Buli van, sok ember egy szobában ‘felelsz vagy mersz’ -ezik:
Én: X, tökösnek érzed magad?
X: Hát még szép, merek!
Én: Menj oda és csókold meg azt a valakit, aki a legjobban tetszik neked a szobában!
*Odajön hozzám és mindenki szeme láttára megcsókol*
Kiskoromban mindig néztem a 15-16 éveseket, hogy nekik milyen jó és hogy milyen nagyok. Azt hittem mindig nevetnek a sok barátukkal és este pedig buliznak ameddig akarnak, a szülők megértik és elfogadják. Iskolába írnak pár jegyzetet. Mindenki viszonzottan szerelmes. És boldogok. Olyan akartam lenni mint ők.
Hát ez egy rohadt nagy hazugság volt.
Most, hogy én is “nagy” vagyok, rájöttem, hogy milyen kis naiv voltam már akkor is. Az élet sohasem lesz olyan könnyű és szép többé mint oviban. Amikor a legnagyobb gondom az volt, hogy nem kapom meg azt a bizonyos babát a polcról. Amikor még nem érdekelt mások véleménye, szépnek láttam magam és anyu mindig segített mindenben.
Kinyitottam a szemem és Te ott aludtál mellettem. Felém fordultál, az egyik kezed a takarón kívűl pihent. Hallani lehetett, ahogy veszed a levegőt. Kezemet óvatosan az arcodra tettem, hüvelykujjammal végigsimítottam az orrodtól a szemed sarkáid, olyan gyengéden, amennyire csak tudtam. Közelebb csúsztam, hogy puszit adhassak az arcodra. Enyhén megmozdítottad a fejed, mintha azt akartad volna jelezni, hogy érezted. Lassan elhajoltam az arcodtól, majd lejjebb másztam, hogy hozzáférjek a mellkasodhoz. Egészen közel raktam a fejem, hogy érezhessem ahogy fel-le emelkedik a mellkasod, miközben lélegzel. Kezemet az oldaladra fektettem, szemeimet lehunytam. Élveztem, hogy a testhőnk melegséggel tölti meg a takaró alatti részt, majd megéreztem az egyik kezedet. Ahogy ugyanazt a mozdulatot hajtja végre az arcomon, mint, amit az előbb én a tiéden.
Miért nem hisz nekünk senki? Mindenki azt mondja,hogy ez csak ilyen “tini kori lázadás/fellángolás” és hogy majd ha felnövünk rájövünk,hogy mennyire hülyék is voltunk,hogy bármi rosszat mertünk mondani a szüleinkről.
De nem. Ez nem olyan. Mióta szülő az olyan, aki leszarja az érzéseinket,nem ért meg de nem is akar megérteni még csak nem is próbál,eltilt a szamunkra a legjobb és a legfontosabb dolgoktól csak mert neki nem tetszik,elzár a külvilágtól majd hagy sírni a szobánkban le se szarva,lehord mindennek aztan csodalkozik,hogy nincs önbizalmunk, azt hiszi az erőszak megoldás és ha lekever 1-2 pofot talán “helyreáll az agyunk”?
Értem én hogy ők tartanak el,miattuk van fedél a fejünk fölött,van mit ennünk és van hol aludnunk. De könyörgöm. Nem csak fizikailag kell gondoskodni a gyerekről hanem lelkileg is.
Szülők. Akik azt hiszik ismernek minket és tudjak mi a jó nekünk,de nem. Fogalmuk sincs kik vagyunk valójában. Mert soha nem is próbáltak minket megismerni. Mert úgy viszonyultak hozzánk. És utána még csodálkoznak hogy nem bízunk meg bennük mert rettegésben tartanak. A szep,tökéletes képet akarják látni,amilyen gyereket mindig is megálmodtak. Nem lehetünk egyediek,nem hagynak kibontakozni,mert nekik nem tetszik ha önmagunk vagyunk,nem mondhatjuk ki a véleményünket,nem tehetünk semmit mert “vagyontalan kiskorúak” vagyunk. És utána csodálkoznak vajon miért vagyunk depressziósak.
Ez aztán az élet.
Az igazság az, hogy akárhányszor akarom elhitetni magammal, hogy van Nálad jobb, rá kell jönnöm arra, hogy nem akarok mással lenni.
Mert a valódi igazság az, hogy ha keresnék, találnék jobbat, csak nem érdekelne, mert engem csak Te érdekelsz, és nekem csak Te kellesz. Örökre.
lehet, hogy azt hiszed megéri a sok bulizás, a haverokkal lenni, napokig részegnek lenni és minden este más csajt szédíteni az ágyadba.
lehet, hogy azt hiszed megéri “fiatalnak lenni”, hiszen erre csupán egy esélyed van, mert az idő senkire sem vár.
lehet, hogy azt hiszed ez az egész sokkal jobban megéri, mint egy lány, aki tisztaszívből szeret téged. így hát eldobod, mert te még élni akarsz. és ha tényleg így gondolod, akkor sajnállak.
sajnállak, mert nem tudom mikor, de lesz majd egy pillanat. amikor nem leszel beállva, sem részeg és a kis “barátaidat” akik sosem álltak igazán melletted, jobban fogja érdekelni az egyéjszakás kalandjuk, mint a te lelkiállapotod.
és akkor majd rájössz.
én pedig egy olyan fiú karjaiban fogok majd aludni, aki tudni fogja, mennyivel többet is érek annál hogy valaki úgy elpazaroljon egy esélyt velem, mint ahogyan azt te tetted.
Minden vágyam szilveszterkor a Te csókoddal átlépni az újévre, és megígérni egymásnak hogy abban az évben is kitartunk egymás mellett. Bármi lesz, küzdünk egymásért.
Addig ittam, hogy elfelejtselek, hogy elfelejtsem a neved. De részegen a padlón feküdve az egyetlen név amire emlékeztem, az a Tiéd volt.
“Azok a buli utáni reggelek. Amikor először eszedbe jutnak az előző este emlékei. Néha nevetnél, néha sírnál. Néha vissza mennél, hogy megváltoztass dolgokat, és néha azért mennél vissza, hogy újra élhesd.”
—
“Még most élvezzük az életet; Csesszünk el mindent, Csináljunk olyan hülyeségetek amikre később mosolyogva emlékezünk vissza, Nevessünk hangosan, Essünk szerelembe, aztán sírjunk ha vége Nézzünk sorozatokat, Legyünk fent hajnalig, Bulizzunk rengeteget, Két szóval; Éljünk míg lehet”
—
“ideje felkaparnod magad a földről, és emlékezned arra, hogy ki is vagy valójában. nehogy már egy hülye fiú tegyen tönkre, az igazi harcosok saját magukkal vívják a csatát. kelj fel az ágyból, sminkeld ki magad, öltözz fel úgy, ahogy neked tetszik, hívd fel a barátaidat, és menjetek el bulizni. kövess el hibákat, cigizz, igyál, mássz át azon a drótkerítésen, akkor is, ha kiszakad közben a nadrágod. tökmindegy, csak érezd, hogy élsz. mit mesélsz majd szívesebben az unokádnak? hogy egy lelki roncs voltál éveken keresztül, vagy azt, hogy a fiatalságod minden percét kiélvezted?”
—
