Az a probléma velem, hogy óceánokat úszok át olyan emberekért, akik egy hídon nem kelnének át értem.
Nem tudom mit csináljak, nem tudom hogy döntsek. Ha maradok azzal is ártok magamnak. Ha megyek azzal is, de legalább élnék kicsit. Nem tudom mi legyen.....
- Saját
A falat bámulom, és az agyamban ezer gondolat kergeti egymást.
A baj az hogy én mindenkit csak szeretni akarok
Engem viszont senki nem akar
Kéne ide tumblr-re egy barát kereső funkció, hogy a közös traumákkal rendelkező emberek egymásra találhassanak.
Így végre mindenkinek lenne valakije aki megérti és nem ítélkezik felette.
Sőt, talán együtt gyógyulhatnánk!
Remek ötlet ✨️
Csak ki akarok feküdni veled a mezőre és nézni az eget, közben elmondani egymásnak minden gondolatunkat.
Néha úgy érzem, hogy a legnagyobb ellenségem a saját agyam...
Olyan sokszor vagyok/voltam már egyedül, hogy társaságban egyre jobban szorongok
Sokszor nem azért nem írok, mert nincs mit, hanem mert amit legbelül érzek, arra nem találom a megfelelő szavakat. Vagy egyszerűen csak van, hogy azt érzem, hogy még a szavak is feleslegesek....
Minél mélyebbre kerülök annál jobban nem érdekel semmi
Mostanában nem az vagyok aki voltam, és főleg nem az, aki lenni akarok..
“Futni, futni és futni szeretnék, elfutni minden és mindenki elől, a problémák, a hamis barátok, az iskola, a család, a fájdalom, az üresség elől.”
—
Előled nem tudok…
Aztán elmentél, és újra fájni kezdett a fejem, újra hiányzott a cigi, újra sötét és üres volt a szobám, újra egyedül maradtam a gondolatokkal. Nélküled.
Nagyon nehéz elsétálni onnan ahol azt hitted a szíved haza talált.
Egyszer szeretném megtapasztalni, hogy milyen érzés az amikor valaki tudja, hogy alszol, de ennek ellenére is ír egy hosszú szöveget arról, hogy mennyire szeret..!
Bárcsak...
Igazából kezdem megszokni ezt a magányt amiben itt hagytatok…
rá kellet jönnöm, hogy el kell döntenem mit is akarok, mármint tényleg
Folyton arra gondolok hogy talán neked
Nem olyan jó velem, mint nekem veled.
Én nem vagyok olyan tökéletes neked
Mint Te nekem.