Oké, persze, sírjatok... Hiszen eszméletlen módon fáj. Tudom. Azt hiszed, nincs előre. Kitépték belőled a legfontosabb, féltve őrzött darabot. Igen, jól néznek ki a cikázó vonatok alattad. Igen, nem kellesz neki. NEKI. A nagybetűs mindenednek. Esetleg valaki más kell neki. Esetleg kegyetlen szemétláda. Esetleg majdnem megölt. Tudom, szépek a cikázó vonatok alattad. De nem ugrasz, pedig semmi sincsen, csak fájdalom. Nem ugrasz, mert tudod, hogy elmúlik. Lehet, hogy a sokáránál is később, de el. Tudom. Higyj nekem.

Hogy valójában ki is tett tönkre? Listát írhatnék róluk.

(via this-will-be-my-9th-life)

Nem értem, miért hiszi azt minden felnőtt, hogy a gyerekeknek nem lehetnek gondjaik. Ma például az egyik tanárom beszámolt pár dologról. Úgy gondolom nekem kell közölnöm veletek ezt az új információt: érzéseink sincsenek.

Ma osztályfőnök : “Nem lehet problémátok. Nektek csak az a dolgotok hogy tanuljatok.“

A szívem csak a tiéd

Sajnos

Asking Alexandria // To The Stage

(via notes-from-a-dead-girl)

(via notes-from-a-dead-girl)

(via depressionkillsher)

(via depressionkillsher)

(via depressionkillsher)

1 hét múlva ilyenkor azon fogok gondolkodni , hogy a gecibe kéne felrobbantanom az osztályomat és az iskolát.

Huu ez pont aktualis. 1 eve raktam ki😄😄😄

(via thesemymoments)