Follow posts tagged #ittapeti in seconds.

Sign up

Házasodna a Gazda

Tibi Gazda háza táján sem telt eseménytelenül a beköltözés utáni első nap.
A szorgalmas gazda már reggel hatkor ébresztette a brigádot, mert vidéken bizony korábban indul az élet.

Dettinek és Anikának nem okozott gondot a korai kelés, lévén meg ébren voltak, és a nappaliban táncoltak Tibi egyetlen Edda kazettájára. Ehhez annak is lehetett valami köze, hogy Tibinek oda-visszajátszós magnója van, így a kazi sosem ért véget este nyolc óta mióta megpöccent az első muskotályuk, tehát kb nyolcadszor nyomták le a hűtlent borgőzös énekhangjukon. 

Ők hárman együtt kezdték el keresni ittapetit, meg is lelték fenn pár takaró alatt. Peti is első szóra kipattant az ágyból, mert azt hitte, kegyelemkettes fellépés van, és kb. hajnali fél háromra tájolta magát. Szomorúan - bár érdeklődve - vette tudomásul hogy reggel van, mivel neki általában ez a napszak kimarad, normál esetben rögtön a délutánnal kezd.

A kis udvarlók a pajta felé vették az irányt, ahol sok új tapasztalat várt rájuk, és bizonybizony nagyon sok dologra rácsodálkoztak. Tibi gazda bevezette őket a tehénfejés rejtelmeibe, bár Dettit alig lehetett meggyőzni, hogy a bikáról nem fog sokmindent lefejni, csak rövidke könyörgés után volt hajlandó elengedni. Anika csendesen tette a kötelezőt, Tibivel egyszer összeért a kezük a tehén tőgyén. Ez mondjuk még bármit jelenthet.
Ittapeti a pajta szélén a csűrajtóval játszott, és nézte mennyire kell bezárni, hogy optimális legyen a fény egy fotózáshoz. Mondjuk azt nem tudta megmondani, hogy mit szeretne fotózni, csak valami turbóról beszélt. Alapvetően ez a viselkedés jellemezte az egész napját, de Tibi gazda azt mondta, hogy benntartja, mert látszik hogy “nagyon éli a birtokot”

A dolgok ezután - Tibi gazda számára legalábbis - a megszokott mederben folytak, mindenki izgult az esti vacsora miatt, mivel mind tudták, hogy valakinek búcsúznia kell. Tibi gazda interjújában elmondta, hogy mi alapján döntött.

“Először valóban nehéz döntésnek tűnt, ittapetiben nagyon tetszik a bohém életvitele meg a törékeny kis teste, Detti szintén megfogott valamilyen szinten, Anikát viszont úgy gondolom még meg kell ismernem, mert csak a felszínt kapargatjuk”

Tibi vívódását aztán egy váratlan folytán Detti megkönnyítette, hiszen az előző epizódban emlegetett probléma kicsúcsosodott, és Dettinek elfogyott a piája, így a pincét felfeszítve indult neki bort keresni. Itt - mikor meglátta hogy nem sok alkoholt lehet csinálni szürkemarhából - annyira kétségbeesett, hogy este magától hazament, így Tibi döntése gyakorlatilag okafogyottá vált.

Jövő héten is tartsatok velünk, Tibi Gazda, ittapeti, és Anika biztos itt lesznek!

Loading more posts...