztonságot adsz. Biztonságot ad tested melegsége, és lágysága. Melletted akarok lenni, miközben nevetsz, és együtt akarok veled nevetni, és egymáson nevetni; egymás butaságán. Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki. Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra, s újra. Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, “miért”- eket feltenni, mint egy 5 éves kisgyerek.

:)

reménykedsz, de már te sem tudod miben

Márai Sándor Így halunk meg egymás számára

Már nem emlékezem telefonszámára. Csak arra emlékezem, hogy volt egy fekete kalapja, barna tollal. Aztán arra, hogy élni akartam vele, s megint, hogy egyszer meg akartam halni érette. Homályosan emlékezem szeme színére, mosolyára, egészen halványan bőre illatára is. Emlékezem a fájdalomra, melyet okozott; de csak úgy, mint ahogy egy régi haláleset fájdalmára emlékezik az ember. Emlékezem az örömre is, melyet kaptam tőle; de csak úgy, mint ahogy egy régi, bőséges lakomára emlékezünk, lakomára és dőzsölésre, melynek fogásait már elfelejtettük. Minderre emlékezem, halványan. De telefonszámára, melyet néhány esztendő előtt még oly gépiesen tudtam, mint ahogy az ember a kötőszavakat ismeri, nem emlékezem többé. Így halunk meg egymás számára. Először egy telefonszám hal meg. Aztán egy illat emléke. Aztán a test, melyhez a telefonszám és az illat tartozott. Aztán minden.

Who is she