testnevelés

Eleve már ez a szó is. Nevelem a testem, hát igen, ez mondjuk feltételezi, hogy valami olyat csinálok vele, amitől pozitív irányba változik, nem?

A Mindenki Erika nénije kapcsán látom, hogy bugyognak fel mindenkinek a saját szar hülye tanáros emlékei, őrületes licitálások vannak különböző Facebook threadekben, hogy kinek volt rosszabb, meg kit hogyan daráltak le a tanárai húsdarálóval minden nap.

Hát, a Látrányi Általános Iskolában is voltak sajátos módszerek, meg furkósbottal történő odasózás, kulcscsomót gyerek fejéhez baszás, sorakozó előtti alázási rituálék, de én mégis a tesitanárokra haragszom a legjobban, mert azalatt a nyolc év alatt nemhogy pozitív irányba nem változott a csenevész kis testyem, de kb. 10 évre elvették a kedvem a testmozgástól azzal, hogy ennyi idő alatt egyik se bírta legalább szánalomból megsimogatni a fejem, hogy jól van, Olga, ügyes voltál ám!

Átlagosan nyekenyóka vérszegény kislány voltam, úgyhogy a látrányi suli betonos pályája nem sok jót tartogatott számomra. Általában a lányokkal fociznunk vagy kéziznünk kellett tesiórákon, és általában a lánycsapatnak úgy a fele lebukott, sokévvel idősebb / eleve korán érő tenyerestalpas cigánylányokból állt. Hát, ki lehet találni, hányadiknak választottak be bármelyik csapatba. (Az utolsó volt az Ágika, aki folyton beteg volt és konstans kettő kiló, na, egyedül nála voltam népszerűbb.) Legtöbbször önvédelemből kapus voltam, hogy ne rúgjanak fel, de hát a lóbaszó, agresszor Kolompár Kriszti izomból megküldött kapura rúgásai azért így is kilátásba helyezték a csonttörést, ezért a gondolatért meg nem lelkesedtem, úgyhogy, hát, inkább nem hősködtem. Így nyilván hamar ki is állítottak a kapuból, és máshol kellett alibizve várnom a kicsengetést.

Aztán amikor hirtelen kellett valami osztályzat a naplóba, akkor voltak az alábbi cselendzsek.

Kislabdadobás. Emlékszem, amikor a CigányNóra átbaszta a kislabdát a kerítésen a templomkertbe (~30m), én ma sem értem, hogy ez hogy volt lehetséges, most sem tudnám 10 méternél messzebbre dobni, azt hiszem, és lever a víz, amikor valaki megkér, hogy Dobd már ide a bármit, Olga.

Talajtorna. A büdös szőnyegen. A bukfencig tudtam kábé megcsinálni a feladatokat, az meg azért eléggé Level 1, de pl. egyszer egy rosszul kivitelezett fejenállástól két napig szédültem. Kézenállni sosem tudtam, sosem mertem, cigánykerekezni se, ezek a dolgok nem férnek a fejembe egyszerűen, az én seggem maradjon a fejem alatt inkább.

Magasugrás. Egyetlen skillem volt, hogy a magasabbak közé tartoztam, úgyhogy a tanárbácsi szerint evidens volt, hogy akkor tudni fogok kosarazni meg magasugrani. Nem tudtam egyiket sem. Magasugrásból még a legtöpörtyűbb csökevény osztálytársaim is lenyomtak, és hát ezt rajtam kívül mindenki elég szórakoztatónak találta. Annyira nyomasztott ez a kurva magasugrás, hogy addig sipákoltam otthon, amíg apám felállított nekem az udvarban ilyen deszkákból eszkábált magasugró lécet, ahol naphosszat gyakoroltam hétvégén bőgve, amíg anyám már az ablakból nem könyörgött, hogy szarjam már le, csak hogy majd hétfőn tesin magasan suhanjak át a kurva léc fölött, és a sok hülye paraszt meg csak ámuljon. Nem suhantam.

X kör futás. Bah, hülyevagyte? Nem baj, azért az osztály mindig megnézhette röhögve, ahogy vonszolom magam körbe a pályán egyedül, utolsóként (hát vagy esetleg a beteges Ágikával ketten). Cooper tesztet nem is mondom, 12 perc egy örökkévalóság, ha futnod kell vagy pisilned nagyon.

Medicinlabda-dobás. Na általában itt én is repültem a labdával azt az 1.5 métert, mert elrántott hátrafelé. 

Súlypontemelkedés. Ennek ma sem értem a létjogosultságát, valaki magyarázza már el. Eleve mi ez a tárgy:

A legeslegrémisztőbb dolog a tanévben viszont a SPORTNAP volt számomra. Általában a sportnap előtti éjszakákon nem aludtam, hanem ébren vártam, hogy esni kezdjen az eső, mert akkor elmarad a sportnap, és tanulunk. :( Azt hiszem, sosem maradt el. A sportnap egész sulis event volt, és az volt a lényege, hogy a tanárok összeeresztették az osztályokat egymás ellen focizni meg kézizni, ami nagyon remek tudott lenni, főleg amikor csapat tízévesként a már nagyvalagú nagycsöcsű megasszonyosodott nyolcadikasok ellen játszottunk természetesen A Betonoson, azok meg a szó szoros értelmében feltörölték velünk azt, mi meg mehettünk haza vérezve meg kéken. Természetesen kötelező volt részt venni ebben. Szerintem a tanároknak ez ilyen illegális gyerekviadalként funkcionált. Valószínűleg fogadtak is.

Évvégi osztályzáskor mindig ki lett azért hangsúlyozva, hogy csak rendességből kapok ám ötöst / négyest, hogy ne rontsa le a bizonyítványomat (mert egy általános iskolás hatodikas bizonyítvány az kurva fontos ám, meg hát anyámék is biztos megvernének, ha hármas lennék tesiből).

Persze lehet mondani, hogy nem a tanárok tehetnek róla, hogy nyiszledék kis szar voltam, dehát lehetett volna akár az is a tesiórák célja, hogy a sportról azt gondoljam, hogy egy klassz dolog, nem pedig keserves kudarc, és hogy akarjak magamtól mozogni majd az életem során. Azt meg lehet, hogy nem úgy kell, hogy az anyányi, még épphogy tanköteles, verekedős Bihari Szofival számolnak egy ligába engem meg a beteges Ágikát. A pedagógusnapi Év Tanára választáson ők se a Harvardos professzorokat kellett, hogy lenyomják a Julius Meinl ajándékcsomagért, gondolom.

Istenem, hogy én mennyire átérzem😫 Még három és fél év, és ennek is vége...