Az iráni tárgyalások háttere

Az utóbbi időben felerősödtek mind az embargók, mind a fenyegetések Iránnal szemben, míg a tárgyalások egy helyben ácsorognak. Az egységfront felei gyakran nincsenek közös nevezőn, a nyomás feloldásának feltételei államról államra változnak. Nézzük meg, mi okozza az egész mizériát, és mit akarnak elérni egyes hatalmak.

Irán hivatalos álláspontja szerint csak békés célokra akarja használni atomprogramját, azaz elsődlegesen az orvosi felhasználású reaktorhoz dúsítja az 5% feletti uránt. A legtöbb berendezés, ami az országban üzemel: a reaktor, és a dúsító centrifugák az Egyesült Államokból érkeztek még a sah idejében. A ‘79-es iszlám forradalom után azonban az USA embargó alá vette Iránt, tehát a reaktorok üzemanyag ellátása is megszűnt. Emiatt önmagának kellett megpróbálnia előállítani a szükséges tisztaságú sugárzó anyagot.

2003-ban elméletben leállították a plutónium dúsítást, és befejezték a fegyverprogramot. Ezt alátámasztandó az Ajatollah kiadott egy fatwát (vallásos alapokon nyugvó törvény), ami tiltja a tömegpusztító fegyverek gyártását, raktározását. Ezen érvek alapján a perzsa állam vezetése jogosnak érzi, hogy megtarthassa minden nukleáris kapacitását, bár az urántartalékok kiszállíttatásával kapcsolatban kompromisszum kész.

USA a jelenlegi álláspontját a NAÜ (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) jelentéseire alapozza. Ezek a jelentések az tartalmazzák, hogy bár Irán lehet, hogy tudna fegyver minőségű uránt dúsítani (90%+), és lehet, hogy tudna megfelelő detonátor szerkezetet építeni, jelenleg azonban sem a szándékra, sem a cselekedetre nincs egyértelmű bizonyíték. A veszély ezért főként azokból a létesítményekből ered, amit nem mutatnak meg nekik, azaz nemcsak ezen helyek célja alapul feltételezéseken, de puszta létezésük is.

Izrael ugyan nem vesz részt az Iránnal való tárgyalásokban, de minden fórumon próbál ijeszteni, és félelmet kelteni a perzsa atombombával kapcsolatban. Benjamin Netanjáhu miniszterelnök olyan retorikát alkalmaz (újabb holokauszt, egzisztenciális fenyegetés), ami még az államon belül sem arat osztatlan sikert, hisz kimondottan büszkék a katonai erejükre, és technikai vívmányaikra.

Nyilvánvalóan ellenérdekeltek az iráni atomprogramban, mert nem akarnak még egy atomhatalommal számolni a térségben, akik ráadásul a Hezbollahot és társait is támogatja. Attól félnek, nem feltétlenül megalapozottan, hogy egy nukleáris Irán elszemtelenedne, és sokkal erőszakosabban próbálná kivetíteni a befolyását szomszédjaira. Ideális esetben szerintük, a perzsáknak semmiféle nukleáris kapacitásuk nincs, még véletlenül se keveredhessenek az áttörés közelébe se.

Izrael legfontosabb célja az az, hogy megszüntessen minden valós, vagy valótlan fenyegetést, ami elriaszthatja a polgárokat az államból, mert már most is egy erősödő kivándorlás figyelhető meg.

Igyekszik mindenféle támogatást megszerezni egy megelőző csapáshoz, amit az USA-n kívül eddig mindenki megtagadott. Mivel a tárgyalásokban nem bízik, és a titkos szabotázs műveletei sem győzték meg az ellenséget arról, hogy ne fejlessze atomprogramját, ezért támogatás ide, támogatás oda, kész bevetni bármilyen eszközt annak érdekében, hogy Irán ne léphessen be az „immunitás zónájába”.

Az Egyesült Államok több mint 30 éve vitában van az iszlám köztársasággal. Ugyan elsősorban a nukleáris kapacitás zavarja, de mégsem lehet ez az igazi indok, hiszen Pakisztánnak is van kész atombombája, ráadásul ennek nagy részét a Szaúdiak fizették ki, tehát nem a muszlim bomba gondolata riasztja őket. Az nem tetszik neki, hogy Irán a befolyása alá próbálja venni Irakot, és Afganisztánt, illetve hogy terrorista csoportokat (vagy másképpen megfogalmazva iszlám milíciákat) támogat. Erre rájön még az, hogy ha Irán megerősödik, domináns hatalma lehet a térségnek, ahol hatalmas kőolaj kincs található. Az iszlám forradalom után hirtelen a valódi demokrácia hiánya elkezdte zavarni, pedig a Pahlavi dinasztia uralkodása alatt ez nem okozott gondot.

Hivatalos kommunikáció szerint maradhatnának a centrifugák, de ki kellene szállítania az urántartalékait, valamint meg kellene fogadnia a vezetésnek, hogy 5% fölé nem dúsít, és elfogadja a szoros NAÜ felügyeletet. Igaz ez még nem volna elég az embargók föloldásához, de cserébe üzemanyagot kapnának a reaktorhoz, gyógyszereket, és repülőgép alkatrészeket (sic!).

Az EU-nak elsődleges célja, hogy Irán betartsa az NPT-t, azaz a Non-Proliferation Treaty-t. Ez arra szolgál, hogy megakadályozza a nukleáris fegyverek, vagy az ehhez kapcsolatos technológiák terjedését (érdekes módon Izrael ezt elfelejtette aláírni, hasonló módon, ahogy a vegyi fegyverekre vonatkozó hasonló egyezményt sem ratifikáltatta). Az EU-t, és a tárgyalásokban részt vevő EU hármast, Franciaországot, Nagy Britanniát, és Németországot az zavarja, hogy Iránnak lehetséges kapacitása van bomba készítésére, és tesztelésére. Ennek érdekében olajembargót vetettek be, és kivették a SWIFT rendszerből az Iráni bankokat. Elvileg csak a kormány bevételeit akarják megnyesni, a polgároknak nem akarnak nehézségeket okozni, de mivel nem tudnak fizetni sem élelemért, sem gyógyszerért, hisz utalni nem tudnak, ezért valószínűleg a perzsa lakosság nehezebb helyzetben van, mint a rezsim. Az Unió tárgyalásos úton képzeli az eset megoldását, ezért élesen elhatárolódik a megelőző csapásoktól: a minap utasította vissza Nagy Britannia az USA kérelmét, hogy használhassa ciprusi bázisait, mert ezzel valószínűleg nemzetközi törvények megsértését segítené. Hasonló módon mondott nemet Francois Hollande Netanjáhunak, amikor az politikai támogatást kért katonai beavatkozásra Irán ellen.

Bár az amerikai embargó feloldásának feltétele a demokratikus választások kiírása (értsd rezsimváltás barátságosra), a többi tárgyalópartnerének (P5+1) ez nem kulcsfontosságú, de jogosan feltételezhetjük, hogy ha már sikerült leültetnie őket az asztalhoz, akkor meg fogja próbálni ezen követeléseit kivetíteni a szövetségeseire is.

Érdemes azt is figyelembe venni, hogy ha nem érik el, amit Izrael akar legkésőbb tavasz végéig, akkor állítása szerint ő fogja kezébe venni az ügyet. Ugyanis a legutóbbi álláspontjuk szerint kb. fél évre lehet Irán attól a piros vonaltól, amit Netanjáhuék meghúztak. Kérdéses viszont, hogy ezt mennyire fogják ők maguk komolyan venni, hiszen szerintük 3 éve „nem napokra, de nem is évekre” vannak a perzsák ettől.

Az EU nem nagyon tud már növelni a nyomáson, esetleg a földgázt tudná embargó alá helyezni, amivel inkább a saját államait helyezné kínos helyzetbe, mint Iránt. Görögország ugyanis Törökországon keresztül veszi a gázt, amibe változó mennyiségben a perzsáktól is jön anyag.

Érdekes tények végül: az amerikai hírszerzési közösség, az EU hírszerzése, és a Moszad egyhangúan azon az állásponton vannak, hogy valószínűleg nem kezdte újra a 9 éve leállított fegyverkészítési programját az iszlám köztársaság.

Saját meglátásom szerint az egész nukleáris hajcihő csak az indokok keresése, hasonlóan Irakhoz, az Öböl-háború után. Ha Iránnak volna atomfegyvere, valószínűleg arra használná, amire az atombombák túlnyomó részét használták 70 éves történetük alatt: semmire. Létezésük puszta ténye elegendő ahhoz, hogy elrettentsenek bárkit a támadástól. Plusz haszon, hogy a kölcsönös félelem a kapcsolatok normalizálódásához vezet ellenségek között, ahogy ezt megtette Pakisztán, és India viszonyánál is.