Csak ültem a buszon néztem kifelé zenet hallgattam közbe és hirtelen előtört egy emlék ,elkezdtem mosolyogni és azon gondolkodtam, hogy rád irok és megkérdezem, hogy emlékszel e rá, de aztán eszembe jutott. Te még én már nem létezünk és már nem is lesz semmi köztünk soha. El kezdett patakokban folyni a könnyem azon filozva hogy akkor ha nem úgy döntök meg beszélhettük volna.

“El kell engedned azt aki már rég elengedett..”

— (via gumicukor-hercegno)

Nem vagyok elég jó ahhoz, hogy boldoggá tegyek valakit.

Most azt hiszem nem vagyok jól

Milyen furcsa ,hogy akinek régen mindent elmondtál, mostmár semmi nem tud az életedről.

Még mindig emlékszem az első ölelésedre

Néha napján eszembe jut a barátságunk, hogy mennyit írtunk a másiknak, hogy mennyire megbíztunk a másikban, a telefonálások, hogy mindig megnevetettük a másikat. Mára márcsak egy emlék...

Ha valaha neki állok gyilkolni, biztosan zenére fogom csinálni és, hogy miért?

Ha hozzá mersz nyúlni ribanc èn a beleidből csinálok neked ugrálókötelet

Te vagy a legjobb része az életemnek

Tudod. Nekem az egész barátságunk kétszer annyit jelentett szerintem, mint neked.

A hibáim listája végtelen.