play-hard-96-deactivated2018080
Igazából lenézlek a picsába, mert egy senki vagy, aki mások kínzásával tölti ki a benne kialakult ürességet.
#magyar#magyar teen#magyar tumblr#magyar tumblisok#gondolat#saját gondolat#saját poszt#saját#saját idézet#kamu barátság#kamu barat#hazug szavak#hazug#hazug emberek#hazug világ#harag#haragszom#undorító vagy#undorítóak vagytok#érdekbarátság#fájdalom#megalázás#sírás#szomorúság#szomorú#egyedül maradsz ha így folytatod#egyedül#egyedüllét#düh#dühös
2022.02.19.
Van az a pont, amikor a harag és a csalódottság nagyobb helyet tölt be a szívedben, mint a szeretet.
Na az az a pont, amikor bizonyos emberektől búcsút veszel és többet vissza se nézel.
Bárcsak olyan könnyen le tudnék mondani másokról, mint ahogy ők mondtak le rólam.
Sokan engedtünk már el olyan embert, akit szerettünk. Mert muszáj volt. És fájt. De megtettük. És talán ez tanít meg bennünket igazán az elengedés kínkeserves művészetére.
Hosszú időbe telhet, ameddig meggyógyul a szíved olyan dolgoktól amit fájdalmat okoztak, de sose felejtsd el, hogy teljesen rendben van, ha neked nem megy olyan gyorsan mint másoknak. Ne légy túl kritikus magaddal, a gyógyulás nem megy mindenkinek ugyanúgy.
@meetyou-there (saját!!)
“(…) de nem tudom kiverni a fejemből. Bármit is teszek, mintha mindig ott lenne. Minden rá emlékeztet.”
— Atypical (Több, mint normális)
Annyira nehéz el fogadni azt, hogy le cserélt, s hogy mennyire jelentéktelen lettem számára!
Kiskoromban nem gondoltam volna hogy az elet ilyen kegyetlen lessz velem …
Csodálom a szívemet,hogy ezt a sok fájdalmat mind egyedül elviseli.
Néha úgy érzem, hogy kiöltétek belőlem a szavakat. Hogy már semmi mondanivalóm sincs, mert olyan üres vagyok belül, mint amilyenek az ígéreteitek meg a szemeitek voltak, amikor néztétek hogyan hullok darabokra.
Azóta persze összeférceltem magam - többé-kevésbé ép vagyok megint, de már nem hiszek. Magamban, másokban, szerelemben, barátságban, felsőbb hatalomban, nemes célban. Semmiben.
Csak lebegek.
Egyik napból a másikba, percről-percre és évről-évre és már meg se próbálok lépést tartani a világgal. Inkább egy helyben szobrozok és nézem, hogyan változnak körülöttem az évszakok és a csillagképek és hagyom jönni-menni mindazokat, akik átutaznak rajtam.
Néha álruhába bújok nekik. Beöltözök a régi önmagamnak - csak úgy, a játék kedvéért. Olyankor mosolygós és fecsegős leszek és elmagyarázom, hogy meg fogom menteni a világot és hogy mellette akarom a kertvárosi idillt is, fehér kerítéssel és négy gyerekkel. És olyan jól hazudok, hogy senkinek se tűnik fel, mennyire megkoptam a csillámporos jelmez alatt.
Hogy igazából nem is tudom megmenteni a világot.
Hogy már nincsenek bennem szavak.
[Pedig olyan nagyon szeretem őket...]
Szívesebben lennék most máshol.
Akárhol.
Bárhol.
Melletted.
Ha tudnád mennyi fiúnak adhattam volna már esélyt, hogy több legyen köztem és közte; talán nem változna semmi... de tudd, hogy ez Miattad van. Mert annyira átvertél, hogy ha lenne esélyem egy kapcsolatra... bepánikolok. Mert mi van ha ő is ugyanolyan mint te?
Haragudni akarok rád amiért fájdalmat okoztál…
De ahoz nagyon szeretlek…
Igazából lenézlek a picsába, mert egy senki vagy, aki mások kínzásával tölti ki a benne kialakult ürességet.
Szívvel rendelkezni ebben a világban kibaszott nagy hátrány